Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-27 / 48. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 27. www.ujszo.com Gáti Kati: „Mélyen a szívemben akkor örülök a legjobban, ha olyan szerep talál rám, amely a véremből, a gyökereimből táplálkozik. Azok a figurák fontosak nekem" Visszatérés - a legszebb come back a magyar mozikba Előbb kanadai színésznő volt, hiszen ott született, de mert magyar szüleitől a nyelvet is megkapta, Kathleen Gáti egy nap megérkezett Budapestre, és Gáti Katiként magyar színésznő lett. Éveken át itthon élt, és be is söpört jó néhány filmszerepet. SZABÓ G. LÁSZLÓ Szépet, jót, izgalmasat, rendkívülit - attól függően, ki hívta és milyen szerepre. Dolgozott többek között Koltai Róberttel (Sose halunk meg), Szabó Istvánnal (A napfény íze), Dettre Gáborral (A színésznő és a halál), Jeles Andrással (Senkiföldje). Humora bővizű forrás, palackozva exportálni lehetne. Drámai ereje olyan, mint a gyorsan ölő méreg: azonnal hat. Felkavar, kikészít, megríkat. Eredetileg balett-táncosnak készült, később fordult a színészet felé. Mozdulatai pontosak, gesztusai kifejezők, némafilmben ugyanúgy helyt állna, mint Ásta Nielsen. Kathleen Gáti most éppen amerikai színésznő. Megállíthatatlanul. Egy szép napon ugyanis, amikor úgy érezte, a szülői hazában kezdenek apadni a lehetőségek, felszámolta pesti életét, és repülőre ült, hogy másutt élje tovább az álmait. Egyszer már ott állt Hollywood kapujában. Édesanyja gyógyíthatatlan betegsége miatt vissza kellett fordulnia. A második próbálkozás sem ment könnyen. Nem a tehetségén múlott - a szerencséjét kellett kivárnia. Nem adta fel. Várt türelemmel. Néha sírva. Mint szú a fába, úgy rágta be magát a kinti szakmába. Nívós sorozatokban kapott remek feladatokat. Csak emlékeztetőül: háromgyerekes anya a Vészhelyzetben, félje súlyos balesetet szenved, neki kell elkísérnie a halál kapujáig. A Született feleségekben ő végez egy gyilkossal. A 24-ben az orosz elnök felesége. Gáti Kati nemrég ismét magyar filmben játszott. Egészen pontosan: egy magyar-román-svéd koprodukcióban, az Elek Judit rendezésében készült Visszatérésben. A történet főhőse Fischer Katica, aki hétévesen élte túl a holokausztot, de mi már svéd félje oldalán, Kat- herine-ként látjuk Göteborgban, amikor apja temetése után felébred benne a vágy, hogy haza kell látogatnia erdélyi szülőfalujába. Románia, 1980, Ceausescu-éra. Húga, félje és kislánya társaságában elindul az úton, hogy az elkövetkező napok során múltjával és önmagával szembesülve félje hűtlenségét is feldolgozza. A diktátor látogatására készülő hegyi faluban a legmélyebb sebek is felszakadnak, Katherine holtan látja viszont gyerekkori szerelmét, és felkeresi egykori tanítónőjét. „Nagyon nehéz szerep nyugszik Kati vállán - vélekedik Elek Judit. - Amikor színésznőt kerestem a filmbe, olyan valakiben gondolkodtam, áld a magyart és az angolt is beszéli, ugyanakkor nagyon fontos volt a jelenlét, a személyiség erőssége is. Kanadában vagy Amerikában élő, magyar származású színésznőre volt szükségem. Nem volt feltétel a tökéletes magyar nyelvtudás. Ehhez a figurához kifejezetten jól jött az akcentus. Én ismertem Katit, de mert szőke, elsőre nem jutott eszembe. Amíg itthon élt, többször beszéltem vele. Szimpatizáltunk. Több filmben láttam őt, csak épp a legfontosabban, A színésznő és a halálban nem. Tudtam, hogy az valami csoda, engem valahogy mégis elkerült. Egy holland rendezőbarátom, aki ismerte a Visszatérés forgatókönyvét, hívta fel a figyelmemet Katira. Elismerően beszélt róla, azt mondta: Katinál jobb színésznőt nem találsz a szerepre. írtam is neki, hogy küldjön képeket magáról, küldött jó párat, de egyiken sem tetszett. Borzalmas hollywoodi sztárfotók voltak. Meg is írtam neki, hogy én őt nagyon tehetségesnek tartom, csak éppen másvalakit keresek. Ebben maradtunk. Ő ezt tudomásul vette. Aztán megnéztem Dettre Gábor filmjét, és úgy gondoltam, Katiban ott van, amit én ki szeretnék hozni belőle, de le fogom vágatni a haját, és befestetem barnára. Senki nem fog ráismerni, annyira más lesz, ebben biztos voltam. Mint ahogy abban is, hogy ő ezt a figurát meg tudja formálni. Próbafelvételre hívtam, ahol olyan dolgokat kértem tőle, mint még soha, egyeden rendezője sem. Sok mindent csináltunk, és nagyon jó volt. Kati nagyon erős színésznő. Sajnálom, hogy már korábban nem fedezték fel a benne rejlő mélységeket. Persze hevesen tiltakozott az ellen, hogy megszabadítsam a szőke lo- boncától. Nehezen ment, de sikerült. Ő emiatt nagyon izgult. Felépítette az imidzsét, abban létezik, azt adja el. így veszik meg. Én meg ezt leromboíom, és ott áll pőrén. Nálam a színésznek műiden értelemben meztelenre kell vetkőznie. Lelkiekben Kati is gyorsan lemeztelenedéit. Megérezte bennem, hogy szeretem, tartom, ringatom, hogy soha nem fogom sem bántani, sem kiszolgáltatni, soha nem kérek tőle olyat, ami nem lesz jó, szép vagy igaz. Ez a védőburok teljes őszinteséget követelt tőle, tudta, hogy egyetlen hamis gesztust sem fogadnék el tőle. És mert tehetséges színésznő, ő ezt szerette, élvezte, lubickolt benne, akármennyit küzdött is. Végig, az utolsó jelenetig igazi partner volt, a szerepet pedig kiválóan játssza.” Mikor találkozott először Elek Judittal? - kérdezem a Los Angelesben élő színésznőt. Pontosan emlékszem: a Senkiföldjét forgattuk Jeles Andrással, 1992-ben. Judit segített Andrásnak a vágásban. Mondta, hogy ismeri jól az arcomat, hiszen naponta látja a vágóasztalon, sőt az is meglehet, hogy jobban ismer engem, mint én saját magamat. Értettük egymást, és Judit, mivel művészileg is mindig fontos mondanivalója van, valahogy megérintette a lelkemet. Később mondta is, hogy fogunk mi még együtt dolgozni. És akkor már éheztem is a közös munkára. Nem kellett rá sokáig várnia. Tizenhét év... Múlt év februárjában Judit jelezte, hogy készít egy filmet, és keresi a főszereplőt. Elárulta, hogy George Sluizer, egy holland rendező, aki állítólag jól ismer, engem ajánlott a szerepre. Judit kérte, hogy küldjék magamról friss fotókat és DVD-t, mert látni szeremé a mostani arcomat. Küldtem is neki szép hollywoodi képeket, hiszen nem tudtam, mit keres, melyik arcomat szeremé látni. Erre kaptam tőle egy olyan választ, hogy elbőgtem magam. A párom nem is értette, mi történt, hiszen ez nem szokott előfordulni velem. El kellett magyaráznom neki, hogy tizenhét éve várom ezt a lehetőséget, együtt dolgozni Elek Judittal, ráadásul egy olyan szerepet játszhatok, amely majdnem rám van szabva. Erdélyi a nő édesapja, és az enyém is az volt. Plusz a második vüágháború, a zsidóüldözés, a nő a múltjában