Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-13 / 36. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 13. www.ujszo.com :■ ■ . RÖVIDEM Volt államtitkárral erősít az SDKÚ Pozsony. Újabb ismert szakemberrel erősít a választások előtt az SDKÚ: Miroslav Beblavý, a Jól Irányított Társadalomért (SGI) szer­vezet vezetője is a párt színeiben indul a júniusi választásokon. Beblavý már korábban is közel állt a párthoz, 2002 és 2006 között a szociális ügyi minisztérium államtitkára volt. A szakértő Szlovákia egyik legnagyobb problémájának a korrupciót tartja., ,A Világgazda­sági Fórum értékelésében a 127. helyen végeztünk az értékelt 133 or­szág közül, ez alapján a korrupció mértéke Szlovákiában magasabb, mint például az afrikai országokban, Albániában vagy Ukrajnában” - magyarázta álláspontját Beblavý. Szerinte az országnak változások­ra van szüksége. „Lehet, hogy jóképű vagyok, de elsősorban a foglal­koztatással, a műveltséggel és az ország modernizációjával akarok foglalkozni” - üzente Richard Suliknak, az SaS elnökének, aki plakát­jain bevallja, hogy nem tartja magát jóképűnek, (lpj) Sulik: Gašparovič teljesíti Fico utasításait Pozsony. Csak május-június fordulóján kezdeményezi a nép­szavazás kiírását a Szabadság és Szolidaritás (SaS), mert a köztár­sasági elnök válaszából arra következtetnek, hogy kérni fogja a kérdések alkotmányossági ellenőrzését. „A válasz nem lepett meg bennünket, a reakcióját úgy értelmezem, hogy az államfő teljesíti a Smer pártközpontjának utasításait” - jelentette ki Richard Sulik, az SaS elnöke. Ivan Gašparovič válaszában arról tájékoztatta az SaS-t, hogy az alkotmányossági ellenőrzésről majd azt követően nyilatkozik, ha megkapta a népszavazás kiírásához szükséges 350 ezer aláírást. Az SaS több mint 395 ezer aláírást gyűjtött össze 6 népszavazási kérdés támogatására, az ívek leadását azért halaszt­ják május végére, hogy a voksolás összekapcsolható legyen az őszi önkormányzati választásokkal, (lpj, t) KDH: a szociális vállalatok Fico káeftéi Pozsony. Már két szociális vállalat tevékenységét állította le a szociális ügyi minisztérium, mivel a működésüket kifogásolta az Európai Unió foglalkoztatásügyi főigazgatósága. Ján Figeľ, a KDH pártelnöke szerint a kormány mérlegelte azt a lehetőséget is, hogy a szociális vállalatokat ne az uniós alapokból finanszírozzák, ami hasonlóvá teszi az egész ügyet a régiófejlesztési minisztérium fali­újságtenderéhez, melyet ugyancsak a kormány fizet ki az unió he­lyett. Július Brocka, a párt alelnöke úgy véli, hogy ezek a vállalatok „Robert Fico egyfajta káeftéi”. A nyolc vállalat egyenként közel 100 millió koronás támogatást kapott a Fico kormánytól, több cég vezetősége smeres vagy Smerhez köthető emberekből áll. (lpj, t) Csáky több parlamenti képviselőt vár Pozsony. A választásokat követően több parlamenti képviselője lesz az MKP-nak, mint jelenleg, mondta Csáky Pál pártelnök a SITA hírügynökségnek adott interjújában. A Híd pártot létrehozó parla­menti képviselők távozása miatt az MKP-ffakció létszáma 15 főre csökkent. Ilyen eredményhez azonban legalább 9 százalékos ered­ményt kellene elérnie a pártnak, amire a közvélemény-kutatások szerint kicsi az esély. Csáky a jelenlegi kormánypártok mellett bírál­ta az SDKÚ-t is a finanszírozási ügyei, és a Híd egyes vezetőit a sze­rinte gyanús gazdasági ügyeik miatt. Megerősítette, hogy csak az SNS-szel nem hajlandók koalícióra lépni, sem a Smert, sem a HZDS- t nem zárta ki a választások utáni együttműködésből, (lpj, t) Pozsonyban búcsúznak