Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-16 / 265. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 16. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Morvái nem mehet Londonba Tiltakozások hatására visz- szavonták Morvái Krisztiná­nak, a Jobbik EP-képviselőjé- nek meghívását egy londoni konferenciára, amelyet a pa­lesztinok jogainak támogatá­sára rendeznek - írta a The Observer. A konferencián fel­szólaló több más politikus „ré­mülettel értesült” a magyar EP-képviselő hátteréről. Neil Gerrard, a kormányzó brit Munkáspárt egyik törvényho­zója lemondta részvételét. Jennifer Louise Tonge báró­nő, a Liberális Demokraták képviselője, Clare Short egy­kori munkáspárti kabinettag, sőt Daud Abdullah, a Brit Muszlim Tanács főtitkár-he­lyettese is - akik mind beszé­det mondanak - aggályosnak tartották Morvái Krisztina személyét - áll a brit lapban.- Biztosítom önöket, hogy magas pozíciómban sem felejtem el választási ígéreteimet, és négy év múlva újra előadom őket. (Peter Gossányi karikatúrája) A szabadsághoz semmi sem jár, a szabadság nem árukötéssel létrejövő szerzemény vagy birtok Irány az újabb diktatúra Húsz évvel vagyunk a dik­tatúra után. Húsz év ugyan nem nagy idő, mégis elég arra, hogy az előző rend­szer ne jelentsen többé vi­szonyítási alapot. Felnőtt, gazdaságilag aktív, sőt ese­tenként komoly pozíciókba került egy olyan nemze­dék, amely az előző rend­szert csak gyermekként él­hette meg. LOVÁSZ ATTILA Felnőtt, lassan gazdaságilag aktív szerepet vállal, s néhány éven belül jelentős pozíciókat fog­lal el az a nemzedék, amely már gyermekként sem emlékezhet a proletárdiktatúrára. A társada­lomnak ma már jelentős része olyan egyénekből áll, akiknek a rendszer- vagy gengszterváltás csak történelem, tananyag, évfor­duló, koszorúzás, de semmi több. S mindez teljesen független attól, hogy a jelenlegi társadalmi rend­szer változást jelentett-e valaki életében, lehetőséget adott-e számára, vagy épp vesztesnek érzi magát. Húsz év után az 1989-es no­vemberi napok vezéralakjai is az azóta eltelt időszak tapasztalatai­val gazdagodva magyarázzák, ér­telmezik az akkor történteket. Húsz év után először engedheti meg magának egy jelentős politi­kus, a parlament elnöke, hogy az ország történelmének egéről le­hazudj a a rendszerváltás csilla­gát, mert hogy megtette. „Nem adjuk el szabadságunkat egy tál lencséért, de a szabadság­hoz jár a tál lencse is”. Nos, a sza­badsághoz semmi sem jár. A sza­badság nem árukötéssel létrejövő szerzemény vagy birtok, a sza­badság önmagában érték. Ezeken a tájakon nem tiszteljük a szabadságot. Valami elvont, tá­voli dologként tekintünk rá. Per­sze, egyrészt, mert nem nagyon kellett megharcolni érte, másrészt a szabadságot Európának álta­lunk lakott szegletében mindig valaki más hozta vagy vitte. Ezért jelent mást egy őrült amerikai kö­zéposztálybeli háza előtt a zászló- felvonás, s egészen más egy csal­lóközi faluban - akár a magyar, akár a szlovák zászlóval. Itt jön ide a tál lencse, amelyért ebben a régióban igenis milliók képesek feláldozni a szabadságukat, s amikor a szabadság mégis itt van, akkor közte s a tál lencse közt árukötésről mesélnek. Húsz évvel ezelőtt - magyaráz­za, ki hogyan akaija - tömegek hittek, örültek, láttak és vártak új reményt, tömegek mondhatták ki azt, amiért előtte minimum gond­jaik lettek volna, rosszabb esetben börtönbe jutnak. Húsz évvel ez­előtt igenis társadalmi egyetértés volt abban, hogy az addig folyta­tott politikából elég. Húsz évvel ezelőtt nem a piacgazdaságra, a liberális vagy libertiánus gazda­sági modellekre, az ellátó rend­szerek reformjára, az adócsök­kentésre vagy a kórházprivatizá­cióra voksoltunk. Húsz évvel ez­előtt azt akartuk, hogy ne mások diktálják halvaszületett ideológi­ák mentén, mit cselekedhetünk, mit gondolhatunk, kit szerethe­tünk. Húsz évvel később nevetséges­nek tűnik a mikrokazettás dikta- fonos ügynök, a lehallgatókészü­lék, a balionkabátos megfigyelő, a munkahelyeken írt kádervéle­mény, a párttitkár láttamozása, az egyetemi felvételik ideológiai ros­tája vagy a CSKP-tagság követel­ménye a legkisebb vezetői posztra való kinevezéskor is. Akkor na­gyon nem volt nevetséges. Mint ahogy ma sem nevetséges, hogy hálózati szolgáltatásoktól, életre szóló bankhitelektől, régi­ónként egy-egy domináns mun­káltatótól, előmenetelben a helyi vagy regionális párttüfülüsztől, támogatások, megrendelések ese­tén pártpénztárnokoktól lehetünk vagy leszünk függő viszonyban. Rengeteg elégedetlen ember síija vissza a semmi biztonságát és ad­ná fel a húsz éve ajándékba kapott szabadságot a kétkoronás tejért (emlékeznek, annyi volt, hattól fél hétig). Paška úr egy tál lencsé­ért. Húsz év után nem viszonyítási pont a kommunizmus. Húsz év után már csak egy viszonyítási pontunk lehet: hova, merre to­vább. Mert hogy húsz évvel vagyunk a diktatúra után. No jó, de mennyivel a következő diktatúra előtt? JEGYZET Havel Pozsonyban JUHÁSZ KATALIN Remélem, még időben szólok: aki kíváncsi Václav Havelre, menjen szerdán délután a po­zsonyi Hviezdoslav színházba. Nem egy Havel-darab bemutató­jára készülnek, hanem maga Havel fejti ki véleményét az el­múlt húsz évről, konkrétan ar­ról, milyen szilárdak manapság a demokrácia intézményei, mennyire független a sajtó, hogy állunk az általános emberi jogok és a kisebbségi jogok tisztelet­ben tartásával, a korrupcióval és a politikai populizmussal Közép- Európában. Beszélgetőtársai is megérdemelnek egy gyors felso­rolást: Heller Ágnes filozófus Budapestről, Ivan Krastev polito­lógus Szófiából, Ingo Schulze író Berlinből, Miroslav Kusý pro­fesszor Pozsonyból és Jacques Rupnik politológus-újságíró Pá­rizsból. Kíváncsi vagyok, mire jutnak, il­letve milyen jelen- és jövőképet festenek azon a holnap kezdődő képnapos konferencián, amely a Közép-európai Fórum címet vise­li. Talán megtudhatjuk, hol hú­zódnak Európa és az európaiság határai, helyzetképet kapunk a rasszizmusról és sovinizmusról, valamint az Európát sújtó gazda­sági válság hatásairól. A Projekt Fórum polgári társulás a régió valamennyi országából, illetve a tengeren túlról is számos közéle­ti személyiséget, politológust, jogászt, szociológust és közgaz­dászt hívott meg Pozsonyba, hogy közösen készítsenek leltárt az elmúlt húsz évről. Néhány to­vábbi név a felszólalók közül: Erhard Busek, Martin Bútora, Viktor Jerofejev, Haraszti Mik­lós, Komád György, Paul Lend- vai, Adam Michnik, Brigita Sch- mögnerová. Valamennyien nyakig benne vol­tak a rendszerváltásban, vagy alaposan megszenvedték a „léte­ző szocializmust.