Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-13 / 263. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 13. Kultúra 9 Pozsonyban járt Lovas Ildikó vajdasági magyar író, a Kijárat az Adriára és a Spanyol menyasszony szerzője Egy kertvárosi forradalmár (Somogyi Tibor felvétele) Lovas Ildikó neve ismerősen csenghet a hazai irodalombarátok előtt, hiszen az írónőnek két remek regénye is megjelent a Kalligram Kiadónál: a Kijárat az Adriára és a Spanyol menyasszony. A közönség november 10-én személyesen is találkozhatott vele Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében. MISLAY EDIT Lovas Ildikó a Magyarul határon innen és túl című rendezvénysorozat vendége volt - a Magyar Intézet és a Comenius Egyetem magyar tanszékével közösen szervezett irodalmi társalgójában a határon túli magyar irodalom meghatározó képviselői mutatkoznak be. A Szabadkán élő, Sziveri-díjas írónő elmondta: szépirodalommal sokáig egyáltalán nem akart foglalkozni. Első novelláinak egyikét olvasva gimnáziumi tanára azzal gyanúsította meg, hogy azt biztosan lemásolta valahonnan. (Fiatal lányként úgy gondolta, ha az irodalomban ilyen gyanú felmerülhet, akkor azzal valami gond lehet.) Sokáig a színház bűvöletében élt, kritikákat írt, de miután művelődési tanácsos lett, belátta, nem egyeztethető össze a tanácsosság és a kritikaírás. Hogy mégis az irodalomnál kötött ki, azt a délszláv háborúnak „köszönheti”, mondta. Azokban az években rengetegen elmenekültek a Vajdaságból. „Teljesen egyedül maradtam. Hihetetlen szürkeség, félelem, nyomorúság töltötte el azokat az éveket. Úgy éreztem, beleestem egy kútba. Valamit tennem kellett az idővel, ami rám zuhant. Az írással ösvényt akartam vágni ahhoz, hogy értelmes ember maLovas Ildikó es Krasztev Péter radhassak, mert úgy döntöttem, én itt maradok. Menjenek el azok, akik ezt az egészet kitalálták.” Első novelláskötetével, a Kalamárissal rögtön díjat szerzett 1994-ben, de ez az öröm mellett nem kis gondot is hozott számára. „1994-től 95-ig tiszta ideg voltam, állandóan az foglalkoztatott, tudok-e majd még írni vagy egykötetes író maradok.” Emellett azzal sem volt megbékélve, jegyezte meg, hogy a vajdasági irodalmi élet bizonyos elvárásokkal fordult az íróihoz. „Azt várták el, hogy arról írj anak az írók, ami az ottani valóságban történik. De hát nekem az összes könyvem arról a valóságról szól, amibőljövök.” Számunkra ismerősnek tűnik az a vita is, amely arról bontakozott ki, van-e speciálisan vajdasági magyar irodalom, vagy csak egyetemes magyar irodalom van, amelynek a Vajdaságban élő és alkotó írók is részei. Mivel Lovas Ildikó abba a táborba tartozott, amely az egyetemes magyar irodalom mellett foglalt állást, úgy gondolta, ki kell próbálnia magát, a tehetségét, hogy megállja-e a helyét az egyetemes magyar irodalomban. Ezért kezdett publikálni magyarországi lapokban, főképp a győri Műhelyben. „Győr egy nagyon nyitott, befogadó város”-véli. A Spanyol menyasszonyt, árulta el, a nőirodalom miatt írta. Amikor Magyarországon fókuszba került ez a téma, mesélte, őneki más véleménye volt, mint amit vártak tőle. ,A nőirodalomban mindig kiosztják a férfiakat. Én ezt nem szeretem.” Számára, jelentette ki, a legjobb nőíró Füst Milán, a legjobb férfiíró pedig Marguerite Duras. S miután az utóbbi években folyamatosan jelentek meg Magyarországon a híres írófeleségekről szóló könyvek, úgy döntött, ő arról az egyről fog írni, akiről senki nem írt: a Szabadkán született Csáth Géza feleségéről, Jónás Olgáról. A regény tehát egyrészt válasz a nőirodalomra, de másra is: „Szabadkaiként mindig megkérdezik tőlem, hogy mit gondolok Csáth Gézáról meg Kosztolányiról. Leírtam, mit gondolok róla.” De minden egyébről leírja., Amit úgy élek meg, hogy igazságtalanság vagy hamisság, az engem borzasztóan bosszant, és nem hagyom szó nélkül. Kertvárosi forradalmár vagyok.” Mint megjegyezte, írónak lenni állapot, de nincs igénye arra, hogy állandóan írjon. Ha viszont ír, akkor nagyon intenzíven veti bele magát. Noha kisebbségiként nagyon konkrét tapasztalatai vannak arról, milyen a hazátlanság, szű- kebb pátriájához mindennél jobban ragaszkodik. Még akkor is, ha írásaiban elég „sokat pofozta” Bácskát. „Helyhez kötött ember vagyok. Nekem a város, a ház a fontos, ahol élek. A szüleim. Hogy hétvégén hazamegyek húslevest enni.” Roland Emmerich hosszúra nyújtott mozgóképes drámája minimum az évtized filmtechnikai csodája Katasztrófamese pazar látványelemekkel TALLÓSl BÉLA Neves geológustudósok kísérletei azt mutatják, hogy beteljesedik az ősi jóslat, s a film címe szerint megadott évben eljön a végpusztulás. Öreg földgolyóbisunk megbosszulja, amit ellene elkövettünk, és kénköves vulkánokkal, szökőárokkal, rengésekkel és hasadásokkal eltünteti a felszínéről azt, amit az ember rá felépített. Úgy tűnik, a jó öreg föld nem tréfál, ezért a hatalmasok, akik a világot irányítják, s akiknek pénzük van, titkos stratégiákkal kezdik menteni a menthetőt, elsősorban saját bőrüket. Van ugyan igazmondó hírnök is, aki inkább csak a szélbe kiáltja a veszélyt, mert senki nem hallgat rá, s aki hallja is a vészjeleit, őrültnek tartja. A világ urai belefognak Noé újkori, kozmikus bárkájának megépítésébe, s hatalmas pénzekért kezdik árulni rá a jegyeket az előkelők, a gazdagok csoportjának, akiket méltónak tartanak arra, hogy átmentsék a civilizációt a modernkori özönvíz elől. De kénytelenek befogadni maguk közé a főgeológust, aki a katasztrófák tudója. Ó viszont szövetséget köt egy hétköznapi családdal, akikkel - a VIP-brandzs ellenállásával küzdve - igyekeznek megmenteni az emberiséget, rengeteg konfliktust szítva. Ennyi a mese, már csak a vége hiányzik, ám azért érdemes inkább a moziba beülni. Na, nem azért, mert ez egy „a vüág még ilyet nem látott”-jó film, kivételes sztorival. Ellenkezőleg, sok szitu visszaköszön ebben a filmben máshonnan. Spielberg Világok harcából vagy a Titanicból. A csonka család heroikus igyekezete és könnyekig ható érzelgős újraegyesülése sem a spanyolviasz mozis felfedezése. Ami mégis e mellett szól inkább, mint pl. Spielberg virtuális őrülete mellett, hogy itt nincsenek kreált ellenségek, hihetetlen fémlények, itt csak az van, ami a földön létezik, olyan Bükökkel, stilizált és animált látvánnyal eladva, hogy a szem kigúvad. Ez a film arról szól, mire képes ma a technika, ha a látványteremtésért semmi se drága. Naiv meserealizmusa sem kell, hogy kiüsse a biztosítékot, mivel olyan néző úgysem ül be rá, aki ilyen mindenre elszánt kataszttófafilmre nem vevő. Aki meg megrohamozza a mozit a 2012 jól keltett híre alapján, hogy ez aztán minimum az évtized filmtechnikai csodája, az veszi is a lapot, és smakkol is neki ez a vizuáli- ■sillúzió-csemege, hibáival, naivitásaival, s azzal a sejthető-tudható megoldással együtt is, hogy a hős mindig egérutat tud nyerni az utolsó pillanatban, pár méteBel megelőz mindenféle katasztrófa- sújtást. S ha a vizuális extázison túl a látvány egy picikét el is gondolkodtat, mondjuk arról, hogy a föld élő-érzékelő életterünk, s rajtunk is múlik 2012, akkor már tett értünk valamit ez a mese. A légtér a menekülés útja a túlélést jelentő kozmikus bárkákhoz (Képarchívum) PENGE T"TTrTffff'liľí~rTŕiriiiinT wirr r r i i ~ ~ f nw hí r n w—wwwwiPiriniBnifi r rn i HTTTTTCiiiT November kilenc Heller Ágnest és Kertész Imrét sok minden összeköti: az életkoruk (egyazon esztendőben, 1929-ben születtek mindketten), a zsidóságuk és a magyarságuk, rendkívüli filozófiai és irodalmi műveltségük, modernizmusuk („poszt” nélkül), igazi européerségük (melynek semmi köze az EU-bürokraták üres szemléletéhez), s legfőbbképp talán az, hogy mindketten világpolgárok és etikus emberek. Átadták nekünk, magyaroknak, a