az Octaviától Pozsony. A második negyedévben befejezi a Škoda Octavia gyártását a Volkswagen pozsonyi gyára - tájékoztatott tegnap Vladimír Michalik, a gyártó szóvivője. „Mindez azzal van össze­függésben, hogy megkezdődtek az új, New Small Family modellek gyártási előkészületei a Škoda, a Volkswagen és a Seat márkák számára” - fűzte hozzá Michalik. Az átállás miatt nem lesznek el­bocsátások, az érintett munkásokat csak más részlegekre sorolják át. Az új modelleket tavaly júniusban mutatták be, a 308 millió eu- rós beruházás 1500 új munkahelyet teremt, (dp, s) Két hétig ingyenesek az I. osztályú utak Pozsony. Még 2 hétig ingyen használhatják a kamionok az I. osztá­lyú utakat, a fuvarozókat tömörítő ČESMAD érdekvédelmi szervezet ugyanis Ľubomír Vážny közlekedésügyi miniszterrel megegyezett, hogy csak az első számlázási időszak kiértékelése után állítják vissza a rendszert az eredeti kerékvágásba. „Csak miután a fuvarozók ellen­őrizték a számlákat és elismerték, hogy minden rendben van, minden működik” - tájékoztatta lapunkat Pavol Reich, a ČESMAD munkatár­sa. Az I. osztályú utak használata utáni fizetést a fuvarozók tiltakozá­sai miattjanuár 14-én állítottákle ideiglenesen. (s) „Hajléktalan” kezében Fico volt cége Pozsony. Egyre sűrűbb a homály Robert Fico egykori cége körül, melyet 2004-ben eladott. Ennek ellenére felesége, Zuzana Ficová még 2007-ben is a cég felügyelőtanácsának elnöke volt. A Hospo­dárske noviny szerint azonban a céget jelenleg egy cseh „hajléktalan” irányítja, akinek a szlovák cégjegyzékben feltüntetett címe egyezik a chrudimi önkormányzat címével, vagyis a cseh hatóságok hajlékta­lanként kezelik. Robert Fico nem válaszolt azokra a kérdésekre sem, hogy volt cégének új tulajdonosa miért egy adóparadicsomban be­jegyzett cég, melynek hátteréről semmit sem lehet tudni. Fico ugyan­ezt kifogásolta az SDKÚ finanszírozásával kapcsolatban, (lpj, hn) Nyitra megye döntése értelmében hétfőtől csak alapgázon működhet a nagytapolcsányi és a lévai kórház Pénzhiány okozta a kórházak kórját A mütä sikerült, viszont Nyitra megye kä kórháza betegedett meg. Akár 400 ezer ember betegellátása is veszélybe kerülhet. (Pavol Funtál felv.) Nyitra/Pozsony. Hétfőtől csak alapgázon működik a nagy­tapolcsányi és a lévai kórház, az üzemeltető szerint csupán a halaszthatatlan beavatko­zásokat végzik el. A nyitrai megyei önkormányzat ugyanis felmondta a bérleti szerződést a jelenlegi üze­meltetővel, a Nagytapolcsá­nyi Kórház nonprofit társa­sággal, amely február 15-től megkezdi az általa vásárolt műszerek elszállítását. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A nagytapolcsányi és a lévai kórház jelenlegi igazgatója, Mar­tin Naništa szerint március elsejé­től, amikortól a megye átveszi a két intézmény üzemeltetését, mintegy 400 ezer ember betegellátása ke­rülhet veszélybe. „Szerintünk nin­csenek biztosítva a folyamatos gyógykezelés feltételei” - jelentet­te ki az igazgató. A megye azért mondta fel a bérleti szerződést az üzemeltetővel, mivel az komoly közüzemi tartozásokat halmozott fel. Tavaly néhány napra a fűtést is ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az Akkreditációs Bi­zottság tegnapi ülésén úgy dön­tött, hogy további három felsőok­tatási intézmény, konkrétan a nyitrai Konstantin Filozófus Egye­tem, a pozsonyi Közgazdasági Egyetem, valamint a besztercebá­nyai Bél Mátyás Egyetem őrizheti meg egyetemi státuszát. A besoro­lásról a kormány dönt végérvénye­sen, ha a testület is rábólint a javas­latra, akkor már 11 egyetemi „titulussal” büszkélkedő intézmé­nye lesz Szlovákiának. Tavaly még arról volt szó, hogy csak 5-6 in­tézmény kapja meg a legmagasabb besorolást, mára kétszer annyi lett belőle. A szám még nem végleges, sajtóinformációk szerint az Eper­jesi Egyetemnek is van esélye az átsorolásra. Részben az egyetemek besoro­lásával kapcsolatban veszett össze a napokban a kormánykoalíció is, miután szerda este a parlament leállították a lévai és a nagy­tapolcsányi kórházban. A hőellá­tásért például mintegy 100 ezer euróval tartozik a két kórház a me­gyei távfűtővállalatnak. Naništa szerint a Nagytapolcsányi Kórház nonprofit társaság továbbra is kész a két intézmény üzemeltetésére, de nem a jelenlegi feltételek mel­megszavazta Mojmír Mamojka smeres képviselőnek a felsőokta­tási törvényt módosító tervezetét. A változtatás az SNS hangos nem­tetszését váltotta ki, mivel rész­ben átalakította volna a Ján Miko- laj oktatásügyi miniszter által ké­szített főiskolai reformot. Mamoj­ka javaslata nagy többséggel ment át - igaz, még csak első olvasat­ban -, az SNS-t kivéve többségé­ben minden párt képviselője meg­szavazta. Anna Belousovová, a „nemzetiek” alelnöke szerint a szavazásával a Smer és a HZDS megszegte a koalíciós szerződést. A módosítást ugyanakkor a 16 voksoló SNS-es képviselőből öt is megszavazta. „Javíthatatlan ro­mantikus alkat vagyok abból a szempontból, hogy segíteni sze­retnék az iskolákon. Ha a minisz­ter urat ez nem érdekli, akkor én lépek helyette is” - mondta az esettel kapcsolatban Mamojka. A módosítás két területet érint: egy­részt a szakfőiskoláknak is meg­lett. A bérleti szerződés felbontá­sát bíróságon támadják meg, az sem kizárt, hogy 1,3-1,7 millió eu- rós kártérítést is követelnek majd. A megyei önkormányzat szerint azonban nem lesz fennakadás a gyógykezelésben. A megyei képvi­selő-testület által január 25-én lét­rehozott új nonprofit szervezet adná a jogot, hogy második szintű (magiszteri, mérnöki) egyetemi képzést nyújthassanak. A Mikolaj által bevezetett felsőoktatási rangsorolás szerint a leggyen­gébbnek számító szakfőiskolák csak első szintű (Be.) képzést nyújthatnának. Az egyetemek komplex akkreditációjának fo­lyamata még nem zárult le végér­vényesen, de várhatóan szakfőis­kolai besorolást csak néhány ma­gánfőiskola kap majd. Egy ilyen­ben, Diószegen oktat Mamojka is. A másik változtatás az egyete­mi tanárok korával kapcsolatos. Jelenleg a professzorok és docen­sek csak 65 éves korukig garan­tálhatnak egy-egy szakot az akk- reditáció során, a módosításnak köszönhetően ez a korhatár kito­lódna 70 évre. A változtatás kriti­kusai szerint ez a gyengébb szín­vonalú egyetemeknek kedvezne, akik az idősebb tanároknak kö­szönhetően tudnák csak akkredi­tálni szakjaikat. (MSz) még nem rendelkezik működési engedéllyel, de a szervezet igazga­tója, Gabriel Mančík szerint a felté­telek nagy részét teljesítették és a megyei tisztiorvos március 1-ig ki­adja az engedélyt. „Folyamatosan tárgyalunk a biztosítókkal és az orvosokkal. Az alkalmazottak fél­nek, mert a jelenlegi tulajdonosok a fenyegetésektől sem riadnak vissza” - mondta Mančík, akit a tu­lajdonosok azonnal menesztettek a lévai kórház szülészetének főor­vosi posztjáról, amint kiderült, hogy ő a megyei nonprofit szerve­zet igazgatója. „Azt várjuk, hogy mindkét kór­házat legalább olyan műszaki ál­lapotban kapjuk vissza, amilyen ál­lapotban öt éve átadtuk. Termé­szetesen, azokat a berendezése­ket, amelyeket már ők vásároltak, elvihetik, de csak miután ezt szám­lákkal igazolták. Képesek leszünk minden szükséges műszert biztosí­tani. Kikergetni nem fogjuk a jelen­legi üzemeltetőt, ám figyelmeztet­jük: a működési engedélye kötele­zi arra, hogy a betegellátást bizto­sítsa addig, amíg át nem adja az intézményeket” - magyarázta Mi­lan Belica, a Nyitra megye önkor­mányzatának elnöke, (lpj, vm, t) Uniós gazdasági körkép Súlyos tavalyi visszaesés Budapest/Prága/Luxembourg Az eurózóna gazdasága 2009 ne­gyedik negyedévében növekedett ugyan, ám a vártnál lassabban. Negyedév/negyedév alapon mind­össze 0,1%-os volt a növekedés, éves alapon pedig 2,1%-ot esett. Németország és Nagy-Britannia 4,8%-kal zuhant 2009-ben. A teg­napi gyorsbecslés szerint a magyar GDP újabb 0,4%-kal csökkent az utolsó negyedévben a harmadik negyedévhez képest. 2009-ben a magyar gazdaság teljesítménye 6,3%-kalesettvisszaavárt6,7%he- lyett. A cseh bruttó hazai termék to­vább zsugorodott 2009 végén. A GDP 0,6%-kal csökkent az előző negyedévhez viszonyítva, és az éves szintű visszaesés 4,3%-ot tett ki. Lengyelország az egyeden az Európai Unióban, ahol a válság el­lenére 1,7%-kal nőtt a gazdaság. A román bruttóössztermék2009-ben 7,2%-kal, a bolgár 6,2%-kal csök­kent 2008-hoz képest. (S, m) Az SNS koalíciós perpatvart robbantott ki a főiskolai törvény módosítása miatt Nyitra egyetemi város maradhat A hétvégén országszerte közúti ellenőrzéseket tart a rendőrség, hogy leszorítsa a halálos balesetek számát Ügyeljünk a szabályok betartására A hétvégén még óvatosabban ve­zessünk (Pavol Funtál felvétele) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Országszerte közúti ellenőrzéseket tart a rendőrség, tegnaptól hétfőig ezért a megszo­kottnál jóval több egyenruhással találkozhatnak az utakon - tájé­koztatta lapunkat Andrea Po- lačiková, az Országos Rendőr-fő­kapitányság szóvivője. Elsősorban a közlekedési szabályok betartá­sára, az esedeges ittasság és a gépjárművek műszaki állapotá­nak ellenőrzésére fókuszálnak majd az egyenruhások. Á rendőrség úgy tűnik, idén sem hagy fel a közlekedés-bizton­sági akciókkal, amelyeket tavaly rendszerint minden hónap utolsó hétvégéjén tartott. A hatóságok ugyanis továbbra sem teljesítették azt az uniós normát, mely szerint a 2002-ben történt halálesetek számát a felére kell csökkenteni - ez Szlovákia esetében legfeljebb 305 áldozatot jelent. A belügy vi­szont sikeresen harcol a súlyos kimenetelű balesetek ellen, hi­szen tavaly 347 ember halt meg az utakon, ami 37,8% százalékai ke­vesebb, mint 2008-ban. A sofőröknek a hétvégén viszont nem csak az egyenruhásokra, de az időjárás viszontagságaira is jobban oda kellene figyelniük, a Szlovák Meteorológiai Intézet sze­rint ugyanis szombaton és vasár­nap sem szabadulunk mega hideg, fagyos időjárástól, a hőmérő hi­ganyszála 3-4 fokkal fagypont alatt fog mozogni. Szombaton túl­nyomóan felhős időre van kilátás, reggel köd alakulhat ki, gyengébb csapadék viszont már csak az or­szág keleti régióiban valószínű. Az időjárás érdemben vasárnap sem fog megváltozni, felhős égbolt lesz, viszont lényegesen kevesebb csapadékkal. A nappali hőmérsék­let mindkét napon -4 és 1 fok kö­zött, éjjel pedig 0 és -9 között ala­kul. Statisztikai adatok igazolják, hogy minél hidegebb van, annál több közúti baleset történik az utakon, rendszerint azért, mert a sofőrök nem veszik figyelembe az útviszonyokat. Hétfői Autó-Motor mellékletünkben olvashatnak ar­ról, hogy lehet a jeges utakon biz­tonságosan vezetni, s mit kell ten­ni ahhoz, hogy a megcsúszott au­tóval is biztonságosan megáll­junk. (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents