Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-26 / 273. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2009. november 26., csütörtök 6. évfolyam, 39. szám Felkelti a gyerekek érdeklődését a tanulás iránt, és megkönnyíti a pedagógusok munkáját is Kiváló motivációs eszköz A gyerekek és a pedagógusok is nagyon megkedvelték az interktív táblákat (A szerző felvétele) Nagy volt az érdeklődés a Köbölkúti Stampay János Alapiskolában megtartott módszertani nap iránt, ahol a résztvevők személyes tapasztalatokat gyűjt- hettek az interaktív tábla használatáról a tanítás és a tanulás folyamatában. GULYÁS ZSUZSANNA „Kellemes meglepetésként ért, hogy közel 20 iskolából 25 felső tagozatos és 15 alsó tagozatos kolléga jött el, hogy közelebbről is megismerkedjen ezzel a lehetőséggel. Az interaktív eszközöket immáron harmadik éve alkalmazzuk az oktatásban. Meggyőződésem, hogy az IKT-eszközök megkönnyítik a pedagógusok mukáját is, és felkeltik a gyerekek érdeklődését a tanulás iránt” - mondta Geri Valéria igazgató. Jelenleg hat interaktív tábla áll a pedagógusok és a tanulók rendelkezésére. December végéig viszont már minden osztályban megtalálható lesz. „Egy hordozató eszköz segítségével alakítjuk a már meglevő kerámiatáblákat inetraktíwá. Jelentős anyagiakat takarítunk meg ezzel, hiszen a jelenleg forgalomban levő interaktív táblák csaknem háromszor annyiba kerülnek, mint a mobil interaktív eszközök” - tette hozzá az intézmény vezétője. A jelenlevő pedagógusok egyetértettek abban, hogy a mai gyerekek figyelmét leginkább a számítógépek kötik le. „Az IKT- eszközök és a számítógép használatával tulajdonképpen a gyerek világa jelenik meg az órán. Kiváló motivációs eszköz, amivel a tanórák látványosabbá, változatosabbá, érdekesebbé tehetők” - állították egybehangzóan a módszertani nap résztvevői. „Kezdetben kissé idegenkedtem a számítógép használatától, de a kényszer rávitt arra, hogy megbarátkozzak vele. Nem jöttek meg a másodikos nyelvtanfüzetek, így a gyakorlásnál kénytelen voltam bevetni ezt az eszközt. A feladatok kivetítésével megoldódott a tankönyvhiány okozta probléma” - nyilatkozta Dolezsai Ágnes, az iskola pedagógusa. „Már az alsó tagozaton használni tudjuk a tanítási órákon az internetet. Egy-egy mese, videó vagy a letöltött színes képek nagyon feldobják az órák hangulatát” - tette hozzá Csepiga Gizella, aki szerint rengeteg idő és energia spórolható meg ezzel. A pedagógusoknak nem kell évente új egédeszközök vagy a kiegészítő tananyag elkészítésével foglalkoznia, hiszen a számítógépen tárolt anyag bármikor elővehető és könnyen frissíthető. „Harminc éve tanítok, és azt kell mondanom, hogy az interaktív táblát nagyon megkedveltem. Egyáltalán nem igaz, hogy csak a fiatal pedagógusoknak való. Nekünk idősebbeknek is lépést kell tartanunk a korral, hiszen a kamaszok kegyetlenek tudnak lenni. Viszont ha azt látják, hogy a nyugdíj előtt állva is fiatalosan, alkalmazkodva a kor diktálta követelményekhez tanítunk, felkeltjük az érdeklődésüket. Az interaktív tábla használata során a tanítási órán nem kell táblajegyzetet írni, külön feladatsorok állíthatók össze az eltérő képességű gyerekeknek. így az integrált tanulókkal is sokkal hatékonyabban tudunk foglalkozni” - foglalta össze a szlovák nyelv tanítása során szerzett tapasztalatait Fodor Valéria. Az interkatív tábla alkalmazásával a fizika tanítása is sokkal látványosabbá tehető. „Egy-egy fizikai kísérlet akár többször is visszanézhető. A világűrben készített videófelvételekkel nagyon jól szemléltethetők például a bolygók. így meg tudjuk mutatni a tanulóknak