Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-02 / 253. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 2. www.ujszo.com Muzeológiai konferencia kultúrtörténeti emlékekről Museaum Hungaricum VI. MARCZELL ENIKŐ A Mátyusföldi Muzeológiai Társaság a Fórum Kisebbségkutató Intézettel és a Galántai Honismereti Múzeummal együttműködve már hatodik alkalommal szervezett konferenciát Museaum Hungaricum főcímmel a múzeumokban és galériákban gondozott magyar kultúrtörténeti emlékek megismertetésére. Az idei, a Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában megtartott konferenciát Végh László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és Keppert József, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója nyitotta meg. Az értekezletet a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság elnöke, Danter Izabella néprajzos és Mácza Mihály történész vezette. Az első előadó, Nevizánszky Gábor (SZTA Régészeti Intézete, Nyitra) a bodrogszerdahelyi honfoglalás kori temető ez idáig közéletien leleteit mutatta be, majd Pálinkás Tibor (Honfi Múzeum és Simonyi Lajos Galéria, Ipolyság) egy Ipoly menti bronzkori lelőhelyen feltárt kézművesipari emlékekről beszélt. Ambrus Orsolya (Kelet-szlovákiai Múzeum, Kassa) a kassai borbélycéh 1557-ből való céhszabályzatát, Pölhös Margaréta (Barsi Múzeum, Léva) pedig a 19. és a 20. század fordulóján működött lévai egyesületek tevékenységét ismertette. Gaucsik István (SZTA Történeti Intézete, Pozsony) Emlékezet, történelem, múzeum. A kommunikált emlékektől az intézményesített emlékekig címmel tartott előadást. Geese Annabella (Damjanich János Múzeum, Szolnok) a múzeum műtárgy- és segédgyűjteményei alapján a népi kultúra és a tudományos kutatás tájak közötti kapcsolatainak eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. Bénáik Márta (Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galária, Ipolyság) a szakrális kisemlékeket vizsgálta a változások tükrében. Puskó Gábor (Kulturális Antropológiai Műhely, Tornaija) arról számolt be, h'ogy Tornaijának sajnos több kitartó próbálkozás után sincs még múzeuma, Puskóné Bodnár Enikő (Kulturális Antropológiai Műhely, Tornaija) pedig Muzeális eszközök mai mesteremberek kezén címmel a szíjjártók munkaeszközeiről tartott előadást. A Mátyusföldi Muzeológiai Társaság a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Galántai Honismereti Múzeum segítségével 2003-ban rendezte meg az első hasonló témájú muzeológiai konferenciát, azóta hagyományt teremtve évente lehetőséget ad a szakembereknek legfrissebb eredményeik ismertetésére. Remélhetően ennek a hagyománynak sokáig lesznek még lelkes ápolói. Az idei Fotóhónap harmincnégy kiállításon több mint kétezer fotográfiát tár a pozsonyi közönség elé. November 4-étől az Sznf téri Művészetek Házában látható Inge Morath (1923-2002) osztrák fotóművész Romániai levelek című tárlata. Inge Morath: Bicaz, vízi erőmű, 1958 Hizsnyai Zoltán legújabb, Fordítva múlik - előre fáról című kötetét mutatták be a Budapest kávéházban Egy szerzői pálya alkotói fejlődése Hizsnyai Zoltán újabb kötettel készül, szám szerint a kilencedikkel (Somogyi Tibor felvétele) Dunaszerdahely. A kortárs magyar irodalom egyik legérdekesebb és legmeghatározóbb személyiségének az Ötven év ötven versét tartalmazó válogatáskötetét a szerkesztő, Ar- damica Zorán méltatta. Igaz, nem szóban és cselekedetben, hanem az elküldött szövegében, melyben sajnálatát fejezte ki, hogy nem tud jelen lenni. A felolvasott szövegben szó volt arról, hogy a Hizsnyai-ver- sek jókor vannak jó helyen. NAGY ERIKA A szövegek az oda-vissza utak kövei, s ha az utakon bármikor, bármilyen irányba olvasóként elindulunk, függetlenül a közlekedési eszköztől, nem jutunk zsákutcába. Ardamica hátrafelé, majdnem következetesen fordított időrendbe rakta a verseket, mégis működnek. Nem egy szerzői pálya visszafejlődését mutatják, hanem egy más irányú, más irányában is érdekes nyelvi-alkotói fejlődést. Kiforrottak a zsenge versek is, s a viszonylag késői darabok sem zárnak le végérvényesen