következő nemzedékeknek, nemcsak a magyaroknak, átmentették tűzön-vízen az európai kulturális hagyományt, a polgári tartás ethoszát, a műveltség magasabb, vitális értelmét, a gondolkodás etikáját, patetikáját, dramatikáját és dinamikáját... Kertész Imre nyolcvanadik születésnapja alkalmából ezt a sort kellene folytatni, árnyalni, vitatni. Heller is, Kertész is vitatkozó, olykor pengeélesen érvelő entellektüelek, és szellemileg lehervadt jelenkorunkban nagy szükség lenne a vita élesztőjére. November kilencedikét én a gondolat világnapjává tenném meg... A Múlt és Jövő Könyvkiadó jóvoltából Heller Ágnes Kertész Imréről szóló kisesszéi és Sorsta- lanság-tanulmánya olvashatók egy karcsú kis kötetben - kettejük szellemi találkozásának dokumentuma ez, és születésnapi ajándék az írónak november kilencedikére, nekünk, olvasóknak pedig motiváció és ihlet, hogy újra meg újra levegyük a könyvespolcról a halhatatlan regényt és Kertész Imre esszéit. Heller Ágnes nemcsak Kertész Imre kortársának, hanem „világtársának” is tartja magát - szerintem mindketten „világformáló” írók és gondolkodók, akik a legmagasabb etikai követelményeknek eleget téve gondolkod- ták keresztül magukat a vérmes Értékelés: •••••••OOO huszadik századon. A hagyományátadás nem megy a holoka- uszttrauma átadása nélkül. Ez a seb, ez a heg örök, és ha Kertész Imre értékteremtést gondol bele, akkor ez megmentő eszme (lehetne talán), amit nekünk, fiatalabbaknak tovább kell gondolnunk, konstruálnunk és/vagy dekonstruálnunk, ha nem akarjuk elveszíteni a kapcsolatot (saját) múltunkkal, és igényt tartunk az európai szellemi örökségre. A gondolkodó ember tartására, méltóságára és erkölcsére - amit csak tartás, méltóság és erkölcs törésein, kudarcain és bukásain keresztül vehetünk komolyan. Kertész Imre ezekről Radios Viktória kritikai rovata a gerinctörésekről tanúskodik, s lévén igazi jó író, az esztétikai dimenziónak a vallásinál is csodálatosabb és iróniától sem mentes vigaszát? oltalmát? kihívását? nyújtja. Kertész Imre bátor ember, írja Heller Ágnes. Következésképp dolga van a halállal. A készülő új regényben, melynek címe A végső kocsma (Heller Ágnes is csak kilenc oldalt olvashatott belőle, és erre reflektál röviden) erről lesz szó. Az egész világ várja. Kertész Imre már megajándékozott bennünket az együttgondolkodás esélyével, ami jelenkorunkban, amikor sem az „együtt”, sem a „gondolkodás” nem evidens csöppet sem, nagy szó - a nagy szavak hitelét visszaadni, évszázadok csiszolta fogalmainkat el nem veszíteni pedig közös gondunk és föladatunk, melyben - lehet, hogy a föladat teljesíthetetlenségének tudatosításában -, az író és a filozófus segítenek nekünk. Ez a kis születésnapi könyvecske, melynek alcíme „négy töredék”, nem nagy mű, éppen hogy kicsiny és szerény, töredékes. A Sorstalanság értelmezése még a hétpróbás filozófus asszonyt is próbára teszi: bevallja, hogy igazából nem tud írni róla. De vajon ki képes szembenézni Köves Gyuri sors- talanságával? A kötet jelentősége, számomra, abban áll, hogy elindít a számadás irányába, és tudatosítja, hogy mi, huszadik századi, így vagy úgy traumatizált kreatúrák, mivel tartozunk a vidámabb, posztmodem generációknak. Heller Ágnes: Kertész Imre. Négy töredék. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2009. Demjén Ferenc új albuma Budapest. Ma jelenik meg Demjén Ferenc várva-várt új albuma A lelkünk most is vágtat címmel. ,A címadó dal nem teljesen új, néhány éve a lovas világkupára írtam Menyhárt Jánossal és koncerten is játszottuk, de lemezen még nem jelent meg. A többi 11 szám az idei év termése. Az albumot alapvetően erőteljes gitárhangzás jellemzi, ugyanakkor lírai dalok is találhatóak rajta” - mondta Demjén Ferenc. Áz új dalok közül hat fog elhangzani a december 30-iki Demjén-koncerten a Papp László Budapest Sportarénában, (mti)
