Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-18 / 292. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 18. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ SA/VE Elítéli a szlovák államnyelv- törvény kormány által elfogadott végrehajtási utasításaita Sme. A liberális napilap szerint a dokumentum jogilag nehezen értékelhető, nincs jelentősége, nem tudni, kinek kell be- tartaniaezeketazutasításokat. A törvényben és az utasításokban sokan újabb bizonyítékát látják a szlovák kormány munkája alacsony szakmai színvonalának. „Ez tévedés. A törvény és az utasítások zavarossága megfelel az alkotók céljának: kiszorítani a magyar nyelvet - melytől őszintén irtóznak - a közéletből, és konyhanyelvvé tenni. (k)- Politikai karrierem kezdetén pontyra is alig futotta, most a bálnát is megengedhetem magamnak! (Peter Gossányi rajza) Christopher Caldwell amerikai újságíró szekptikus könyvet írt Európáról és muzulmán bevándorlóiról Kell-e félni Eurábiától? Anovember29-i svájcinépszavazás kimenetele megrendítette a világot: azeredmény már régen nem csak a minareteképítésérőlszól: a tét egy egész földrész identitása. Anépszavazás arról szólt, mennyire fenyegetőnek érzi a nyugati társadalom az iszlám befolyását- írta a Der Spiegel. MT1-ELEMZÉS Harmadik hete folyik a vita arról, mennyi Allahot képes elviselni Európa. Az igen toleráns alpesi köztársaság polgárainak döntése jól mutatja a félelmet az egyre láthatóbbá váló iszlámtól. Csakugyan fenyegetést jelentenek a muzulmán bevándorlók az európai értékekre? Ez az aggodalom egész Európában érzékelhető. A franciák41, anémetek44%-a ellenzi mecsetek építését. Az európaiak 55%-a tartja intoleráns vallásnak az iszlámot. Svájcban csak az a magatartás jutott kifejezésre, amely Európában is többséget kapna, ha lehetőség nyílna rá? Miért szánta el magát ilyen drámai lépésre az az ország, amely eddigbékében élt együtt a maga 400 ezer muzulmánjával? Talán erősödnek a félelmek, talán azért válnak egyre népszerűbbé a radikális követelések, mert alig folyik nyílt politikai vita arról, milyen helyet töltsön be az iszlám Európában? Az is kérdés, Európa lehet-e még Európa, ha Ausztriában 2050-ben a 15 éven aluli fiúk többsége muzulmán lesz. Vagy ha Brüsszelben és Amszterdamban már ma Mohamed az újszülött fiúknak adott leggyakoribb személynév, Angliában pedig a harmadikhelyenáll. Christopher Caldwell amerikai újságíró szekptikus könyvet írt Európáról és muzulmán bevándorlóiról (Reflections on the Revolution in Europe). A svájci népszavazás kapcsán őt leginkább az a szakadék döbbentette meg, amely az előzetes felmérésekben domináló tolerancia (a minaretépítés tilalmának elutasítása) és az eredmény (57%-os helyeslés) között tátong. „Ez azt jelenti, hogy van egy hivatalos vita az iszlámról, meg van egy rejtett vita is. Ez még gondokat fog okozni az európaiaknak”-véli Caldwell. Az amerikai újságíró nem kongat vészharangokat, mint más szerzők, akik Eurábiára keresztelték az öreg földrészt, és azt már egy „iszlám világbirodalom” részének látják. Ám ő is azt írja: „Bizonyos, hogy az iszlámmal vívott konfrontációból Európa megváltozva kerül ki, viszont kevésbé bizonyos, hogy az iszlám asszimilálhatónakbizonyul.” A legnyugtalanítóbb példa Nagy- Britannia. A brit lakosságnak ugyan mindössze 3%-a muzulmán (pakisztáni és bangladesi gyökerekkel), viszont ezek sehol másutt nem élnek a többségi társadalomtól ennyire el- zárkózottan. A szigetország hatóságai maximálisan tekintettel vannak az iszlám hívők kulturális igényeire. Muzulmán rendőrnők kendővel fedhetik el a hajukat, a kendő része az egyenruhájuknak. 