azt is, amit korábban lehetetlen volt” - mondta Geri Csaba pedagógus. A számítógépes vezérlésű interaktív táblák óriási lehetőséget jelentenek a pedagógusoknak. Az okatószoftver, a szövegszerkesztő, az internet, a képek, a videók vagy a hanganyag segítségével a hagyományos frontális oktatás is látványossá, élvezhetővé válik a diákok számára. A galántai Kodály Zoltán Gimnázium ajánlata Nyílt nap a gimnáziumban AJÁNLÓ Nyílt napot tart december 3-án, csütörtökön a galántai Magyar Tanítási Nyelvű Kodály Zoltán Gimnázium. A kilencedikes diákokat, pedagógusokat és az érdeklődő szülőket reggel nyolctól várják az iskolába, ekkor a felvételi kritériumokkal az osztályok tervezett létszámával ismerkedhetnek meg a látogatók. Később a diákok részt vehetnek az órákon is, valamint az iskola tanuszodáját is kipróbálhatják, ha hoznak magukkal úszófelszerelést. Az érdeklődők előzetes bejelentkezését szerdáig várják az iskolában. Kérik a diákokat, előre jelezzék, melyik órán szeretnének résztvenni. (jéem) Szlovákiából is várják a jelentkezéseket Miss Középiskola FELHÍVÁS Az idén először rendezik meg a középiskolás lányok szépségversenyét, a Miss Középiskolát, melyre nemcsak Magyarországról, hanem Szlovákiából és Romániából is várják a szervezők az 1991. január elseje után született közép- iskolás lányok jelentkezését. Nem bombázókat keresnek, hanem egyszerű, szép, értelmes, kedves, aranyos lányokat! A castingok januárban indulnak. A döntőbe került lányok a tavasz folyamán különböző rendezvényeken, fotózásokon, felkészítő programokon vesznek részt. A finálét 2010 jift- usában egy látványos divatshow keretében rendezik meg. A versenyre a http://misskozepisko- la.com weboldalon feltüntetett feltételek mellett december 20-ig jelentkezhetnek, (de) Egy hetet tölthet el egy farmon Az Iskolatej program lógójára írt ki versenypályázatot az SZK mezőgazdasági Minisztériuma. A versenyben részt vehet Szlovákia minden alap- és középiskolása. A győztes egy hetet tölthet egy farmon. A lógónak tartalmaznia kell az „iskolatej” címet, a többit a minisztérium a tanulók fantáziájára bízza. A lógó számítógépen is készülhet. A javaslatokat 2010. január 15-ig kell beküldeni a mezőgazdasági tárca címére (Ministerstvo pôdohospodárstva SR, Sekcia potravinárstva, výživy a obchodu, Dobrovičova 12,812 66 Bratislava, vagy e-mailben a skolskemlieko@land.gov.sk). A versenyt 2010 márciusában értékelik ki. Az iskolatej program 2004-ben kezdődött az alap- és középiskolákban, és az Európai Unió, valamint a mezőgazdasági minisztérium támogatja. Olcsóbb tejjel és tejtermékekkel arra akaiják ösztönözni a gyerekeket, hogy minél egészségesebben étkezzenek. A 2009/2010-es tanévben azokban az iskolákban, amelyek részt vesznek a programban, a gyerekek ízesített joghurtitalt 0,46 (13,86 Sk), ízesített félzsíros tejet 0,23 (6,93 Sk), ízesített, magas zsírtartalmú joghurtot 0,29 euróért (8,74Sk) vehetnek. (TASR) A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Itt az ideje, hogy megbeszéljék a nyelvi kérdéseket sxc.hu-felvétel Nem kell a magyar nyelv? A menyem szlovák és a gyerekek alig beszélnek magyarul. A fiam sokat dolgozik, így nincs ideje a gyermekekkel foglalkozni, hiszen a neje van otthon a 3 és 5 éves fiúkkal. Rendjén van ez így, hogy a menyem eldönti, a gyerekeknek nem kell a magyar nyelv? Jelige: Kétnyelvű Egy házasság akkor működik jól, ha a szülők közösen döntenek a gyerekek jövőjéről. Amikor a fia úgy döntött, egy más nyelvű nőt vesz el feleségül, számolnia kellett azzal, a jövendő gyerekeinek nem magyar lesz az anyanyelve, s azzal is, ha azt