Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-21 / 269. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 21. Szalon 17 A túró az életem. A legtermészetesebb dolog, amit e túróvilágban élő túrótársadalom magáénak tudhat... Mesélő morzsák SANZON Copiapo TAKÁCS ZSUZSA Ne, ne és még egyszer mondom, ne várj a lepergő homokórára. Én már harmadszorra gépelem be ezt, mert a dolgok megnehezítik a dolgom. Az egész hetemben kettő volt: a cipők és a túró. Két cipő... de az egyik nem is kell... Helyes, aranyos, máskor biztosan örülnék neki, de most... rám erőltették. A túró... hmm... mint abban a reklámban: give a bit of mhm to me... Az elmúlt hat napban már mindent bevittem a szervezetemEste háromnegyed tizenegy után az igazgatóhelyettes holtfá- radtan szállt be a liftbe, hogy az első emeletre vitesse magát. Míg a lift tapintatosan csendes zúgását hallgatta, szépen eltervezte, hogy fittyet hányva a szigorú társadalmi konvencióknak, zuhanyzás nélkül veti majd magát a párnák közé, egyből berontva a hálószobájába, akár egy vadember. Bizsergető kéjérzet öntötte el, s alig bírta kivárni, míg a liftajtó a megérkezést jelző lágy csengőszó után kinyílt. A folyosó, mint minden este, ma is kongott az ürességtől, rutinosan kereste elő kulcsát aktatáskája egyik zsebecské- jéből, majd kapkodva nyitotta ki az ajtót. Belépve a táskát hanyagul a sarokba hajította, majd olyan sebesen, hogy pimasz lazaságán ne legyen ideje meghök- kenni, beveretett a hálószobába. Felkapcsolta a villanyt, zakóját az éjjeliszekrény előtti kis zsámolyra hajította, majd... Kővé dermedt. Első pillantásra alig sikerült feldolgoznia a látványt, de ahogy a szemét kidül- lesztve alaposan megvizsgálta a jelenséget, meg kellett róla bizonyosodnia, hogy nem optikai csalódásról vagy homályos látomásról van szó. Egy férfi feküdt az ágyában. be, folyósat, szilárdat, hideget, meleget, jót, undorítót (bocs anyu), de, de éhségi vágyamat csak maga a túró csillapíthatja. Savanyú és darabos, mindent oda tudok mellé képzelni. Egyszerűen üde és friss leszek tőle. Becsukhatom a szemem hozzá, jön a lágy szellő, és én mezítláb fekszem a fűben egy pokrócon, és csak a túrók érhetnek hozzám. Túróvirág, túrókutya, túrószó, túrófény. A túró az életem. A legtermészetesebb dolog, amit e túróvilágban élő túrótársadalom magáénak Óvatosan, mintha nem akarna zavarni, közelebb lépett, és rémült arccal hajolt az ágyban fekvő alak fölé. Középkorú férfi volt, ápolt, finom arccal, melyet rövid, gondozott szakáll borított. Egy kissé kreol bőr, sűrű fekete haj, csupán egy-egy kósza ősz hajszállal. Melléig betakarózva, hanyatt feküdt az ágyban, szemlátomást tökéletes kényelemben, olyan lezseren, hogy az igazgatóhelyettes mérhetetlenül irigyelni kezdte. Arcán nem fedezett fel ismerős vonást: neki nem volt olyan férfiismerőse, akinek ilyen kecses, lágy ajkai lettek volna, ilyen figyelemre méltó, már-már elbűvölő orra, még így, az alvás bezártságában is feltűnően értelmes arca. Ez egy tök ismeretien alak, aki úgy fekszik itt, az igazgatóhelyettes hálószobájában, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna... Leült az ágy melletti zsámolyra, s egyre csak bámulta a férfit. Az halkan, egyenletesen szuszogott, mint akit különösen kedves álom dédelget, s valószínűleg jó messze lehetett az álmok birodalmában, mert egyáltalán nem moccant, egyetlen arcizma sem rezdült. Az igazgatóhelyettes félszegen törte meg a csendet, hé, pisszegte, akár egy kisdednek, aztán valamivel hangosabban, felkelni, hé, és így tovább, más szavak nem jutottak az eszébe. Jó tudhat. Hallgasd! Hallod? El lehet rontani. Vizes és folyós lesz, nem ízlik, fújj, kidobom, menjen a kutyának, ő is csalódjon. A túróból a földre szálltam, a fölből a pocsék túrók közé. Táncolnom kell velük, meg pámacsatázni, tortákat cipelni, hajat fonni, úszni!!! Én úszni magam szeretek, de ezek a fajzatok... lenyomnak a víz legmélyére, fújtogatnak, a számba tömik magukat és csak azt ordi- bálják: kérsz még? Kérsz még? Hát hogy a fenébe akarnék én még többet ezekből? Gyalázat, tíz percbe tellett, mire észbe kapott, hogy ő itt holtfáradt létére szólongatja ezt a vadidegen férfit, aki közben mennyeien ki- alussza magát az ő ágyában... Fel kellene hívni valakit, ugrott be neki, talán T.-t, vagy nem is, inkább T. feleségét. Csak hát... hogy a fenébe adhatná elő, hogy egy felnőtt férfi alszik az ágyában, anélkül hogy bárkiben felébresszen valami kellemetlen gyanút? Akármivé elfajulhatna a dolog... Jobb lesz szólni a rendőrségnek, elvégre itt jogtalan behatolásról van szó. Éz az akárki itt gorombán beletaposott a magánéletébe. Hogy képzeli, hogy ilyen édesdeden aludjon egy másik ember ágyában? Míg a rendőrökre várt - rövidesen a helyszínen vannak, biztosították kissé kelletlenül a telefonban -, körbejárta a lakást, ellenőrizte az ablakokat, az ajtózárat, de mindent tökéletesen épen és érintetlenül talált. A lakáshoz kizárólag neki volt kulcsa, csak egyszer merült föl, hogy T. feleségének pótkulcsot készíttet, de végül elvetették az ötletet, nehogy T. gyanút fogjon. Tanácstalanul roskadt le az ágy mellé, hogy tovább bámulja a változatlan nyugalomban szendergő férfit. Ekkor érezte csak meg azt az émelyítően puha, nem tolakodó, ám mégis erőteljes parfümillatot, gyalázat. Csoki kell nekem. Finom epres, mogyorós, kávés, 85%-os csokoládé! Majd én megmutatom ezeknek. Rájuk világítok. Nem lesz hang, nem lesz penész a falon, huzatos szoba, porcicák a sarokban. Belezsibbad a lábam, a görcs, ez a fájdalom jele! Nem, nem akarom leírni, mi is történt pontosan ezután. A lényeg, hogy vasárnap van, még kb. négy óra e hétből, de azt az igazi eredeti meghamisíthatatlan túrót ajánlom a mű ócska lekoppintott túró nevezetű emberiségnek. ami belengte a szobát. Még sosem érzett ilyen finom parfümillatot, most mégis majd felfordult tőle a gyomra. A takaró alól kilátszott a férfi elegáns krémszínű selyem hálóinge, egészen rendkívüli kontrasztot alkotott az ébenfekete hajával. El tudta volna nézni reggelig, ha nem törnek rájuk közben a rendőrök. Az idegen nem ébredt fel a rendőrök okozta ricsajra sem, meg sem moccant, durmolt tovább. Mi a francot csináljunk vele, mordult az igazgatóhelyettesre az egyik egyenruhás, majd durván rázogatni kezdte az alvót, de az nem reagált. Felvették a jegyzőkönyvet, tehát semmi köze magához, nem ismeri, nem maga engedte be, az igazgatóhelyettes maflán bólogatott. Fel sem ocsúdott, az egyik fogdmeg rendőrlegény kikapta a férfit az ágyból, átvetette a vállán, s már vitte is, kifelé a lakásból. Hirtelen csend lett, egy gyors zuhany után tökéletesen éberen bámulta a plafont az ágyban fekve. A huzatot kicserélte, de így is mindenből az a kábító parfümillat áradt. Az igazgatóhelyettes mereven feküdt, akár egy cövek, mozdulni sem mert, s csak az a gondolat nyugtatta meg valamelyest, hogy reggel azonnal nekiülhet átböngészni az apróhirdetések lakáskínálatát. SCHREIBER LÁSZLÓ Búvady János addig nézte felkönyökölve az utcai lámpa kékes fényében kavargó havat, amíg hányingere nem lett. Kibotorkált a vécére, szakszerűen ledugta három ujját a torkán, és hányt. Kiöblítette a száját, de a szesz és a nikotin keserű íze a nyelvén maradt, csak kapott egy kis savany- kásan csípős búkét. Remek - mondta Búvady a mosdó peremére támaszkodva sápadt, de a fogkefék fölött érdeklődéssel rápillantó képmásának. Leült az ágy szélére, rágyújtott, és nézte tovább, hogy dől kint a hó a sötétben.- Gyűlöllek - mondta Lili.- Én most nem. Csak unlak - válaszolta fáradtan Búvady.- Most jöttél?- Nemrég.- Hánytál?- Igen. Egy jót hánytam. Egy egész jót.-Altkor aludj jól.-Te is. Búvady reggel arra ébredt, hogy valami puhát érez az arcán, és látta, hogy Lili ott billegteti az esetlen, zöld és rózsaszínű Malackát az orra előtt. - Ideje felkelni - mondta Lili elvékonyított hangon.- Jaj, Malac, húzz innen - morogta Búvady.- Malacka vagyok. És nem húzok sehova. Legyél jó. Sokkal jobb, mint eddig.- Malac vagy, egy kis disznó. Egy apró, szlovák import disznócska Nové Malackyból.- Malacka vagyok Los Angelesből, ha nem tudnád. De tudod azt tejól, csak szeretsz hazudni.- Nézd, Malac, itt van úgyis a tél, hidd el, citromot teszek a szádba.