Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-04 / 255. szám, szerda
UJ SZÓ 2009. NOVEMBER 4. www.ujszo.com Jelenet a budapesti Debrecen-Fiorentina (3:4) mérkőzésről: Varga József becsúszva próbálja szerelni Adrian Mutut, a háttérben Szakály Péter (Reuters-felvétel) Bajnokok Ligája: ezerötszáz magyar drukker kísérte el Olaszországba a Debrecent, az E csoportból már ma továbbjuthat az Olympique Lyon Mire számíthat a magyar bajnok Firenzében? A bukmékerek szerint bukásra. A Debrecen eddigi mérlege a BL-csoportkör- ben: nulla győzelem, nulla pont, kilenc kapott gól. Ma este (20:45) a Fiorentina következik, idegenben. GAZDAG JÓZSEF CHAMPIONS LEAGUE „Küzdeni, csúszni- mászni kell” - nyilatkozta Herczeg András, a Debrecen edzője pénteken, az Újpest elleni bajnoki előtt. Azt, hogy „futballozni kell”, nem említette. Ki is ká- pott a Löki. A Debrecennek egyelőre nem megy a BL-ben, s ez nem meglepetés. Az viszont meglepő, hogy a Lokinak a bajnokságban sem megy: 2004 májusa óta először fordult elő a hajdúságiakkal, hogy egymás után két bajnokin vereséget szenvedtek, előbb a Videotontól (0:3), majd az Újpesttől (1:2) kaptak ki, utóbbi mérkőzésen ráadásul Rudolf Gergely tizenegyest rontott. CSOPORTKOR, 4. F0RDUL0 Fiorentina-Debrecen Stadio Artemio Franchi, 20:45 Játékvezető: Mejuto González (spanyol) Eltiltott: senki Sérült: Jovetic (?), Mutu (?) ill. Feczesin, Mészáros Herczeg Andrásnak elsősorban a hátvédsorba kell életet lehelnie: a BL-csoportkörben eddig a magyar bajnok kapta a legtöbb gólt, kilencet (a Glasgow Rangersszel holtversenyben). Elképesztően hangzik, pedig igaz: utóbbi 11 tétmeccsének mindegyikén legalább egyszer kapitulált a magyar bajnokcsapat, még olyan ellenfelekkel szemben is, mint a Nyírmada vagy a Mezőkövesd-Zsóry SE. BL DVSC-Liverpool 0:1 (i) NB1 DVSC-Ferencváros 2:1 (o) NB1 DVSC-Kaposvár 4:4 (i) BL DVSC-Lyon 0:4 (o) MK DVSC-Nyírmada 8:2 (i) NB1 DVSC-Vasas 4:2 (i) BL DVSC-Fiorentina 3:4(o) MK DVSC-Mezőkövesd 4:1 (i) NB1 DVSC-Videoton 0:3 (i) MK DVSC-Mezőkövesd 4:3 (o) NB1 DVSC-Újpest 1:2 (o) A felsorolásból is látható: utolsó tizenegy tétmérkőzésén átlagban 2.45 gólt kapott a Debrecen... Ezzel szemben a Fiorentina védelme kiváló, augusztus vége óta otthon 7 meccsen csak 2 gólt kapott, ráadásul a hétvégén 3:l-re megverte a Cataniát - ez volt Cesare Prandelli 204. mérkőzése a Fiorentina kispadján, s ezzel ő a klubtörténet rekordere (az eddigi csúcstartó Fulvio Bernardmi volt, aki 1956-ban bajnokságot nyert a firenzei csapattal). A Catania elleni vasárnapi bajnokit lábujjsérülés miatt kihagyta Stevan Jovetic, és kérdéses a ma esti játéka is. A Fiorentina montenegrói támadója - aki vasárnap ünnepelte 20. születésnapját - jelenleg a legnépszerűbb focista a firenzei szurkolók körében. Nem véletlenül: idén ősszel a bajnokságban, a BL-ben és a vb-selejtezőkön összesen nyolcszor volt eredményes. S ha Jovetic és a térdét fájlaló Mutu is hiányozna, még mindig ott van Gilardino: ő kilenc gólnál jár idén. A bukmékerek szerint a legvalószínűbb eredmény ma este a 2:0-s vagy a 3:0-s firenzei győzelem, de a szorzók alapján még a 4:0-s hazai sikerre is nagyobb az esély, mint egy döntedenre. A firenzei mérkőzés vendégszektorába csak névre szóló jegyeket lehetett venni, személyi igazolvánnyal. Ennek ellenére nem marad buzdítás nélkül a Löki az Artemio Franchi Stadionban, a DVSC információi szerint 1500 magyar drukker utazott Firenzébe, köztük a megalakulásának 15. évfordulóját idén ünneplő Szívtiprók Ultras Debrecen szurkolói csoport is. ♦ A Fiorentina eddig kétszer játszott magyar csapattal odahaza, mindkétszer győzött: 1962-ben a KEK-elődöntőben Fiorentina-Újpest 2:0; 1966- ban a KEK 1. fordulójában Fio- rentina-Győr 1:0. ♦ A Debrecen még sosem játszott olasz csapattal idegenben. ♦ A magyar csapatok mérlege Olaszországban: 19 mérkőzésen 2-4-13. ♦ A Fiorentina legnagyobb arányú hazai győzelme az európai kupákban egy 6:1-es siker a svéd Elfsborg ellen az UEFA-kupa csoportkörében, 2007. november 8-án. ♦ A legnagyobb arányú hazai veresége pedig 0:3 (a Grasshoppers és a Schalke ellen). ♦ Három forduló után már csak két csapat állt pont nélkül a BL-csoportkörben: a Maccabi Haifa és a Debreceni VSC. (g) Már ma ünnepelhet a Lyon Az E csoportból már ma este továbbjuthat a Lyon: a franciáknak elég odahaza ikszelniük a tartalékos (Steven Gerrard nélkül felálló) Liverpoollal. Abban az esetben ugyanis a Liverpoolnak hat pont hátránya lesz a Lyonnal szemben, ami ugyan ledolgozható a hátralévő két meccsen, de azonos pontszám esetén a BL-ben az egymás elleni mérleg dönt a továbbjutóról. Az E csoport állása: 1. Lyon 3 3 0 0 7:1 9 2. Fiorentina 3 2 0 1 6:4 6 3. Liverpool 3 1 0 2 2:4 3 4. Debrecen 3 0 0 3 3:9 0