Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-14 / 264. szám, szombat

16 Szalon ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 14. www.ujszo.com VÁCLAV HAViL HÁROMSZOR > Arcok a rendszerváltás idejéből Václav Havel Pozsonyban Martin M. Šimečka íróval, újságíróval, 1991 szeptemberében (ČSTK-felvétel) Dunaszerdahely, 1992 májusa: Václav Havel csehszlovák államfő Öllös Árpáddal, a város első demokratiku­san választott polgármesterével (Méry Gábor felvétele) A visegrádi négyek jogelődje, a visegrádi hármak szervezete 1991. február 15-én, tíz nappal a Varsói Szerző­désfeloszlása előtt jött létre. A képen Antall József, Lech Walesa és Václav Havel (ČSTK-felvétel) Az NDK-beli turistákat próbálják kiszűrni, akik szöknek át Magyarországra Hátborzongató, hogy mik vannak! RETRÓ-1. Leléden, többé-kevésbé érdekte­len gyűjtés, kevés (szokásos) poli- tizálgatással fűszerezve. Kocsival mentem, feltűnő volt, hogy Pár­kánynál, Kövesdnél határőrök az autókat ellenőrizték. Mint megtud­tam, az NDK-beli turistákat próbál­ják kiszűrni, akik tömegesen szök­nek át az Ipolyon Magyarországra. Leléden mesélték, hogy egy német házaspár kisgyerekkel próbált át­kelni a napokban az Ipolyon. A férfi ment elöl, hogy mérje a víz mélysé­gét, a felesége utána, karján a gye­rekkel. Egy szálkái önkéntes (!) ha­tárőr meglátta, utánuk ment, az asszony kezéből kitépte a gyereket, hogy ezzel kényszerítse a házaspárt a visszatérésre. „Sikerrel” járt. Ugyanő Szálkán a vendéglőben az ott ebédelő németek elől is ellökte a tányért. Ezek után a felháborodott szalkaiak leköpdösték, majd kieb- rudalták őt a kocsmából... Hátbor­zongató, hogy mik vannak! (Termékeny homályban. Részlet Liszka József 1989. október 23-i naplóbejegyzéséből) Hogy mi újjal járulunk hozzá a történelmi lehetőségek választékához... Az újszülött személyiségi jegyei RETRÓ-2. ... egy év eltelte után is fennáll még bizonyos kettősség: a múlttal való szakítás ténye és az előtörté­net továbbélésének szorítása. Most nem kívánom megismételni azt a közhellyé vált tételt, hogy a múltat nem lehet megszüntetni, hanem csak túlnőni. Az első eset­ben ugyanis az ajtón kitessékelt vendég az ablakon tér vissza - eset­leg úgy, hogy ablakkeretestül- üvegestül az ölünkbe huppan. Az előtörténet radikális és totális ta­gadása a világtörténelem során még sosem hozta meg azt az eredményt, amit elvártak volna tő­le. A múlt kizárólagos politikai­morális elutasítása - bármennyire megalapozott és emberileg érthe­tő is - erkölcsi másnaposságot okoz az egész társadalomnak. Nem utolsósorban azért, mert a transzcendens értékek hálóját bo­rítja arra, ami köznapilag létszerű. Mit akarok ezzel mondani? Csak azt, hogy a november 17-ével elkezdődött új korszak még csak puszta meglétével került be a tör­ténelembe, de egyelőre meg azo­nosíthatatlan tulajdonságokkal rendelkezik. Ez egy újszülött, ame­lyik a világra való rácsodálkozás mellett csak most kezdi építgetni személyiségi jegyeit. A dolgot - kissé leegyszerűsítve a képet - a következő összetevők bonyolítják: A múlthoz a társada­lom nemcsak mint egész viszo­nyul, hanem saját sorsukon ke­resztül az egyének és a korosztá­lyok is. Itt aztán vannak olyan cso­portok, amelyeket a múlt átmenté­séhez alapvető érdekek fűznek, mert vagy haszonelvezői voltak az elmúlt rendszernek, vagy érzelmi- leg-értelmileg azonosultak vele. A reakciók skálája itt a politikai de­magógiától az azonosságzavaro­kig terjedhet. Van aztán olyan cso­port is, amely - legalábbis az el­múlt húsz évben - félre volt állítva. Tagjai a változást örömmel fogad­ták, de a múlttól nem tudnak meg­szabadulni, mert nem szűnő vitá­ban állnak az őket félreállítókkal. Ezért a mára a múlt mércéit alkal­mazzák. Számolnunk kell azzal az arcnélküli tömeggel is, amelyik sem a múltban, sem most nem ar­tikulálja saját helyzetét és érdekeit - és éppen ezért megnyerhető a legföldhözragadtabb és legdema- gogikusabb céloknak. A jövőt csak az a csoport tudja alakítani, ame­lyik képes a viszonyokon való fe­lülemelkedésre, mert az adottsá­gokat mindig - a múltban és most is - ideigleneseknek tekinti. Ha most ezt a sokféle - habár tel­jességében át nem tekintett - ori­entációt kivetítjük arra a képer­nyőre, amelyen az eseménynek önmagának kellene megjelennie, ez a kép eléggé elmosódott lesz. Napjaink értelme zavaros és el­lentmondásos. Kiforratlan. Ha ezt kicsit spekulatívan to­vábbgondoljuk, akkor e kétdimen- ziójú homályos kép még tér- és idő­beli kiteijedést is kap. Minden ese­mény ugyanis nemcsak önmaga mozgása és tárgyi megnyilvánulá­sai által alakítja ki önértelmét, ha­nem mindig mutatkozik is valami­nek. Ez a megmutatkozás sokban függ a környezet elvárásaitól, a le­hetséges mozgástértől, a kialakult viszonyoktól stb. Vagyis nemcsak kifelé irányuló láttatás ez, hanem kívülről jövő meglátás is. Ha ezt az esemény résztvevői nem veszik fi­gyelembe, hanem magukba feled­keznek, az a dimenzió tűnhet el, amely besorolna bennünket a vi­lágtörténelem elő sodrásába. Az eredmény: marginalizálódás. Ma­gyarul: nemcsak a világtörténelem országújának padkájára szoru­lunk le, hanem könnyen az árokba is vettethetünk. Legvégül: az értelem és a meg­mutatkozás mellett itt van még az elkerülhetetlen önideológia is. Vagyis az a kép, amely mintha minket mutatna, pedig eltakará­sokon, ködösítéseken alapul. Csak ha napjaink eme - leg­alább - három összetevőjét át tud­juk világítani, akkor vázolható fel ittlétünk milyensége. Tehát nem­csak az, hogy miben szakítottunk a múlttal, hanem az is, hogy mi új­jal járulunk hozzá a történelmi le­hetőségek választékához. Egyben túl tudunk lépni az erkölcsi felhá­borodás és értékelés magasrendű, de mégis csak egyoldalú irányult­ságán. (Egy év után. Részletek Mészáros András 1990-ben megjelentjegyze­téből) A közvélemény nem tudta feldolgozni az új minden részletét és buktatóit A gyermekei által felfalt forradalom RETRÓ-3. ...Meg kell jegyezni, hogy az ak­kori felfogásban a szabadelvűség nem csupán politikai irányultság­ként merült fel, hanem olyan poli­tikai értékrendként, amely a leg­alapvetőbb emberi és szabadság- jogok legfőbb letéteményese és ki­fejezője volt. Maga az FMK is sokat küszködött a fogalom értelmezé­sével. Sokáig a liberalizmus azok­nak az értékeknek a társadalmon és államelméleten belüli rögzíté­sét jelentette, amely lehetővé tette egy pluralista társadalom műkö­dését. Tehát az alkotmány megvál­toztatását, egy sor törvény megal­kotását, azoknak az alapvető jo­goknak a rögzítését - sajtószabad­ság, választójog, gyülekezési sza­badság, társulási szabadság, a piac szabadsága stb. -, amelyek nélkül elképzelhetetlen többpártrend­szer és plurális rendszer. Ha konk­rétabb akarok lenni, azt kell mon­danom, hogy mindazon alapkér­dések tisztázását, amelyek nagy részét Magyarországon például az ellenzéki kerékasztalon belül sike­rült megoldani, ilyen Szlovákiá­ban nem volt, sem kerekasztal, sem maga a folyamat, sem pedig a volt hatalommal való párbeszéd vagy kiegyezés. Ennek viszont az volt a következménye, hogy a köz­vélemény nem tudta feldolgozni, sok esetben felfogni sem az új, hir­telen megjelent értékrend minden részletét, a buktatókról és dilem­mákról nem is beszélve. Ez a mai napig végigkíséri a társadalom fej­lődését, sok esetben a demokráci­án belüli diktatórikus kísérletek­nek kell ráeszméltetni a társadal­mat egy médiatörvény, egy alkot­mánybíróság fontosságára. Akko­riban mi a liberalizmust a demok­ratikus keretek kialakításaként, a játékszabályok kimunkálásaként értelmeztük, nem pedig egy sok- szereplős politikai harc egyik szub­jektumaként. A régi rendszer át­alakítása, a »rendszerváltás« volt az a fő dolog, amiben gondolkod­tunk, és azután az elkövetkező hó­napokban munkálkodtunk is. A későbbiek során teljesen ter­mészetesnek tűnt számunkra, hogy más pártok is létrejönnek, gondol­koztunk magyar kisgazda-, magyar szocdem párt létrehozásán. A ma­gyar kereszténydemokrata moz­galmat gyakorlatilag mi indítottuk útjára... De az már nagyon zavart ben­nünket, hogy ezek a pártok nem a játékszabályok, a szabadságesz­mék kiteljesedésével törődnek, ha­nem azzal, hogy teljesen kiszorít­sanak bennünket a politikai szín­térről, semmi mással nem törődtek, csak azzal, hogy ezt megtegyék, miközben a rendszerváltás kezde­tén álltunk csupán. Az pedig egye­nesen felháborított bennünket, hogy néhányan a mi sorainkban kezdenek olyan nemzeti vagy más alapon működő pártkezdemé­nyekbe, amelyek ellentétben álltak az egész folyamattal... Erre mondták később, komoly szakértők is, hogy hát igen, a forra­dalom felfalja a gyermekeit. Pedig a fordítottja volt igaz, a »gyerme­kek«, a kialakított értékrend és já­tékszabályok folytán kialakult poli­tikai szereplők falták fel a »forra­dalmat«, a még nem tisztázott, nem rögzült játékszabályokat... (Elbeszélt történelem. Részletek a Tóth Károllyal 1996-97-ben ké­szült beszélgetésből)

Next

/
Thumbnails
Contents