2007 óta a muzulmánok iszlám döntőbírósághoz fordulhatnak peres ügyeikben, a testület a saría alapján ítélkezik. Döntése al- és felperesre nézve is kötelező. Ez példa nélküli dolog Európában. Jocelyne Cesari francia iszlámszakértő szerint a muzulmánok hajlandók alkalmazkodni, sőt egy részük kritikusan viszonyul a vallásához. Folyik viszont a harc az iszlám jelképes elismeréséért. „Kezdetben az európai muzulmánok beérték szerény imatermekkel, most viszont olyan épületeket akarnak, amelyek fölveszik a versenyt Európa templomaival és katedrálisaival. Mivel a kereszténység egyre inkább kiszorul a nyilvánosságból, sok európai provokációnak érzi az épülő mecse- tekef’-állítja Cesari. Franciaországban hónapok óta hivatalos vizsgálat folyik az egész testet takaró lepel (burka) viseléséről. A parlamenti eljárás meg a társadalmi vita egy ponton érintkezik a svájci népszavazással: a támadás egy jelképnek szól, de mást értenek rajta. Azt remélik, hogy visszaszoríthatják az iszlám befolyását, ha csökkentikaláthatóságát. Antwerpenben és néhány más belga városban évek óta tilos az arcot eltakaró fátyol viselése. Ezen ma már a muzulmánok sem háborog- nak. A fejkendő miatt viszont heves vita robbant ki, miután egyre több antwerpeni iskolában volt tilos a lányoknak kendőben megjelenni. Végül már csak egyetlen iskola, az At- heneum engedte a fejkendőt - mire az összes hithű család oda íratta át a lányait. Ezek pedig idővel már burkában jöttek iskolába. A bejáratnál egyiszlámszervezetképviselőjeállt, fölírva azokat, akik az épületbe érkezve levették a kendőjüket. Erre az Atheneum igazgatónője is megtiltotta a kendőviselést. Az 580 diák közül hetven elhagyta az iskolát, az igazgatót rendőri védelem alá helyezték; a tantermekben vandál pusztításokat végeztek. Ám azok a lányok, akik maradtak, ezentúl levették a bejáratnál a kendőt, s azt mondják, felszabadultnak érzik magukat. JEGYZET Klímacirkusz KÖVESDl KÁROLY Mindenjóérzésű, abolygónkésaz emberiségjövőjéért aggódó ember vegyes érzelmekkel figyeli a koppenhágai klímakonferenciát, melynekavégkimenetelét- mi mást várhattunk? - cirkuszok és piaci alkudozások teszik kétségessé. Legvalószínűbb, hogy egy kötelező érvényű szerződés, amely konkrét, ellenőrizhető és számon kérhető dokumentumot fogalmazna meg, hogy végre csökkentsükaFöldlégkörének mérgezését, bölcsőnk tönkretételét, ismét (12 évvel a Kiotói Egyez- ményután) nemlátnapvilágot. Vagy ha igen, felhígított formá- ban. És ismét a közismert kútmér- gezők szűkkeblű, köldöknézegető hozzáállása miatt. Akik számokban, köbméterekben, tonnákban, főleg dollárban látják a világot, s akik számára a természet csak kulissza a bezsebelt profitot ünneplő esti pezsgőzés hátterében. Ánnak idején az USA-ban a Kiotói Egyezmény ratifikálását az torpedózta meg, hogy (főleg a kő- olajlobbinakköszönhetően) magas rangú állami hivatalnokok meghamisították, kozmetikázták az üvegházhatás következményeit taglaló jelentést, amely az elnök elé került. Amerika a mai napig nem ratifikálta az egyezményt. Hasonló úriemberek ma is ügyködnek, éselégnagy azoknak a tábora is, akik tagadják, hogy a klímaváltozást elsősorban az ember okozza. Akik azt állítják, nincs mitől tartani, a Föld klímája az elmúlt évezredekbenis állandóan változott, és a legutóbbi jégkorszakban éltemberse pánikolt be emiatt. A fáraóknak sem volt színes televíziójuk, s a kőbalta sem benzinmotorral működött. Szerintük az emberi tevékenység klímaváltoztató hatása bizonyíthatatlan, mert a klimatológia tudománya alig harminc éve létezik, és a hőmérsékletmérések is alig százötven évesek. Vagyis hipotézis, feltevés, új vallás és ideológia az emberi tevékenység pusztító hatásánakbizonygatása. Az ózonréteg kilyukadása, azamazóniai, bomeói óserdóirtás, az óceánok élővilágánakmódszeres pusztítása eltörpül a naptevékenység hatása mellett, és a széndioxid milliárd tonnáinaklégkörbejuttatásá- naksem ismerjük a következményeit. Vagyis tudománytalan dolog riogatni az embereket. Pedig elég egzakt ismereteink vannak arról, hogy az ipari forradalom kezdetétől mit művelünk, és mit nem műveltünk annak előtte évezredekig. Alegelképesztőbb mind közül az a sugalmazás, hogy a fosszilis energiát leváltó alternatív energiáknak is meglesznek a haszonélvezői. Ami nem kétséges. Csakhát nem erről van szó, hanem az emberi faj túléléséről. Felelőtlen dolog a Föld jövőjét a fosszilis-lobbi és az alternatív-lobbi (amiket az összeesküvés-elméletekgyártói szerintlehet, hogyugyanazoka jóemberekalkotják) közti párharccá zülleszteni, s azön meditálni, kinek mi mennyibe kerül. Lehet, hogy a sarkkutatók és a tüdősök valamennyien sötét erők szolgálatában állnak, hogy James Lowelock egy feltűnési viszketeg- ségben szenvedő sarlatán, és tovább álmodozhatunk a „fenntartható fejlődés” premisszája fölött, de az a fatalista huhogás, hogy semmit sem kell tennünk, illetve, amit nem tudunk bizonyítani, az nem létezik, számomra a kereszténység legsötétebb időszakát vizionálja, amikor bűnbocsátó cédulákkal vették meg az ember lelkiismeretét. KOMMENTÁR Kölcsönkenyér visszajár GÁL ZSOLT Az államháztartási hiány könyvelési eltüntetésének két módja indult virágzásnak Szlovákiában a Fico-kormány alatt. Az egyik a PPP-konstrukcióban épülő beruházások, a másik az állam által adott (úgymond) visszafizetendő hitelek, amelyek nagy valószínűséggel fokozatosan vissza nem fizetett dotációvá alakulnak. Az elmúlt hónapokban sorra hallhattuk a híreket: az állam 166 millió euró kölcsönt adott a tulajdonában levő ZSSK Cargo vasúti teherszállító vállalatnak és 70 milliót a vasúti pályát kezelő (ŽSR), ugyancsak állami kézben lévő társaságnak. November végén az egészségügyi intézmények kaptak 130 millió eurós kisegítő hitelt adósságrendezésre. Bár a kormányzat kölcsön adott pénzről beszél, a segítség valójában rejtett állami támogatás, amely azonban az EU-ban elvileg tilos lenne (bár ez alól sok kivétel van) és költségvetési kiadásként kellene elkönyvelni. így azonban a kormány mossa kezeit, mondván: mi csak hitelt adtunk, amit kamatostul visszakapunk. Csakhogy az állami mankót kapó vállalatok olyan pocsék gazdasági helyzetben vannak, hogy képtelenek lesznek a kölcsönöket visszafizetni, ehelyett a kapott pénzt gyors tempóban felélik. Ráadásul az állam ezzel azt üzeni nekik: nálatok nem kell hatékonyság, nyugodtan maradhat a túlfoglalkoztatottság, nem kell lefaragni a béreket, nem kell spórolni a beszerzéseiteken, halmozhatjátok az adósságokat és a tartozásokat, ha megint elfogy a pénz, mi újra kisegítünk benneteket egy jó kis dotációval (amit, ha a kényszer úgy hozza, hitelnek nevezünk). Állami vasúti vállalat - amióta Szlovákia létezik - egyszer termelt nyereséget: a ZSSK Cargo 1,73 millió eurós profitot ért el a 2008-as évben. Ha a jövőben is rendszeresen ilyen hasznot termelne, akkor is több mint 100 évig tartana, míg az állami kölcsönt (rendkívül alacsony kamatokkal) visszafizetné... Az egészségügyben még ennél is rosszabb a helyzet. Az állami kórházak, biztosítók jókora veszteségeket termelnek, egyre több tartozást halmoznak fel beszállítóikkal, illetve az állammal szemben (késő járulékfizetések), míg a másik oldalon a magánintézmények és -biztosítók többsége hosszú távon is nyereséges tud lenni. Az előbbiek persze megengedhetik maguknak, hogy hónapokig késsenek tartozásaik törlesztésével, hisz nem jön a végrehajtó, aki elviszi alóluk a széket, vehetnek (sokszor feleslegesen) drága műszereket, emelhetik alkalmazottaik bérét és veszteséggel zárhatják az évet, mert arra hagyatkoznak, hogy majd megsegíti őket az állam egy újabb hitellel/adósságrendezéssel/dotációval. A két állami biztosító így gombolt le nemrég egyesülésükre hivatkozva 65 milliós rendkívüli dotációt állam bácsitól az egészségügyi intézmények meg 130 milliónyi „hitelt” kunyeráltak ki. Ebből az összegből 112 milliót állami intézmények kapnak, a legtöbbet, 109 milliót az egészségügyi tárca közvetlen irányítása alatt állók akasztottak le. Közülük is azok a nagyvárosi egyetemi kórházak kapták a legnagyobb mankót, amelyek a legtöbb pénzzel tartoznak. Ráadásul a hitelt csak két év után kell elkezdeni visszafizetni és a törlesztés akár 15 évig is, tehát 2027-ig (!) tarthat. Hol lesz már akkor a Fico-kormány? Nyilvánvaló, hogy az állami támogatások (ide értve a hitelnek álcázottakat is) csak ideig-óráig tudják elodázni a megtámogatott vállalatok fizetésképtelenségét. Nem javítják a segítséget kapók gazdálkodását (sőt rontják a fizetési fegyelmet), nem akadályozzák meg az adósságok újratermelését és kábítószer módjára szoktatják rá az igénylőt a segítségre, aki ezek után - mint az elvonási tünetektől szenvedő narkós - újabb adag állami segítségért fog könyörögni - egyre nagyobb adagért, egyre gyakrabban. A számlát persze mi, adófizetők álljuk. FIGYELŐ Idén ölték meg a legtöbb újságírót Idén esett gyilkosság áldozatává a legtöbb újságíró - derül ki az újságírók védelmével foglalkozó, New York-i székhelyű, független nonprofit szervezet (Committee to Protect Journalists - CPJ) jelentéséből, amelyet a csoport teganp tett közzé. 2009-ben eddig 68 újságírót öltek meg. Ez a szám 60 százalékos emelkedést mutat az előző év adataihoz képest, amikor 42 médiamunkatárs erőszakos halálát regisztrálták. Az idei év tragikus rekordjáért az a novemberi Fülöp-szigeteki mészárlás tehető felelőssé, amelynek során 57 embert, köztük 30 újságírót öltek meg egy rivális klánok közötti leszámolásban. Robert Mahoney, a CPJ helyettes igazgatója elmondta: feltűnő, hogy az esetek háromnegyedében kifejezetten a munkájuk miatt érte támadás a meggyilkolt újságírókat, és nagy általánosságban - az esetek 85 százalékában - a bűntettekért nem vontak felelősségre senkit. Mahoney szerint a 2009-es adatok aggasztó trendre utalnak, különösen Szomáliában, ahol a sajtó kilenc munkatársát ölték meg. Pakisztánban négy újságíróval végeztek, a harmadik legtöbb újságíró-gyilkosságot pedig Oroszországban követték el, ahol a sajtó három munkatársát érte halálos támadás. (mti)
