Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-29 / 23. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 29. Kultúra 9 Ma este a Jókai Színházban az Anconai szerelmeseket, a Thália Színházban a Leenane szépét mutatják be Premier Kassán és Komáromban Mindkét színházunkban premiert tartanak ma este hét órakor: a Komáromi Jókai Színházban az Anco­nai szerelmesek című zenés játékot mutatják, melyet a Vajda Katalin - Fábri Péter - Valló Péter szerzőhármas jegyez, a kassai Thália Színházban pedig az ír Martin MacDonagh Leenane szépe című darab­ját tűzik műsorra. ELŐZETES Az 1997-ben született Anconai szerelmesek a budapesti Radnóti Színházban tartott premier óta igazi sikerszériát futott be. Ját­szották Nyíregyházán, Egerben, Székesfehérvárott, Békéscsabán, Miskolcon és Kassán. A ma este bemutatásra kerülő komáromi előadást Lévay Adina m.v. ren­dezte. Valló Péter rendező eredetileg egy korabeli reneszánsz komédi­ából akart zenés darabot készíte­ni, néhány hetvenes évekbeli olasz slágerrel. Ám a reneszánsz komédia szerkezete, stílusa, tör­ténete ellenállt minden változta­tásnak. Végül Vajda Katalin írt egy „mintha” reneszánsz komédiát, amely dramaturgiai felépítésében reneszánsz, témájában és nyelve­zetében már modern volt. Fábri Péter szerezte az olasz slágerek magyar dalszövegeit, és elindult hódító útjára a zenés játék.- Eszembe jutott, mi lenne, ha nem hagynánk a történetet az ere­deti miliőben, hanem visszafelé stilizálnánk időben. Vajon mű- ködik-e egy fordított aktualizálás? így jött a barokk színházi eszköz­tár, az opera világa. A tér végül is adta magát. A Goldoni-korabeli színház alapelvét követtük - pers­pektivikus tér, festett háttér. A fi­gurák elrajzoltak, karikatúra- szemek, a commedia deli’ arte pro­totípusainak mintájára. Ebből ala­kult ki a játékstílus - nyilatkozta Lévay Adina rendezőnő.- Ez egy színészparádé, ezt kell szolgálni, hogy jól érezzék magu­kat a színészek, és merjenek szél­sőségesek lenni. Ez jutalomjáték a színésznek, kacagásra készült, hát akkor próbáljunk meg igé­nyesen nevettetni - mondta Krá- mer György m.v., Harangozó-dí- jas táncművész, koreográfus. Mit tart szerepéről Majorfalvi Bálint, Luigi Del Soro alakítója? - Imá­dom, ha körülöttem nevetnek, imádok ilyen könnyed vígjáté­kokban játszani. Ebben a mű­fajban nem lehet kamuzni. Gyor­san lebuktatja a színészt -jegyez­te meg az idei évadban Komá­romba szerződött színész. Tomao Nicomacot Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgató­ja, rendező, színművész játssza. - Ezt a stílust nagyon szeretem. A díszlet, a jelmezek is jók. Biztos vagyok benne, hogy valamennyi­en lubickolni fogunk a szere­peinkben - reménykedik a ven­dégművész. A zenés játék további szereplői: Tar Renáta, Holocsy Krisztina, Öllé Erik, Holocsy Kata­lin, Olasz István, Bandor Éva, Var­sányi Mari, Nagy László. Korognai Károly, a kassai Thá­lia Színház főrendezője a Leen­ane szépe bemutatója kapcsán elmondta: „Ez a darab azért kerül előadásra, mert a színészeknek és elsősorban három színésznek kerestem szerepeket. Konkrétan Kövesdi Szabó Máriának, Nagy Kornéliának és Ponty Tamásnak. Mind a hárman más helyzetben vannak. A negyedik szerep is egy nagyon erős szerep, melyet Bo- csárszky Attila játszik. Úgy gon­dolom, egy színház életében kell, hogy legyenek olyan pillanatok, amikor igenis színészekre válasz­tunk ki darabokat”. A