Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-20 / 15. szám, szerda
22 Sport ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 20. www.ujszo.com A jégtáncos Hoffmann Nóra tavaly súlyos koponyasérülést szenvedett, ám két hónappal később már korcsolyázott, az Eb-n pedig az első tízbe vágyik „A számok megjegyzésével máig gondjaim vannak” Hoffmann Nóra és Maxim Zavozin tavaly betegség miatt nem tudta befejezni az Eb-t Hoffmann Nóra majdnem lekéste a Tallinnba tartó repülőgépet, szállodai szobájában rossz a telefon, és a falióra is összevissza jár - a 24 éves magyar jégtáncos mégis mosolyog. Márciusban megtanulta, hogy az apró bosszúságoknál vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon. BŐD T1TAN1LLA, TALLINN Hoffmann Nórával a műkorcsolya Európa-bajnokság első versenyszáma, a kötelező táncok után beszélgettünk. A tavalyi Európa-bajnoksá- got nem tudták befejezni, mivel partnere, Maxim Zavozin megbetegedett a kűr előtt, s a világbajnokságon sem vehettek részt. A sok viszontagság után milyen érzés újra világversenyen jégre lépni? Jól ment a korcsolyázás, ez volt a legjobb tangónk az idényben. Büszkék vagyunk rá, hogy vissza tudtuk jönni, mert nagyon kemény időket éltünk át. Most viszont egyáltalán nem voltunk feszültek, s mivel csak három pár volt a csoportunkban, az egész olyan volt, mint egy kisebb nemzetközi verseny. Viszont nem a közveden ellenfeleikkel voltak egy csoportban. Ez az egyetlen hátránya a dolognak. Sokkal hamarább futottunk, mint a velünk egy szinten lévő párok, de egyébként nagyon kellemes a hangulat, az edzéseken és az öltözőben is. Egy osztrák és egy görög párral kerültünk egy csoportba, érezhető volt, mennyire felnéznek ránk, tisztelnek minket. Teljesen más ez így, mint amikor az ember a közvetlen riválisaival ül együtt az öltözőben. Akkor csend van, mindenki csinálja a maga dolgát, most viszont rendkívül felszabadultan készültünk, jókat beszélgettünk. A jókedvüket nem is tudnák leplezni. Már útban az Eb-re rengeteg fura és vicces dolog történt velünk. Először is az edzőnk alig kapott vízumot. Aztán fél órával a reptérre indulás előtt Max nem találta az útlevelét, akkor azt is gondoltuk, kész, vége, nem fogunk idejében megérkezni Tallinnba. Aztán észrevettük, hogy Magyarországon hagytuk a CD-t a kűr zenéjével. A szállodai szobámban nincsenek törülközők, nem működik a telefon, a falióra pedig mindent mutat, csak nem a pontos időt. De csak nevetünk az egészen, a tavaszi balesetem alkalmával ugyanis megtanultam, hogy ilyeneken nem kell stresszelni. Az egészség a legfontosabb. Az, hogy egyáltalán (SITA/AP-felvétel) korcsolyázhatok, óriási ajándék a sorstól. Hogyan történt pontosan a balesete? Hátrafelé koszorúztam, kicsúszott a lábam, leültem a jégre, csakhogy a hátam mögött pontosan nyitva volt a palánk ajtaja. Nekiestem a palánknak, hátracsapódott a fejem, elájultam, ömlött a vér a fülemből. A koponyám keresztben eltört, és a nagy ütés miatt a homlokomnál három helyen bevérzett. Ezeket a bevérzéseket az intenzív osztályon figyelték, hogy nem duzzadnak-e, mert akkor meg kellett volna lékelni a koponyámat. Szerencsére erre nem került sor, de így is sokáig a kórházban tartottak. Morfiumot kaptam, akkor meg már mindjárt úgy gondoltam, hogy korcsolyázni akarok. Másnap nem is kértem több morfiumot, nehogy doppingnak minősüljön, mert én a vb- re készültem... De egy nap után is komoly elvonási tüneteim voltak, rázott a hideg, hánytam... A vérzés miatt három hónapig nem hallottam a bal fülemre, ráadásul, mivel pont a középfülön át húzódott a törés, az egyensúlyérzékem sem működött. Újra kellett tanulnom egyenesen járni, nem tudtam egy lábon állni, folyamatosan szédültem. Meddig tartott ez az állapot? Négy hónapig állandóan szédültem. Már újra elkezdtünk korizni, amikor még minden egyes fejmozdulat után forgott körülöttem a világ. Ki tartotta önben a lelket? Amerikában ért a baleset, csak Max volt ott velem, az első éjszaka bent is aludt a kórházban. Pár nap múlva kijött hozzám a vőlegényem, ő vigyázott rám a hazaúton is, mert az én állapotomban a repülés is veszélyes volt. Itthon pedig oxigénterápiára kezdtem járni. Ez hozott vissza végül a normális életbe, felpezsdített, serkentette az agysetjeimet. Addig vagy aludtam, vagy kifejezéstelenül néztem magam elé, ám az oxigénsátorban kezdett visszatérni a régi személyiségem, s nem sokkal később újra ajégre is merészkedtem. Mennyi időt hagyott ki? Március 4-én történt a baleset, május második felében pedig már egyszer-egyszer lementem a jégre. Ezután kimentem Maxhoz egy hétre Moszkvába, aztán két hétig pihentem, majd újból belevágtunk az edzésbe. Eleinte emelések, forgások, ledöntések nélkül koriztam, mert minden fejmozdulat után szédültem. Az egy pillanatig sem merült fel önben, hogy ez a baleset a pályafutása végét jelentheti? Dehogynem. Az elején alig tudtam járni. A koponyatörés mellett az esésnél az ideg elszakadt a farizmomban, s borzasztó fájdalmaim voltak. Fél évbe telt, mire rendesen visszatért az érzés a fenekembe. De hát gyakorolnom kell mindent, úgy, ahogy a beszédet is. A baleset után úgy teszteltek, hogy felsoroltak tíz szót, s várták, hányra emlékszem. Kettőt tudtam visszamondani. Pedig közben végig úgy éreztem, menni fog, aztán mégsem emlékeztem semmire. A számok megjegyzésével máig gondjaim vannak, ha diktálnak egy telefonszámot, úgy kell magamban értelmeznem, mintha idegen nyelvet hallanék. A jobbra-balra fogalmát is teljesen elveszítettem. De az iskolában sem megy azonnal, hogy valaki négy órát koncentráljon a matek érettségire, azt is gyakorolni kell. Csak nekem a nulláról kellett kezdenem mindent. A lépéseket, a koreográfát könnyebb megjegyeznie, mint a számokat? Szerencsére a jégen nincs problémám. Az edzések során biztosan annyira hozzászoktam a korcsolyázáshoz, hogy arra mindig tudok koncentrálni. Csinálom a dolgom. Már nem fáj semmim, persze érzem az időjárás-változást, a nyakam pedig állandóan ropog, de például a baleset óta nem volt migrénem. S egy életre megtanultam, hogy az egészség hihetetlen ajándék. Átértékelődtek a dolgok. Teljesen. A kórházban láttam fiatalokat, szintén sportolókat, magatehetetlenül, öntudatlanul... Néhány centiméteren múlt, s én is úgy végezhettem volna. Ezért nem is tudok apróságokon dühögeni. Már az is gyönyörű dolog, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk, versenyezhetünk ezen az Európa-bajnokságon, és mehetünk az olimpiára. Ott mit szeretnének elérni? Az Eb-n jó lenne az első tízben végezni, s az olimpián is ilyen eredményről álmodozunk. Ha nagyon jók vagyunk, ez nem lehetetlen, az Eb-től eltérően Vancouverben bírónk is lesz. Ki tudja, hányszor mehetünk még olimpiára? Nekem ez lesz a második, Maxnak az első. Az olimpia után pedig vár ránk a vb, amelyen talán még valami meglepetést is szerezhetünk a szurkolóknak. A Hoffmann, Zavozin pár a kötelező tánc után a 11. helyen áll, 0,62 ponttal lemaradva a 10. helyen álló ukrán Beknazarova, Zujev kettős mögött. További eredmények a 23. oldalon. Vizsga nem lesz, csak az eskü van hátra A Hoffmann, Zavozin jégtáncospár olimpiai indulása sokáig kérdéses volt, Sólyom László köztársasági elnök ugyanis csak múlt héten írta alá az orosz származású, amerikai állampolgársággal is rendelkező Zavozin állampolgársági kérelmét. „Nagyon megkönnyebbültünk! Most már csak az eskü van hátra, s elkészülhet a magyar útlevelem - mondta a moszkvai születésű Zavozin. - Szerencsére állampolgársági vizsgát nem kell tennem, ezt külön hangsúlyoztuk a kérvényben is, mert a magyar nyelv nagyon bonyolult. Tanulom minden nap, és már értem, amit mások mondanak, de a beszéd nem mindig megy. Ha Nórával vagy a szüleivel kell beszélnem, nincs gond, de ha riporterek kérdeznek, vagy valamilyen hivatalos alkalomból kell megszólalnom magyarul, be- pánikolok, és minden magyar szó elszáll a fejemből.” (bt) A házigazda angolai válogatott mellett a vb-résztvevő Algéria csapata is bejutott a legjobb nyolc közé - három meccs alatt egyetlen rúgott góllal Megegyezéses 0:0 az Afrika-kupán? KISS TIBOR NOÉ Az Angola-Algéria meccsen a döntetlen mindkét csapat számára továbbjutást ért az A csoportban. A végeredmény 0:0 lett. „Nem találok szavakat, annyira csalódott vagyok” - fogalmazott Frederic Kanouté, a Sevilla csatára a Mali-Malawi mérkőzés után, amelyet csapata egyébként 3:l-re megnyert. A győzelem azonban ezúttal kevés volt, mert a másik ágon játszott Angola-Algéria meccsen nem esett gól, így a házigazdákat az algériai válogatott követte a legjobb nyolc közé. A helyzetet az észak-afrikaiak kapitánya, Raabah Saadane nyilatkozata jellemzi a legpontosabban: „A legfontosabb, hogy bejutottunk a negyeddöntőbe. Malinak nagy pechje volt, pedig nagyon jó csapat. Mi is megpróbálunk feljavulni a hátralévő mérkőzésekre”. Saadane nem véletlenül szabadkozott: Algéria úgy jutott tovább a csoportjából, hogy mindössze egy gólt lőtt, miközben Mali hétszer volt eredményes. Csakhogy az az egy algériai gól éppen a Mali elleni meccsen esett, s mivel a szabályok szerint azonos pontszám esetén nem a gólkülönbség, hanem az egymás elleni eredmény dönt, a sivatagi rókák egygólos győzelme volt a továbbjutás kulcsa. Az 1:3-as gólkülönbséggel erősen olaszos továbbjutást produkáló Algéria egyszer már nyert Afrika-kupát. Az 1990-es torna Rabah Madjer csapatának diadalmenetét hozta, mivel Algéria mind az öt meccsét megnyerte, 13:2-es gólkülönbséggel (Nigéria 5:1, Elefántcsontpart 3:0, Egyiptom 2:0, Szenegál 2:1, Zambia 1:0). A legtöbben azonban most mégsem az 1990-ben történtekre, hanem 1982-re emlékeznek. A spanyolországi világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában NSZK 2:l-re verte Ausztriát, s a felháborító megegyezéses meccsel mindkét európai csapat továbbjutott, Algéria pedig kiesett. A mali szurkolók hasonló vádakkal illették az Angola-Algéria meccs résztvevőit: az már a mérkőzés előtt is nyilvánvaló volt, hogy a döntetlennel mindkét csapat továbbjut, az eseménytelen „csata” pedig 0:0-val zárult. „Nem állapodtunk meg a végeredményben Angolával. Soha nem tennénk ilyet!” - kommentálta a vádakat az algériai kapitány. Van, aki hisz neki, s van, aki nem. Kanoute hiába villogott, Mali hä rúgott gólja ellenére kiesett (TASR/AP-felvétel)
