Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-03 / 279. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 3. Pihenő 11 MIT FŐZZÜNK MA? Rántott sajt - másképp Hozzávalók: 30 dkg edami sajt, 1 tojás, 1 evőkanál liszt, 10 dkg zsemle- morzsa, fél dl tej, bő olaj a sütéshez. A körethez: 1 tasak rizs-vad- rizs keverék, 40 dkg brokkoli, 2 evőkanál vaj, só A díszítéshez: piros színá paprika, snidling. Elkészítése: A brokkolit megtisztítjuk, rózsákra szedjük. Sós, forró vízben megfőzzük, leszűrjük, és olvasztott vajon átforgatjuk, sózzuk. A tasakos rizst forró, sós vízben - a csomagoláson előírt idő alatt - megfőzzük, lecsepegtetjük. A sajtot 8 háromszögre szeleteljük. A tojást kikeverjük a tejjel, majd a szokásos módon panírozzuk a sajtot. Miután egyszer bepaníroztuk, ismét tojásba, majd morzsába forgatjuk. Bő, forró olajban kisütjük, majd szalvétára téve leitatjuk róla a felesleges zsiradékot. Frissen tálaljuk, majonézt is kínálhatunk mellé, (s) A negyedik Megasztár győztese, Király Viktor bejelentette: véget ért kapcsolata barátnőjével, Laurával. A fiatalok békében váltak el egymástól, Viktor mégsem tervezi, hogy a közeljövőben újabb kapcsolatba kezd. (stop) (megasztar.tv2.hu-felvétel) _______ SZÍNHÁZ KOMÁROM: JÓKAI SZÍNHÁZ: Süsü, a sárkány 9.00,12.00 POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Varázsfuvola 19.00 A makrancos hölgy 19.00 A gyertyák csonkig égnek 19.00 Történelmi épület: Mariša 19.00 mmmmmmm£ M0Zi MBBS1 POZSONY AUPARK PALACE: Hasonmás (am.) 17.50,19.50, 21.50 2012 (am.- kan.) 17.10, 20.30 Bogyók 2 (cseh) 19.20, 21.20 Coco Chanel (ff.) 20.40 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala (am.) 16.50 Gamer - Játék a végsőkig (am.) 19.10,21.30 A végső állomás 3D (am.) 21.00 Paranormal Activity (am.) 19.00 Megtört ölelések (sp.) 18.10 Alkonyat - Újhold (am.) 17.30, 18.30, 20.10, 21.10 PÓLUS PALACE: Hasonmás (am.) 17.20, 19.20, 20.00, 21.20 2012 (am.-kan.) 20.10 Bogyók 2 (cseh) 18.50,20.50 Gamer-Játéka végsőkig (am.) 19.00,21.10 Derült égből fasírt (am.) 17.40 Paranormal Activity (am.) 21.20 Alkonyat-Újhold (am.) 18.00,19.40,20.40 Karácsonyi ének (am.) 16.50 Karácsonyi ének 3D (am.) 18.20 Az időutazó felesége (am.) 16.50 KASSA CINEMAX: Karácsonyi ének 3D (am.) 17.10 A végső állomás 3D (am.) 21.00 Paranormal Activity (am.) 19.10 Alkonyat-Újhold (am.) 18.00, 20.40 2012 (am.-kan.) 17.00, 20.10 Hasonmás (am.) 16.30,18.30, 20.30 Az időutazó felesége (am.) 17.30 Becstelen Brigantyk (am.- ném.) 19.40 Megtört ölelések (sp.) 18.10 Bogyók 2 (cseh) 18.10 P ÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - CINEMAX: 2012 (am.-kan.) 19.00 Alkonyat - Újhold (am.) 17.30,20.10 Az időutazó felesége (am.) 18.00, 20.20 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Hajrá, boldogság! - Happy-Go-Lucky (ang.) 17.00,19.30 VÁGSELLYE -VMK: A végső állomás 3D (am.) 20.00 PÁRKÁNY - DANUBIUS: A csúf igazság (am.) 19.00 LÉVA - JUNIOR: Fél(ek) a sötétben (ff.) 19.00 GYŐR PLAZA: Alkonyat - Újhold (am.) 17.30,19.00,20.00 Arthur: Malta- zár bosszúja (ff.) 18.00,20.00 Az informátor! (am.) 17.30,19.45 Karácsonyi ének 3D (am.) 18.15,20.15 2012 (am.