főrendező hozzátette: már nem bánja, hogy Anconai szerelmesek: Lucrezio (Öllé Erik) és a halottnak hitt Drusilla (Holocsy Krisztina), a háttérben a Karmester (Nagy László) (Dömötör Ede felvétele) Leenane szépe: Kövesdi Szabó Mária és Ponty Tamás (Bodnár Gábor felvétele) tavaly éppen ennek a darabnak a bemutatója maradt el, mert idén jó helyet kapott a színház reper- toáijában. A harmincas évei végén járó Martin MacDonagh-ot a kortárs dráma csodagyerekének tartják, több díj birtokosa. „A Leenane szépe MacDonagh első színda­rabja, nyolc nap alatt írta egy ké­zikönyv alapján, ami arról szólt, hogyan kell színdarabot írni. El­képesztően jól sikerült neki. A darab csak kisebb országokban szólal meg, még Angliában sem mutatták be, mert nem is értik meg. A kisebbségi érzés nem működik a nagy országokban. Maga a színdarab megköveteli, hogy hipematuralista módon ad­ják elő, de jókora adag költészet is járul hozzá” - nyilatkozta Ko­rognai, aki elmondta, a színészek már a próbafolyamat második hete után remekeltek. Akik arra kíváncsiak, miről is szól a darab, dióhéjban így fog­lalhatjuk össze: „A Leenane szépe a harmincas éveiben járó, lassan vénkisasszonnyá savanyodó Ma­ureen és zsarnoki természetű anyja, Mag történetét meséli el. Mi történik, ha két érzelmileg sé­rült nő eseménytelen, acsarko- dással kitöltött életébe betoppan egy férfi? Vajon beteljesülhet-e Maureen életének első és utolsó szerelme?” (szél, mm) Közös magyar-szlovák festészeti kiállítás nyílt a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében Felszabadult látványvilág Budapest. Tegnap nyitották meg a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a Párhuzamok című magyar-szlovák kiállítást. A tárla­tot a pozsonyi Képzőművészeti Fő­iskola festészeti műtermének diák­jai, valamint a Magyar Képzőmű­vészeti Egyetem festőhallgatóinak munkáiból állította össze Ivan Csudái, a pozsonyi Képzőművé­szeti Főiskola professzora és Radák Eszter, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense. A 30 hallgató munkáját bemutató tárlat a közös gondolkodásról vall. A felszabadult látványvilágú tárlatra február 12-ig várják a látogatókat az egyetem Barcsay termébe (Budapest, And- rássyút 69-71.). (tébé) Alkotások a közös gondolkodás jegyében (Somogyi Tibor felvétele) Haitiért szólhat a We Are The World Los Angeles. Újra felveszi a 80-as években az Afrika megsegítésére született We Are The World c. balladát Quincy Jones, hogy a befolyó pénzt Haiti támogatására fordítsa. A 76 éves legenda szerint a zené­szek hétfőn gyűlnek össze Los Angelesben, hogy újra rögzítsék a 25 éves slágert, bár azt nem árulta el, ezúttal kik éneklik majd. (mti) PENGE Kiszámított napok Vrátil sa domov okolo sied­mej, o niečo neskôr, ako v pos­ledné dni... - így kezdődik ez a könyv, vagyis ha akarnám, se tagadhatnám, hogy szlovák nyelven írt és megjelent iroda­lomról van szó. De hát miért is akarnám tagadni, sőt, ajánlani szeretném minden olyan olva­sónak, aki a fenti mondatot könnyűszerrel megérti; az is ta­gadhatatlan, hogy a szlovákiai magyaroknak tán ez az egyik legnagyobb előnyük minden egyéb magyarral szemben: a szlovák alkotások azonnali és közvetítés nélküli élvezete. Ta­lán mondanom se kell, de azért mégis biztosítanám a könyv le­endő olvasóit: ilyen egyszerű mondatépítkezésre számíthat­nak végig, semmi nem lassítja a dinamikus élményt; nehéz bár­hol is