semmit. Mint megfogalmazta, érdekes dolog volt számára megszerkeszteni a könyvet, amelynek kiadói szempontok szerinti célja a visszanézés, a reprezentatív válogatás, a summá- zás. „Extra élvezet egy ilyen tola- tó-faroló szövegsorba beiktatni az összegző/újraindító verseket, melyek az eredeti kötetek elején az előző pályaszakaszra tekintenek vissza, s határoznak meg - naivan... - kiindulópontokat a soron következő könyv és olvasói számára. Fordítva ugyanis nem lehet összegezni. Olyanok ezek a summaversek, mint előretekintő látnoki jóslatok, melyeket aztán (persze, nem aztán) a napi versírás kifejt,' igazol, megerősít. Szóval csalás és ámítás részemről az egész. És most már részedről is, kedves Zoli, mert bizony - bár te ezt nem így, hanem amúgy, nem akkor, hanem amakkor - ez mégiscsak a te köteted. A te nevedet írták rá, tessék most már ráismerni. Neked csináltam (-tűk). Belőled. Belerángattalak, cinkostársam, cinkostársad vagy. Akár akarod, akár nem.” - zárta értékelését Ardamica. Az est házigazdája, Tóth László József Attila-díjas költő emlékeztette Hizsnyait arra, amikor huszonhét évvel ezelőtt a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpada ősbemutatót tartott egy szép reményű csehszlovákiai magyar író első drámájából, eléggé hektikus körülmények között, ugyanis az előkészületek során többször feljelentették őket, és ez az utolsó pillanatig bizonytalanná tette a bemutató tényleges megtörténtét. A darab egy Kőműves Kelemen-parafrázisnak készült az örök emberi áldozatvállalás és készség parabolájaként. Több híres poéta elődjéhez hasonlóan Hizsnyai Zoltán is komédiásként kezdte később változatossá vált pályáját, és ő alakította Kelemen ellenfelét, Tóth László pedig maga volt a szerző. Arra Hizsnyai már nem emlékezett, hogy a Szőke József bibliográfiája szerint élete második, a pozsonyi Nőben megjelent versét a Kőműves Kelemen-téma ihletésére írta volna, de nem vonta kétségbe a bibliográfus állítását. Szó volt az Iródia mozgalomról, melynek az akkor még fiatal Hizsnyai az egyik hangadója és reprezentáns alkotója volt. Ebből az időből származik az egyik, máig legjelesebb irodalomtörténeti felfedezése, Tsúszó Sándor alakjának s művének újraélesztésére tett sikeres kísérlete. Abból a kérdésből, hogy a szerző tarsolya horgász, bogarász és erdőjáró ember lévén erdők, mezők, vizek gyümölcsein kívül bőven teleírt papírral is büszkélke- dik-e, megtudtuk, hogy Hizsnyai nem csak pihen a festői környezetben lévő kovácspataki nyaralóban, hanem készül egy újabb kötettel, szám szerint a kilencedikkel. Cseh és szlovák költőket fordít, neki magának is olvasható néhány verse szlovák fordításban. A költői műhely tele van kihasználatlan lírai ötletekkel, perspektívával és lehetőségekkel. Időt hagy magának a munkára, megtalálja a szavak pontos helyi értékét, átengedi magát a nyelv hatásának. Az irodalom nyelvére nagy hatást gyakorolhat annak a régiónak a nyelvváltozata is, amelyben az író pillanatnyilag alkot, vagy amelyben régebben huzamosabb ideig élt. Hizsnyai egyéb nyelvváltozatokat is tudatosan vizsgál, bújja a szlengszótárakat, nagy érdeklődéssel figyeli az utca emberének nyelvezetét. Az est végén Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar írók Társaságának elnöke köszöntötte a szerzőt abból az alkalomból, hogy ebben az évben töltötte be ötvenedik életévét. Tóth László ezekkel a szavakkal zárta le a tartalmas estet: „Éltessen az Isten, Zoli. Neked még hosszú, termékeny éveket, magamnak pedig azt kívánva, hogy még nagyon sok születésnapodat árnyékolhassam be botor köszön- téskéimmel én is.” OTTHONUNK A NYELV Mit jelent a nyilvános érintkezés az államnyelvtörvényben? Az Albertina jövő évi tervei Becs. Warhol, Picasso és Michelangelo műveivel váija a látogatókat a bécsi Albertina múzeum 2010-ben. Az évet a Cars (Autók) című tárlat nyitja. A kiállítás kiemelkedő darabjai közé tartozik Andy Warholnak a Daimler autógyártó vállalat számára készített sorozata. A Béke és szabadság című kiállítás Picas- sónak ebben a témakörben készült műveit mutatja