Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-30 / 299. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 30. Sport 23 Az edző garázdasága következmények nélkül maradt Nincs eljárás Kozák ellen SITA-HÍR Kassa. A hatóságok leállították a Ján Kozák elleni, súlyos testi sér­tés vádjával indított vizsgálatot. A lobbanékony edző még júliusban, az MFK Košice mestereként tett- leg bántalmazta Igor Mesárošt, a nyitraiak kapusedzőjét egy Corgoň ligás meccs szünetében. A 26 éves kapusedző elmondása szerint Kozák előbb torkon ragad­ta, majd nekivágta a mágneses táblának, a kórházban nyakcsigo­lya-sérülést állapítottak meg nála. Az esetet jegyzőkönyvezték. „Nem történt bűncselekmény, így nincs ok eljárást indítani. A sértett csak könnyebb, 3-5 napon túl gyógyuló fejsérüléseket szenve­dett. Ahhoz, hogy bűncse­lekményként bíráljuk el az inci­denst, legalább egy héten túl gyó­gyuló sérüléseket kellett volna szenvednie az érintettnek. Kide­rült, hogy az orvosok szerint agy­rázkódása sem volt” - indokolta a döntést a Kassai Kerületi Ügyész­ség szóvivője. Kozákot a verekedés miatt a Szlovák Labdarúgó-szövetség fe­gyelmi bizottsága már megbün­tette, 3300 eurós büntetést kellett fizetnie, emellett hét hónapra el­tiltották az edzősködéstől. A szak­embert december nyolcadikán az MFK Košice is menesztette. „Biz­tosan hallgatok majd az ügyvé­dem tanácsaira, ezek után már elegem van az egészből. Mit mondjak erre, egy kassai orvos ál­lapította meg, milyen sérüléseket szenvedtem. A bíróságon is kifogá­soltuk az orvosi látleletet, úgy tűnik, eredménytelenül. Nem tu­dom, mi lesz most, ha már a rend­őrségen sem bizonyultak elegen­dőnek a bizonyítékaim. Még min­dig bízok benne, hogy az igazság győzni fog”-jelentette ki Mesároš. Satan hosszú pihenője ellenére is kerettag, a napokban végre csapatot találhat magának (SITA/AP-felvétel) EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NHL: New Jersey-Atlanta 3:2, Washington-Carolina 3:6, Columbus-Detroit 1:0 - hosszabbítás után, Ottawa- Montreal 4:2 - Jaroslav Hálák (M) végig védett: Tampa Bay-Boston 2:1 - Zdeno Chára (B) 0+1, Edmonton- Cal­gary 1:4, Los Angeles-Minnesota 3:4 - Michal Handzuš (LA) 0+1, San Jose-Phoenix 3:2 - rávezetésekkel. U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, A csoport: Kanada-Svájc 6:0 (2:0, 3:0,1:0); B csoport: Finnország-Oroszország 0:2 (0:1,0:1,0:0). SL0VNAFT EXTRALIGA, 32. forduló: Spišská Nová Ves-Žilina 3:1 (1:0,2:1,0:0), g.: Jurik (19.), Skoliak (25.), Smotrila (36.), ill. Vala (21.); Banská Bystrica-Nitra 5:4 (3:1,1:1,0:2-1:0), g.: Kútny (11.), Vantroba (17.), Češík(17.), Tománek (30.), Friihauf (65.), ill. T. Chrenko (1., 54.), Ďurák (39.), Saliji (53.); Poprad-Martln 2:3 (0:0, 2:2,0:0-0:0,0:1), g.: Kroták (33.), Klouda (39.), ill. Klepáč (26.), Uram (35.), sorsdön­tő rávezetés: Klepáč; Liptovský Mikuláš-Skalica 3:4 (0:0,2:2,1:1- 0:0,0:1), g.: Novák (34.), Kumstát (36.), Cibula (54.), ill. Lusňák (26.), Pašek (40.), Višňovský (54.), sorsdöntő rávezetés: Kutálek; Slovan Bratislava-Zvolen 5:4 (2:1,2:0,1:3), g.: Bezák (3.), Kufha (11.), Hujsa (37.), Róbert Huna (40.), Demel (47.), ill. Baláž (17.), Otčenáš (44., 53.), Pikkarainen (59.). ■ Kosárlabda NBA: Charlotte-Milwaukee 94:84, New Jersey-Oklahoma City 89:105, Memphis-Washington 116:111 - hosszabbí­tás után, Phoenix-Los Angeles Lakers 118:103, Portland-Philadelphia 93:104, Sacramento-Denver 106:101, Golden State-Boston 103:99. Változik a kosárpályák felfestése München. Az Európai Kosárlabda-szövetség kezdeményezésére 2010 őszétől megváltozik a kosárlabdapályák felfestése. A módosí­tás értelmében a jelenleginél fél méterrel távolabbra kerül a három­pontos vonal, a palánk alatti megjelölt terület pedig - ahol csak há­rom másodpercig szabad tartózkodni - trapéz helyett téglalap alakú lesz. Szakértők szerint a két vonal közötti tér jelentősége megnő, több középtávoli dobást vállalnak majd el a játékosok, (mti) Petr Čech sem büszkélkedhet idei teljesítményével Škrtel a szezon csalódása SITA-HÍR London. Martin Škrtel és Petr Čech is bekerült az angol első osz­tályban legnagyobb csalódást okozó focisták csapatába. A goal.com internetes portál által összeállított tizenegyben azok a já­tékosok kaptak helyet, akik képes­ségeikhez mérten nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak az utóbbi fél évben. Míg a Chelsea-ben védő Čech formaingadozásai ellenére is élvezi Carlo Ancelotti bizalmát, a 25 éves Škrtel távol került a Liver­pool kezdőcsapatától, annak elle­nére, hogy az előző szezonban fon­tos szerepet játszott a csapatban. A listán több neves, élcsapa­tokban focizó játékos is helyet ka­pott. A nyáron alaposan bevásárló Manchester Cityből a védelemben nagyokat bakizó Joleon Lescott, valamint a sérülésekkel és forma­hanyatlással küszködő Robinho került be a csapatba, de beválo­gatták a Manchester United por­tugál szélsőjét, Nanit, valamint a Liverpool csatárát, Andrej Vo- ronyint is. Škrtel távol került a Liverpool kezdőcsapatától (SITA/AP-felvétel) Ha most kezdődne az olimpiai jégkorongtorna, Hálák lenne az első számú kapus Satan is a keretben Kilenc göteborgi világbaj­nok kapott helyet Ján Filc­nek, a szlovák jégkorong­válogatott szövetségi kapi­tányának olimpiai kereté­ben. Filc a jelenleg klub nélkül álló Miroslav Sátánt is nevezte. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Ján Filc szimbolikusan épp a szlovák szervezett jégkorong meg­alakulásának 80. évfordulóján is­mertette olimpiai nevezését. A név­sor még változhat, a végleges hu- szonhármas listát elég csak febru­árban, 24 órával a vancouveri jég- korongtoma kezdete előtt leadni. A kapitány a tapasztalt játékosokban bízik: a csapat átlagéletkora 30,2 év, s a keretben kilenc olyan játékos szerepel, aki 2002-ben ott volt a di­adalmas göteborgi világbajnoksá­gon: Stana, Lintner, Štrbák, Višňovský, Bartečko, Handzuš, Pál- ffy, Stümpel, valamint Satan. Közülük a legnagyobb meglepe­tés a vb-aranyérmes csapat kapi­tányának, Miroslav Šatannak a nevezése, mert a 35 éves támadó megnyerte ugyan a Pittsburghgel a Stanley-kupát, nyár óta azonban nincs csapata, fél éve nem játszott tétmeccset. „Sokat beszéltem Šatannal telefonon, s már csak órák választják el attól, hogy aláír­jon egy szerződést - magyarázta Filc. - Egy amerikai és egy európai klub között vacillál, de megígérte, hogy legkésőbb január első hetétől ismét rendszeresen fog játszani.” Kockázatosnak tűnik Pavol De- mitra nevezése is, a Vancouver Canucks támadója vállsérülés mi­att hagyott ki fél évet. „Az orvosok azt mondják, legkésőbb január kö­zepére rendbejön. Bízom benne, hogy így lesz, és az ötkarikás játé­kokon, számára hazai pályán nagy erőssége lesz a csapatnak” - nyi­latkozta a szövetségi kapitány. Filc 23-as keretéből kimaradt az egyik legnagyobb göteborgi hős: a kapus Ján Lašák. „Hálák és Budaj helye biztos volt, végül úgy döntöt­tem, hogy Staňát hívóm be mellé­jük. Ha most kezdődne a torna, a je­lenlegi nagyszerű formája alapján Hálák lenne az első számú kapus, de az elkövetkező hat hétben még sok minden történhet” - mondta a szlovákokszakvezetóje. (bt) A szlovák válogatott kerete Kapusok: Jaroslav Hálák (Montreal Canadiens), Peter Budaj (Co­lorado Avalanche), Rastislav Staňa (Cserepovec). Hátvédek: Zdeno Chára (Boston Bruins), Milan Jurčina (Colum­bus), Richard Lintner (Dinamo Minszk), Andrej Meszároš (Tampa Bay Lightning), Andrej Sekera (Buffalo Sabres), Ľubomír Višňovský (Edmonton Oilers), Martin Štrbák (HK MVD Moszkva). Támadók: Ľuboš Bartečko (Bem), Branko Radivojevič (Szpartak Moszkva), Martin Cibák (Szpartak Moszkva), Pavol Demitra (Vancouver Canucks), Marián Gáborík (New York Rangers), Mi­chal Handzuš (Los Angeles Kings), Marián Hossa (Chicago Black- hawks), Marcel Hossa (Dinamo Riga), Tomáš Kopecký (Chicago Blackhawks), Žigmund Pálffy (Skalica), Jozef Stümpel (Barisz Asztana), Miroslav Šatan (klub nélkül), Richard Zedník (Lokomo­tív Jaroszlavl). Kevesebb a pénz, távoztak a légiósok, és Maroš Kováčik edző is elköszönt Hova süllyed a lévai kosárlabda? ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Nemrég még a bajnoki címről álmodoztak, most már az el­ső nyolc közé kerülés is siker lenne. A gazdasági válság elérte a férfi ext­raligában szereplő lévai kosaraso­kat is. Négy amerikai vendégjáté­kosuk, Trimboli, Crawford, Kingsley és Archibeque már koráb­ban távozott. Hosszabb ideje szinte áttekinthetetlen helyzet uralkodik az ASTRUM Levice klubban. „Lelkiismeretesen készülünk a mérkőzésekre, és az igyekezettel sincs gond. Sajnos, a találkozók el­ső perceiben nem összepontosí- tunk kellőképpen, így az ellenfél alaposan elhúz. Hiába harcolunk, sok labdát elveszítünk” - foglalta össze a pályán tapasztalt nehézsé­geket Richard Klein 32 éves csa­patkapitány. Miroslav Gažo klubelnök sincs irigylésre méltó helyzetben. El­mondása szerint tavaly mintegy 600 ezer eurós költségvetésből, az idén már csak 400 ezresből kell ki­jönniük. Eddig egyedül tolta a klub szekerét, a közel negyvenezer la­kosú város vezetése sem tudott megfelelő anyagi hátteret biztosí­tani. „A fiatalok ingyen használ­hatják a sportcsarnokot. Megszólí­tottuk az üzemeket és a vállalko­zókat, hogy támogassák a klubot. Nem szeretnénk, ha az égjük nap­ról a másikra eltűnne a sportág szlovákiai térképéről” - fűzte hoz­zá Štefan Mišák polgármester, aki maga is a kosárlabda szerelmese. Időközben a várva várt segítség elmaradt, eddig csupán a lelkes szurkolók egy csoportja támogatta adományaival a klubot, s így a helyzet még súlyosbodott. A kö­vetkező lépést Maroš Kováčik edző tette meg, ő is távozott. „Komáromi és zsolnai megpró­báltatásaim után kénytelen vol­tam búcsút inteni a lévaiaknak is. A tisztségviselők maradásra bír­tak, de én már nem tudtam vé­denceimet jobb teljesítményre sarkallni, csak a nyolcadikok va­gyunk a táblázaton - mondta ténykedése végén Maroš Kováčik, aki szeptembertől irányította a lé­vaiakat, de a zsolnaiak elleni újabb (sorrendben hetedik) vere­ség után végleg elköszönt. - A kö­zeljövőben legalább két jó képességű kosarassal kell feltöl­teni a keretet. Semmi sincs még veszve, hiszen a playoff-küzdel- mekig akár a sereghajtó is javíthat helyzetén.” Maroš Kováčik helyét ideiglene­sen eddigi segítője, Peter Jankovič foglalta el. A szakember két év alatt már a hatodik edző a lévai férfi kosárlabdacsapatnál, (áb) ■ Síugrás NÉGYSÁNCVERSENY, OBERSTDORF: 1. Andreas Kotier (osztrák) 265,2 (125,0+134,0 m), 2. Janne Ahonen (finn) 253.3 (116,5+136,0), 3. Thomas Morgenstern (osztrák) 250.3 (124,5+126,5). Tomáš Zmoray (szlovák) nem jutott tovább a selejtezőből. ■ Alpesi sí VK, női műlesiklás, Lienz, 1. forduló: 1. Schild (osztrák) 59,00,2. Zettel (osztrák) +1,02,3. Rontiainen (finn) +1,04 ...Veronika Zuzulová (szlovák) kiesett. VK, lórii lesiklás, Bormia: 1. Andrej Jerman (szlovén) 2:00,32, 2. Didier Defago (svájci) +0,53, 3. Michael Walchhofer (osztrák) +1,03. ■ Sportfogadás A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4.10,27,28,29,31, 42,47,50,51,54,57,58,59,62,63,70,72,74,75. Kenő Plusz-szám: 62. SPORT A KÉPERNYŐN NOVA SPORT - 20.40: Portsmouth-Arsenal angol bajnoki focimeccs (élő) EUROSPORT - 20.00: Oberstdorfi műkorcsolya­gála (élő) SPORT 1 - 20.30: Kilmar- nock-Celtíc skót bajnoki labdarúgó-mérkőzés (élő) NIKÉ Szerda, december 30. Angol focüiga: 5140. Ports­mouth-Arse­nal 5,02-3,5- 1,55-2,06- 1,09-1,18; 5141. Manches­ter United-Wigan 1,21-5,2- 8,99-3,29-1,07. Skót focili­ga: 5190. Kilmamock-Celtic Glasgow 6,03-4-1,4-2,41- 1,05-1,14; 5191. Hamüton- St. Mirren 2,15-3,2-2,92-1,3 -1,53-1,24; 5192. Hearts- Motherwell 2-3,2-3,25-1,25- 1,61-1,24. EGY MONDATBAN ♦ Luca Toni, a Bayern Mün­chen olasz támadója állítja, rövid időn belül az AS Roma csapatához igazol. ♦ Bemie Ecclestone szerint Sebastian Vettel lehet a For­ma-1 következő világbajno­ka. ♦ Kamil Čontofalský másfél évre a ciprusi AEL Limasszol csapatához szerződött.

Next

/
Thumbnails
Contents