Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-06 / 30. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 6. www.ujszo.com Születésnapján köszönti a Duna Televízió Petrovics Emil 80 éves Jancsó Miklós alkotásával nyitott az idei Magyar Filmszemle, amely rövidebb is, olcsóbb is, mint a tavalyi Felálltak a nagy csapatok A Bunkerember főhősét Trill Zsolt alakítja kiválóan (Fotó: Filmszemle AJÁNLÓ Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző február 9-én ünnepli 80. születésnapját. A Duna Tele­vízió az évforduló tiszteletére két filmet tűzött műsorára: a szerző Concerto grosso op.50 című művét (február 9., 22.55), vala­mint a Petrovics Emil lánya, Pet­rovics Eszter által rendezett Zenei Műhely című filmet, amelyet feb­ruár 13-án, 16.25-kor sugároz a csatorna. Petrovics Emü Jugoszláviában született, majd a második világ­háború után családjával Magyar- országon telepedett le. Tanulmá­nyait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zene­szerzés tanszakán végezte. Kerékgyártó István: Trüffel Müán avagy Egy kalandor élete Kalligram, 2009 Kerékgyártó István új regénye, a budai Tabánban született nagy­stílű szélhámos, Trüffel Milán élet- története az Osztrák-Magyar Mo­narchia idején játszódik. Trüffel fi­gurájával az írónak olyan vonzó ka­TRÜFFEL, MILAN avagy £"V kriiandor éieU' 1986-90-ben a Magyar Állami Operaház főigazgatója, 2003-tól 2005- ig a Magyar Állami Opera­ház főzeneigazgatója volt. A kor­társ zenei élet meghatározó alak­ja, szerzeményei menetesek a kü­lönböző irányzatoktól, kompozí­ciói sajátos, egyedi hangvételűek, melyek főként a vidéki és városi folklórból merítenek. Egyaránt ismert operáiról, kórus-, zenekari és versenyműveiről. Sokoldalúsá­gát az is jellemzi, hogy számtalan tévé- és mozifilmhez komponált zenét, valamint könyvek, többek között két önéletrajzi kötet szer­zője. Munkásságáért Erkel Fe- renc-díjjal, Kiváló művész cím­mel, Bartók-Pásztory-díjjal, 2006- ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. (dtv) landort sikerült megteremtenie, aki bejárja az egész monarchiát, fél Európát, sőt, New Yorkot, s eköz­ben nemcsak a legmagasabb úri körök amatőrjeit sikerül rászednie, hanem az igazi profikat is - noha ő sem tévedhetetlen. Talán épp azért, mert nem csupán éles eszű bűnöző, hanem hedonista élet­művész is, aki ugyanolyan jól érti, és igazán élvezi a gáláns hódítások vagy az izgalmas utazások minden csínját-bínját, mint a különleges lakomákét vagy a legmegfelelőbb öltözékekét. Kerékgyártó István regényének irodalmi előzményei között megtaláljuk a kosztümös bűnregényeket és az érdekfeszítő szélhámos-történeteket csakúgy, mint Krúdy finom korfestő ecset­vonásait vagy Tersánszky kópésá- gát. A sodró lendületű, izgalmas pikareszk-regény ugyanakkor im­ponáló tényanyagra, kor- és hely­ismeretre épül, és olyan hangon tud mesélni, hogy képes befogadni egy letűnt világ valaha eleven nyel- veineksokaságátis. (ú) Csapat kell. Akkor is, ha film forog, akkor is, ha szemle zajlik. Ha valaki, Garas Dezső ezt igazán tud­ja. Elvégre tőle, pontosab­ban a Régi idők focijában általa játszott Minarik Edé­től ered a mondás, hogy: Kell egy csapat. SZABÓ G. LÁSZLÓ Garas Dezső mellett, aki az idei Magyar Fümszemlét megnyitotta, Jancsó Miklós is ezt állítja, aki nyi­tófilmjével, az Oda az igazsággal még Dániel Olbrychskit (Andrzej Wajda legendás színészét) is visszacsalogatta magához, hiszen a hetvenes évek első felében, ami­kor az Égi bárányt, A pacifistát és a Róma új cézárt akar-t forgatta, szilaj csapattag volt nála. Törté­nelmi reflexió a friss Jancsó-mű. Nem történelmi lecke, hiszen úgy szól Mátyás királyról, hogy a neve el sem hangzik benne, csupán ref­lexió a történelemre, a reneszánsz magyarországi időszakára. Örök emberi mese arról, hogy minden­ki király akar lenni, csak azok nem, akik a királyt csinálják. Jan­csó sajátos humora azonban itt is felcsillan: „De ők, a királycsinálók is rosszul járnak!” - kommentálja szarkasztikusán. Rövidebb és olcsóbb az idei szemle, mint a tavalyi vagy a ta­valyelőtti. Egy nappal rövidebb és több millió forinttal olcsóbb. A szemletanács idén csaknem negy­ven százalékkal kevesebb pénzzel gazdálkodott, mint a múlt évi, ju­bileumi, 40. rendezvény. A műso­ron szereplő 31 játékfilm (16 ver­seny-, 14 információs és 1 nyitó­film) összköltségvetése sem titok: majdnem 3,7 milliárd forint. Majdnem. Csak összehasonlítás­ként: James Cameron kilenc Os­car-díjra jelölt produkciója, az Avatar teljes költségvetése - a New York Times szerint - csaknem 500 millió dollár. Ijesztő, ugye? Állító­lag 230 millió volt a film előállítá­sa, 150 a globális marketing, és a produkció dolgozóit is ki kellett fi­zetni. Ha jól számolok: 3,7 milli­árd forint (az éppen aktuális devi­zaárfolyam szerint) majdnem 18 millió dollár. Mindössze! Ezért írom le még egyszer: az Avatar 500 millió dollárba került. 500 osztva 18-cal, az hányszor 31 magyar film? Van értelme egyáltalán utá­naszámolni? Nézzük inkább a további té­nyeket. Az öttagú zsűriben Török Fe­renc (még mindig a Moszkva tér a legjobb filmje!) az egyetlen játék­filmes rendező. Granasztói György történész, Balog Gábor operatőr, feLugossy László képző­művész, Keserű Katalin művészet- történész. Vannak viszont külföldi szakmabeliek. Tudósítók, filmkri­tikusok, fesztiválszervezők és for­galmazók 29 országból. Cannes, Karlovy Vary, Moszkva, Locarno, San Sebastian és Varsó mustrája az idén is képviselteti magát a hét­fő estéig tartó szemlén. A fődíjak mellett akkor adják át az életmű­díjakat is. Az idei kiválasztottak között két színész van: Nagy Anna és Dzsoko Roszics. Három legen­dás alakítását biztosan megidézik Nagy Annának. Ő volt a Ranódi László rendezte Pacsirta Ilonája, a szülei által túl sokáig dédelgetett, csúnya vénkisasszony, az Árvács­ka kegyetlen Kedvesanyámja és Huszárik Zoltán költői Szindbád- jában a Tó tündére. Dzsoko Roszics, a szerb származású bol­gár színész 35 éve vendégjátékosa a magyar filmnek. Először Kardos Ferenc hívta meg a Hajdúkba, de forgatott többek között Mészáros Mártával, Jancsó Miklóssal és De­ák Krisztinával is. Szerb filmben azonban még egyszer sem ját­szott. Magyarországon annyiszor dolgozott, hogy a nyelvet is meg­tanulta. Ha dicsérik, azt mondja: csak kocsmaszinten beszéli a nyelvet, hogy elboldoguljon az ivócimboráival. Ami nem igaz. Mármint az állítás első fele. A má­sodik