be. Érdekességnek ígérkezik Heinrich Kühnnek, a fotóművészet osztrák úttörőjének műveiből összeállított tárlat is. Kühn a fényképészeti eljárást a guminyománál ötvözve sajátos, festmény benyomását keltő képeket hozott létre. Michelangelo mint rajzoló a címe annak a kiállításnak, amely száz grafikát vonulat fel a festőóriástól, (mti) SZABÓMIHÁLY GIZELLA Már több írásban foglalkoztunk a most szeptembertől hatályos államnyelvtörvény-módosí- tással, ezen belül is a szöveg értelmezéseivel, esetleges félreértelmezéseivel. Amint arra az EBESZ kisebbségi főbiztosának munkatársai által kidolgozott vélemény is rámutat, a módosítás nem javította a szlovák nyelvtörvény érthetőségét, és így nem zárhatók ki az eltérő, nem szándékolt értelmezések sem. Azt is többen felvetették már, hogy az egyik tisztázatlan fogalom a nyelvtörvényben a nyilvános érintkezés. Ez elsősorban is azért problematikus, mert a kisebbségi nyelvhasználati jogokat érintő minden releváns nemzetközi dokumentumban az olvasható, a kisebbségeknek joguk van arra, hogy anyanyelvűket nyilvánosan is használják. Ez a jog a kisebbségvédelmi keretegyezmény 10. cikkében ilyen módon fogalmazódik meg: ,fi Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek elismerik kisebbségi nyelvének szabad és beavatkozás nélküli használatát úgy magánbeszélgetésben, mint nyilvánosan, szóban és írásban.” A keretegyezményhez fűzött értelmezés szerint az idézetben előforduló nyilvános nyelvhasználat jelentése: ’nyüvános helyen, más személyek jelenlétében történő nyelvhasználat’. A szlovák államnyelvtörvényben a nyilvános jelző mást jelent, legalábbis ez derül ki a törvény indoklásából. Eszerint a nyilvános érintkezés a magánérintkezés ellentéte: míg az utóbbi esetben két személy magánemberként beszélget egymással, a nyilvános érintkezés során kommunikáló személyek bizonyos társadalmi funkció betöltőjeként állnak szemben egymással. Tehát pl. hivatalnokként, tűzoltóként, rendőrként beszélnek a feljebbvalójukkal vagy a kollégájukkal. Az államnyelvtörvény az így értelmezett nyilvános érintkezést, annak a törvényben részletezett esete is szabályozza. A kérdés azonban az, hogy egyrészt szükséges és indokolt-e, másrészt viszont kivitelezhető-e ilyen terjedelemben és mélységben szabályozni a nyelvhasználatot. A már idézett indoklásban az olvasható, hogy az államnak joga, sőt kötelessége saját területén a nyelvhasználat szabályozása. A szerzők ezt az állítást semmilyen érvvel nem támasztják alá, ugyanakkor tudjuk, a világ legtöbb országa kiválóan működik annak ellenére, hogy a szlovákiaihoz hasonló nyelvtörvénye volna. Szlovák politikusok az államnyelvtörvény módosításának szükségességét nem egyszer azzal indokolják, hogy rendszeresen megsértik a dél-szlovákiai szlovákoknak az anyanyelvű tájékoztatáshoz való jogát. Konkrét példát azonban egyik megszólalótól sem hallottam. Tudtommal a kérdéssel a kormány néhány Tudjuk, a világ legtöbb országa kiválóan működik annak ellenére, hogy a szlovákiaihoz hasonló nyelvtörvénye volna. éve foglalkozott, az előterjesztés a szlovák lakosságot diszkriminá- ló esetként az alábbiakat említi: a helyi hangosbeszélőben csak magyar nyelven hirdetnek (Nagyszarva, Bodrogszentmária); az emléktábla csak magyar nyelvű (Alsócsitár); csak magyar nyelvű plakátokat helyeztek ki (Ógyalla, Martos, Rimaszombat). Ha ezek a „törvénysértések” tömegesen fordultak volna elő, nyilván valamilyen statisztikát közölt volna a jelentést készítő kulturális minisztérium, ilyen adatot azonban sehol sem közölnek. Fel kell azonban tennünk a kérdést: mennyiben sérül akárkinek az anyanyelvű tájékoztatáshoz való joga, ha például magyar önkormányzati rendőrök egymás között nemcsak a futballmeccs eredményét beszélik meg magyarul, hanem azt is, ki hol fog jár- őrözni, és mire kell kiemelten figyelni. Ezzel a példával egyúttal arra is rá szerettem volna mutatni, hogy a valós életben az államnyelvtörvény egyes rendelkezései betarthatatlanok, ugyanis általában nagyon nehéz a két szférát („nyilvános” és magánérintkezés) egymástól elválasztani.