-kan.) 17.00,20.00 "f NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. AZAWAKH ANGOLAGÁR BOXER DALMATA FINN KOPÓ FRÍZ VIZSLA GOLDEN RETRIEVER GORDON SZETTER GÖRÖG KOPÓ DREVER Tegnapi feladványunk megfejtése: CIRNECO DELL ETNA. A G Ö R Ö G K O P F o I Z S L A I A N R K V D A L M A T r A R A z R K W O P G F E R r I E R A A A S I T E R V E Z L K K N T V F E X O B U H N E E T R G Y r 0 P O K Z I A N G O R D O N S R A G O L D E N R E T GONDOLKODÓ - HOLNAP ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a küenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 5 1 2 7 6 8 3 4 9 7 4 8 3 5 9 2 1 6 9 3 6 4 1 2 5 8 7 2 6 7 8 4 1 9 5 3 8 9 4 2 3 5 6 7 1 1 5 3 9 7 6 4 2 8 6 7 1 5 9 4 8 3 2 3 2 5 6 8 7 1 9 4 4 8 9 1 2 3 7 6 5 5 6 9 2 8 2 5 9 4 5 1 3 8 9 8 6 5 8 2 3 5 1 3 7 8 9 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Igyekezzen nyugodtan viszonyulni a dolgokhoz. A kapkodásnak negatív következményei lehetnek. Ez nem az az időszak, amikor nyugodtan elintézhetné a feladatait annyival, hogy összecsapja és „majd lesz valahogy”. Bika (IV. 20.-V. 19.) Ha azt tapasztalja önmagán, hogy fáradékonyabb, az annak a jele, hogy energiatartalékai fogytán vannak. Ezért az elkövetkező napokban ne követeljen magától túl sokat, inkább kapcsoljon vissza egy sebességet. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Ez a nap nem az álmodozásról szól. Sokat kell dolgoznia, sokat követelnek öntől, de már most érezheti: megéri a fáradtságot. Ennek köszönhetően lelkesedése a legnagyobb hajtásban sem lohad le, és ez másokat is motivál. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Be kell látnia, időnként érdemes kikérni egy semleges személy véleményét. A külső szemlélő másként látja a dolgokat, mint mi magunk, és jobban átlátja a cselekmény mozgatórugóit. Ne féljen tanácsot kérni! Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Nyugtalan időszak vár önre, igyekezzen megőrizni józan eszét. Lehetősége lesz olyan emberekkel együttműködni, akik olyan területen vagy pozícióban dolgoznak, amelyet régóta szeretne közelebbről megismerni. Szűz (VIII. 23.-DC. 21.) Ha elébe menne a dolgoknak, sokkal könnyebben boldogulna, még a problémákkal is. Ha nem rettegne görcsösen az újtól, talán még élvezhetné is a történéseket, hiszen minden, ami történik, csak a javát szolgálja. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Próbálgatja erejét az ellenkező nem képviselőm és nem igazán éri be plátói kapcsolatokkal. Ugyanakkor, bár vágyik egy komoly kapcsolatra, valahogy senki sem érinti meg annyira, hogy elkötelezze magát mellette. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Minden szerelmi kapcsolatnak vannak magasságai és hullámvölgyei, de önnek nincs oka panaszra, hiszen kényeztetik és figyelnek önre. Bőségesen van része szeretetben, még ha nincs is állandó kapcsolata. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Ha szeretné megváltoztatni szerelmi életét, önnek kell megtenni az első lépést. Vessen véget a tétlenkedésnek, és keresse a lehetőségeket az ismerkedésre, de ha már valaki felkeltette az érdeklődését, töltsön több időt vele. Bak (XII. 21.—1.19.) Néhány napja erősen befolyásolja egy új kapcsolat, amely valószínűleg nem a hagyományos forgatókönyv szerint alakul, mégpedig azért, mert felébresztette önben a föld jegyűekre általában jellemző érzékiséget. Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Hagyatkozzon jobban megérzésébe. Jó ideje már inkább ésszel hoz döntéseket, és bár így elkerült kellemetlen helyzeteket és problémákat, mégsem érzi azt, hogy igazán azt az életet élné, amire mindig is vágyott. Halak (II. 18.-III. 20.) Újragondolja, hogyan alakultak kapcsolatai, mi minden befolyásolta döntéseiben és megalapozott volt-e minden lépése. Tisztábban látja most saját mozgatórugóit és a háttérben meghúzódó motivációkat.