szeretné, hogy ismerjék az ő nyelvét is, azzal neki kell törődnie. Napjainkban, hogy kitárulkozott előttünk a világ, az ember csak sajnálhatja, ha valamilyen nyelven nem tud beszélni. Másképpen bánnak a turistával is, ha szót tudnak érteni vele. Nem beszélve arról, hogy a szomszéd nyelvét jó, ha tudja az ember. Az Európai Unióban is az a trend, hogy a gyerek már az alapiskolában sajátítson el két idegen nyelvet, ebből az egyik legyen világnyelv, a másik pedig a szomszéd ország nyelve. Számolnak ugyanis azzal, hogy nem mindenki jut el messzi idegenbe, ám a szomszéd országba sokkal hamarább. Arra a kérdésre kellene válaszolnia a menyének, hogy miért lesz az jó a gyerekeinek, ha nem fognak beszélni magyarul? Úgy gondolja a menye, hogy akkor különb emberek lesznek? Más nyelv ellen nincs kifogása? Vagy azt sem akarja, hogy angolul vagy más idegen nyelven tanuljanak a csemetéi? Ha egy magyarhoz ment feleségül, számolnia kellett azzal, hogy a nyelvet is magával hozza a házasságba, nemcsak a szokásait és pénzét. Örülnie kellene annak, hogy gyermekei nehézségek nélkül elsajátíthatnak egy nyelvet, sőt, neki is remek alkalom arra, hogy megtanuljon valamit magyarul. Sok mindent rá lehet fogni arra, hogy nincs ideje az embernek. Ám az is igaz, hogy amire nagyon akarunk találni időt, arra találunk. Dolgozhat sokat a fia, biztosan nem tölt annyi időt a gyermekeivel, mint a menye, de azért csak van velük. Ha születésüktől kezdve csak magyarul szólt volna hozzájuk, már régen megszokták volna ezt a nyelvet is a gyerekek, és folyamatosa bővítenék szókincsüket. Gondolom, hogy azért csak van hétvégén szabad nap, esti órák, amiket együtt tölt a gyermekeivel, s ekkor beszéljen velük magyarul. Ha önnel vannak az unokák, szintén tegye ugyanezt. Ha az a céljuk, hogy tudjanak a gyerekek magyarul, akkor beszéljenek hozzájuk úgy, s ne azon tépelődjenek, mit döntött el a menyük. Ezen is lehet segíteni. Ha a fia meg a menye még eddig nem tisztázták, milyen gyerekeket szeretnének nevelni, itt az ideje, hogy megbeszéljék a nyelvi kérdést is. Tudatosítania kellene, hogy a gyermekei ereiben magyar vér is folyik, s akarva vagy akaratlanul egyben hordozói is a magyar kultúrának. Ha nem azt akaija elérni, hogy gyermekei megutálják saját apjukat, nagy- szüleiket, rokonaikat, akkor neki is el kell fogadnia ezeket a tényeket. Nem attól lesznek többek a gyerekei, ha nem fognak tudni magyarul. Ez nagyon rossz minta a fiúk számára. Tegyük fel, hogy nem tanulnak meg magyarul a gyerekek, ám az angol nyelvet tökéletesen elsajátítják majd, és angol anyanyelvű nővel kötnek házasságot, alapítanak családot. Az anyjuk mintáját követve a gyerekeknek nem kell megtanulniuk szlovákul, mert elég az, ha angolul fognak tudni. S ha az egyik nagymamájuk nem is beszéli majd ezt a nyelvet, akkor nem fognak vele beszélgetni. Elvégre felesleges lenne leterhelni a gyerekeket egy ilyen kis nép nyelvével, no ugyan mi szükségük lenne rá? Ha a fia ezt felvázolja a kedves menyének, s ő ezek után is kötni fogja az ebet a karóhoz, és nem enged majd ebből a félresiklott elhatározásából, akkor nagyon korlátolt gondolkodású menye van. Napjainkban mindenki azon igyekszik, hogy minél több nyelvet sajátítson el, tágabb legyen az a tér a világban, ahol otthonosan tud majd mozogni, ahol „nem lehet eladni”, ám a menye álláspontja nem mondható haladó szelleműnek. Inkább sajnálni lehet az ilyen embert, aki nem tudja befogadni azt a családot, ahonnan a férjét választotta, s nem lát semmi szépet abban, amit más nemzet nagyjai alkottak és hoztak létre. Dr. Hadas Katalin pszichológus