Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-23 / 44. szám, kedd
2010. február 23., kedd 9. oldal CSAUOKOZ ES MATYUSFOLD A tíz alkalmazott közül hatan egészségkárosultak, rokkantnyugdíjasok a szenei szápségszalonban Bírság helyett szolgáltatást! Szene. Nem mindennapi kezdeményes eredményeként jött létre tavaly egy szépségszalon Szencen. A szalon védett műhelyként működik, ahol fogyatékkal élők nyújtanak szolgáltatásokat. JUHOS MELINDA A Wellnea szépségszalon tavaly április végén kezdte meg a működését. A szolgáltatásokat igénybe vevők többsége talán elsőre észre sem veszi, hogy védett műhelyben jár. A műhely egyik ötletgazdájától és vezetőjétől, Elena Kopcovától megtudjuk, hogy a tíz alkalmazott közül hatan egészségkárosultak, rokkantnyugdíjasok. Kopcová elmesélte, hogy az alkalmazottak többséget az egyik Rugalmas munkavállalóknak teremtettek lehetőséget internetes álláskereső portálon keresztül találták. Véleménye szerint, aki egy ilyen portálon regisztrál, eleve rugalmas munka- vállaló, ért a modem technikához. Kopcová szerint a szalon jövője elsősorban az érdeklődéstől függ, azon dolgoznak, hogy bővítsék a vendégkörüket. A szalon a munkaadóknak is megpróbál együttműködési lehetőséget kínálni. Kopcová arról tájékoztatott, hogy az a vállalat, amelynek húsznál több alkalmazottja van, köteles egészségkárosultakat is alkalmazni. Ha ezt nem teszi meg, akkor az államnak évente bírságot köteles fizetni. Elena Kopcová szerint a vállalatok inkább befizetik a többszáz eurós összeget, mint hogy sérülteket alkalmazzanak. A munkaadónak viszont van más lehetősége is. A bírság értékében vásárolhat a védett műhely szolgáltatásaiból, termékeiből. A Wellnea vezetői is szeretnének meggyőzni minél több munkaadót arról, hogy a bírság befizetése helyett inkább költsék az adott összeget a védett műhelyek szolgáltatásaira, termékeire, hiszen így célzottan segítenek. Kopcová szerint a Szlovákiában működő 4600 védett műhelynek csupán töredéke gondolkodik gazdaságosan és próbálja megragadni a különböző lehetőségeket, tájékoztatni a széles közönséget az együttműködés formáiról. A többi semmilyen vállalkozási tevékenységet nem folytat. Éppen ezért egy következő projektjük keretén belül szeretnék a védett műhelyek vezetőit képezni. A lelkes munkatárakat látva elsőre nem is tűnik fel, hogy az ember védett műhelybe érkezett (Képarchívum Mi is az a védett műhely? Védett műhely státuszt kaphat az az intézmény, vállalat, szervezet, ahol az alkalmazottak legalább fele fogyatékkal élő személy. A védett műhelyek eredeti célja az, hogy a hátrányos csoportba tartozó munkakeresőknek átképzést biztosítanak, felkészítik őket a munkavállalásra, segítsenek a munkahelykeresésben. Jelenleg viszont a védett műhelyek többségében hosszútávon alkalmazzák a fogyatékkal élőket. A védett műhelyek legalább két évig kötelesek alkalmazni a sérült munkavállalót. Az alkalmazottak bérét az első évben teljes mértékben a munka-, szociális és családügyi hivatal téríti, (jéem) Itthon téma, az osztrák beruházó egyelőre nem tett konkrét lépéseket, Egyházkarcsa kivár Újra terítéken az akkumulátorgyár ügye ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely/Egyházkar- csa. A Csallóközben újfent az érdeklődés középpontjába került az egyházkarcsán megépítendő akkumulátorgyár ügye, miután a Környezetvédelmi Főfelügyelőség illetékes szakhatóságként 2009 őszén kiadta az úgynevezett integrált építési engedélyt. A nyilatkozatháború azt követően vette kezdetét, hogy a Magyar Koalíció Pártja sajtóosztálya február 7-én sajtóközleményben kérdőjelezte meg a Nem a Csallóközön keresztül vezető kőolajvezetékre Polgári Társulás aláírás- gyűjtési akciójának őszinte mivoltát, rámutatva: a párt „elfogadhatatlannak tartja az osztrák Banner Baterien cég beruházásával tervezett akkumulátorgyár megépítését is ebben a régióban, amely szintén veszélyezteti a csallóközi ivóvíz- készletet”. Volt