Új Szó, 2009. december (62. évfolyam, 277-300. szám)

2009-12-16 / 290. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. DECEMBER 16. Régiósport 21 Tóth Lászlót január elején megműtik, ám így is részt vett a Szlovák Kupán Fennállása óta idén zárja a legjobb évet a Csallóközi Olimpiai Klub Doky két számban győzött Tóth Lászlót (jobbra) sérülése már a vb-n gátolta a rúgásoknál (Képarchívum) Light-contactban és semi- contactban sem talált legyő­zőre a 79 kg-osok között a kickbox Szlovák Kupa 2. for­dulójában Tóth László Doky, a kassai Guard Steel Trans versenyzője. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS ,/ízért vállaltam ezt a versenyt, hogy kvalifikáljam magam a szlo­vákbajnokságra. Egyébként sérült vagyok, sérvem van, január 4-én műtenek. Ha előre tudom, hogy mégis hat fordulója lesz a kupá­nak, nemcsak négy, mint előzőleg mondták, talán el se megyek Seni- cára, mert azért az egészség fontosabb” - mondta Tóth, akinek meg sem fordult a fejében, hogy a sérülése miatt esetleg csak egy számban induljon: „Mindig indu­lok semi-contactban és light-con­tactban is, hát gondoltam, annyit már csak kibírok.” Tóthnak végül a sors is a segít­ségére sietett, a versenyen ugyanis döbbenten látta, hogy semi-con- tactban súlycsoportjában rajta kí­vül nincs más induló. „Ilyen még sosem fordult elő, ez mindig zsú­folt kategória volt. De biztosan megtudták, hogy én is ott leszek, és rájöttek, hogy nincs esélyük” - nevetett Tóth, aki light-contactban úgy lett első, hogy mindkét ellenfe­lét kiütötte. Pedig a light-contact éppen attól light, hogy a felek nem püfölik véresre egymást... „Nem tehetek róla, nem ütöttem erőset, de nagyon pontosan talált, sze­gény gyerek ki is dőlt. A döntőben meg úgy megrúgtam az ellenfelem orrát, hogy eltört, így ez a meccs is idő előtt fejeződött be” - magya­rázta a somodi sportoló, aki pár héttel ezelőtt a világbajnokságon is részt vett, ám már az első fordu­lóban kiesett. ,/i sérvet a vb-felkészülés alatt szedtem össze. Először csak azt hittem, valaki megrúgott, nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Később aztán rájöt­tünk, hogy sérv, de nem akartam kihagyni a vb-t. Nem kaptam ne­héz ellenfelet, de a sérülésem gá­tolt a rúgásoknál, kétszer pedig pont telibe találták a fájó pontot. Na, akkor szenvedtem rendesen. Végül két pont híján úszott el a to­vábbjutásom, de így is örülök, hogy ott lehettem a világbajnoksá­gon, hisz ez volt a célom” - mondta Tóth, akinek sérülése ellenére már a jövő évi Európa-bajnokságon jár az esze: „A műtét után három hetet kell pihennem. Februárban Besz­tercebányán rendezik a Slovak Opent, nem tudom, felépülök-e addigra, de a májusi szlovák baj­nokságra teljes erőbedobással fo­gok készülni, mert szeretnék ki­jutni az Eb-re.” (bt) Tizenkét elsőség az V. Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokságon Felvidéki fölény Kőszegen FELVIDÉKI GYŐZTESEK SAKK - általános iskolás fiúk: Balogh Péter. Középiskolások, fiúk: Lelkes Olivér; lányok: Édes Zsófia. BIRKÓZÁS - 29 kg: Lakatos Igor, 33 kg: Tóth Ádám, 35 kg: Gaál Attila, 37 kg: Bazsó Zol­tán, 40 kg: Banda Stanislav, 47 kg: Marczinkó Nikolas, 53 kg: Paradi Ferenc, 63 kg: Érsek Ró­bert, 66 kg: Ďurkovič Mihály. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Kőszeg. A felvidéki sportolók fö­lényének jegyében zajlott novem­ber végén az Aranycsapat Alapít­vány ötödik alkalommal megren­dezett Kárpát-medencei Összma­gyar Nemzeti Diákbajnoksága. A Felvidékről, Erdélyből, Délvidék­ről és Kárpátaljáról érkező gyere­kek - kiegészülve a rendező jogán induló hazaiakkal - asztalitenisz­ben, birkózásban, sakkban és lány kézilabdában mérték össze tudá­sukat két korcsoportban (13-15 és 15-18 évesek). „Csapatunk képvi­seltette magát a legnagyobb lét­számmal, az edzőkkel, vezetőkkel együtt hatvanötén vettünk részt a hagyományos erőpróbán. Az aszta­liteniszt leszámítva a többi sport­ágban teljes létszámmal álltunk rajthoz. Kézilabdában két együtte­sünk, a Mahor Mihály vezette gútai és a Ludmila Boltenko-Lelkes Zsu­zsa edzőpáros irányította csalló- közaranyosi-nyárasdi vegyescsa­pat küzdött a győzelemért” - nyi­Kőszegen remekeltek a felvidékiek latkozta Száraz Béla, a felvidéki küldöttségvezetője. Sakkban izgalmas, szoros játszmák után alakult ki a vég­eredmény. A Pallag György vezet­te felvidékiek közül Édes Zsófia és Lelkes Olivér a tavalyi ezüstérem után ezúttal bajnoki címet produ­kált. A harmadik aranyérmet Ba­log Péter gyűjtötte be. Kántor Réka és Takács László a második, Pallag Gergely pedig a harmadik helyen végzett az erős mezőnyben. „Birkózásban taroltak a mieink. A madari, komáromi, dunaszer- dahelyi, gútai klubok tehetségei alkotta különítményünk gazdag (Pallag György felvételei) éremtermésének köszönhetően Felvidék a nem hivatalos csapat- versenyben is az élen végzett” - fo­galmazott a birkózókat edzőként irányító Gogh Mihály. Kézilabdában a gútai alakulat a döntőben szenvedett vereséget az erdélyiektől, a csallóközi vegyes­csapat pedig a negyedik helyen zárta a megmérettetést. ,A szervezők kulturális rendez­vényekkel, vetélkedőkkel színesí­tették a programot. Új barátságok köttettek, erősödött az összetarto­zás érzése. Versenyzőink helytállá­sa elismerésre méltó” - summázta a sportviadalt Száraz Béla. (ái) Lelkes Olivér, a három sakkbaj­nok egyike Egyre jobban bekerülnek a köztudatba J. MÉSZÁROS KAROLY Komáromban is? Hosszú az idei rendezvényeiket rögzítő lista. 2009-ben is ott voltak a térség sportéletében. Hiánypótló szerepkörben. Németh Jolán el­nök szerint a Csallóközi Olimpiai Klub 1998, vagyis létrejötte óta a legjobb évét zárja. „Elégedett va­gyok, mert egyre jobban bejutunk a köztudatba azzal, hogy verse­nyeket szervezünk a gyerekeknek - indokolja állítását az egykori olimpikon női kézilabdázó. - Elis­mertségünk abban is megnyilvá­nul, hogy egyre többen adják klu­bunknak adójuk két százalékát. Sok rendezvényünk volt év köz­ben, de számos helyen csak közreműködtünk, vagy az érmek, díjak, ajándékok előteremtésében játszottunk szerepet.” Három csúcsesemény Iskolákkal és más szervezőkkel együttműködve keresik a sport tér­hódításának vagy inkább pozíciói megőrzésének ösvényeit. Három csúcsesemény volt számukra 2009-ben, mindhárom a kézilab­dával kapcsolatos, és a dunaszer- dahelyi sportgimnáziummal össze­fogva zajlott. „Huszonegy csapat vett részt benne. A kezdők kétlab- dás dobójátékban versenyeztek - részletezi Németh Jolán. - A na­gyobbak két korosztályban - hét­nyolc évesek és kilenc-tízévesek - szivacskézilabdáztak a szokottnál kisebb, szivacsból készült labdával. Örülünk, hogy egyre népszerűbb ez ajáték a Csallóközben.” A fesztiválon a következő alapis­kolák vettek részt a fesztiválon (mindkét korosztályban): Duna- szerdahely (Szabó Gyula AI), Nád­szeg, Nyárasd, Egyházgelle, Lég, Bős, Vásárút, Nagymegyer. Járási seregszemle Mindez a Csallóközi Gyermek- és Ifjúsági Olimpiai Fesztivál ke­retében történt. „A négy sportág­ban rendezett járási seregszemle most mozgatta meg a legtöbb fia­talt. A kézilabda mellett atlétiká­ban, fociban és birkózásban ver­senyeztek a gyerekek - árulta el az elnök. - A kézilabdát klubunk szervezte, a többinél csak közre­működött. Jövőre mind a négy sportág versenyeit mi rendezzük, és várhatóan a somorjai kajak-ke­nusok is csatlakoznak hozzánk.” Három pályázat előkészítésé­ben is közreműködtek, de csak Gyűjtés a győri sportcsarnokban December 22-ig tart a győri sportcsarnokban az a gyűjtés, melynek keretében az embe­reknél maradt szlovák koro­nát lehet bedobni egy urnába. Az összegyűlt pénzt a csalló­közi szivacskézilabda támo­gatására fordítják. (jmk) Nagyszombat megyében jártak si­kerrel. „Sajnálattal vettük tudo­másul, hogy a nyolc szlovákiai sportgimnázium közül éppen a dunaszerdahelyi nem kapta meg az Olimpiai Felkészülés Központja státuszt - mondja el nagy szívfáj­dalmát a klubvezető. - Hiába mozgattunk meg mindent ötkari­kás körökben, megyei szinten és más kapcsolatokon keresztül. Mindenki támogatott bennünket, csak éppen a minisztérium elutasí­totta kérelmünket. Annyi választ kaptunk a minisztertől, hogy a pro­jekt nyitott, később újra pályáz­hatunk.” Dél-Szlovákia nyugati felén Dunaszerdahelyen, Érsekújváron: és Ipolyságon működik olimpiai klub, Komáromban nem. Részben a csallóköziek fedik le ezt a terüle­tet is, de az igazi mégis az lenne, ha a Duna-parti városban is szü­letne egy klub. Reményteljes lehet a Selye János Egyetemmel való kapcsolatfelvétel. Dobai Beáta, az ottani testnevelési tanszék vezető­je már találkozott Németh Jolán­nal, s egyelőre egymás rendezvé­nyeinek közös támogatásában egyeztek meg. „Sok egykori és mai olimpikon és válogatott spor­toló van Komáromban, próbálom megszólítani őket, de eddig nem jártam sikerrel. Vannak, aki már koruknál fogva nem szívesen vál­lalnák a szervezést, mások, a fia­talok meg túlvállalják magukat. Tovább próbálkozom,, - fejezi be Németh Jolán, aki klubtársaival a Csallóközben hézagpótló szerep­körben tevékenykedik. A korábbi évtizedekben működő sportirá­nyítási rendszer széthullása után maradt romokon szervezi, nép­szerűsíti az olimpiai mozgalmat. A győztes nádszegiek is átvették a nekik járó jutalmat a járási olimpiai fesztiválon (Képarchívum) Tíz éve népszerűsíti az úszást a lévai Aquasport Drábiková, az éremhalmozó ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Nemrég ünnepelte meg­alakulásának tizedik évfordulóját a lévai Aquasport egyesület, amely a sportúszás szervezésén és ápolásán kívül intenzív tanfolya­mokat is rendez fiatalok és idő­sebbek részére egyaránt. „Célunk, hogy az emberek többsége megismerje, megszeres­se, majd elsajátítsa a vízben való mozgást” - vélekedik Lacko Tibor, a klub vezetőedzője, az oktatási központ tulajdonosa. Az egyesület tagjai parádés eredményekkel dicsekedhetnek. A közelmúltban öt lévai tinédzser úszó a bécsi Stadthalléban szere­pelt, s közülük Soňa Drábiková sorrendben harmadik szlovák csúcsát úszta, ezúttal 400 méter vegyesen, amelyen 5:56,56 per­ces időt ért el. Az Eperjesen lebonyolított Jo­zef Baláž-emléktomán négyen versenyeztek az egyesület színei­ben, és húsz éremmel tértek haza. S ami még ennél is figyelemre méltóbb, hogy tizenegy alkalom­mal állhatták fel a dobogó legma­gasabb fokára. A mindössze tíz­éves Drábiková itt kilenc arany­érmet harcolt ki, de a többiek kö­zül Marek Pavúk és Matej Grman is jól teljesített. „Minden elismerés Soňa Drábi- kováé, aki az érsekújvári Delfin- kupán elért teljesítményével a 200 méteres hátúszásban 1,36 másod­perccel túlszárnyalta az Alena Burešová nevéhez fűződő huszon­nyolc éves szlovák csúcsot” - mondta Lacko Tibor, (áb) HÍRKOSÁR ■ Sakk II. LIGA, B csoport, 5. forduló: KSC Komárno-Bátorove Kosihy 4:4; pontszerzők: ifj. Kukéi, Szilárd, Édes 1-1, Borošová, Jankó 0,5-0,5 ill. Domány, Dolník, Urbán 1-1, Berek, Szegi T. 0,5-0,5; Šurany-Nové Zámky B 3:5; Šaía-Nltra C 5,5:2,5, hazai pontszerzők: Packa, Nagy At­tila, Nagy Tamás, Spik 1-1, Szőcs, Kováč, Kollár 0,5-0,5. III. LIGA, B1,4. forduló: Šurany-KSC Komárno B 5:3, komáromi pontszerzők: Gróf 1, Jankó, Illés I., Góth, Smol- ka 0,5-0,5; Nitra D-KSC C 1,5:6,5, komáromi pontszer­zők: Édes, Hegedűs, Balogh P„ Olláry, Molnári/. 1-1, Kráľ Katalin, Kráf Klaudia, Hoffer 0,5-0,5: Podhájska-Levice 2,5:5,5; Kamenný Most-KSC Komárno D 4,5:3,5, pont­szerzők: Babindeli, Szebellai, Tóth-Kurucz 1-1, Kovács Géza, Kovács Vilmos, Mészáros Ádám 0,5-0,5, ill. Vörös G., Vörös Cs. 1 -1, Szilárd, Vörös J., Gyurcsics 0,5-0,5; Bá- torove Kosihy B-Nitra F 6,5:1,5, hazai pontszerzők: Szá­raz, Bérezi Viktor, Gyöpös, Jóba Pál, Gyarmati, Bóna 1 -1, Szegi Viktor 0,5; Šaľa B-Vráhle 3,5:4,5. K0MÁR0M-ESZTERG0M MEGYEI DIÁKCSAPAT-BAJ- N0KSÁG, 4. forduló: KSC C-KSC A 1:15, pontszerzők: Mi­lány 1, ill. Balogh P., Molnár V., Kántor 4-4, Vörös Csanád 3; Nyergesújfalu-KSC E 13:3, komáromi pontszerzők: Hai 2, Jakab 1: Genius Vaszary Tata-KSC 0 5:11, komá­romi pontszerzők: Fűriová 4, Haris, Durdík 3-3, Szabó Zs. 1; KSC B-Szentpéter 6,5:9,5, pontszerzők: Jóba 2,5, Ur­bán M. A. 2, Rosinská, Szabó Z. 1-1, ill. Horváth Á. 3,5, Gyarmati 3, Bukovszky 2, Dékány 1.

Next

/
Thumbnails
Contents