Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-13 / 36. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 13. www.ujszo.com RÖVIDEN Díjátadó színészek az Oscar-gálán Los Angeles. A színészeket díjazó kategória tavalyi győztesei a hagyományoknak megfelelően díjátadóként térnek vissza az Os- car-gálára, amelyről Kate Winslet, Penélope Cruz és Sean Penn mellől csak a tavaly posztumusz díjazott Heath Ledger hiányzik majd. Az Amerikai Filmakadémia csütörtökön erősítette meg: a tavalyi kitüntetettek vállalták, hogy átnyújtsák a legjobbaknak já­ró aranyszobrocskákat. Kate Winslet Ä felolvasó, Sean Penn a Milk, míg Penélope Cruz a Vicky Cristina Barcelona című filmben nyújtott alakításáért vehette át a legjobb fő-, illetve mellékszerep­lőnek járó díjat. A tavalyi Oscar-gála előtt hetekkel elhunyt Heath Ledger A sötét lovag címet viselő Batman-folytatásért kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot, amelyet családja vett át. Érdekesség, hogy Penélope Cruz idén is szerepel ajelöltek kö­zött, ezúttal a Kilenc című Rob Marshall-musicalben győzte meg az Akadémia tagjait, hogy érdemes a jelölésre, (mti) Olasz fotósé a World Press Photo fődíja Amszterdam. Az olasz Pietro Masturzo fényképe nyerte a World Press Photo legjobb 2009-es sajtófotójáért járó fődíjat - je­lentették be pénteken Amszterdamban. A június 24-én készült ké­pen egy teheráni háztetőn kiabáló, tiltakozó nők láthatók. Ma­gyarországi díjazott is van a World Press Photo idei kitüntetettjei között. Magyarország színeiben Joe Petersburger (National Geo­graphic) természetfotó kategóriában lett első díjas. Petersburger képének címe: Vadászó jégmadár. A World Press Photo elnevezésű nemzetközi sajtófotóversenyt 1955-ben alapították, és az itt el­nyert kitüntetést a szakma íegrangosabb nemzetközi elismerésé­nek tekintik világszerte. (mti) Salinger-leveleket tett közzé egy amerikai könyvtár Kiállításon tekinthetők meg Sárban, sötétben és káoszban keresték a témát az idei Magyar Filmszemle fiatal, ambiciózus alkotói Lesújtó képek a világról Tóth Sándor színészi különdíjat kapott a Vespáért MT1-HÍR New York. Az irodalmi világ évtizedeket várt erre: New York­ban olyan leveleket tettek közzé, amelyek a Zabhegyező közel­múltban elhunyt szerzőjétől, J.D. Salingertől származnak. A levelek „felbontása” azért kü­lönösen nagy esemény, mert Salinger évtizedek óta nem je­lentkezett semmilyen írással, így még egy cetli sem került nyilvá­nosságra tőle. A most bemutatott 11 levél 1991 és 1993 között született, és Salinger jó barátjának, korábbi szomszédjának, Michael Mit- chellnek címezte őket. Üzenetei­ben Salinger többek között arról ír, hogy eleinte mennyire élvezte a Zabhegyező iránti rajongást, hogy mennyire szórakoztató volt a New York-i metróval utazni, és hogy végül a regényhősének, Holden Caulfieldnek otthont adó nagyváros látogatásról látogatás­ra egyre idegenebbnek tűnt neki. Salinger a levelekben a Caulfield által is használt Buddyrooként, vagyis haverként szólította meg Mitchellt, akiről legközelebbi ba­rátjaként beszélt. A leveleket egy bizonyos Carter Burden szerezte meg, ő irodalmi gyűjteményének részeként hagyományozta a manhattani Morgan Könyvtár és Múzeumra. A gyűjtemény Salin­ger január 29-i haláláig nem tette közzé a leveleket, most azonban az érdeklődők kiállításon tekint­hetik meg a különleges dokumen­tumokat. A levelek egyikéből kiderül az is: Salinger nem akarta, hogy művei nyilvánosságra kerüljenek, ennek ellenére keményen dolgo­zott. Minden nap reggel hat óra­kor, de legkésőbb hétkor már író­asztalánál ült. Ez megerősítheti a rajongók reményét, hogy valóban léteznek további regények, ame­lyeket Salinger a fogadtatástól va­ló félelmében nem közölt. Ádáz küzdelem, sokszor a gyűlöletig fajuló, szemé­lyes ellentétek a mozivász­non és ugyanaz élőben, a szakma képviselői között. Magyar Filmszemle, 2010, Budapest. SZABÓ G. LÁSZLÓ Trágár beszéd, szennyezett kapcsolatok, durva megnyilvánu­lások „fent”, és csak egyetlen fok­kal enyhébb állapotok „lent”. Ezzel együtt azonban azt is megállapít­hatjuk: az idei szemle kevesebb (de nem kevés!) brutalitással, nyílt színi erőszakkal szolgált, mint az elmúlt néhány év bármelyik must­rája, ám az ízlésbeli problémák ez­úttal sem kerültek le a terítékről. Új és különleges témák jelentek meg az alkotásokban, a koproduk­cióknak köszönhetően különböző kultúrák olvadtak össze, érdekes jelenségek tűntek fel, s ez mind friss erőt, friss szemléletet adhat a magyar filmnek. Szerethető, pozi­tív hősökből is jóval kevesebbet kaptunk most, mint - mikor is? - a nyolcvanas-kilencvenes években. Nem mintha nem lennének pozitív hősök az életünkben, követésre érdemes példák vagy egyszerűen csak szerethető emberek. A ma­gyar filmrendezők zöme, főként a fiatalok azonban másutt keresik a témát. Sárban, sötétben, káosz­ban. Mintha szándékosan kerül­nék a fényt, és nem akarnák észre­venni azt, ami oldószere bajnak, kínnak, gyűlöletnek, pusztulás­nak. Az idei termés leginkább szí­vet melengető és leghumánusabb alkotása Groó Diána Vespája, ez a szeretnivaló történet, amely egy cigánytelepen élő, tizenkét éves kiskamasz megrendítően tiszta és őszinte érzelmi megnyilvánulása. Az élet kegyetlensége, brutalitása természetesen őt sem kerüli el, kap is egy véres leckét kalandos útja során, mégsem kell attól tarta­nunk, hogy bűnbe keveredik, és becsületén folt esik, vagy a sok sé­relem, támadás, megalázás után egyszer csak feladja. Ez az elszánt, hittel és kitörési vággyal teli kis ember (Tóth Sándor érzékeny ar­cával) nem fogja feladni, ereje, küzdőképessége, vitalitása, és tu­dásvágya viszi előre, át minden akadályon, átugorva csapdákat, kikerülve veszélyes helyzeteket. Csapdába estek Dyga Zsombor hősei is, érzelmi csapdába, amely­ből nem látják a kiutat. Agresszív film a Köntörfalak, vadul és megál­líthatatlanul tör a néző felé, és csak nagy sokára ad kapaszkodót, túl a történet felén. Két testvér (Tompos Kátya, Rába Roland) és egy vélede- nül közéjük keveredő harmadik (Elek Ferenc) nem éppen derűvel és örömmel .átitatott kapcsolata a film, amelyben egy mélyre ásott ti­tokkal szembesülnek mind a hár­man. Hirtelen ugyanis kiderül: bár korábban sosem találkoztak, na­gyon is sok közük van egymáshoz. Ä félresikerült randit ugyanis egy késő esti látogatás követi, amely so­rán két teljesen eltérő világ bonta­kozik ki: a lányé, aki a nagy szerel­met keresi, a férfié, aki attól fél, hogy már nincs esélye megtalálni, és a lány bátyjáé, aki ágyakon és embereken átgázolva éli biztonsá­gosan berendezett életét. Estétől hajnalig vannak együtt, a váratla­nul kirobbanó titok, a drámai poén azonban, amely egész idő alatt ott feszült köztük, mindegyikük életét megváltoztatja. Ugyanolyan ka­maradráma ez is, mint Sas Tamás Szélcsendje. Ott három nő egy vi­torláson gyilkolja egymást, itt a két férfi és a lány egy amerikai stílusú luxuslakásban. Egyetlen helyszí­nen nyírják-vágják-szabdalják egymást, bár a „vendég” korántsem olyan kegyetlenül és durván, mint a „nagy szimbiózisban” egymást ma­ró testvérpár. Erős alapokon, kivé­telesen jó dialógokon áll a film, ám rengeteget nyom a latban a három színész hiteles játéka is. ElekFerenc a Katona József Színház ifjú művésze, Rába Roland is ott kez­dett, az ország legrangosabb társu­latában, aztán a Krétakörbe iga­zolt, majd onnan került a Nemzeti­be, ahol Tompos Kátya is kamatoz­tathatja átütő tehetségét. Három ilyen színész az egekig repíti a legegyszerűbb történetet is - ha annak tétje van. A Poligamynak, Orosz Dénes nagy reklámmal kaszáló romanti­kus komédiájának nincs tétje, így hiába a remek színészcsapat. Még a női főszerepet alakító, egyébként tényleg remek Tompos Kátya sem képes nagy ívű alakításra, mert „útközben” az íve is elveszik a tör­ténetnek. A férfi-női kapcsolat kü­lönböző fázisait megélő, középszerű forgatókönyvíró, And­rás szerelmi álma már a film első felében ellaposodik és érdektelen­né válik, így hiába váltogatja a szebbnél szebb nőket Csányi Sán­dor a kedvére való (neki írt!) sze­repben, igazából sok hűhó zajlik semmiért - szerencsére csak más­fél órán át. Ha az idei szemlén a legnagyobb csalódást okozó filmet is díjazták volna, akkor én az utol­só percig Orosz Dénesnek drukko­lok, hogy a Poligamy kapja. De nem kegyelmeztem volna Köves Krisztián Károly Halálkeringőjé- nek sem, amelyet sem 18 éven alu­li, sem 18 éven felüli nézőnek nem ajánlok. Az „aluliaknak” azért nem, mert nem kell, hogy tudják egy hirtelen felindulásból elköve­tett gyilkosság receptjét, majd a holttest nyomtalan eltávolításá­nak kémiai módját, illetve a „hozzávalók” arzenálját, „felüliek­nek” pedig pusztán emberbaráti szerétéiből tanácsolnám: kerüljék el messziről még a mozit is, ahol ezt a filmet vetítik. Aki látta Mi­chael Haneke (A fehér szalag Eu- rópa-díjas rendezője) korábbi al­kotását, a Funny Gamest, annak csak annyit mondok: az csupán vé­res papírba csomagolt szaloncukor ehhez képest, pedig ott is van, mi nagyon fáj. Kern András és Dobó Kata filmje a Halálkeringő. Terhe­sen is drogozó, gyűlölettől fröcsö- gő rendőrnő és rég nem látott apja, a „gyűrött” nyomozólegenda véres története ez a kétszemélyes drá­ma, amely a thriller minden közhe­lyét felsorakoztatja. Kern kezében nem veszik el a szerep, végig is vi­szi becsületesen, saját manírjaitól teljesen megszabadulva, Dobó Ka­ta azonban minden igyekezete el­lenére - szemmel láthatóan - csak vergődni képes az apjára is fegy­vert fogó, mindent túlspilázó rendőrnő alakjában. Az olcsó ha­tásvadászat paródiába illő ele­mekkel váltakozik, van vérfürdő és véres fürdő, Tarantinótól lopott pisztolyos rizibizi és minden más, mi riogatásnak ingere. Csak érte­lem nincs. Józan ész. Gyártottak volna inkább több kilométernyi csabai kolbászt ennyi pénzből, kaptam el egy okos megjegyzést, amire legalább mosolyogva rábó­linthattam. Egy nyugati mintára szervezett csapatépítés az alapszituáció Al- mási Réka első filmjében, a pár­szor ugyan lelassuló, a néző fi­gyelmét azonban így is végig ébren tartóTeambuildingben. Egy vidéki hotelbe tereli vezető dolgozóit a fővárosi multicég, hogy építse a csapat szellemét, növelje teherbí­rását s természetesen munkaked­vét. Agymosás és buzdítás a na­gyobb teljesítmény érdekében, avagy hogyan legyünk többek, jobhak, ügyesebbek és rafkósab- bak. Hogyan sajátítsuk el az „új világ” diktálta értékrendet? Angli­ából importált tréner edzi a jól formálható vagy minden próbál­kozásnak ellenálló karaktereket. Van, aki dörzsölt és lázad, van, aki bárgyú, kétségbeesett és minden­be belemegy. Itt a kiszolgáltatott­ság, ott a konfliktus, amott a tilta­kozás. Mindenki másképpen rea­gál a tréner módszereire. Társada­lomrajz egy országról, amely kivív­ta szabadságát. De szabad-e egy alkalmazott, akit a cége egyéniség­formáló (egyéniségbetörő), tré­ningre küld? Mi történik azzal, aki beadja a derekát, és mi vár arra, aki lázad? Almási Réka (saját for­gatókönyve alapján) remek pszi­chológus módjára vizsgálódik, és a történet végére el is készül az összes diagnózis. A Kolorádó Kid­ben is kiváló alakítást nyújtó Nagy Zsolt itt is szépet alakít: a rebellis szerepében már az első percben maga mellé állítja a nézőt. Sas Tamás a Szélcsend mellé még egy filmet tett az idei szemle asztalára: a Presszó 10 év (után) egyszerre utal első, 1997-es játék­filmjére és arra a televíziós soro­zatra is, amely tizenöt percekben villantotta fel nemrég egy frissen felújított kávéház törzsvendégei­nek jól ismert arcképét. Élvonalbe­li színészek kavalkádja a film. Összefogó története nincs is, in­kább csak az olcsó, de színes gyöngyszemek fogják össze a vá­logatott szituációkat, de ahány arc, annyi karakter. Legtöbbjük persze megmosolyogtató, hiszen csupa csodabogár jár ide, barátok és ellenségek, lángoló és kiégett emberek. Élükön a vadítóan csá­bos cselszövővel, akiről Kovács Patrícia fest izgalmas portrét. S ha már Presszó 10 év, akkor magyar Filmszemle 2020. Vajon hol tartanak majd a pályán azok, akik a mostani mustrán voltak el­sőfilmesek? Mire lesz lehetőségük, és mit mutatnak majd akkor a vi­lágból? Az idei kép ugyanis idege- sítően lesújtóra sikeredett. Itt és most címmel tartottak improvizációs estet csütörtökön Dunaszer- dahelyen, a Seven étteremben. A játékmester Czajlik József rendező volt. Akik „beugrottak": Bandor Éva, Gál Tamás, Mokos Attila és Olasz Ist­ván. A tévéből megismert, hasonló műsortól vállaltan eltérő est főként az intellektuális humor kedvelői körében aratott sikert. (Somogyi Tibor felvétele) (Fotó: Magyar Filmunió) Nagy Zsolt a Teambuilding rebellis alakjaként

Next

/
Thumbnails
Contents