Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-09 / 32. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Cseh Oroszlán-jelölések Prága. Szombaton este a Lucerna moziban tartott ünnepi esten jelentették be a Cseh Filmakadémia 2009 éves jelöléseit a Cseh Oroszlán-díjakra. A legtöbb jelölést Tomáš Mašín 3 szezon a pokolban, valamint Marek Najbrt Protektor című filmje kapta - mindkét alkotás 11 kategóriában versenyez a cseh filmdíjért. Kettővel lemaradva, 9 jelöléssel követi ezeket Jan Hrebejk Kawasaki rózsája című új opusa, amelyet február 11-én mutatnak be a szlovák mozik. Mindhárom mozgóképnek esélye van A legjobb film, A legjobb rendezés és A legjobb forgatókönyv kategóriában. Cseh Oroszlánra idén is van esélye szlovák színésznek. Martin Hubát jelölték A legjobb színész kategóriában a Kawasaki rózsájában nyújtott alakításáért, de megkaphatja A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Cseh Oroszlánt is a 3 szezon a pokolban című opusban nyújtott teljesítményéért. Ladislav Chudíknak pedig a Kawasaki rózsájában nyújtott alakításáért van esélye A legjobb férfi mellék- szereplőnek járó díjra. Hogy végül is ki és milyen filmek váltják Oroszlánra a jelöléseket, az március 6-án derül ki. (tb) Luzsicza Lajos - Karikatúrák Érsekújvár. Február 11-én, csütörtökön 17 órakor nyitják meg az Érsekújvári Művészeti Galériában Luzsicza Lajos (1920-2005) Karikatúrák 1937-1995 című kiállítását. A tárlat, melynek kurátora Helena Markusková, március 13-áig tekinthető meg. (ú) A Dear John lenyomta az Avatart Los Angeles. Véget ért a az Avatar uralma az amerikai kasszasikerlistán: a hétvégén a Dear John című romantikus filmre voltak kíváncsiak a legtöbben az észak-amerikai mozikban. A Dear John, amely egy katona és otthon maradt szerelme távkapcsolatáról szól, a bemutató hétvégéjén 32,4 millió dollárt hozott a jegypénztárakban. A Nicholas Sparks regényéből készült film főszerepeit Channing Tatum és Amanda Seyfried játssza. Az Avatar, amely hét héten át vezette a listát, „csupán” 23,6 milliót hozott, 630,1 millió dollárra növelve amerikai összbevételét. (mti) A Parazita könyvek sorozat negyedik kötetéről Krimi - intellektuális játék NAGY ERIKA Az Anconai szerelmesek című darab bemutatója a Komáromi Jókai Színházban Fricska a giccsnek Majorfalvi Bálint, Tar Renáta, Olasz István, Bandor Éva és Nagy László (Dömötör Ede felvételei) Holocsy Krisztina és Öllé Erik Dunaszerdahely. Csütörtök este, a Lilium Aurum Könyvkiadó által 2009-ben megjelentetett Lepipálva című kötetet az összeállítók, H. Nagy Péter és Benyovszky Krisztián méltatták és mutatták be szépszámú közönség előtt a Budapest Kávéházban. A sorozatszerkesztő, H. Nagy Péter irodalomtörténész a bevezetőben elmondta, hogy a kiadó ezeknek a könyveknek a sorával a populáris kultúra bizonyos irodalmi-kulturális jelenségeit igyekszik feltérképezni. Olyan kismonográfiák és többszerzős tanulmánykötetek megjelentetését tűzi ki célul, melyek egy-egy tematikára vagy műfajra összpontosítva a választott „peremjelenség” esztétikai, történeti és médiumközi problémáival szembesítenek. Az első kötetben a fantasztikus irodalomról, a science fictionról olvashattunk tanulmányokat, a második kötetben azokra a jellegzetességekre, meghatározó tényezőkre koncentrálhatunk, melyek a krimit egyrészt elkülönítik a többi (határ)műfajtól, másrészt olyan kódokat képeznek, melyeket az olvasó felismer, amikor krimiként azonosít egy művet. Ezt követte a science fiction és a cyberpunk filmekről szóló tanulmánykötet. A most bemutatott negyedik egy hétszerzős kötet. A színes összeállítást a szélesebb tematikus szórás és a műfaj sokszínűsége jellemzi, és több műfaj összefüggésében mutatják be a krimit. A másik sorozatszerkesztő, Benyovszky Krisztián irodalomtörténész elmondta, hogy a könyvben szereplő első két tanulmány eddig még sehol nem jelent meg. A kötetben olvashatunk metafizikus detektívtörténetekről, az első magyar krimi utáni nyomozásról, a hard-boiled-típusú krimikről, klasszikus krimiről, feminista krimiről és az ifikrimiről. A sorozat folytatásaként az ötödik kötet a horror olvasásába szándékozik majd bevezetni az olvasót. Vajda Katalin, Fábri Péter és Valló Péter neve fémjelzi azt a hatvanas-hetvenes évekbeli olasz slágerek köré férceit történetet, amelyet, mint valami biztos kasszasikert időről időre elővesznek a színházak, hogy a nosztalgiára vágyó közönséget elszórakoztassák a fülbemászó (és valljuk meg, nagyon jó szakértelemmel és érzékkel megírt) slágerekkel, valamint a slágerek közé passzírozott történet-félével. KISS PÉNTEK JÓZSEF Megvallom, kicsit meglepődtem, amikor Lévay Adina nevét olvastam a színlapon. Azon oknál fogva, hogy láttam néhány rendezését, és nem éppen a „könnyed szórakoztatás” jellemezte őket. Szerencsére. Most viszont ez szinte kötelező érvényű lett, hiszen ennél csak a telefonkönyv megrendezése lehet sziszifuszibb feladat. És lám: Lévay Adina kitalálta! Kiváló arányérzékkel kereste és találta meg azt a commedia dell’arte-szerű stílust, amely egyszerre elemei és konkréttá tesz minden elképesztőt és képtelent, ami ebben az előadásban a színpadon végbemegy. Mindemellett az is kitűnő érzékre vall, ahogy sikerült megtalálnia azokat az alkotótársakat, akik magas szintű szakmaiságukkal és egyben az (ezzel összefüggő vagy éppen) ebből adódó játékosságukkal szereztek hitelt ennek a nagyon is szerethető bődlinek. Gadus Erika díszlet- és jelmez- tervező a tőle megszokott vagány- sággal kreált olyan játékos jelmezeket a szereplőknek, amelyek egyszerre a mesék világába utalták őket, ugyanakkor a közülünk valóságukat is megengedték. Feltételezhetően nem voltak túl olcsóak anyagi szempontból sem; mert a művészi elvárásokat messzemenően teljesítették. A díszletről meg az a véleményem, hogy olyan dobozrendszer, amelyből szó szerint többet is ki lehetne hozni, mint amennyire ebben az előadásban futotta. Mindemellett ugyanolyan általánosan konkrét, mint a kosztümök; ellensúlyozva azok szándékolteklektikáját. E felülnézetes giccsparódia-pa- rádé másik nagy támasza a koreográfia. Krámer György keze (és lába) nyomán olyan fergetegesen profi-suta és gondos-pontos koreográfia kerekedett, amely az egész előadás hangulatát meghatározta, és nagyon következetes összhangban működik az előadás minden más meghatározó szegmensével. De hát ennek a pompás kis j átéknak minden szegmense meghatározó. Még az is, amelyik nem az. Nem szóltam még a kiváló zenei munkatársakról. Fekete Mária a magyar színházi élet színpadi „házi muzsikusa”, aki mindent tud arról, mit kell és hogyan. De főleg azt, hogy mi az, amit még lehet és mi az, amit már nem érdemes kockáztatni. A komáromi származású Török Ferenc személyében egy felkészült és igazi profi zenésztárssal dolgozott az előadás zenei anyagán. Szándékosan említem az alkotógárda vezérkarának legvégén a dramaturgot, Hársing Hildát, aki olyan mértékben jobbította a mára már-már kínosan bugyutává degradálódott szövegkönyvet, hogy az elképesztő. Szellemes lett. ízlésesen nevetséges. Intellektuális. Ugyanakkor népszínműparódia- szerű elemekkel tarkított kedves marhaság. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a dalok magyar szövegeit az előadás kívánalmainak megfelelően újrafogalmazta, ugyanakkor benne hagyott pár olasz strófát is. Úgy dolgozott a bohózatírás patentelemeivel, hogy egyszerre tudott kommersz és eredeti/egyedi maradni. Pedig ez egy elég veszélyes kötéltánc. Mondhatni dráma- élet-veszélyes. És az eredmény jóval több lett, mint a zuhanás meg- úszása. A leírtak fényében az már szinte mellékesnek tűnik, hogy Valló Péter rendező annak idején (az ősbemutató 1997-ben volt, a budapesti Radnóti Színházban) egy reneszánsz komédiát vett alapul. Abból a meggondolásból, hogy a reneszánszban kibontakozó humanista eszmeáramlat szabadságkeresése és a 60-as, 70-es évek slágereinek világa hasonlóságokat mutat. Nem kevésbé a konkrét és feszes dramaturgia és szókimondás vágya, amely ízléses humorral fűszerezi az előadást, holott előfordul benne sok minden. A lelki alapon kialakult impotenciától a művileg előidézett diaréig. Ami ugye nemes egyszerűséggel has- menéstjelent... A színház belső lehetőségeihez képest kiváló a szereposztás. Ezzel együtt nem mindig kiegyensúlyozott a színészi játék intenzitása és hatásfoka sem. Az effajta játék akkor működik teljesen olajozottan, amikor nagyon egy húron pendül minden játszó, és ráadásul még a játékuk hitele és ereje is kiegyensúlyozott. Nagy szükség van ehhez a stílusérzékre, valamiféle játékintelligenciára és (főként) féktelen játékkedvre. Mert itt aztán fokozottan felnagyítódnak a dolgok. így a hiátusok is. Esetünkben, szerencsére, csak igen kis mértékben volt tapasztalható ez a jelenség. Ennek elkerülésében segítette a rendezőt a színház egyre erősebb színészgárdája. Egyetlen vendéggel találkozunk a szereposztásban; Horesnyi Lászlóval; Tomato Nico- maco, a szerelmes keresztapa szerepében. Karikírozó képessége kétségtelen és a dalokat is kitűnően interpretálta, azok dallamvilágát visszaadva egyúttal pontosan kari- kírozott is. A színház két új tagja, Tar Renáta (Lucia) és Majorfalvi Bálint (Luigi del Soro) is kedvére „domboríthatott” a játékban. Végső soron nézőközönségünk számára ők is az új arc kategóriába tartoznak, és mindenképp előnyükre vált, hogy most komikai és karikírozó képességüket is megismerhettük. Kellemes volt látni felhőtlen komédiázásukat, amely szakmai fegyelemmel párosult. Holocsy Krisztina (Drusilla, a depressziós lány szerepében) komikai vénáját alkalmanként korábbi alakításában is élvezhettük már. Érett, érzékeny és fantasztikusan fegyelmezett színésznővé nőtte ki magát. Nem állhatom meg, hogy ne utaljak vissza a Három nővérben nyújtott alakítására. Olga szerepében éppen olyan meggyőző erővel hatott, egy teljesen más fajsúlyú és játékstílust megkövetelő előadásban, mint most. Ez azért már valami! Ugyanez a helyzet Bandor Éva játékával is. Ebben az előadásban (Dorina, a házi riszacica) elképesztően elrajzoltra koreografált mozgást kell produkálnia, amelyet olyan hiheteden pontossággal mutat be, hogy már ettől ámuldozik az ember. Mindezt valami fenomenálisan eltorzított mimikával kíséri, amitől ez a realitástól teljesen elrugaszkodott alakítás teljesen hitelessé nemesül. Öllé Erik pedig egyszerűen jelenség. A szinte már pálcika-ember benyomását keltő Lucrezio, szomorú milliomos, amint megjelenik a színen, attól a pülanattól fogva (tartózkodhat bár a színpad hangsúlyos vagy teljesen indifferens pontján) ném lehet nem figyelni rá. Olyan csibészes bájjal alakítja a bánatában még a férfiasságát is elveszítő szerelmest, hogy az embert együttérzésre sarkallja. Az a jelenet, amikor találkozik testvérével, igaz emberi drámát csillant fel. Minden írásomban nem kellene talán felemlegetnem, hogy neki Hamletet kellene eljátszania, mert (ismerve a szakma válaszát az ilyen kritikusi kívánalmakra) a végén még „azért sem jön össze” a dolog. Nagy kárlenne. Különleges feladatkör jutott Holocsy Katalinnak, aki Viktória, (a Debrecenből Anconába keveredett szőke kislány) szerepében domboríthat, mint „ungherese menyasszon, juhéjjj”! A szerepéből adódóan a magyar népszínműjátszás Iluska-szerű naivájának karikíro- zását odáig „fejleszti”, hogy már- már ennek prototípusa lesz. Szeretni valóan rettenetes. Rettenetesen szeretnivaló. Olasz István Giovanni, a csődbejutott cukrász, Varsányi Mari Agnese, a kielégíteden tésztaspecialista, Nagy László pedig a Karmester szerepében segítette az előadás sikerét. Jól jött ez a felhőtlen és minőségi szórakozás mindenkinek. Színháznak és nézőnek egyaránt. H. Nagy Péter és Benyovszky Krisztián (Somogyi Tibor felvétele)