kutat, ott keresi az erejét. Értettem a karaktert, nagyon ismertem. A tükörből is. Judit mégis elbizonytalanodott. Nagyon őszülte volt velem. Úgy érezte: a figura és én két különböző karakter vagyunk. Hogy a történetbeli nő egyszerre erős és bizonytalan. És törékenyebb, mint én. Ami igaz valahol, hiszen engem mindenki erős nőnek képzel, pedig a lelkem, a belső világom sokszor egészen mást mutat, mint az arcom. Ahogy múlt az idő, bele is nyugodtam, hogy nem én játszom a szerepet. Egyébként nem érzem soha, amikor egy lehetőség elmegy mellettem, hogy belehalok, jaj, Istenem, mit vesztettem! Ez a szakma velejárója. Elmegyek a próbafelvételre, igyekszem a legjobbat nyújtani, aztán megpróbálok mindent elfelejteni, és megyek tovább az utamon. Vagy megkapom a szerepet, vagy nem. Ez már a sors kezében van. Ezzel a szereppel azonban máshogy voltam. Fontos volt nekem. Elmúlt egy hónap, és Judit ismét jelentkezett. Meglepte? Vártam, reménykedtem. Jött egy e-maü, csatolva a forgatókönyv. A levélben az állt: „Hosszasan gondolkoztam, újra megnéztelek a fűmben, szeretném, ha elolvasnád a forgatókönyvet, és csináltass magadról olyan képeket, amelyek nem olyan mosolygós sztárfotók, hanem komolyabbak és smink nélküliek.” Elolvastam a könyvet, és teljesen beleszerettem a történetbe, a karakterembe. Rögtön meg- éreztem, mit akar Judit, és hogy mit keres képben, arcban, érzésben. Elküldtem neki az új fotókat, és egy picit megint felkavarta a lelkem a reménnyel. Napokkal később felhívott, hogy próbafelvételre vár Budapesten. Nagyon boldog voltam. Megint otthon lehetek, fümes „családi körben”, már nem is izgultam azon, hogy mi lesz, inkább örültem és örültem. Egészen addig, míg a fejére nem tették a sötét parókát. Még akkor is örültem, hiszen a tükör egy egészen más arcú embert mutatott. Ott ültem a nyolcvanas évek ruhájában, minimális sminkkel, és néztem, ki ez a nő a tükörben. Kicsit csúnya, kicsit gyenge, kicsit gyáva. Judit kevés szóval irányított, s úgy, mint régen, most is nagyon jól megértettük egymást. Pár szó elégnek bizonyult ahhoz, hogy lelkileg oda vigyen, ahova akar. Szuper volt. A szerep is lenyűgözött. Katherine-t rengeteg szomorúság nyomasztja a múltból, nem bír előre menni, képtelen boldog lenni. Szörnyű álmok gyötrik, nem tud felszabadultan élni. Tele van félelemmel, és egyfolytában szenved. Közben ott a családja, a pszichiáter félje, a hétéves kislánya, a gyönyörű féltestvére. A történet során kemény dolgokon megy keresztül, míg önmagára talál, és élni tud a belső erejével. Na, ez fogta meg minden sejtemet! Mi okozta a legnagyobb gondot a forgatás során? Nem voltak nagyobb gondjaink. Már a próbafelvétel közben éreztem, hogy Judit finoman fog irányítani. így is lett. Egy-két helyzet volt csupán, amikor az én élettapasztalatom vagy a szituációhoz való hozzáállásom mást diktált, de a végén beláttam: a rendezőnek igazat kell adni, hiszen évekig dolgozik a filmen, ezt a történetet eszi, issza, emészti hosszú ideig. A színész meg jön, és úgy viszi bele az érzelmeit, ahogy az abban a jelenetben számára a legmegfelelőbb. Ebből eredően adódhatnak kisebb elképzelésbeli különbségek, de a közös nevező végig megvolt köztünk. A legnehezebb napom az volt, amikor levágatta, és sötétre festette a hajam. Nem akarta, hogy parókában játsszak. Ebben teljesen igaza volt, hiszen nem kellett azzal foglalkoznom, hogy jaj, mi van a fejemen?! Végig természetes lehettem. De amikor ott ültem az olló előtt, megrémültem. Bevallom, még egy kis hisztit is csaptam, ami egyáltalán nem jellemző rám. Én úgy gondolom, nyugodt, fegyelmezett színész vagyok, ott és akkor mégis mindenről megfeledkeztem. Kirohantam a szobából, felhívtam a páromat Los Angelesben, és elsírtam neki a bánatomat. Azt mondta, ne féljek, majd megnő a hajam, amúgy meg szívesen kapna egy új barátnőt. Ez is lett, így még csak megcsalnia sem kellett, hiszen egy egészen új fejet kaptam. Mindenki megnyugodott. Az egész stáb. És nem volt több hiszti. Remek partnerei vannak a filmben. Egy svéd színész. Philip Zandén játssza a féijét, egy csinos torontói balerina, Sarah Clark a féltestvérét és az erdélyi Demeter András a gyerekkori szerelmét. És ott volt Lukáts Andor is, akinek nagyon megörültem, hiszen annak idején a Sose halunk meg- ben is együtt forgattunk. Philip- nek a forgatás első napján mutattak be, és pár perccel később már a film legintimebb jelenetét kellett eljátszanunk. Összebújva az ágyban. Egyik pillanatban még idegenek voltunk egymásnak, a másikban pedig már ölelkeztünk. Érdekes volt. A legfontosabb partnerem azonban mindvégig Elek Judit maradt. Göteborgban öt napig, Erdélyben majdnem két hónapig forgattak. Ez utóbbi, gondolom, dupla élmény volt, hiszen az édesapja annak idején Erdélyből költözött Budapestre, s onnan került, édesanyjával együtt, Kanadába. Svédország csodálatos hely. Engem Vancouver szigetére emlékeztetett, ahol felnőttem. Sütött a nap éjjel, amikor forgattunk. Erdélyben Kézdivásárhelyen táboroztunk, s onnan jártunk különböző helyszínekre. Csupa kedves ember, festői táj. Én most is nagyvárosban élek, ahol hatalmas a forgalom. Kézdivásárhelyen alig tudtak közlekedni a kocsik, mert vagy mentek, vagy jöttek a tehenek. Isteni volt látni őket. Erdély valóban felkavarta a lelkemet. Mintha édesapám és a nagy- szüleim nyomában jártam volna. i Most értettem meg igazán, min kellett keresztülmenniük a második világháborúban, majd később Budapesten, a forradalom alatt, majd ( később, amikor elhagyták az országot. Érzelmileg nagyon sokat kaptam a szerephez. A puszta körülmények helyzetet teremtettek. A szöveg meg a játék folyamatosan ment a fejemben, hogy minden porciká- mat oda tudjam adni a szerepnek. Szebb come back-et ezek szerint nem is kívánhatott volna, mint a Visszatérés. Három évvel ezelőtt játszottam legutóbb magyar filmben, a Má- rai Sándor utolsó éveiről készült Emigránsokban. Az író menye va- á gyök a történetben. Azóta csak " kint dolgoztam. Imádok része lenni a hollywoodi szakmának, de a magyar film nagyon hiányzik. Minden lehetőségért nagyon hálás vagyok. Most kaptam egyébként egy fantasztikus szerepet egy készülő amerikai filmben. Miranda July rendezi, állatorvos leszek benne. De akármilyen feladattal bíznak is meg, mindig boldog vagyok, mert tudom, hogy öt- vagy tízezer színészt biztosan megelőztem, és ez szakmailag óriási siker. Mélyen a szívemben azonban akkor örülök a legjobban, ha olyan szerep talál rám, amely a véremből, a gyökereimből táplálkozik. Azok a figurák | nagyon fontosak nekem, mert hallom, hogy beszélnek hozzám. Én meg próbálok visszadumálni egy kicsit.