beleszólásuk? A beruházás körüli ügy mintegy fél évtizede kezdődött; míg az invesztíció helyszínéül szolgáló Egyházkarcsa és az osztrák cég képviselői között megegyezés született, Dunaszerdahely vezetése nehezményezte, hogy a hivatal kizárta a véleményezési eljárásból. Ugyanakkor a Kukkónia Polgári Társulás ötezernél több, a beruházást ellenző aláírást gyűjtött össze. Mivel Dunaszerdahely a két település között húzódó 63-as út miatt nem határos Egyházkarcsával, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség nem kérte ki a városvezetés véleményét. A hivatal álláspontját Michal Štefánek szóvivő tolmácsolta. „Felhívásunkat a véleményezési eljárásban való részvételre a vüághálón, Egyházkarcsa község, valamint a Környezetvédelmi Főfelügyelőség pozsonyi központjának hirdetőtábláján tettük közzé - mondta. - Mivel az építési törvény alapján a szakhatóság arra a következtetésre jutott, hogy Dunaszerdahely várost jogai gyakorlásában közvetlenül nem érinti a beruházás, nem volt indokolt, hogy bevonják az eljárásba.”Más véleményen van Dr. Hulkó Gábor, Dunaszerdahely alpolgármestere, aki elmondta: annak ellenére, hogy a Banner által megvásárolt terület szomszédságában a város rendelkezik telek tulajdonjogával, sem az építési hatóság, sem más felügyeleti szervek nem foglalkoztak a város beadványával, így az az eljárásba sem tudott beleszólni. Dunaszerdahely vezetése elsősorban azt sérelmezi, hogy a beruházáshoz nem készült környezetvédelmi hatástanulmány, holott vízvédelmi szempontból kiemelt fontosságú területről van szó, s a hivatalok nem az ide vonatkozó törvényekkel összhangban jártak el. Dunaszerdahely vezetése elsősorban azt sérelmezi, hogy a beruházáshoz nem készült környezetvédelmi hatástanulmány, holott levegő- és vízvédelmi szempontból kiemelt fontosságú területről van szó. A cégvezetés még nem döntött Horváth Ákos, a Kukkónia Polgári Társulás elnöke szerint az akkumulátorgyárat nem Közép-Eu- rópa legfontosabb ivóvízkészlete fölött kellene megépíteni. „Az ötezer aláírás is azt bizonyítja, hogy a csallóköziek egy jelentős része elutasítja az akkumulátorgyár megépítését mondja. - Egyrészt fennáll az ivóvízkészlet szennyeződésének lehetősége, másrészt pedig a gyártás során felhasználandó ólom is bekerülhet a térségben előállított mezőgazdasági terményekbe, majd az emberi szervezetben akkumulálódhat. A régió nincs annyira rászorulva az új munkahelyekre - építsék meg tehát a gyárat másutt.” Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere viszont úgy vélekedik: ha a központi kormányzat erre képtelen, az önkormányzatoknak kell megteremteniük a lakosok megélhetési feltételeit. „A Banner Baterien cég vezetőivel megegyeztünk, hogy nem kommentáljuk az ügyet - közölte lapunkkal. - Az viszont mindenképp ide kívánkozik, hogy a cégnek kell eldöntenie, fog-e Egyházkarcsán építkezni vagy sem. A szakhatóság tudomásom szerint a legkiválóbb szakembereket kérte fel a szakvélemény kidolgozására, a gyár pedig - csakúgy, mint a Linzben működő üzem - megfelel a legszigorúbb szabványoknak. Ez azt jelenti, hogy a világ bármely részében megépíthető, nem veszélyezteti az életkömyezetet.” A beruházó idén biztos nem kezdi meg az építkezést, mondja Gódány László. A linzi székhelyű Banner ügyvezető igazgatója, Thomas Bawart különben 2008 januárjában úgy nyilatkozott: a cégnek Malacka, Selmecbánya és Nyitra környékén is ajánlottak fel ingyen telket a gyár megvalósítására; ugyanakkor Romániát sem zárta ki a lehetséges beruházási helyszínek sorából, (la) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Rablásért akár nyolc évet Nagymegyer. Rablás miatt vette őrizetbe a rendőrség azt a 38 éves, érsekújvári járásbeli férfit, aki még 2008 szeptemberében Nagymegyeren fizikai erőszak alkalmazásával elvette a károsult személyi iratait, mobiltelefonját és 3000 korona készpénzét. Tettéért háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik, (la) Pénzt, szerszámot sikkasztottak Vásárút/Felsőpatony. Két év börtönbüntetésre számíthat az a 31 éves vásárúti férfi, aki 2008-ban egy cég alkalmazottjaként nem számolt el a leszállított áruért kifizetett 627 075 forint készpénzzel, miáltal a társaságnak 2486 euró kárt okozott. A rendőrség sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolja. Csakúgy, mint azt a 27 éves felsőpatonyi férfit, aki január elején szerződést kötött különféle munkaeszközök és berendezések bérbevételére, ám azokat nem szolgáltatta vissza, hanem egy harmadik személynek adta el. A kölcsönző cég kára 3772 euró; a férfi egytől öt évig teijedő börtönbüntetésre számíthat, (la) Eltűnt az előleggel Vágfarkasd/Nemeskosút. 1700 eurót adott át egy hetvenhat éves nemeskosúti férfi előlegként egy vágfarkasdi vállalkozónak, akinél az ablakok és ajtók cseréjét rendelte meg. A vállalkozó azonban a határidőt nem tartotta be, és többszöri figyelmeztetés után sem a műanyag ablakokkal, sem a pénzzel nem jelentkezett. A hűtlen kezeléssel gyanúsított férfi a pénzt más célra használta fel, ezért akár két évre is börtönbe zárhatják, (jéem) Járókelőre támadt Dunaszerdahely. Testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség azt a 26 éves szapi férfit, aki Dunaszerdahelyen, a Galántai úton megtámadott és bántalmazott egy járókelőt, négy hétig gyógyuló sérüléseket okozva neki. A bíróság hat hónaptól két évig terjedő börtön- büntetést szabhat ki rá. (la) Konditermet fosztott ki Dunszerdahely. A dunszerdahelyi rendőrök kinyomozták, majd őrizetbe vették egy 2006-ban elkövetett betörés gyanúsítottját. A férfi a Szabó Gyula utcai iskola konditermébe behatolva onnan különféle berendezéseket vitt el, 1543 euró értékben. A 25 éves nagyabonyi férfi ellen vagyon elleni bűncselekmény és rongálás miatt indult eljárás; akár két évre is rács mögé kerülhet, (la) Drogot találtak a fiataloknál Szered/Sopomya. Drogkereskedelemmel gyanúsítanak egy 27 éves szeredi férfit. Ä fiatalembert még tavaly évvégén igazoltatták a rendőrök, ekkor egy ismeretlen anyaggal teli fecskendőt találtak nála. A szakértői vizsgálat során kiderült, hogy a fecskendőben egy adag herion volt. A férfit tettéért akár három éves börtönbüntetésre is ítélhetik. Szintén drogkereskedelem alapos gyanújával indítottak eljárást egy 20 éves sopomyai fiatalember ellen, akinél igazoltatáskor szárított növényi eredetű anyagot találtak. A vizsgálat során kiderült, hogy a fiatalember három adag marihuánát tartott magánál, amiért akár három év szabadságvesztést is kiszabhatnak rá. (jéem) Mindent vitt, amit látott Sopomya/Pata. Szerszámokat, sí- és hegymászó-felszerelést, televíziót, DVD-lejátszót, rádiót, készpénzt, két kerékpárt, alkoholt és kozmetikai cikkeket tulajdonított el egy spomyai családi házból egy huszonnégy éves patai férfi. A gyanúsított éjszaka, a garázsablakon keresztül jutott be a házba. A férfit, aki a hatvannyolc éves tulajdonosnak több mint 4000 eurós kárt okozott, néhány napon belül kézre kerítette a rendőrség. A fiatalembert akár hároméves szabadságvesztésre is ítélhetik, (jéem) Horogkereszt a telefonfülkén Nyitrabánya (Handlová). Horogkeresztet rajzolt egy papírlapra, majd azt egy nyilvános telefonfülkére ragasztotta egy 17 éves fiú, ezért szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt eljárást indítottak ellene. Az illető egyelőre őrizetben van, de a rendőrség kérte viszgálati fogság elrendelését. Ilyen bűncselekményért akár három év szabadságvesztés is járhat, mivel azonban fiatalkorúról van szó, a büntetés várhatóan feleződni fog. (TASR) Három napon belül előkerült a BMW Pozsony. Három napon belül előkerült egy lopott BMW 318-as Pozsonyban. A kocsi a Podunajská utcáról tűnt el csütörtökön, és a Kazanská utcában találták meg. A tolvajnak is_ sikerült a nyomára bukkanni: a 32 éves Ivan L. bevallotta tettét. Őrizetben van, lopásért három év szabadságvesztésre számíthat. (TASR)