igen. Bírja jól az italt. Főleg a kisüstit. Zsigmond Dezső Bunkerembe­réről a forgatás során semmiféle információ nem szűrődött ki. Ma már tudjuk: az abszurdnak tűnő történetet a való élet szülte. Egy Mátészalka melletti faluban atombunkert épített egy ember. Árpádot mindenki csodabogárnak tartja, de nem ő az őrült, hanem a világ, amely atomháborúval fe­nyegetőzik. Árpád (Trill Zsolt játssza kiválóan) nagyon nép­szerű a falubeli nők körében, hi­tének és megszállottságának kö­szönhetően mindenki odavan ér­te. Családi élete mégis szétmegy, felesége gyermekükkel együtt el­hagyja. „Erdemes-e tovább élni, ha minden elpusztul?” - kérdezi tőle szeretett Manyikája. Mire Ár­pád: „Az élet az ötödik halmazál­lapotban is gyönyörű.” A bunker ma is áll, Árpád élete viszont ro­mokban hever. A világ nem tole­rálta őrült ötletét. KÖNYVESPOLC Párhuzamok - rendhagyó kiállítás Budapesten a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola festőhallgatóinak munkáiból A közös gondolkodás lenyomatai egyszerű, célratörő tiszta gesztusokkal TALLÓSl BÉLA Az egyszerűség és a célratörő tiszta gesztus - ez az alap. Erre épülnek a lélek-tükröt tartó szí­nek, titokzatos, rejtegető árnyala­tokkal. Erre épülnek a használati- tárgy-térképek. Erre a jelírás-fej- tegető minimál-ikonok. Erre épül a lecsupaszított belsőtér-tabló. Erre az izzó és hűvös tájimázs. Az ener­gia geometriaforrásai. A szépség- modell-torzítás. A kettészelt jel­lem figurális tipográfiája. Erre épülnek a moziélményszerű ká­oszvíziók. Erre a folklorisztikus drapéria karikírozott lenyomatai. És erre a futurista kikacsintás a je­len rácsán túlra. Motívumok a vizuális kifejezést kapott közös gondolkodásból. A magyar-szlovák festészeti kiállí­tás anyagából, melyet a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében tártak közönség elé. Á tárlaton a pozsonyi Képzőművé­szeti Főiskola s a Magyar Képző- művészeti Egyetem festőhallgató­inak munkái - melyeket Radák Eszter és Ivan Csudái állított össze tárlattá - azt mutatják meg, mennyire fedi egymást a két képzőművészeti gondolatvilág. A kiállítás spontán megnyilvá­nulásként, őszintén komoly rácso- dálkozás eredményeként jött létre. König Frigyes, a Magyar Kép­zőművészeti Egyetem rektora és Ivan Csudái, a pozsonyi Képzőmű­vészeti Főiskola professzora ré­gebbről ismerik egymást. König Frigyes és Radák Eszter, az egye­tem docense egy évvel ezelőtt ellá­togatott a pozsonyi főiskolára. Ivan Csudái a vendégeket végigvezette az iskola festőműtermein. így tűnt fel Radák Eszternek, mennyi azo­nosság, milyen gondolati párhu­zamok tükröződnek a két iskola festőhallgatóinak munkáin. „Valójában tizenöt éve tart a kapcsolat a két iskola között - mondja König Frigyes rektor. - Fi­atalokként mi Juraj Melišhez jár­tunk, s számunkra ugyanúgy ter­mészetes volt, hogy megnézzük, mit csinálnak a szomszédban. Most abban, hogy egy reprezenta­tív kiállítással tudjuk ezt a több­éves baráti kapcsolatot és komoly szakmai eszmecserét erősíteni, ta­lán többen látják azt a szimbolikus jelentést is, hogy megvannak azok a formák, amelyek révén emberek értelmes dolgokról tudnak beszél­ni, és értékes tapasztalatokat tud- nakszerezni.” Ivan Csudái is a személyes kap­csolat erejét emelte ki, amikor ar­ról beszélt, hogy: ,A rektor úrék eljöttek Pozsonyba, megnézték a hallgatóim munkáit, és a kiállítás megszervezése így, személyes el­határozás alapján tud működni. A rokonszenvre és a barátságra épít­ve mindent meg lehet valósítani, csak akarat kell hozzá.” A kapcsolattartás pedig sok szempontból hasznos. ,A rendszerváltás környékén nagy érdeklődés volt a fiatalok iránt Nyugat felől, de a mostani if­jú generáció már nem kap ebből az előnyből - mondja Radák Esz­ter. - Olyan perifériahelyzet ala­kult ki, amelyben a hallgatók hát­rányban érzik magukat Pozsony­ban és Budapesten ugyanúgy. Ezért is erősen figyelnek elsősor­ban az angolszász kultúrára, vagy akár a németre is, de az is érdekli őket, hogy mi a trend Olaszor­szágban vagy Franciaországban. Ugyanolyan fontos az is, hogy eb­ben a régióban mi történik a művészetben, s hogy tudunk-e fi­gyelni egymásra. E kiállítás is jel­zi, hogy igen, hiszen hallgatóink nagy lelkesedéssel fogadták, hogy a pozsonyi festőhallgatókkal kö­zösen fognak kiállítani. Meglepő és szinte megható volt, mennyire komolyan vették a lehetőséget.” „Az én diákjaim is nagyon örül­tek - folytatja Ivan Csudái. - A leg­fiatalabbak vesznek részt ezen a kiállításon, és nagyon szerettek volna Budapestre kerülni, egy ki­csit a várost és az iskolát is megis­merni. Most, hogy munkáik révén így összekeveredtek egy másik mesteriskola hallgatóival, az ol­vasható ki ebből a tárlatanyagból, hogyjól kiegészítik egymást.” „Ha megnézzük a tárlatot, em­ber nincs, aki megmondja, ki van Szlovákiából és ki a mi egyete­münkről - egészíti ki König Fri­gyes. - Azt lehet látni, hogy ők alapvetően egy generáció, s na­gyon sokban hasonlóképpen rea­gálnak ez élet jelenségeire.” S hogy hogyan reagálnak, és milyen vizuális „párhuzamokban” fejeződik ki a közös gondolkozás? „Felszabadultságot látok a munkákban - mondja Radák Esz­ter. - A vizuális humor jobban megjelenik a festészetükbe, mint pár évvel ezelőtt tapasztaltuk.” „Ez a lazább hozzáállással függ össze - folytat) a Ivan Csudái -, hogy bátran kísérleteznek, s nyugodtan összekevernek bármit. ” „Néhány évvel ezelőtt némi gör- csösség volt érezhető, aminek egy­részt oka volt bizonyos technikai tá- jékozadanság, az anyaghasználat­ban való tévelygés. Most sokkal magasabb szintű szakmai igényes­ség jellemzi a munkákat” - véli Kö­nig Frigyes, amit Radák Eszter így egészít ki: „Ma uralják az anyagot, s nem az anyag uralja őket”. A két iskola hallgatóinak közös kiállításához az ideális támpon­tot, az eligazító fogódzót a buda­pesti egyetem rektora mondta ki: „Az alkotások alapján látni, ezek a hallgatók már rájöttek ar­ra, hogy a nagy dolgokat is egyszerű alapokra kell építeni, és nem mindjárt belevágni a legszö­vevényesebb munkába, mert ab­ban nyilván el fognak veszni. Ezek az egyszerű dolgok, ha érnek, idő­sebbek lesznek, másként látják a világot, később árnyaltabbak le­hetnek. De ahogyan most látják a világot, úgy hiszem, azt nagyon professzionális módon tudják prezentálni.” Néhány motívum a vizuális kifejezést kapott közös gondolkodásból (Somogyi Tibor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents