Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-02 / 1. szám, szombat
Fodo, a dalok zeneszerzője 12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 2. www.ujSzo.com Bíró Eszter Quintet Tizenegy szívpecsét SZABÓ G. LÁSZLÓ Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, énekli friss lemezén Bíró Eszter, és én most számolom a pecséteket. Szól a kakas: 19. századi vers, tradicionális zene. Shir Ha- shirim: Ótestamentum, 8. fejezet, 6. és 7. vers. Mit akar az eső: jiddis népdal, Kányádi Sándor versével. Repülő: Nagy László költeménye. Egy fácska: jiddis népdal, Itzik Manger verse Varró Dániel fordításában. Estas mesas tan hermosas: judeo-spanyol esküvői dal Bulgáriából. Két karodban: Radnóti Miklós verse. Metró: Varró Dániel verse. Rakefet: jiddis népdal. Shabechi Yerushalayim: Ótestamentum, 147. zsoltár, 12. vers, zene: Avihu Medina. Sheyn Vi Di Levone: jiddis színházi dal. Tizenegy dal, tizenegy pecsét. Tizenegy szívpecsét. Darbukával, cajonnal, cintányérral, klarinéttal, gitárral, hegedűvel, buzukival, harmonikával, dobbal, sansulával és még jó pár más hangszerrel, amit Fodo (a zenék megálmodója) és a Quintet (Bíró Eszter kísérői: Fodo, Nikola Párov, Papesch Péter és Hámori Máté) választottak. Remek csapat. Értő-érző társai Bíró Eszter szívhangjamak. „Eszter talált meg engem - mondja Varró Dániel. - Elküldte a dalt és megkérdezte, mit szólok hozzá. Nagyon tetszett. Úgy éreztem: rokon lelkek vagyunk. Örültem, hogy a fordításommal még egy dalban tudtam közreműködni. Gyorsan kiderült az is, hogy csendes, visszafogott, mint én, tehát a személyisége is közel áll hozzám. Kedves, rokonszenves ember. Meglepett, hogy a Metró című versemet választotta a legutóbbi kötetemből. Tetszik, ahogy a prozódiát rátették a zenére, szépen lehet követni a szöveget. Értelme van. Szerelmes vers, fiú mondja egy lánynak. Eszter meg is kérdezte, hogy nem za- varó-e, hogy ő énekli. »De megvívnám bár érted, ó, én héroszok tusáját...« Egyáltalán nem zavaró, feleltem, ám ha úgy gondolod, énekelheted azt is, hogy heroinák tusáját. De inkább visszakozott. Nagyon szépen működik a dal így is, a dallam meg fülbemászó, nem az az érzése az embernek, hogy ez egy megzenésített vers, hanem egy dal, pontosan értelmezhető szöveggel. A másik dalt, amelyben érdekelt vagyok, angol nyersfordítás alapján írtam, mivel jiddisül nem tudok. Izgultam, nehogy valamit félreértsek. Közben hallgattam az eredetit, úgy éreztem, ott is jól követhető a szöveg, nem olyan bonyolult. Ügyeltem, hogy a magyar is hasonló legyen, jól működjön. Eszter azt mondta, hogy ez himnusza a diaszpórában élő zsidóknak. A lényeg: nagyon szép a dallama. Minden sorát úgy fordítottam, hogy közben szólt a zene. Amellett, hogy olyan népdalszerű a szöveg, a finomságából érezni, hogy költő írta. Nagyon közel áll a szívemhez Eszter zenei világa. Klassz érzés, hogy épp általa vált dallá egy versem. En is sok verset úgy ismerek, hogy megzenésítették.” Fodót, Bíró Eszter párját és alkotótársát a versek zeneiségéről, ritmikájáról kérdezem. „Szakmailag mindegyik más és más élvezet. Nagy László Repülőjéhez már tizenhét évesen megírtam a zenét. Emlékszem, ültem a buszban, a szüleimtől jöttem, és ahogy olvastam, már dúdoltam is a dallamot. S ha megvan a fejemben, nálam az annyit jelent: már csak le kell írni. De úgy igazából most érett be a dal, most jött el az ideje, hogy felvegyük lemezre. Eszter nagyon kellett hozzá. Kóstolgatások, kísérletezgetések voltak eddig, úgy látszik, ki kellett várnom, míg minden összeáll. Radnóti versét, a Két karodbant húszévesen komponáltam meg. Csak egészen máshogy hangzott