Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-30 / 276. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 30. Hirdetés 9 APRÓHIRDETÉS _________________ ^sss bbshs -wwessaBwrvt» w&x/ss^mmm^-ii&smfmmms^^msssses&m^es^si&i.^y^-f- &' s®®iís®®®8 '; GYÁSZJELENTÉS Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZALA FERENC NÉ született BARTAL MÁRIA életének 83. évében 2009. november 25-én elhunyt. Temetése 2009. november 30-án 13.30 órakor lesz a dunaszerdahelyi udvarnoki úti temetőben. A gyászoló család MR912117 MEGEMLÉKEZÉS Ha emlegettek, közietek leszek, De fáj, ha látom könnyeiteket. Ha rám gondoltok, márne sírjatok Mert én már Istennél vagyok. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk, halálának hetedik évfordulóján a szerető féijre, édesapára és nagyapára, KOCSIS SÁNDORRA (Padány). Emlékét örökké szívében őrzi felesége és gyermekei családjukkal MR912071 MEGEMLÉKEZÉS Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, Csoda volt ahogy az életért küzdöttél. De mégis elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok. Fájó szívvel emlékezünk, halálának első évfordulóján id. KARDOS GYULÁRA (Nagyabony). Szerető fiaid családjukkal MR912100 ADÁSVÉTEL ♦ A tósnyárasdi baromfifarm (Topolnica, Galántától 5 km-re) akciós áron eladásra kínál: 8-11 hetes tojós jércéket (több fajtát), tömni való brojlerkacsákat. Tel.: 031/781 1563, 0905/450432, 0905/551499. GA-208 ♦ AKCIÓ! Kemény tűzifa. Tel.: 0915/985 922. GA-212 ♦ Meleg alacsony áron! Kandallók: 215 euró (6477 Sk), fa- és szénkazánok: 521 euró (15 696 Sk), kombinált tűzhelyek: 164 euró (4941 Sk), automata mosógépek: 189 euró (5694 Sk), hűtőgépek és fagyasztók: 155 euró (4670 Sk); gázkazánok és gázvízmelegítők nagy választékban kaphatók a TREBÓR-nál, GALANTA- MATÚSKOVO 52. Tel./fax: 031/7826 256. MR911913 ♦ A Tallóstól (GA) 3 km-re levő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák - élve: 1,86 euró (56 Sk) /kg, tisztítva: 3 euró (90 Sk) /kg -, továbbá pecsenyelibák és brojlerpulykák élve és tisztítva. Tel.: 0908/159 277, 031/778 2353. GA-210 ♦ Tisztított tömött libák és kacsák, valamint pulykák megrendelhetők Pereden. Tel.: 0905/820 900. GA-206 AUTÓ-MOTOR ♦ Eladó Škoda Favorit. 0904/044164. MR912098 ♦ Eladó Škoda Octavia combi II. 2,0 TDi Elegance (2006), 0905/232 762. MR912086 ♦ Eladó Volkswagen Golf V. 1,9 TDi Trend (2005), 0918/350 646. MR912087 ♦ Eladó Toyota Corolla Verso 2,0 dízel, 7 személyes (2005), 0905/232 762. MR912088 ♦ Eladó 5 üléses Fiat Doblo jó műszaki állapotban 1,9 JTD. Gyárt, év 2002/12,210 000 km. Irányár: 4200 euró (126 529 Sk). Tel.: 0905/656 446. MR912035 INGATLAN ♦ Garázsok kulcsra készen. Tel.: 0911/215 696, www.mobilgaraz.sk GA-218 ♦ Eladó 1 szobás földszinti lakás Dunaszerdahelyen, a Rózsaligetben. Tel.: 0903/062 100. MR912111 ♦ Kiadó Dunaszerdahelytől 2 km- re családi házban külön bejáratú szoba szociális helyiséggel 1 személyrészére. Tel: 0910 976 561. MR912008 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Tetőpléhek, tetőcserepek, csatornák, tetőmunkák, lapos tetők szigetelése, bádogosmunkák. Részletre is. 33,19 euró (1000 Sk) havonta. Tel.: 0948/848 820. MR911859 ♦ Földmunkákat vállalunk trak- torbaggerrel. Tel.: 0903/670 185. MR911884 ♦ Eladónőt keresünk Somoijára bioboltba. 0915/076 674. MR912103 ♦ Mátyócvajkóc község pályázatot hirdet a magyar tannyelvű alapiskola igazgatói posztjának betöltésére (1-4. évfolyam). Az állás betöltésének alapvető feltételei: főiskolai végzetség, min. 5 év pedagógiai gyakorlat, a magyar és a szlovák nyelv tökéletes ismerete. További feltételekről a 056/638 9011- es telefonszámon érdeklődhetnek. A jelentkezési íveket 2009. december 21-éig várjuk a következő címre: Obec Maťovské Vojkovce, 079 01, okres Michalovce. MR912107 VEGYES ♦ Személyszállítás 1-től 4 személyig. 0915/111646. MR911427 ♦ Kútverés. 0910/306 048. MR911587 ♦ Tetőszigetelést és hőszigetelést vállalunk 10 éves garanciával. Tel: 0948/526 710. GA-213 ♦ Gyors kölcsön - bármire. Tel: 0908/199 411. GA-214 VEGAS CLUB 2010-es pénznyerő automatákat kínálunk közös üzemeltetésre a legmenőbb programokkal. Tel.: 0907/389 738. MR911594 Használt euro ablakokat és bejárati ajtókat árusítunk, Németországból, garanciával. Tel: 0905/714 951, web: www.bazar.biznisweb.sk MR912068 Új influenza elleni védekezés legbiztosabb módja: immunrendszer-erősítés, energiafel- töltés a pozsonyeperjesi természetgyógyász központban + a világ több országában érvényes 3 szabadalom. 031/5591 119. MR912077 AKCIÓS MŰFENYŐFA-VÁSÁR Dunaszerdahelyen. Nagy választék, alacsony árak! 180 ernes behavazott fenyő 25 eurótól (753 Sk), Bacsák utca (a Che- mospollal szemben). 0910/941451. MR912102 Palatetők (eternit) bontás nélküli felújítása, szigetelése, színes, mintás zsindellyel, lapos tetők szigetelése 12 éves garanciával a legolcsóbban. www.palaservis.sk tel.: 0905/958 021. MR911837 ♦ Szigetelések és hőszigetelések. Tel.. 0903/215 695. GA-217 ♦ Jóslás, gyógyítás, fogyasztás. 0905/983 866, DS. MR911855 ♦ www.kraliktv.com MR912039 MjaBBBB kor ajándékozza meg szeretteit Új SzóMiután befizette az előfizetést, ajándékutalványt küldünk a megrendelőnek, melyet már karácsonykor átnyújthat a megajándékozottnak. (A megajándékozottnak az Új Szót 2010. január 15-étől kézbesítjük.) Hűséges előfizetők azon előfizetők, akik az utóbbi 1 évben előfizették az Új Szót. Kedvezményes ajándék előfizetésben csak azok részesülhetnek - valamint a velük egy háztartásban/lakcímen lakó személyek -, akik az utóbbi 6 hónapban nem fizették elő az Új Szót. Megrendelem az Új Szót fél évre egy évre Ajándékozó Irányár: 62€ -10% Irányár: 1244 -20% Vezetéknév: Hűséges előfizetőnk 30%-os kedvezménnyel ajándékozhat Új Szó-előfizetést fél/egy évre. Megajándékozott/Kézbesítési cím: Vezetéknév: Utca, házszám: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Település: Postai iránvítószám: Telefonszám: Mobilszám: Telefonszám: Mobilszám: ^Előfizetői szám (megtalálható a Sphere kártyán): e-mail: )e-mail: ■ / Dátum: Aláírás: Ez a lap jár Önnek! Hűséges előfizetőkre vonatkozik