Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)
2009-12-17 / 291. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 17. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Tizenegy hónap statisztikai adatai a bűnözés 6%-os csökkenését mutatják - írta a Nép- szabadság. Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy november végéig az előző év azonos időszakához képest tizedével csökkent a gépjárműlopások, 29%-kal a lopások, azon belül 23%-kal a lakásbetörések száma. Csökkent a közlekedési bűntettek száma: 34%-kal kevesebben vesztették életüket közlekedési balesetben, mint 2001-ben. A rendőrség az elmúlt napokban 404 körözött bűnözőt fogott el. Bár a fegyveres bankrablások egyre gyakoribbak, nem nőtt jelentősen a rablások száma, ám kétszeresére nőtt a rendőröket ért csoportos tá- madásokszáma. (mti)- Képviselő úr, ahogy magát ismerem, biztos arra gondol, hogy ez a fenyő egy magyar! (Peter Gossónyi rajza) A Le Monde azt állítja, hogy Párizs és Washington között az alapvető dolgokban teljes az egyetértés Feszült Sarkozy és Obama viszonya Nicolas Sarkozy francia elnök egy évvel ezelőtt azt remélte, hogy Barack Obamát jobban fogja érdekelni Európa, azon belül Franciaország. MT1-HÁTTÉR Az amerikai elnök azonban nagyobb jelentőséget tulajdonít a nem demokratikus rezsimek irányába tett gesztusoknak, mint az európai szövetségeseihez fűződő viszony megerősítésének - írta a Le Monde. A mértékadó liberális francia lap szerint elnökké választásuk előtt Sarkozy és Obama egyik legfőbb közös jellemzője az volt, hogy mindketten szakítani kívántak elődjük, Jacques Chirac, illetve Georges Bush külpolitikájával. Sarkozy elnökjelöltként azt hangoztatta, hogy szívesebben fog kezet Bush-sal, mint Putyinnal (aki bensőséges viszonyt ápolt Chirac-kal). Obama azzal kampányolt, hogy Amerika ellenségeivel is kész szóba állni. A francia elnökjelölt tragikusnak állította be Chirac külpolitikai örökségét, Obama Bush-ról azt állította, hogy képtelen a szövetségeseivel együttműködni és többpólusú világban gondolkodni. A Le Monde szerint az igazság az, hogy a2003-as iraki invázió után - amelyet Franciaország elítélt - Chirac gyümölcsöző kapcsolatot ápolt a Bush-ad- minisztrációval, elsősorban Libanon kérdésében, Bush többször is elkötelezettségéről biztosította az európai országokat Irán ügyében. A 2007-es francia elnökválasztás után Sarkozy Obama hivatalba lépéséig - folytatta a kooperációt Bush- sal, amelyet a francia-amerikai közeledés jellemezett: Sarkozy az amerikai kongresszus előtt mondott beszédet, növelte az afganisztáni francia kontingens létszámát, előkészítette Franciaország visszatérését a NATO-ba, az USA-ban töltötte nyári szabadságát. Obama megválasztása után Sarkozy mindent megtett azért, hogy Franciaországra és önmagára irányítsa az új amerikai elnök figyelmét: óva intett az Iránnal szembeni engedékenységtől, közvetíteni próbált a közel-keleti békefolyamatban, a normadiai partraszállás megemlékezéséből hatalmas francia-amerikai rendezvényt szeretett volna csinálni, de a Fehér Ház elutasította. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában szeptember 24-én tartott beszédében a francia elnök szabályos támadást intézett a nukleáris fegyverektől mentes világ - Obama által meghirdetett^-„virtuális” elképzelése ellen, miközben Iránban egyre több urándúsító centrifuga működik. A Le Monde szerint a beszéd - amelyet Obama rezzenéstelen arccal hallgatott végig - jól tükrözte a két elnök közötti feszültséget. Francia és amerikai diplomáciai forrásokra hivatkozva a Le Monde azt állítja, hogy Párizs és Washington között az alapvető dolgokban teljes az egyetértés. Washington ráadásul azt hangsúlyozza, hogy Obama nagyon fegyelmezett, és egyetlen külföldi állami vezetővel sem alakít ki személyes közeli viszonyt. De tény, hogy 2009-ben Sarkozyt nem fogadta Obama a Fehér Házban, Gordon Brown brit, Recep Tayyip Erdogan törökminiszterelnökötigen. Angela Merkel német kancellár pedig novemberben az amerikai kongresszus előttmondhatott beszédet. Az afganisztáni amerikai csapaterősítés bejelentése óta változott a helyzet a francia diplomáciánál sokkal érzelemmentesebb és pragmatikus amerikai adminisztráció szempontjából, mely Párizst „hasznos partnernek” tekinti. Sarkozy egyelőre nem mondott se igent, se nemet Obama kérésére a további francia csapaterősítéssel kapcsolatban. A Le Monde szerint azonban Washington szinte bizonyos abban, hogy a január végi londoni konferencián Párizs is beadja a derekát. KÉZ, IRAT __________ Mellbevágó MIKLÓSI PÉTER A romakérdésben is nagyokat ígérgető Fico-kormány országosának negyedik évében szlovákiai romákról sugároz dokumentumfilmet az osztrákköztévé. A szepességi Ötösbányáról és Kis- lomnicról szóló, de a putritelepeken élő hazai cigányság egészére , vonatkozó képsorok peregnek. A mélyszegénység tagadhatatlan bizonyítékai. Se villany, se gáz. Se vezetékes víz, se megélhetés. Tizenegy fős családban havi 420, kilencfős famíliában 260 eurós segély. Van, aki onnan, az isten háta mögötti faluból Pozsonyba is fölmenne dolgozni, de amikor leendő munkáltatója számára kiderül, hogy a jelentkező cigány, Mirga úr számára fuccs a munkalehetőség. A doku tanulságaképp a narrátor szinte egyetlen mondatba sűríti a látottak lényegét: Szlovákiában egyre zűrösebbé válik a romák helyzete, a többségi társadalommal való viszonya, miközben a hétköznapok egyre újabb határvonalakon lökik át a lappangó konfliktust, és a cigányság húsz évvel a fordulat után is úgy él, mintha nem lenne az ország testének része... Nemcsak osztrák, hanem hazai szemmel nézve is tény, hogy mára kiderült: az eddig járt út nem folytatható, az eredmény kevés; hogy a szimbolikus politika, sajnos, fontosabb a konkrét tetteknél. Aroma, ha nagykorú, legföljebb választópolgárként érdekes, akkor kijár neki a figyelem, a busszal kocsikáztatás, esetleg a „zsebpénz”. Ennyi. A soron következő ilyen-olyan választásokig ebből áll az empatikus gesztus, amellyel az erősebb jelzi a gyengébbnek, hogy megérti őt, elfogadja, egyenrangú polgárként tekint rá, mi több, megbecsüli őt. Nem izgatásnak szánom, de azért leszögezném: itt volna az ideje tudatosítani, hogy a voksvadá- szaton túl is van élet; hogy alapvető kérdése az országnak, végre miként áll hozzá a több százezer főnyi roma közösség válságához. A Fico-kabinet hangos populizmusa, no és a Dzurinda-kormá- nyok szalonmegközelítése után vaj on ki és mikor vállalja a cigányság ügyében a kritikus, az önkritikus elemzést? Mert a tények valóban mellbevágóak, és végre-valahára látni illenék, hogy a cigányság ügye a jövő stratégiai problémája. Tudom, nemcsakná- lunk, hanem Csehországtól le a Balkánig. És azt is tudom, hogy Szlovákia, szerencsére, még nem tart ott, ahol Magyarország. Ahol gyalázatos bűnként a szerencsétlenekre rágyújtják a házat, s amikor menekülnének, lelövik őket. De a külhoni televízió igaz dokumentumában megszólaló szlovák szakértő 2009 decemberében viszont már nyíltan kimondta: a politika felelőtlenségének elfajulása révén nálunk is küszöbön az erőszak. Ezért azt is hozzáfűzi, hogy a frázisok, a politikai pecsenyesü- tögetés helyett a cigánysággal kapcsolatos diskurzusokban végre a valós tényekről kellene beszélni. Vélt vagy valós előítéletek helyett itt lenne az ideje a romák megismerésének, hiszen mit tud egynemromaa cigányokról? A helyzetértékelésnek, a párbeszédnek ilyen irányú elmozdulása „csak” azért is kívánatos, mert egyrészt szükség volna valamilyen alaptudásra a romák helyéről a szlovákiai társadalomban; másrészt tagadhatatlan, hogy a cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése. Nemcsak egyénenként illet meg minden romát a minden embernek s minden ál- lampolgárnakjárójogokteljessé- ge, hanem önálló és a nemzetiségi hovatartozásáról szabadon döntő etnikai kisebbségként is. Persze, ez az integráció nem jelenthet beolvasztást! Az integráció alapvetően úgy értendő, hogy aki elfogadja a közös normákat, azon belül romaként is megélheti a maga kis világát. Ehhez kell(ene) a közös akarat, kulcs- fontosságú törekvésként pedig a fölszabadult kölcsönösség. Különben állandósul a köd; a rossz látási viszonyok miatt sehol sem látni majd a megoldást. És, egyebek mellett, romaügyben is megmarad Szlovákia kettős keresztje: Fico-Slota. KOMMENTÁR Biztos etetés MÓZES SZABOLCS A kormány tegnapi ülésén elfogadta a nyelvtörvény végrehajtási irányelveit, ezek után pedig a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. Januárban azért valószínűleg tárgyalóasztalhoz ül a magyar féllel egy vegyes bizottságosdis ülésre, átveszik a nagy semmit, mint ahogy tették azt eddig is, de a történet ezzel így egy időre valószínűleg véget ér. Mindenki mehet a maga útján, a politikai karaván tovább halad. Ez a történet a kormánykoalíció részéről lezárult, ami nem jelenti azt, hogy ne jönnének még a választásokig újabb soviniszta húrpengetések és -elpattanások - lásd például a hazafiasságról szóló törvényt. Az államnyelveskedő történet valójában már nyáron véget ért volna, ha a magyar fél (a hazai és a magyarországi) nem rán- cigálja elő hágai elefántcsonttomyából az EBESZ kisebbség- ügyi főbiztosát. A norvég úriember fogadta a feleket, küldött pár félmosolyt a Duna egyik és másik oldalára is, majd pontosítást kért, és virágnyelven elszórt még néhány magvas gondolatot. A kulturális tárca pedig látta - jól látta, de az is lehet, hogy csak a külügy láttatta vele -, hogy ha nem akar vesztesen kijönni a nyelvhelyzetből, jobb, ha dob valami csontot az EBESZ és a nyugati emberjogi tótumfaktumoknak. A minisztérium pedig elkészített valamit, aminek a nyelvtörvényben semmilyen jogi fogódzója, hivatkozási alapja nincs, ráadásul - mint utólag kiderült - semmire sem jó. Illetve dehogynem: arra, hogy a norvég úriembert meg lehessen vele etetni. Hiszen ő kért valamit, hát kapott is. Sokat elárul a minisztérium szándékainak komolyságáról, hogy az anyag tárcaközi egyeztetési folyamatban kritikákat megfogalmazó állami szerveknek maga a készítő is azt felelte: a dokumentum .jogilag nem kötelező érvényű”. Magyarán, csak úgy van, el lehet olvasni, majd egyetérteni vele vagy sem. Ez utóbbi esetben pedig a kukába hajítani. így tehát a hivatalnokon áll, hogy mit lát jogsértőnek, miért ad büntetést, figyelmeztetést, s miért nem, az esetleges bírósági pereskedés során pedig az irányelvek annyira lesznek mérvadóak, mint ez a kommentár. Marad tehát a bizonytalanság, aminél szlovákiai magyar vonatkozásban rosszabb nincs is. Mi ugyanis még akkor sem vagyunk képesek élni jogainkkal, ha azok világosan le vannak fektetve, ha azok semmiféle pluszköltséggel sem járnak. Mit tesz az egyszerű gyalogmagyar január elseje után? Valószínűleg a biztonság kedvéért még ott sem szólal meg magyarul, ahol esetleg eddig megtette. Pedig az lenne a legjobb, ha az egész nyelvöltő tragikomédiát gyorsan elfelejtenénk, s ezután is ugyanolyan természetességgel használnánk anyanyelvűnket, mint eleddig. Sőt, sokkal gyakrabban, sokkal természetesebben. FIGYELŐ Boldogok a németek A válság ellenére a németek alapjában boldogok, és derűlátóan tekintenek a jövőbe. Ez tűnt ki az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből. Az intézet több ezer, 16 és 74 év közötti német állampolgárt kérdezett arról, hogyan értékeli életminőségét. A skála plusz és mínusz 100 között mozgott, a válaszok a plusz 20 és 30 között mozogtak. A szakértők szerint a fél évvel ezelőtt végzett hasonló felmérés idején még jóval borúlátóbb volt a kép. Akkor a megkérdezettek 30%-a válaszolta azt, hogy tart a jövőtől, és azon a véleményen van, hogy az elkövetkező két-há- rom évben rosszabbul megy sora, mint most. Ezúttal az aggódók aránya a 20% körül mozgott. A közvélemény-kutatásból kitűnt azonban, hogy a kilátásokat gyökeresen ellentétesen ítélték meg a Németország nyugati felében, illetve az egykori NDK területén élő emberek. Miközben nyugaton a hangulat jelentősen javult, a keleti tartományokban borúlátóbbak az emberek. Azaz - mint szakértők fogalmaztak - 20 évvel a berlini fal leomlása után az életminőség, illetve az azzal kapcsolatos várakozások kapcsán még mindig egyfajta képzeletbeli fal létezik Németország két fele között. A gazdasági, illetve pénzügyi válságnak ugyanakkor az egész országban erősen érezhetők a negatív pszichológiai hatásai is. Az embereket Németország mindkét felében három dolog aggasztja igazán. így aggódnak pénzügyi helyzetük esetleges rosszabbodása, továbbá a megszokott szabadságról való lemondás kényszere, illetve nem utolsó sorban a munkahely elvesztésének lehetősége miatt. A felmérés szerint erről tanúskodik, hogy egyre többen küzdenek különböző pszichoszomatikus panaszokkal, köztük magas vérnyomással, alvási zavarokkal, gyomorfájással, sőt szívproblémákkal. Az életöröm mellett érezhető a stressz is, amit a válság tovább erősített. A szakértők szerint ugyancsak a válság következményeként az élet háziasabbá, azaz családiasabbá vált. Egyre többen húzódnak vissza a szűkebb családi, illetve baráti körbe, szakítva a korábban gyakoribb „kicsapongásokkal”, így a többi között a rendszeres vendéglői, éttermi látogatásokkal. (mti)
