Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-13 / 9. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 13. Sport 21 Érsekújvári rajongói nagy örömére győzelemmel búcsúzott a szorítótói a szlovákiai hivatásos ökölvívás első és Európa legidősebb bunyósa Paszterkó utolsó gongja Megtervezte magának a búcsúját. Egy hatórás profi bokszgála keretében, de nem önmagára kihegyezve a végét. Az érsekújvári est kicsú- csosodásán már tisztségviselőként közreműködött a bajnoki cím kiosztásakor. Ez már egy apró jelzés volt a jövő felé. J. MÉSZÁROS KÁROLY Paszterkó László előtte azonban még bokszolt egyet. Abban a városban, ahol valamikor kezdett, ott, ahol Ryšavý József edző irányításával két edzés után beállt az érsekújváriak közé. Először úgy tűnt, nem lesz ellenfele a nehézsúlyban, és meccs nélkül hozza a pontot, aztán mégis akadt vetélytárs, és az újoncnak bokszolnia kellett. Mivel még igazolványa sem volt, így Esek Árpádéval küldték a ringbe. Megnyerte a mérkőzést. Elsőként Szlovákiában Ezután még sokszor emelték a kezét a magasba, de vereségekben is bőven volt része. 1977-től összesen ötszázharminc amatőr mérkőzésen szerepelt. Aztán jöttek a hivatásos ökölvívás évei. Elsőként kezdte Szlovákiában a profik között, és múlt pénteken a legidősebb európai bunyósként fejezte be. Búcsúmeccsén hetven- egyedik győzelmét aratta a ring- ben. Paszterkó László január ötödikén töltötte be az ötvenet, legyőzött ellenfele, a romániai Somogyi János negyvenhárom évesen állt ki a csatára. Üdvrivalgás a nézőtéren Kiváló kulissza, bokszrajongói alázat és tisztelet övezte a négyszer három perces mérkőzést. Ökölvívás-szerető emberek százai várták ezt a félórát, amikor kedvencüknek utoljára kiabálhatták be, amit akarnak, amikor követelhették tőle hangosan: Üsd ki!, amikor felhördülhettek balkezes szurkálásai után megeresztett ütéssorozata láttán, és amikor örülhettek győzelmének. „Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek, köszönöm, hogy üyen csodálatos légkört teremtettek nekem. Köszönöm az érsekújváriaknak, köszönöm, hogy bevezettek a boksz világába, mindenkinek köszönöm” - mondta a mikrofonba a búcsúzó jubüáns. Szavait hatalmas üdvrivalgás fogadta. Kokónak nagyon tetszett Folytatódott a gála, de a résztvevőkben tovább rezonált a Pasz- terkó-meccs. Vezetője Kovács Ko- ko István a teremből távozott, amikor szóra bírtam: „Nagyon tetszett, amit a Laci bemutatott. Látszik, hogy harminc évet lehúzott a szon'tóban, és nagy élmény volt dolgozni vele. Igazán fér és tiszta küzdelem volt, sok dolgom nem akadt” - osztotta meg élményeit az egykori olimpiai bajnok, később profi világbajnok, aki jelenleg időnként ringbíróként is tevékenykedik, és Paszterkó külön felkérésére vállalta el a mérkőzés irányítását. Le a kalappal előtte Közvetlenül a kötelek mellől nézte végig a bokszütközetet Kovács Kid Tamás, aki decemberben lett a WBF világszervezet interkontinentális szekciójának vüág- bajnoka. „Egy ötvenéves férfit, egy papát láttunk a szorítóban, le a kalappal előtte, hogy elvállalta a négy menetet. És a végén még hajrázott is. Az előtte látott fiatalok, akik a harmadik menetben már alig bírták, nem voltak úgy felkészülve, mint az öreg, tapasztalt róka. Ő nagyon jó volt!” - lelkendezett a sok jelenlévő nevében is a decembertől népszerű galán- tai bunyós. Kilencvenhárom év a ringben Egész este Győrfi György, a komáromi boksz egyik ismert alakja volt a gongjelzés felelőse. Mit érzett, mikor a Paszterkó- meccs végét ütötte? „Emlékszem rá, mikor kezdett, mikor először lépett a szorítóba. Végigfutott a fejemben hosszú sportolói pályafutása, most már az övé is befejeződött. Le a kalappal, hogy ötvenéves korára ekkora leterhelést vállalt. Kettejük kora együttvéve kilencvenhárom évet tett ki, mégis bírták a bunyót. A harmadik-negyedik menetben még ki is osztották egymást. Ez nem akármi!” A feleség öröme Paszterkó Erika, a feleség azért izgult, hogy ne étje baj a férjét. Nem is tudta egyfolytában a ringet nézni. „Csak félszemmel figyeltem a meccset. Örülök annak, hogy elhangzott az utolsó gong. Mindig azt szoktam mondani Lacinak, hogy bokszoljanak inkább a fiatalok, ő meg csak menedzselje őket. Van neki más elfoglaltsága. Nagyon örülök, hogy befejezte” - hangzott a féltés és az őszinteség néhány találó mondata. Komolyan gondolta Mérkőzése után elfoglaltságába sodródott a jubiláns. Fél szemmel a ringet figyelte, miközben a vendégeivel törődött. Jóval éjfél után tudtam csak kicsalni rajongói, tisztelői köréből néhány percre. „Halálosan komolyan gondoltam - utalt az utolsó gongra. - Megígértem a feleségemnek, hogy életemben versenyzőként többet szorítóba nem lépek. Hál’istennek, a boksz eddig nem hagyott nyomot az egészségemen. Szomorúan és jól is éreztem magam a mai meccsen. Élveztem is meg fájt is, hogy utoljára vagyok a szorítóban. Nem úgy ízlik a hetvenegyedik győzelem, mint az első, de hasonlóan. Azt szokták mondani: az első és az utolsó csók a legszebb az életben. És így van az ökölvívással is, amely az életem szerelme, nagyon nagy szerelme, mert mindent alárendeltem neki, még a magánéletemet is.” Paszterkó Lászlót is kellemesen meglepte, hogy milyen fogadtatása volt a búcsúzásának, a bokszgálának. „Nem vártam ennyi nézőt. Meccs közben is éreztem a buzdítást, az emberek szeretetét.” Ilyen tudattal könnyebb végleg kiléppi a szorítóból. Összpontosítás a bevonulás előtt Útban á szorító felé Mivel kezdjük? Egy kis pihenő a menetek között J -H« L,í 1 Győzött Paszterkóóóóó! (Somogyi Tibor felvételei) Sporttörténeti pillanat: Paszterkó végleg kilép a ringből Épen megúszta, felesége nagy örömére