Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-04 / 28. szám, csütörtök
10 Riport ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 4. www.ujszo.com Nincs a közönynél pusztítóbb, könyörtelenebből ölő fegyver - véli a karibi szigetországot megjárt különleges mentők vezetője, Culka János Haiti a mítoszok és a valóság tükrében A káosz és a kilátástalanság az úr Haitin, három héttel a karibi szigetországot megrázó földrengés után is, mondja Culka János. A hősi komplex mentőszolgálat munkatársai tíznapos kiküldetésük utánjanuár utolsó napján tértek vissza Szlovákiába. Amit a helyszínen tapasztaltak, szavakba alig önthető. LŐR1NCZ ADRIÁN Ki tudja, mennyien vannak még a romok alatt? (A szerző és a bősi Komplex Mentőszolgálat felvételei) Culka János parancsnok: A küldetést százegy százalékra teljesítettük néhány víztisztítót, pontosan tudom, kinek segítek.” Az iható, tiszta víz a járványok megelőzése szempontjából kulcsfontosságú most Haitin. A migráció mai mértékét figyelembe véve a hazai turisták által is felkapott Karib-térség Közép-Európától ma alig húszórányira van. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy egykét nap alatt Európában is felütheti a fejét a malária, a tífusz és a pestis. „Ezt kell felmérniük azoknak, akik nem értik, miért segítünk mi Haitin, amikor az a világ másik felén van?! - véli Culka. - Epidemiológiai szempontból közelebb van, mint gondolnánk. Ha még tíz darab víztisztítót felszerelhetnénk a szigetországban, az öt és félmillió liter tiszta vizet jelentene, miközben egy helyi napi szükséglete fél liter. Persze csak úgy volna értelme, ha olyan helyre kerülnének, ahol nem lopják el, nem teszik tönkre őket, s nem kerülnek alvilági kezekbe.” tunk bármiféle hazugságba keveredjen; ezek a srácok nagyon keményen dolgoznak, s megérdemlik a dicsőséget.” Öt és félmillió Más véleményen lehetnek azok a „szakértők”, akik a mentőszolgá- lathonlapján (www.helpteam.sk- a szerk. megjegyzése) követték nyomon napról napra a misszió munkáját, névtelen „tárgyszerű megjegyzések” sokaságát hagyva az üzenőfalon. Akadt közöttük, aki kiszámította: a kormánygép fenntartása és használata, valamint az államtól kapott támogatás címén Culka és társai nyolcmillió koronás tartozást halmoztak fel vele szemben. Mások a küldetés időtartamát kifogásolták. „Mi az a hét-nyolc nap? - kérdez vissza Culka. - Próbálják ki; állandó veszély közepette, napi négy óra alvással. Másvalaki azt kérdezte: miért nem küldött Szlovákia inkább pénzsegélyt Haitire? Hát azért, mert nem volt kinek küldeni, mert eltűnt volna. Itt, Közép-Európában láttam olyat, hogy a kiküldött pénzsegélyt a katasztrófa helyszínén egyszerűen lenyúlták. Aztán Hammer-terepjáróján kijött a segélyszervezet embere, s kutya- meg macska-eledelt, félbe vágott katonai pokrócokat osztogatott az embereknek. A jótékonykodás nagy üzlet. Ha viszont kimegyek, fertőtlenítek egy ötezer lakosú sátortábort, üzembe helyezek Közbiztonság? Nehéz dolog... Ilyen helyet Port-au-Prince-ben ma nem egyszerű találni, véli Zalka Róbert, a misszió parancsnokhelyettese, aki első ízben vett részt külföldi bevetésen. „Nehéz dolog - mondja a köz- biztonság kapcsán. - A főváros repterén például rengeteg amerikai, francia, kubai és spanyol katonát láttunk, ám a városban alig járőröztek. Haitinek nincs katonasága, rendőrségéről meg csak annyit, hogy szemtanúja voltam, amint a feldühödött emberek az egyik szolgálatot teljesítő rendőrt felpofozták.” Zalka Róbert járt a kelet-szlovákiai romatelepeken, ám a haitii bevetés után gyökeresen megváltozott róluk alkotott véleménye. „Ami most Haitin van, ahhoz képest ezek jól szervezett települések - mondja. - Az egyik maga a káosz, a másik meg, ami a káosz után jöhet. Egyelőre hiábavaló volna bármilyen, újjáépítésre irányuló igyekezet, mivel Port- au-Prince-ben most minden a túlélésről szól. Láttam olyat, hogy a halottakat rejtő romokból termelték ki a vasat, s vitték a gyűjtőbe. A beüzemelést követő három órán belül ellopták a kórház területén felállított víztisztítót is, bár két fegyveres őr vigyázott rá. Mindent hatalmába kerített a korrupció; Haitin nem évek, hanem évtizedek kellenek majd, hogy a rend valamelyest helyreálljon...” A mentőszolgálat története 2000-ben, a tiszai árvizekkel kezdődik; a bősi önkéntes tűzoltók előbb húsz-, majd ötvenfős csapattal vettek részt a mentési munkálatokban. A magyarországi Központi Különleges Mentőszolgálat példáját véve alapul közhasznú szervezetet hoztak létre, majd kezdetét vette a csapat építése. Az azóta eltelt tíz év során közel háromezer bevetésen vettek részt az ország határai innen és túl- egyebek közt Magyarországon, Ukrajnában, Csehországban, Sri