felfüggeszteni az olvasást. Ahogy mondani szokás, magá­val ragadó, letehetetlen regény. Ján Rozner elismert kritikus volt, és műfordító meg újságíró meg dramaturg, született pressburger, aki anyjával csak németül kommunikált, felesé­ge, Zora Jesenská pedig a híres turócszentmártoni polgári csa­ládok sarja (Janko Jesenský közvetlen rokona), az egyik leg­jelentősebb huszadik századi szlovák műfordító. Kettejük élettörténetében az irodalom és a kultúra (meg az egymás) sze- retetén s persze a műfordításon túl az a közös, hogy az 1968-as eseményeket követő szlovákiai „normalizációnak” estek áldo­zatul: mindenhonnan kizárták Ján Rozner do pohrebu őket, műveiket bevonták és le­tiltották, műfordításaikat újra­fordítva ellopták, munkát sehol nem kaptak. Mondhatnánk, ilyen volt a husáki rezsim, de hát az emberek fordultak el tőlük, a barátaik és a munkatársaik, nem pedig a rendszer. Na most, ha eddig esetleg azt a látszatot keltettem volna, hogy a fentiek a regényhez veze­tő valamiféle háttér-informáci­ók, nem így van: ez a regény te­repe, melynek minden figurája a maga valós nevén szerepel (kivéve az egyes szám harmadik személyű főszereplőt, aki a szerző), s persze ugyanez a helyzet Pozsony és Márton to­pográfiájával is: az olvasónak a korszak, az alakok (jobbára műfordítók, írók és irodalmá­rok) vagy a nevezett városok iránti bármiféle vonzalma ezen a terepen maximális kielégülést nyerhet. A történet egyszerű: Ján Roz- nernek 1972. december 21-én hal meg a felesége, ezért hét na­pot kell várnia ahhoz, hogy el­temethesse. Amint a mű címe is erre utal: Hét nap a temetésig. Er­ről a hét napról szól tehát a re­gény, a napokat napszakokra ta­golva (reggel, dél körül, este, ké­Csanda Gábor kritikai rovata só délután és így tovább): valójá­ban arról, mit tehet az ember hét napig, hogy végül annak rendje s módja szerint eltemethesse a fe­leségét - miközben már mindent megtapasztalt abból, mit nem tehet ahhoz, hogy normálisan élhessen. A cselekmény a törté­netnél is szerényebb és megdöb­bentőbb: a gyászmunka és az élet apró és szükséges teendői, a fő­szereplő esetlen és kényszerű in­tézkedései - a hullaházban, a temetkezési vállalatnál, a fuva­rozók, a temetésen részt vevők és a halottbúcsúztatók meg a tor megszervezése, gyászértesítő fogalmazása és kiküldése, sze­mélyazonossági igazolvány le­adása, halotti bizonyítvány kiké­rése. Összességében mintha ebből a történetből és ebből a cselek­ményből szerveződne a regény, meg a főszereplő elképzeléseiből - melyeket az 1972-es csehszlo­vák valóság természetesen ala­posan felülmúl; a hetedik napon teljes pompájában láthatóvá vá­lik az egész titkosrendőri-norma- lizációs emberi gépezet. De nem a történet és nem a cselekmény, hanem a dramaturgia a legna­gyobb művészi értéke ennek a regénynek. Ahogy az előbbi ket­tőt visszafogja, ahogy a korról és emberről és helyszínről lénye­gesnek tarthatók helyett a látszó­lag kevésbé meghatározókat hagyja csak meg: a nyelvet, a tár­gyakat, a zenét, a csöndet. A ma­gányos tevékenységek legkevés­bé beszédes változatait: az ücsörgést például. Egy palack ital beosztását. A beesteledést. A holnap elgondolását. Ennél nem többet. Hét napot, mely nem rengette meg a világot, de meg­rendíti az olvasót. Ján Rozner: Sedem dní do pohrebu. Albert Marenčin PT, 2009 Értékelés: B90#9099OO

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents