Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-20 / 15. szám, szerda

4 Régió ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 20. www.ujszo.com _____ RENDŐRSÉGI NAPLÓ ____ Gázolás Tornán Toma. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfő este Tornán, a Szepsi úton. Egy húszéves férfi Škoda Octaviájával elütött egy gyalogost. Az 54 éves asszony a helyszínen életét vesztette. A so­főr nem fogyasztott alkoholt. A gépjárműben keletkezett kár 500 euró. A helyszínelésen közlekedési szakértő is részt vett. Álláspont­ja szerint a balesetet a sofőr okozta. A férfi ellen halálos közúti bal­eset okozása miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet. (SITA) Halál a síneken Varannó (Vranov nad Topľou). Halálra gázolt a vonat egy ed­dig ismeretlen személyazonosságé férfit tegnap hajnalban a va- rannói vasútállomás közelében. A helyszínelés miatt a vonatok másfél órán át nem közlekedtek. A baleset körülményeit a vasúti rendőrség vizsgálja. (TASR) Tizenhat ember halt meg közlekedési balesetben Tavaly több dolguk volt a tűzoltóknak nem egy esetben vaklármának bi­zonyult a riasztás. A 2008-as év­hez képest ez 404 kiszállásai több. Jozef Fedorčák, a Kassai Megyei Tűzoltóparancsnokság igazgatója elmondta, 2319 tűzesetnél se­gédkeztek a tűzoltók. Hozzátette, emelkedett az olyan esetek szá­ma, amikor a száraz növényzet kapott lángra. Ilyesmi 793 alka­lommal történt az elmúlt évben. A tűzesetek során 46 személy sérült meg és 7,669 millió euró (231 millió korona) kár keletkezett. Legtöbb dolguk a Kassai Járási Tűzoltóparancsnokság munka- társasinak volt. 1043 bevetésük volt tavaly. A Nagymihályi Járási Tűzoltóparancsnokság 359, az Ig- lói Járási Tűzoltóparancsnokság 313 alkalommal vonult ki. Csökkent viszont a technikai bevetések száma. Tavaly 2068 esetnél dolgoztak a tűzoltók, 2008-ban 2169 ilyen esethez ri­asztották őket. Ezek között az esetek között elsősorban a közle­kedési balesetek domináltak - összesen 823 volt. A közúti bal­esetek 1439 személyt érintettek, 698 ember megsérült, 16 életét vesztette. Közlekedési balesetek­hez leggyakrabban a Rozsnyói Járási Tűzoltóparancsnokság munkatársait riasztották. Tűzoltóik 239 balesetnél dolgoz­tak. (mar) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa. Tavaly több volt a Kassa megyei tűzoltók dolga, mint ko­rábban. A kiszállások 40 százalé­kára a közlekedési balesetek miatt volt szükség. 2009-ben összesen 4767 eset­hez riasztották a tűzoltókat tűzesetek, közlekedési balesetek, környezetszennyezés miatt, de Legtöbb dolguk a Kassai Járási Tűzoltóparancsnokság munkatár- sasinak volt (ČTK-felvétel) A kórházak és a rendelőintézetek alkalmazottainak mintegy öt százaléka élt a lehetőséggel Az egészségügyben dolgozók sem oltatták be magukat Losonc/Rimaszombat. El­enyészően kevés egészség- ügyi dolgozó oltatta be magát az új típusú, H1N1 influenza ellen, Losoncon a speciális oltóközpontot ja­nuár 18-án be is zárták. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az év elején sem a Rimaszomba­ti, sem a Losonci járásban nem nö­vekedett meg különösebben az inf­luenzás megbetegedések száma. Eddig bizonyíthatóan két halálos áldozata van a régióban a HIN 1 ví­rusnak. A naprágyi szociális ott­honból került a losonci kórházba az új típusú influenza miatt egy 57 éves férfi, aki január elején, két na­pos kórházi kezelés után hunyt el. A szociális intézetben látogatási tila­lom van érvényben, de értesülése­ink szerint a személyzet nagy része ott nem az új típusú, hanem a ha­gyományos influenza elleni védő­oltást igényelte. Oltóanyagból nincs hiány sem Rimaszombatban sem Losoncon. A losonci kórház orvosainak és sze­mélyzetének azonban csak alig öt százaléka igényelte az oltást. Ennek okát a kórház vezetése abban látja, hogy az orvosok és a nővérek igen nagy hányada korábban már beol­A bérleti díjakból évi 2,5 millió korona (több mint 82 ezer euró) bevétele volt a városnak Felújította az új tulajdonos a szolgáltatások házát hogy az új tulajdonosnak leg­alább 10 évig helyet kell biztosí­tania az ingatlanban működő vállalkozóknak és szolgáltatá­soknak. A kisvállalkozók azon­ban önként kiköltöztek az épü­letből. Azon kevesek, akik ma­radtak, magasabb bérleti díjat voltak, kénytelenek fizetni. Ami­óta azonban az épület egyik Az értékesítésről szóló ön- kormányzati határozat nagy vitát váltott ki az épületben működő kisvállalkozók körében. szárnya megújult, mindössze két vállalkozás maradt ott a ré­giek közül, azok is a régi, még felújítatlan szárnyba költöztek. A többiek a városban találtak új helyet. Az új épületrészben az­óta egy bank és néhány újabb vállalkozás működik, (kov) Miért kellett eladni? Vladislav Laciak polgármester korábban azzal indokolta az épület eladását, hogy az így szerzett pénzből a város vállalni tudja a kü­lönféle projektekhez szükséges önrészt. A vállalkozók ugyanakkor nem értették, hogyan lehetséges, hogy évek óta fizették a bérleti díjat, de a város semmit sem költött az ingatlan felújítására. Az egyik képviselő bevallása szerint az utolsó öt évben mintegy hét­millió korona (232 ezer euró) bevétele volt a bérleti díjakból a részvénytársaságnak, (kov) UJ SZO-ERTESULES Rozsnyó. Átalakították a szolgáltatások házát. Egy ma­gánvállalkozó modem épületté változtatta az idejétmúlt és sta­tikailag is meggyengült ingat­lant, amelynek emeleti részét már vasoszlopokkal kellett alá­dúcolni. Az önkormányzat árverés út­ján adta el az ingatlant egy ma­gánvállalkozónak még 2008-ban. Az intézkedés nagy vitát váltott ki az épületben működő kisvállalkozók körében, hiszen a bérleti díjakból évi 2,5 millió korona (több mint 82 ezer euró) bevétele volt az 1. Rozsnyói Részvénytársaságnak. 2007 novemberében a vállalko­zók petíciót is írtak, amelyben az eladás ellen tiltakoztak, illet­ve azért, hogy a város és az új tulajdonos garantálja, hogy vál­lalkozásaik továbbra is az épü­letben működhessenek. A képvi­selők olyan határozatot hoztak, tatta magát a hagyományos vírusok ellen, így nem látták szükségesnek a további védekezést. Hasonló a helyzet a losonci ma­gánorvosoknál is, az oltással meg­bízott szakorvosi rendelőben egyet­len magánorvos és nővér sem kérte eddig az oltást. Száztíz ampulla ol­tóanyagvan készenlétben, aki kéri, különösebb sorban állás nélkül bármikor megkaphatja a H1N1 el­leni védőoltást. Rimaszombatban a Kórházak és Rendelőintézetek Nonprofit Társu­lás által működtetett kórházban dolgozók sem védekeznek az új tí­pusújárvány ellen. Jelenleg hatvan ampulla oltóanyag van raktáron. A rimaszombati kórházi személyze­tének alig öt százaléka élt eddig a megelőzés lehetőségével. A rima- szombati kórházi dolgozók túl­nyomó többsége szintén megkapta korábban a hagyományos vírusok elleni védőanyagot. A napokban a rimaszombati gye­rekek hagyományos influenza elle­ni oltása zajlik, a nyolc-tíz éves kor­osztályt érinti az intézkedés, a szak­rendelőkben a szokásos éves orvosi ellenőrzéskor adják be a vakcinát. Aki védekezni akar a H1N1 vírus el­len, a tisztiorvosi szolgálattól - ke­zelőorvosi j avaslatra - kérheti az ol­tást, az oltóanyag árát megtéríti az egészségbiztosító, (szász) Rimaszombatban kevesen oltatták be magukat (Szekeres Éva felvétele) Már két HINl-es halt meg Losoncon Már a második, HINl-vírussal fertőzött beteg halt meg a losonci kórházban. A gömörsídi (Síd) páciens állapota - jelentős javulás után - hirtelen romlani kezdett. A 22 éves nő még tavaly november 20-án került a kórházba, ahol 54 napon át mesterségesen lélegez­tették. A közvetlen halálokot még nem ismerik - közölte Lenka Šramková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője -, keddre rendel­ték el a boncolást. (TASR) Azok érintettek, akik tavaly vásároltak ingatlant, vagy változás történt a már meglévő ingatlanjuk körül - a nyomtatvány letölthető a www.kosice.sk honlapról Február elsején letelik az ingatlanadó-bevallás határideje ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Kassa. Január végéig kell le­adni az ingatlanadó-bevallást. Aki az elmúlt évben a város területén lakást, családi házat, telket vásárolt, kapott, örökölt, vagy más módon jutott hozzá, annak alig két hete maradt a nyomtatvány elküldésére. Ezt meg kell tenni abban az esetben is, ha olyan változás történt, amely befolyásolja az ingatlan­adó mértékét. Ilyen az építési engedély megszerzése, a földte­rület típusának megváltozása stb. Mivel a bevallás törvényileg meghatározott végső határideje, január 31. vasárnapra esik, ezért idén február elseje az utolsó nap, amikor még beadhatjuk a nyomtatványt. A nyomtatvány letölthető a www.kosice.sk honlapról, vagy személyesen is hozzájuthatunk a magisztrátus ügyfélfogadó irodá­jában. „A kitöltött és aláírt nyom­tatványt az összes csatolt doku­mentummal együtt el kell juttat­ni hozzánk személyesen, vagy postai úton. Az utóbbi esetben az „oddelenie správy daní Magistrá­tu mesta Košice, Trieda SNP 48/A, 040 11 Košice” címre kell küldeni a borítékot.” - mondta Agnesa Bogačevičová, a kassai magisztrátus adóügyi osztályá­nak vezetője. Részletes informá­ciókat a 055/6419 180, 055/6419 154 telefonszámokon kaphatunk, vagy személyesen a magisztrátuson. Idén a város 15,5 millió euró (467 millió korona) bevételre számít az ingatlanadókból, ami megközelítőleg azonos a tavaly befolyt összeggel. „A díjtételek változatlanok. Nem szeretnénk még több terhet róni a lakosok­ra. Inkább megpróbáljuk elérni, hogy minél kisebb hatással le­gyen rájuk a gazdasági válság” ­közölte František Knapík, Kassa főpolgármestere. A magisztrátus ügyfélfogadó irodáit minden év januárjában megközelítőleg 9000 ember láto­gatja meg. „Áz esetleges fenn­akadások elkerülése érdekében a hónap végéig hét ügyintéző fog­lalkozik az ügyfelekkel” - nyilat­kozott Peter Hrmo, a kassai ma­gisztrátus irodavezetője, aki el­mondta, tavaly csaknem 117 000 személy kereste fel a hivatalt. Akik 2009-ben nem jutottak új ingatlanhoz, vagy a már meglévő ingatlanjukkal kapcso­latos változás nem történt, azoknak nem kell adóbevallást tenniük. Ők csak később fizet­nek ingatlanadót. A város ápri­lis végéig juttatja el nekik az adókivetési értesítést. Ez tar­talmazza majd, hogy meddig és milyen formában lehet eleget tenni a fizetési kötelezettség­nek. (mar) Felújította a régi ingatlant az új tulajdonos (Kovács Oszkár felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents