Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-30 / 276. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 30. Kultúra 7 ZENEZÓNA Nem segített az elismerés A Brit Hanglemezipari Szö­vetség által 1992-ben alapí­tott Mercury Prize-zal min­den év szeptemberében az előző egy év legjobb brit nagylemezének előadóját ju­talmazzák. Az idei győztes Speech Debelle rapper volt - a Speech Therapy című első albumával vitte el a pálmát. A független Ninja Tüne lemez­cég által gondozott album ezt megelőzően nem szerepelt a brit eladási lista hetvenötös mezőnyében, utána is - meg­lepetésre - csak egy hétig, a 65. helyen. Az énekesnő sze­rint kiadója a ludas abban, hogy nem sikerült kiaknáznia a rangos díj adta lehetősége­ket, ezért a napokban szerződést bontott vele. „Nem volt megfelelő hátte­rem. A Mercury-díjat egy keddi napon vettem át, és pénteken már sehol sem lehe­tett beszerezni a lemezemet, így a díjátadót követő hétvé­gén, ami eladás tekintetében pályafutásom legsikeresebb hétvégéje lehetett volna, az érdeklődők nem tudták meg­vásárolni. Én nem vagyok csalódott, hogy ezek után sem sikerült sok hanghordo­zót eladnom, de a munkatár­saim azok” - nyilatkozta Spe­ech, aki hamarosan Ausztráli­ában kezdi meg második stú­dióalbuma munkálatait, (p) Pet Shop Boys, a szintipop legendás formációja (Képarchívum) KONCERTAJÁNLÓ Pozsonyba jön a Pet Shop Boys A szintipop az elmúlt évek­ben sokadik virágkorát élte. A dolog pikantériája, hogy a stílus egyik meghatározó for­mációjának, az 1981-től lé­tező Pet Shop Boysnak nem sikerültek az élvonalba való visszatérést megcélzó törek­vései. Nem a duó volt alkotói válságban, hanem karrierje futott mellékvágányra. A le­mezeladási adatokból az ol­vasható ki, hogy a rajongók az utóbbi másfél évtizedben folyamatosan fordulnak el tőle. A Pet Shop Boys márci­usban megjelent tizedik, Yes című stúdióalbumának tur­néja a szlovák fővárost is érinti - a koncertet holnap rendezik meg. (p) A várakozásnak megfelelően világszerte rekordokat döntöget Susan Boyle lemeze Folytatódó zenei mese Pontos eladási adatok egyelőre nincsenek Susan Boyle első albumáról (Képarchívum) Régen előzte meg ekkora érdeklődés az albumeladási listákat. Nem az első helye­zett, a számok miatt, bár nagyjából azokat is be lehet lőni. Susan Boyle foglalja el a napokban nyilvánosságra kerülő legjelentősebb összesítések csúcsát, és több rekord is garantált. ÖSSZEFOGLALÓ A Britain’s Got Talent című te­hetségkutató tévéműsor harma­dik sorozatában debütált, 1961. április 1-jén született skót asszonyság az első rekordját ápri­lisban, közvetlenül a felbukkaná­sa után érte el. Az internetnek kö­szönhetően ő a leggyorsabban vi­lágsztárrá vált előadó: a verseny­beli bemutatkozásáról készült vi­deót több millióan nézték meg már néhány óra leforgása alatt. A május 30-án tartott döntőt ugyan elveszítette a Diversity tánccso­porttal szemben, de az újabb len­dületet adott karrierjének - a vá­ratlan végeredménnyel és a műsor után bekövetkezett idegösszeom­lásával ismét címlapokra került... Susan Boyle első nagylemeze I Dreamed a Dream címmel Euró­pában múlt hétfőn, Észak-Ameri- kában kedden jelent meg az emlí­tett verseny zsűrijének elnöke, Si­mon Cowell kiadója, a Sony Music alá tartozó Syco gondozásában. Egyebek között egy-egy Madon­na- (You’ll See) és The Rolling Stones-dal (Wild Horses) átdolgo­zása is hallható rajta. Már hetekkel az album kiadása előtt az előrendelések alapján nyil­vánvaló volt, hogy a „későn érő” énekesnő rekordokat állít fel. Ko­rongjából Nagy-Britanniában a megjelenés napján 134 ezret érté­kesítettek. Az utolsó becslések sze­rint 400 ezer körüli példányban ta­lál gazdára a szigetországban az első héten. Biztos, hogy a brit ze­nei piacon az év legjobban debütá­ló lemeze lesz, s valószínűleg ebből adják el a legtöbbet 2009- ben. Az első albumából a megjele­nés hetében odahaza a legtöbbet értékesítő brit előadó rekordját Le­ona Lewis tartja - Spirit című le­mezéből 2007 novemberében 375 872 példány kelt el. Ha minden jól alakul, ezt Susan megdönti. Nagy- Britanniában 2008 leggyorsabban fogyó albumából, a Take That ötö­dik stúdiólemezéből, a The Circus címűből decemberben 432 490 példányt vásároltak az első héten- ezt az énekesnő nem fogja túl­szárnyalni. A fiúcsapat korongjá­ból eddig összesen kétmilliót ad­tak el, ezt a mennyiséget viszont Susan világviszonylatban néhány napon belül biztosan eléri. Az egész világot tekintve ugyanis a Take Thatnél jóval nagyobb keres­kedelmi potenciállal rendelkezik. Az előrejelzések szerint az Egye­sült Államokban több mint 600 ezer példányban talál gazdára az albuma a megjelenés hetében - az amerikai piacon is ez lesz az év legjobb debütálása. Susan Boyle - Leona Lewis után - a második brit előadó, aki első nagylemezével az amerikai eladási rangsor élére iratkozik fel. (péjé) A menedzsment azt sem tarija kizártnak, hogy az énekes mégis marad az EMl-nál Eladó Robbie bevételeinek fele! ÖSSZEÁLLÍTÁS A november elején megjelent Reality Killed the Video Star című stúdióalbummal lejárt Robbie Williams nyolcvanmillió font összértékű szerződése az EMI ki­adóval, így ismét előtérbe kerül­tek a jövőre vonatkozó tervek, el­képzelések. A legújabb szerint az énekes eladná bevételeinek felét. Robbie egyik menedzsere, Da­vid Enthoven az év elején arról be­szélt, nem kívánják meghosszab­bítani az EMI-jal a lejáró szerződést. Elmondta, minden bi­zonnyal nem kötnek új lemez­szerződést sem, helyette kevésbé hagyományos úton szeretnék el­juttatni az énekes zenéjét a kö­zönséghez... A részletekre azon­ban nem tért ki. Másik menedzse­re, Tim Clark a napokban megosz­totta a sajtóval elképzeléseik egyi­két. Ötvenmülió font fejében öt­venszázalékos részesedést kínál­nak leendő befektetőknek, ma­gyarán: előre értékesítenék az előadó lemezeiből, koncertjeiből, különböző szponzori megállapo­dásaiból befolyó bevételek felét. A szerződés mindenre kiterjedne, Clark szerint akár még Robbie és a Take That esetleges, többször szó­ba került együttműködésére is. A pénzből finanszíroznák a jövőbeli albumkiadásokat. 1997-ben Da­vid Bowie értékesített hasonló módszerrel úgynevezett Bowie- kötvényt. Ötvenötmillió dollárt kapott egy csoporttól, cserébe tíz évig minden jogdíjáról lemondott a befektetők javára. Robbie menedzsmentje a ko­rábbi bejelentések ellenére ki­adókkal is felvette a kapcsolatot, sőt most már a lehetséges forgató- könyvek között az is szerepel, hogy szerződést hosszabbítanák az EMI-jal. (pj) USTAMUSTRA 50 Centre legutóbb 2007 szeptemberében vetült nagy fény. Curtis című albuma egy napon jelent meg Kanye West lemezével, a Graduati­on cíművel. A mesterséges párharcban - amelyből mindketten sokat profitáltak - a tét, hogy melyikük szerzi meg az amerikai eladási lista csúcsát, tulajdonképpen másodlagos volt. Pedig Fifty még azt is világgá kürtölte, ha Kanye legyőzi, több hanghordozót ad el az első héten, mint ő, visszavonul a zenei életből. Fogalmam sincs, miért tett ilyen bejelen­tést, hiszen nyüvánvaló volt, hogy vetélytársa albuma már a megjele­nés hetében kelendőbb lesz. így is történt, hét nap alatt 957 ezer pél­dányt értékesített belőle az USA-ban. Ha a legyőzött nem vele egy időben rukkol elő korongjával, az első héten eladott 691 ezer pél­dánnyal vezethette volna az amerikai rangsort, így viszont be kellett ér­nie az ezüstéremmel. Ezt megelőzően 1991-ben fordult elő utoljára, hogy az összesítés második pozíciójában debütáló lemez értékesítési példányszáma meghaladta a 600 ezret. 50 Cent természetesen nem vo­nult vissza, a csillaga azonban leszálló ágba került - de ez a folyamat már 2007 őszén is tartott. Az eredetileg 2008 februárjára tervezett Be­fore I Self Destruct című albuma csak most került a boltokba, egy héttel az azonos című, a rendezésében és a főszereplésével készült fűm ame­rikai bemutatója előtt. A korong az USA-ban az ötödik helyre iratkozott fel -159 ezer példányban talált gazdára a megjelenés hetében. Listavezető kislemezek Egyesült Államok Jay-Z & Alicia Keys Empire State of Mind Nagy-Britannia The X Factor Finalists 2009 You Are Not Alone Németország Ich + Ich Pflaster Magyarország Holdviola Bánat utca Lady GaGa újból az élmezőnyben Az amerikai Billboard magazin kislemezlistáját második hete Jay-Z és Alicia Keys dala, az Empire State of Mind vezeti. A TOP 10-ben két új belépő szerepel: a 12. helyről a hetedikre jött fel a francia David Guetta Akonnal készült felvétele, a Sexy Chick, a 11. pozícióból a má­sodikba ugrott Lady GaGa dala, a Bad Romance. A New York-i éne­kesnő felvétele múlt héten Nagy-Britanniában is a 11. helyet foglalta el, de ott ekkorát nem sikerült javítania, a nyolcadikon találjuk. A The X Factor idei döntősei átdolgozták Michael Jackson 1995-ös You Are Not Alone című slágerét, R. Kelly szerzeményét. A jótékonysági céllal kiadott dal a brit kislemezlista élére érkezett meg - 193 176 példányt adtak el belőle. Az élmezőnyben még egy újdonság szerepel, a har­madik helyen nyitott az amerikai rangsor csúcsát már megjárt Jason Derülo-felvétel, a Whatcha Say című. Németországban az Ich + Ich dala, a két hete az összesítés első helyén kezdő, a múlt héten a máso­dikon álló Pflaster a listavezető. Az ezüstérmes pozícióba iratkozott fel a barbadosi Rihanna felvétele, a Russian Roulette. A tízes mezőnyben egy másik újdonság is található: a nyolcadik helyen de­bütált Aura Dione koppenhágai születésű énekesnő I Will Love You Monday (365) című dala. Listavezető nagylemezek Egyesült Államok John Mayer Battle Studies Nagy-Britannia Leona Lewis Echo Németország Ich + Ich Gute Reise Magyarország Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra Duett Karácsony Négy lista - négy új listavezető Az amerikai rangsor tízes mezőnyének felét új belépők adják. A csúcsot megszerző, Connecticut államból származó John Mayer rock­zenész Battle Studies című albumából 286 ezret értékesítettek a meg­jelenés hetében. Meglepetésre csak a harmadik helyre, Andrea Bocel- li karácsonyi korongja mögé érkezett meg Norah Jones lemeze, a The Fali című 180 425 eladott példánnyal - a brooklyni dzsesszénekesnő előző három stúdióalbuma listavezető volt. A keresztény rockzenét játszó Casting Crowns lemeze, az Until the Whole World Hears a ne­gyedik, 50 Cent fent említett albuma az ötödik, a 16. életévében járó kanadai Justin Bieber korongja, a My World a hatodik helyre iratko­zott fel. Szintén meglepetés, hogy Leona Lewis második, Echo című lemeze csak a 13. helyen debütált. A londoni énekesnő odahaza ter­mészetesen elfoglalta az összesítés élét - albumából a szigetország­ban az első héten 161 929 példány kelt el. A brit tízes mezőnyben to­vábbi három újdonság található. Ä Queen újabb gyűjteménye, az Ab­solute Greatest a harmadik helyen nyitott - az első CD-n slágerek stú­diófelvételei, a másodikon koncertfelvételek hallhatók. Az utóbbi zá­ródalát, a We Will Rock You-t az 1986-os budapesti koncerten rögzí­tették. A hatodikon az N-Dubz lemeze, az Against All Odds kezdett. A 2002-es Pop Idol tehetségkutató verseny győztese, Will Young négy stúdióalbum után karrierösszegző válogatással rukkolt elő - a két új szerzeménnyel kiegészített The Hits a kilencedik pozíciót szerezte meg. A német élmezőnyben három új belépő szerepel: az Ich + Ich duó lemeze, Gute Reise az első, Norah Jones albuma a harmadik, Der W korongja, a Schneller, höher, Weidner a hatodik helyen debütált. Negyedik hete tanyázik a magyar eladási rangsor negyvenes mezőnyében Bereczki Zoltán és Szmetár Dóra lemeze, a Duett Kará­csony - a héten átvette a vezetést. A tízes mezőnyben két újdonság ta­lálható: a NOX albuma, a Most! a negyedik, a Kalapács lemeze, az Apokalipszis a hetedik helyre érkezett meg. Az Anti Fimess Club má­sodik albuma, a LéleKzet két hete az ezüstérmes pozícióba iratkozott fel, a múlt héten viszont már nem szerepelt a TOP 40-ben, és a héten sem tért vissza, (puha) Robbie Williams az új évezred legsikeresebb brit előadója, így a le •nézcégek felől is nagy az érdeklődés iránta (Képarchívum

Next

/
Thumbnails
Contents