Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-27 / 48. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 27. www.ujszo.com RÖVIDEN „ Ma indul az Etnoklub a Duna TV-ben Indul az Etnoklub - Katona Erika új műsora a Duna Televízióban, amely két régi, népszerű program ötvözete. A Kívánságkosár és az Élő népzene fúziójaként létrejövő Etnoklub a népzene legváltozatosabb megjelenési formáinak közvetítését tűzte ki célul. Az első műsorban, ma 12.35-kor a Duna Televízió nézői a magyar népi kultúra jeles képviselőivel találkozhatnak: a meghívott vendégek a Fonó zenekar, Agócs Gergely énekes, előadóművész, a Hagyományok Háza főmunkatársa, ifj. Zsuráfszki Zoltán és Gera Anita, a Magyar Állami Népi együttes táncosai, valamint Sebő Ferenc előadóművész, a Hagyományok Háza szakmai igazgatója - és természetesen a Sebő együttes, (dtv) Újabb főszerepet kapott Freida Pinto Los Angeles. Sikeres debütálása után újabb főszerepet kap Freida Pinto, a Gettómilliomos című film főszereplője: Phaedra athéni királynőt fogja játszani a War of Gods (Istenek háborúja) című mitológiai filmben. A Variety című amerikai filmes magazin információi szerint az istenek ellen harcoló Thészeusz szerepét Henry Cavill kapta, akit a Tudorok című tévésorozatból is ismerhetnek a nézők. A nyolc Oscar-díjas kapott Gettómilliomos után Pinto két filmet forgatott. Willem Dafoe oldalán a Mirabel című drámában játszik, várhatóan ősztől pedig Woody Allen legújabb, You Will Meet a Tall Dark Stranger című filmjében Antonio Banderas, Josh Brolin, Anthony Hopkins és Naomi Watts oldalán lesz látható a mozikban, (mti) A Szlovák Intézetben és a Közép-európai Kulturális Intézetben március 12-ig látható a magyar-szlovák összefogással készült kiállítás (Képarchívum) Egyre bővül a Danubius Fluvius kiállítás anyaga (Most) Budapestnél árad BOLEMANTÉVA Berlin után a világ legrangosabb fesztiváljain indul Hajdú Szabolcs szemledíjas filmje, a Bibliotheque Pascal Eőbb a trilógia, aztán Petőfi „Nagyon nagy fesztiválkörút áll előttünk..." (Somogyi Tibor felvétele) Budapest. Második helyszínén horgonyzott le egy rövid időre (március 12-ig) a SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és partnerintézményei múlt évi sikeres kiállítása, a Danubius Fluvius - Duna képfolyam. A budapesti Szlovák Intézet és a Közép-európai Kulturális Intézet helyiségeit (Rákóczi út 15.) hömpölygő képfolyamként foglalja el a Pozsonyban létrejött és azóta állandóan bővülő kiállítás. A valós folyamtól néhány száz méterre, a belvárosban mutatkozik be a folyó. Kedvünkre válogathatunk az egyre bővülő kiállítás anyagai közül. A budapesti helyszíneken is a Pozsonyban bevált és közkedvelt taposó-matrica, a padlón futó kék szalag vezeti a látogatókat. A kiállítás folyamába lépve az ár máris magával ragadja a látogatót. A hatalmasra duzzadt, de ötletesen, egyszerűen és logikusan bemutatott anyag szinte viszi, sodorja magával az ide betérőket. írott szövegek, korabeli amatőr és művészfotók, archív fényképek és mozgóhíradók, filmhíradók, amatőr filmek, hajók, hidak, dokumentumok: mind-mind a Duna ezernyi arcát kínálják. A látogató már a helyszínen tartózkodva is részese lehet egy virtuális közösségnek, a kiállítás világhálóra feltett oldalán. A fotóműteremben elkészült fénykép azonnal a honlapra kerül, és mire az egyik fordulóban elhelyezett számítógép elé érünk, az Atelier címszó alatt már magunkat is láthatjuk a fényképalbumban a kiállítás anyagaként. Ez a kiállítás, ahogyan a virtuális világban is széles területet fog be, úgy a kurátorok életében is fontos állomás. Már a pozsonyi kiállításon is érezhető volt, és ezt a budapesti helyszín csak megerősíti, hogy szerelmesek a témába, magába a Duna folyóba. Ez a hatalmas lelkesedés érezhető a kiállítás tereiben, és „megfertőzi” a látogatót is. A budapesti megnyitón személyes hitvallásoknak, kedves történeteknek lehettünk fül- és szemtanúi. Az anyag megtekintése után sokan keresik fel múzeumunkat, mesélnek, ajándékoznak, felhívják a figyelmünket újabb és újabb érdekességekre. A kutatómunka nem állhat le egy pillanatra sem! A bővülő adattár, a kiállítás birtokába került tárgyak, képek, képeslapok, matrózruhák, hajóharangok, tanulmányok, árvízi dokumentumok mind azt mutatják, hogy mi, a Duna partján élő emberek nem voltunk, nem vagyunk és minden jel arra mutat, hogy nem is leszünk hűtlenek a Folyóhoz. Újra és újra bebizonyosodik, hogy minden tévhit ellenére nem hagyjuk magára a vén folyót, és sorsa nem hagy hidegen egyikünket sem! A budapesti Szlovák Intézet vezetője, Milan Kuruc és munkatársai nagy hangsúlyt fektettek a kiállítás szervezési és előkészületi munkáira. Az együttműködés példaértékű, ezt a közös munkával létrejött kiállítás minősége is bizonyítja. Három díjat nyert a 41. Magyar Filmszemlén Hajdú Szabolcs friss alkotása, a Bibliotheque Pascal, ám a legelső elismerést azzal nyerte el a harmincnyolc éves rendező, hogy az idei berlini mustra Panorama szekciójába az ő munkáját válogatták be a németek. SZABÓ G. LÁSZLÓ A hároméves kislányát egyedül nevelő Mona Paparu történetét, aki kalandos nyugati útja során egy angliai szexszalonban köt ki, hogy fekete latexes Játékbabaként” elégítse ki a vendégek vágyait, hatszor vetítették le a Ber- linalén, s a rendező minden egyes alkalommal újabb fesztiválmeghívásokat kapott. Arany Orsó-díj a legjobb rendezésért, a külföldi kritikusok és a filmművészeti főiskolások elismerése, majd rögtön utána Berlin, ahonnan világkörüli útra indul a film... tömören fogalmazva: jól jöttek egymásra az események. Igen, praktikusan alakultak - vélekedik Hajdú Szabolcs. - Két hét alatt lezajlott minden. A szemlének köszönhetően láttuk, hogyan veszi a filmet a magyar közönség, pár nappal utána pedig már a külföldi fogadtatást is fel tudtuk mérni. Márciusban lesz az országos bemutató, de már az is közel van. Berlinben ott volt a világsajtó, ami a lehető legjobb reklám a filmnek. Ennél többre nincs is szükség. Fizikailag nem is bírnám. Hozzá kell tegyem: nincs az a díj, lelkesedés a közönség részéről, ami kárpótolni tudna a filmbe fektetett energiáért, idegbajért. A legtöbb erőm arra megy, hogy eljátsszam az örömöt. Félreértés ne essék: minden elismerés boldogít, de teljesen természetesnek veszem, hogy díjat kaptunk. Minden rendező, miután elkészül a filmjével, úgy érzi, az a minimum, szakmai részről értékeljék a munkáját. Ezek szerint leterítette volna, ha a Bibliotheque Pascalt nem díjazzák a szemlén? Le. Alapvetően le. Az most nagyon rossz lenne. így viszont nagyon jó egyensúlyi állapot van, amit akkor is élveznék, ha ezt a helyzetet nagyon szárazon, mindenféle partik és ünneplések nélkül lehetne végigjárni. Egy film bemutatója nekem mindig a temetésre hasonlít. Elveszítek minden kapcsolatot vele, minden, ami köztünk volt, holnaptól már csak emlék. Kész van, mehet, jöjjön a következő. Csak van ez a furcsa rituálé. Méltóképpen búcsúzzunk attól, akit szerettünk. Persze az a jó, ha nem teljes érdektelenség közepette temetjük, és nem jeltelen vagy tömegsírba helyezzük, ahol a legtöbb film végzi. A berlini mackó, a fesztivál szimbóluma nyilván besegít a filmnek, aztán kiderül, hogyan marad meg az emberek emlékezetében. Az is pozitív jel, hogy hatszor szerepelt a Berlinale műsorán. Nagyon nagy sikere volt a filmnek, érezhetően erős hatást gyakorolt a közönségre. Ováció volt a nagyteremben a vetítés után. Nyolcszáz ember nézte a filmet, és jelentős részük ott is maradt a beszélgetésen. Éjjel fél kettőig vála- szolgattam a kérdésekre. A második vetítés azonban még az elsőnél is jobb volt. Pénzt is adtak a szemle fődíjához? Huszonöt millió forintot a következő filmhez. Szép összeg. Óriási. Ennyi pénzzel Nyugat- Európában is öröm a start. Kiindulási pontnak fantasztikus. Másfél millió eurós költségvetésű filmnél százezer euró igazán remek kezdés. Pluszként pedig ott a Berlinből kapott normatív támogatás. S a forgalmazást illetően mit adott Berlin? Pár nap alatt kiderült: nem eladhatatlan a film. Kétségei voltak? Nyerhet a film bármennyi díjat, az sem garancia semmire. Az még nem jelenti azt, hogy el lehet adni. Akkor sem, ha a témájából eredően aktuális. Arra is van számos példa, hogy egy-két országban eladják, de ott is kevesen nézik meg, mivel a forgalmazók nem kockáztatnak. Berlinben már a sajtóvetítés után több országnak eladták a Biblitheque Pascalt. Sok helyre meghívták versenyszekcióba, más országokban pedig információs bemutatóra. Korábbi munkájával, a Fehér tenyérrel is bejárta a világot. De az eladása nagyon nehezen bontakozott ki. Végül közel harminc ország vette meg. Mi hívta elő a Bibiliotheque Pascal létrejöttét? A kelet-európai lányokat beszippantó nyugati szexpiac? Tíz évvel ezelőtt az volt az elsődleges. Ez akkor még új probléma volt. Friss téma. Gondoltam, én leszek az első, aki megcsinálja. Mialatt négy egészen más fűmet rendeztem, elmúlt tíz év. Közben elkészült egy csomó film ebben a témakörben, orosz, román, német, svéd alkotás, de érdekes mód mindegyik hasonló nyelvezettel, aspektusból, általában naturalista-realista elbeszélési módban. S amikor visszagondoltam ezekre a filmekre, rájöttem, az én novellám, mert az alapján született később a forgató- könyv, nagyon más. Az egy mese. Egy felnőtteknek szóló bizarr mese, egészen a horror határáig kitolva. Én a balkán humor és a már- quezi mágikus realizmus elemeit is felfedeztem benne. Egy adott ponton ez volt az alapvető mozgatórugó. A másik pedig, ami végső soron a film üzenete, lényege: az embernek az a tulajdonsága, hogy miképpen viszonyul a saját történetéhez, hogyan helyezi el magát ebben a történetben, és hogyan éli túl a kataklizmákat. Ez a gondolat elég volt ahhoz, hogy minden ellenállás dacára ezt vigyem végig. A koprodukciós partnerekkel már a forgatókönyv első verzióit sem volt könnyű elfogadtatni, mert váratlan és meghökkentő volt számukra egy csomó dolog. Mindenki azt akarta irtani a történetben, ami a lényege. Azokat a csodás effektusokat, fordulatokat, amitől az egész működött. Bárki, aki olvasta a forgatókönyvet, azt mondta, jó, jó, de ezeket a hülyeségeket ki kell venni belőle. A szürrealista elemeket irtó nehéz volt elfogadtatni. Főleg a franciáknál, akik hozzászoktak a száraz realista dolgokhoz. Tudom, van egy régóta dédelgetett terve. Játékfilmet forgatni Petőfiről. Hol tart a felé vezető úton? Folyamatosan közeledek hozzá. Mi vonzza olyan nagyon a költő alakjában? Gyönyörű az egész élettörténete. Áz is egy mágikus-realista világ, tele csodás elemmel. Mintha ő maga írta volna. Már az is, hogy január elsején születik egy kocsmá- ros-mészáros fiaként, vándorszínésznek állt, a magyar történelem egyik legnagyobb pillanatának a középpontjába kerül, és kulcsfigurájává válik egy napra, március 15-én. És egy olyan pillanatban hal meg, amikor az egészben már nem hisz. Van benne valami nagyon misztikus, csodaszerű, ahogy megjósol dolgokat. Nem a hazafiasság és a patetizmus vonz engem, hanem a mágikus ereje ennek a huszonhat évnek, a ráérzésekkel, megérzésekkel, a nagyszabású történésekkel. Petőfi az első szupersztárunk, akinek már életében ott a képe a falusi házak falán. Huszonegy éves, amikor a Felvidéken már tömegek váiják. Még gyerek szinte. Saját maga ellenőrzi a János Vitéz kiadását, a papír minőségét, a borítótervet. Világszínvonalú a kiadvány, amit koordinál. Plusz a szerelmi szál. Az is fantasztikus. Nagyon érdekes, ahogy önmagátlátja, kezeli. Mégis szinte tolja maga előtt a filmet. Tolom, mert alaposan fel kell készülni rá, és meg kell találnom a Petőfi szerepére legalkalmasabb színészt. Ahhoz, hogy mondjuk három év múlva elkezdhessem forgatni a filmet, már most intenzíven kell foglalkoznom vele, miközben a filmkészítést nem hagyhatom abba, mert kiesnék a gyakorlatból. Mi lesz akkor a következő „nagyfa”? A rendszerváltás utáni Magyar- ország. Hogy mi is van itt, mi is történt velünk voltaképpen az elmúlt húsz évben, hogyan is élünk? Mi történt azzal a generációval, amelyik húsz évig húzta a falat, s miután a fal ledőlt, ők hasra estek. De az is érdekel, mi van azzal a nemzedékkel, amelyik 1990 után vált felnőtté. Tar Sándor novellái alapján tervezünk trilógiát, és már mind a három forgatókönyv készen van. Csak pénz kell hozzá. Ja, és még valami! Tar Sándor is debreceni, mint én, aki 1990-ben voltam tizennyolc éves. Török-lllyés Orsolya mint latex „játékbaba" (Fotó: Magyar Filmunió)