akkor. Volt egy improvizációs est Ágenssel, és jöttek ezek a dallamok, amelyek most találkoztak a verssel. Varró Danival azért olyan nagy az élmény, mert friss. Egészen új keletű. Eszter elment egy könyvesboltba verseket olvasgatni, kortárs költők műveiben keresgélni, és ráakadt a Metróra. Odadugta elém, és már aznap este vittem is haza a dalt. Az így nagyon beletalált a mostani lelkiállapotomba. Kányádi versét Gryllusék már megcsinálták, de nekem nem volt benne elég feszültség. Én azt akartam, hogy robbanjon a dal, s akkor érthetőbb, átgondoltabb lesz. Engem kamaszkorom óta érdekelnek a versek. Kalákát hallgattam, de akkoriban még nem komponáltam. Később, amikor zenekarom lett, mi is megzenésített verseket adtunk elő. Azt szoktam mondani: én a háttérből kerültem előtérbe, ehhez persze Eszter is kellett, aki nyitott, felkészült, profi énekesnő. Érti, mit akarok, rá- érez, mert antennái vannak a zenémre.” Mint Eszter esetében minden dalnak, a Két karodbannak is története van. Kiírtak tavaly egy pályázatot, foglalkoztatta is a gondolat, hogy benevez, de valahogy nem adta magát a dolog. Két hónappal később mégis minden úgy alakult, hogy megszületett a dal, amely számára is nagyon fontos lett. „Mintha tényleg erre az évfordulóra találtuk volna ki, pedig nem. Abszolút ösztönös az egész. Kopogtattam a költő özvegyénél, de nem jártam sikerrel. Rengeteg bonyodalomba ütköztem. Közben úgy éreztem, belebetegszem, ha ez a dal nem kerülhet a lemezre. Nagyon elkeseredtem. Nem tudtam, hogyan kell a jogokat megszerezni. S akkor eszembe jutott Cserépfalvy Kati, a szomszédom, akinek anyukája Cserépfalvy Imre, a híres könyvkiadó felesége, és én ismertem is őt, kilencvennégy éves korában. Fantasztikus egyéniség volt, még idős fejjel is három nyelven beszélt. Kati író lett, Amerikában él, Radnótinak van egy verse, amelyet az ő születésnapjára írt. Szerencsés ember vagyok: Kati épp itthon tartózkodott, amikor a jogok megszerzéséért futkostam. Már gyártásban volt a lemez, amikor az ügyvéd aláírta a papírokat. Nekem nem pusztán egy szerelmes vers e költemény. A családom történetét hallom benne, ezért aztán a nagyapám emlékének szól a dal. Elsírtam magam, amikor meghallottam a zenét. Nagyon megmaradt bennem az az este, amikor Fodo ezt játszotta. Egy improvizálás eredménye. A koncert után rohantam hozzá, hogy azonnal játssza fel, nehogy elfelejtse. De ő is rákapott az ízére, mert egyre többször játszotta, s miközben improvizált, fejben meg is írta. Próbáltam szöveget alkotni hozzá, sehogy nem jött össze. Egy csomó időnek el kellett telnie, míg eljutottunk Radnótihoz. Felütöttem a kötetet és másodszorra ott nyüt ki, annál az oldalnál, ahol a Két karodban van. Elkezdtem ráénekelni a zenét, és éreztem, hogy megvan, erre vártam. A Shir Hashirimról is tudok mit mondani. Felhívtam Raj Tamás rabbit egy nappal a feléneklés előtt, hogy szeretnék még valami szerelmesét, valami ősit, és olyat, aminek héber a szövege. Raj Tamás azonnal tudta a választ: Énekek éneke. Éppen egy orvosi rendelőben ült, öt perce volt. Lediktálta a szöveget, sőt még a magyar fordítást is. Kányádi Sándornál egy órát töltöttem, de ahogy eljöttem tőle, a meghatottságtól hosszasan zokogtam. Úgy adta meg a jogot a feldolgozáshoz, hogy azt mondta: tudja, hogy jó lesz. Nagyon nagy ember, hatalmas tudásanyaggal a fejében. Amikor a kis falucskájáról beszélt, végig a nagyapámat láttam magam előtt. Nagy Lászlóról csak annyit: régóta szeretem, Varró Daniba pedig most szerettem bele.” Tizenegy pecsét. Tizenegy szívpecsét. Feltörve, megsemmisítve. Csak hogy közelebb jussunk a lényeghez. Az értékhez.