“ Nekem viszont Václav Havel je­lenti a legtöbbet, főleg azért, mert miatta akartam annak ide­jén cseh állampolgárságért fo­lyamodni. (végül nem folya­modtam, későn kaptam észbe, sokan voltunk már, megnehezí­tették a feltételeket) A legke­ményebb mečiarizmus idejét él­tük, Csehszlovákia kettévált, úgy, hogy tőlem senki sem kér­dezte meg, egyetértek-e ezzel. Elveszítettem imádott államfő­met és kaptam helyette egy jel­legtelen, tesze-tosza bácsit, aki csak akkor fogta fel, mi történik körülötte, amikor a fiát elrabol­ták és Ausztriába vitték - provo­káció céljából. Az elkövetőket sosem vonták felelősségre, az ügyben nyomozó rendőrök pe­dig vagy furcsa körülmények között haltak meg, vagy egyszerűen elvették tőlük az ügyet. Ez volt a kilencvenes évek közepének szlovákiai valósága, és bizony boldogan lélegeztem fel 1998-ban, amikor véget ért a rémálom. Amely aztán nyolc év múlva újra kezdődött, és Ficóék népszerűségi indexe alapján még sokáig fog tartani...- KOMMENTÁR sb®bsbs8®88&-’' m mméé.. W&&8&i íaMflNNMMNitNMNMwmsm A keménymag diadala BARAK LÁSZLÓ Csáky Pál szerint nem a Híd párt, hanem a választók közönye volt a Magyar Koalíció Pártjának legnagyobb ellenfele a szombati me­gyei választásokon. Csákynak igaza van. Tegyük azonban hozzá, a végkövetkeztetés második részét, miszerint a választói közöny volt a pártok legkomolyabb ellenfele, bármelyik párt elnöke dekla­rálhatja. A húsz százalékot alig meghaladó országos választási részvétel ugyanis valóban siralmas. Ami nyilván abból a tényből következik, hogy dunsztja nincsen a választóknak arról, mit csi­nálnak a politikusok a megyei parlamentekben. Ez viszont, ugye, nem lehet a választók sara, sokkal inkább a megyei parlamentek­ben lébecoló vicinális politikusokat minősíti. Egyértelmű az a tény is, hogy a rendkívül alacsony választási rész­vétel nem jelezheti a pártok közti valós erőviszonyokat. Vagyis ér­vényes a közhely, miszerint a pártok társadalmi beágyazottságá­ról, valódi választói potenciáljáról a parlamenti választások tanús­kodnak elsősorban. Hiba lenne azonban abban a tévhitben ringatniuk magukat a me­gyei választások veszteseinek, hogy semmi sem történt, majd csak belehúznak a parlamenti választások előtt, és aztán minden na­gyon szép, minden nagyon jó lesz, és sokkal elégedettebbek lehet­nek majd, mint most. E tekintetben Bugár Béláék pártjára, a Hídra kell gondolni mindenekelőtt. Hiszen kár lenne tagadni, sokkal gyengébben szerepeltek, markánsabban maradtak alul az MKP-val szemben, mint amire feltehetően számítottak. A vereség, vagyis a „megyei csatavesztés” oka pedig nagy valószínűséggel az, hogy a Híd stratégái - ha egyáltalán léteznek ilyenek - meglehetősen naiv módon választották meg a párt célközönségét. Ugyanis nem a szlo­vákiai magyar választókat, vagyis az MKP eddigi választótáborát igyekeztek megkömyékezni elsősorban, hanem az ország válasz­tásra jogosult népességét en bloc. Érthetetlen módon sokkal vehe­mensebben nyomultak például a fővárosban, meg Közép- és Észak- Szlovákiában, mint azokban a dél-szlovákiai járásokban - a Duna- szerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járás -, amelyekben a szlovákiai magyarság mintegy kétharmada él. Pedig