- Nem, nem, én teszek a tiédbe! - visította Malacka, és arccal a párnára vetette magát. Búvady csak egy kicsit habozott a kávé után, aztán elszántan fölsatírozott egy egész gerezd fokhagymát egy szelet pirítósra.- Még ennél is büdösebb akarsz lenni? - kérdezte Lili a csészéje mögül.- Egyik tervem az - mondta ropogtatva Búvady.- És a másik?- A másik, hogy megreggelizem.- Te, emlékszel, hogy mit beszéltünk éjjel?-Persze.- De én tényleg gyűlöllek.- Hidd el, hogy én is unlak.- Meg tudnálak ölni.-Csak gondolod.- Nem. Meg tudnálak.- Nagyon gyilkos kedvedben vagy a héten. De ne felejtsd el, hogy a gyereket sem te ölöd meg. Csak megöleted. És hát, ha ritkán is, de néha Bú- vadynak is volt szerencséje. Az a karéj vajas kenyér, amit Lili hozzávágott, éppen egyet fordult a levegőben, és száraz, morzsás felével ütődött a homlokának. Búvady szépen az asztal szélére tette a karéj kenyeret, a legszélére, egy pillanatra mintha meg is hatódott volna, amikor meglátta Lili fogai nyomának félkörívét a vajban. Már lent járt a hóban, de még mindig hallotta Lili kiabálását, hogy meg tudná, igenis meg tudná. A kis pasaréti utca fölött csak világított a délelőtti nap, melege semmi sem volt, hólapátok csikorogtak a járdán, kesernyés szagú füstöt nyomott le a szél. Úgyhogy rá is gyújtott Búvady János. Este még bement a kórházba, ültek a folyosón, dühödten hallgattak, Lili már megkapta a tágító injekciót. Másnap, mire beért, Lili már a kórteremben feküdt, de még nem volt magánál. Búvady csak nézte a lehunyt szemét, az orrát, a száját, a paplanon heverő kezét.- Jancsi, édes Jancsikám - suttogta kicsit összeragadt szájjal Lili álmában.- Erre nem fog emlékezni - mondta a Búvady mellett álló fiatal orvos. Recsegtek-ropogtak az err-ek a foga közt, a zé, mint a szike nyiszogott. A szemében olajosán fénylett a megvetés, ami kijár az olyan rohadékoknak, akik abortuszra kényszerítik a nőjüket. Búvady tulajdonképpen már ki is nézte a sztetoszkóp két szára között az orvos grabancát, de végül csak annyit mondott, nem kérdeztelek. Egy pillanattal előbb azt gondolta, hogy odafekszik Lili mellé az ágyba, átöleli gyöngéden és erősen, melegen, megcsókolja, végigcsókolja szép, meggyötört, meztelen testét. De nem. Ahogy futott le a lépcsőn, ahogy ment a Nagyvárad tér felé, azt mondogatta magában, lépései és lélegzete ütemére, nem sze-ret-lek, nem sze-ret-lek. Mint egy megbántott kisgyerek. Három nappal később, amikor Búvady fölment a holmijáért a pasaréti lakásba, Lili mintegy búcsúzásként váratlanul pofon ütötte az előszobában. Az a baj, hogy valamiért a nők nem tudnak rendes pofont adni, mindig az ember orrát találják el, gondolta Búvady, amikor az utcán megpillantotta a lába előtt a hóra csöppenő vért. A közeli kocsmában az a chilei város, Copiapo jutott Búvady eszébe, ahol néhány hete kiderült, hogy Lili terhes. A templom lépcsőjén ülve várta vissza a patikából a lányt, amikor megérezte, hogy valaki nézi. Egy harminc körüli férfi állt tőle jobbra, két lépcsővel feljebb. Szelíden nézte Búvadyt, és amikor tekintetük találkozott, Búvady egy pillanatra megszédült, olyan véghetetlen, átható mélységet látott a férfi barna szemében. Megbocsátó volt, elnéző, talán biztató is, mégis olyan félelem töltötte el Búvadyt, amihez még hasonlót sem ismert. Olyan le- bírhatatlan hatalommal érezte szembesülni magát, hogy rémülten kapta el a fejét. Mióta hazajöttek, tulajdonképpen minden reggel úgy kapcsolta be a rádiót, hogy várta a Copiapóból érkező hírt.- Töröld már meg az orrod - mondta az ismerős pincémő, amikor letette Búvady elé a poharakat.-Az orrom?-A bajuszod, na.- Csak egy kis alvadt vér.- Felőlem. De attól még pont olyan, mint egy kis száradt takony.- Na angyalom, kössünk egyezséget. Én megtörtöm az orrom, te meg kikapcsolod azt a kurva rádiót - mondta Búvady János. Aztán megtörölte az orrát, lehajtotta a felest, és várt. Imádkozni nem mert a kocsmában. Csak várt. Xiang Jing A te tested című szobrát a Sotheby hongkongi aukciós házában bocsátották árverésre (AP Photo) A helyettes leghosszabb éjszakája SZALAY ZOLTÁN