Lankán, Romániában, Iránban és Pakisztánban. „Kettős tevékenységet látunk el- magyarázza Culka János parancsnok. - Egyrészt a nagyobb katasztrófák, így az árvizek, a földrengések, a cunamik, a bányarobbanások vagy a légikatasztrófák helyszínein végzünk mentést, ületve a környezeti katasztrófák következményeinek felszámolásában veszünk részt. Másrészt biztosítjuk a vízi mentést a Duna szlovákiai szakaszán, eltűnt személyek után kutatunk és közreműködünk a rendőrséggel a tömeges megmozdulások során. Besegítünk a tűzoltóságnak és a polgári védelemnek, vannak búvárjaink, hegyi- és vízi mentőink, vegyszer-specialistáink, logisztikai szakembereink; nincs tehát olyan terület, melyet ne tudnánk lefedni.” Minden bevetés más, vélik a mentők, meg kellett tanulniuk küldetésként megélni ezt a munkát. Csak így térhetnek napirendre a hullák ezrei láttán, a tönkrement életek fölött. Menteni a menthetőt Kilenc napja indulásra készen álltunk, amikor a belügyminiszter megkeresett, hogy tudjuk-e vállalni a küldetést, vezeti fel a haiti misszió történetét Culka. „Tetszett a kormánynak az a hozzáállása, hogy nem várta meg, míg Haiti segítséget kér, hanem Merről jön a segítség? maga ajánlotta fel - mondja. - Ne feledjük, hogy Szlovákia nagyon kicsi, ötmillió lakosú ország, mely tízezer kilométerre van Haititől. Az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából fél óra repülővel, vagy két óra hajóval. Mi Párizson, majd a Dominikai Köztársaságon keresztül érkeztünk meg Port-au- Prince-be, melynek nyolcvan százaléka romokban hevert. Fölállítottunk három tábori kórházat, kutatócsoportokat indítottunk a romok közé; napközben fertőtlenítettünk, éjjel kutattunk. Eljutottunk olyan helyekre is, ahol azelőtt fehér ember nem igazán járt. Az egyik helyi kórház orvosával felkerestük a város legrosszabb negyedét, melyet korábban gengek tartottak ellenőrzésük alatt. Csak azért úsztuk meg ép bőrrel, mert orvos-vezetőnket jól ismerték azon a környéken, ő látta el az utcai bandaháborúk sérültjeit, ő kezelte a bandavezéreket.” A misszióban résztvevő mentők igazából Haitin értették meg, hogy a világ nemcsak gazdagokból, szegényekből és a középréteg képviselőiből áll, hanem a szegénységet is lehet fokozni. „Haiti most a nyomor legsötétebb bugyra; az emberek a reményeiket is elveszítették. Ha ásványkincsben gazdag lenne az ország, az egész fejlett világ ott teremne, hogy megmentse. De csak azért, mert néhány millió ember haldoklik...? A közöny könyörte- lenebbül öl, mint bármilyen tömegpusztító fegyver - lassabban, fájdalmasabban, alattomosabban” - összegzi a Haitin látottakat a parancsnok. Általános vélemény, hogy a tavalyi tájfun öt évvel, az idei földrengés meg további ötven évvel vetette vissza Haitit. A január 12. rosban, hogy az egyik összedőlt egyetemi épület romjai alól tizenkét nap után is mobü-telefonokról elküldött, rövid szöveges üzenetek érkeznek. Viszont senki egyetlen ilyen sms-t sem tudott felmutatni, amikor pedig kibontottuk a romokat, harminchét holttestet találtunk ott. Véleményem szerint annak sincs sok köze a valósághoz, hogy tizenkét nappal a katasztrófa után saját vizeletét ivó túlélőt találtak egy másik rom alatt, hiszen megfelelő folyadékbevitel nélkül vizelet sem képződik. Ugyanakkor tanúja voltam ennél szívbe markolóbb eseteknek; nem sokkal megérkezésünk után például sátortáborunkhoz odajött egy ötéves-forma kisfiú, aki kézen fogva vezette három év körüli húgát. Annak a kislánynak akkor már ő volt a testvére, az apja és az anyja is egy személyben, mert senkijük sem maradt életben. S vajon hány házaspár kutatott kétségbeesetten gyermeke után, miközben a fővárost elözön- lötték az ember- és szervkereskedők? Senki fölött nem akarok ítélkezni - de ahelyett, hogy csodás eseteket gyártunk, próbáljuk inkább valamelyest élhetővé tenni a földrengés után romokban heverő vüágukat. Megszüntetni nem tudjuk a fájdalmukat - enyhítem viszont igen.” A „Haitii-valósághoz” nem kell se hozzátenni, se elvenni belőle, véli Culka. ,A tizenöt külföldi misszió során sosem engedtem, hogy csapaBár a világsajtó szinte naponta adott hírt csodálatos túlélésekről, a bősi mentők ezek hallatán csak a fejüket csóválják. „Már Port-au-Prince-be érkezésünk idején, nyolc-tíz nappal a földrengés után sem volt sok esélye annak, hogy túlélőket találjunk a romok alatt, mégis számos épület maradványát kutattuk át - mondja Culka János. - Sajnos sok stáb, kutatócsoport visszaélt a helyzettel, a helyiek meg segítették őket. Elterjedt például a főváBevetés előtt Port-au-Prince-ben előtti állapotok visszaállítása helyett az életben maradtak mentésére kell odafigyelni. Mítoszt termő romok