világos, hogy a szlovák nemzetiségű választó számára bőséges kínálat áll rendel- kezésrejobb- és baloldali szlovák pártokból egyaránt. Tehát bár­mennyire szimpatikusnak is tarja Bugárt, az ő megnyerő mosolyá­ért, szeressük egymást gyerekek szlogenéért, soha nem fog magyar politikusok alapította pártot támogatni. Nos, ha legalább csak va­lamivel kevésbé igyekeznek a Híd politikusai a szlovák választók­nak udvarolni és kampányuk súlypontját az említett régiókra he­lyezik, nyilván nagyobb eséllyel lettek volna képesek megszólítani azokat a tömegeket - a magyar választópolgárok 80 százalékát!!!—, akik most rá se bagóztak a választásokra. Igaz, egyik párt, az MKP sem tette ezt meg. Csakhogy az MKP-nak létezése óta vitathatatla­nul kialakult egy rendkívül fegyelmezett választóbázisa, mondhat­ni keménymagja, amely a szlovákiai magyarok mintegy20-25 szá­zalékát teszi ki. T agjai pedig akár egy villanykaróra is hajlandók szavazni, csaklegyen ráfestve a pártfogó... Tévedés ne essék, ez egyáltalán nem bírálat akar itten lenni. Valamirevaló politikai cso­portosulás ugyanis nem létezhet efféle, ha úgy tetszik a vidéki párt­struktúrákat és azok holdudvarait adó keménymag nélkül. Tessék csak megnézni, hogy a megyei választásokon azok a parlamenti pár­tok domináltak- tekintet nélkül arra, hogy ellenzékiek-e, avagy kormányon vannak- amelyek hús-vér emberekkel azonosíthatók. FIGYELŐ mmmmmmmmmmmmmmmmm tmj mmmmm Klaus Havelt méltatta Václav Klaus cseh államfő nyilvános köszönetét mondott szombaton elődjének, Václav Havelnek a rendszerváltásért, s mindazért, amit Csehország szabadságáért tett. A köztársa­sági elnök azon az ünnepi kon­certen beszélt, amelyet Havel szervezett szombaton este Prá­gában az 1989-es bársonyos forradalom 20. évfordulója al­kalmából. Klaus leszögezte, hogy Havel meghatározó sze­repet játszott a totalitárius rendszer megdöntésében, s ezért a szerepéért megbecsülés illeti. „Számomra egy dolog biz­tos. A húsz évvel ezelőtti ese­mények máig is egy konkrét emberhez kötődnek, s ez a sze­mély Václav Havel, akinek mindazért, amit szabadságunk újra kivívásáért tett, szeretnék köszönetét mondani” - jelen­tette ki az államfő. Klaus szerint nyilvánvaló: még hosszú ideig viták lesznek arról, hogy a kommunista rendszer összeom­lását külső vagy belső tényezők okozták-e elsődlegesen, rend­szerproblémáról van-e szó, vagy csak egyes személyek szerepé­ről. „Mindez azonban semmit sem változtat azon, hogy a csehországi rendszerváltás össze van kötve Václav Havel személyével” - húzta alá a poli­tikus. A beszéd meglepetést kel­tett, mert Klaus és Havel között már évek óta nyűt és személyes vita van arról, hogy kik és mik voltak az 1989-es csehszlováki­ai rendszerváltás mozgatórugói. Klaus szerint a szocialista rend­szer elsősorban azért bomlott fel olyan gyorsan, mert belülről ki­üresedett. Úgy véli: az egykori ellenzék, amelynek Havel a ve­zéralakja volt, csak mellékes szerepet játszott ebben. Ugyan­akkor Havel Klaus politikájának legélesebb bírálói közé tartozik. Videóüzenetekben Mihail Gor­bacsov, Barack Obama, Angela Merkel és a dalai láma is üdvö­zölte a csehszlovákiai rendszer- váltást, 20. évfordulója alkal­mából. (-kés)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents