Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-11 / 261. szám, szerda
14 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 11. www.ujszo.com A válság már az iskolák kapuján kopogtat Pályáztak, nyertek - de hogyan tovább? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Felsőpatony. Sikeresen pályázott a Felsőpatonyi Magyar T anítá- si Nyelvű Alapiskola és a mezőőrsi Weörös Sándor Általános Iskola a 2007-2003 közötti időszakra kiírt Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A két tanintézmény összesen 63 347 eurót költhet közös programokmegvalósítására. Horváth Zoltán, a felsőpatonyi iskola igazgatója elmondta: a 2009. augusztus 19. és 2010. július 30. közötti időszakra összesen tizenhárom rendezvényt ütemeztek be, melyek közül négyet sikeresen le is bonyolítottak. A nyitókonferenciát követően a tanulók egy csoportja angol nyelvi táborban vehetett részt, majd az alsó tagozat huszonöt kisdiákja a tatai természetiskolába látogatott. Október 15. és 18. között az iskola pedagógusai utaztak továbbképzésre a magyar- országi Lipótra. A további tervek közt opera- és színházlátogatás, sítúra, gyermeknapi rendezvények, az iskola ötvenedik évfordulójának megünneplése, nyári egyhetes művészeti és kézműves-foglalkozás, történelmi-természeti tábor, valamit ünnepélyes zárórendezvényszerepel. Közbeszólaválság „1995-től tartunk fenn baráti kapcsolatot a mezőőrsi általános iskolával - mondja Horváth Zoltán -, évente négy-öt közös rendezvényt szervezünk. Tavaly született meg az ötlet, hogy pályázzunk egy egész évet átfogó rendezvénysorozatra. Nem kis munkát igényelt a százhúsz oldalas pályázati anyag elkészítése, ám azzal nem számoltunk, hogy a megvalósítás később anyagi nehézségekbe ütközik.” Lévén szó előfinanszírozási projektről, az egyes rendezvények megvalósításának anyagi fedezetét a két iskolának, illetve az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell előteremteniük; az Európai Unió az utólagos elszámolást követően szabadítja fel a pályázaton nyert összeget. „A projekt kidolgozása idején nem számoltunk azzal, hogy a gazdasági válság ennyire érzékenyen érinti majd az önkormányzatokat - tájékoztat az iskolaigazgató. - KiHorváth Zoltán: reméljük, nem hiába dolgoztunk (Aszerzőfelvétele) lene rendezvényt kellene még finanszíroznunk, ám az iskolát fenntartó önkormányzat ehhez nem rendelkezik anyagi forrásokkal.” Megcsappantköltségvetés Sidó Tivadar, Felsőpatony polgármestere elmondta: azzal, hogy a szlovák kormány ez évderekánje- lentősen mérsékelte az önkormányzatok felé az adó-visszaszár- maztatást, a község mintegy hatvanezer eurótól esett el. Ennek hatására leállították a korábban megkezdette beruházásokat, így a községi járdák építését, valamint a tűzoltószertár tatarozását is. „Próbálunk támogatókat keresni a projekt befejezésére - mondta elsősorban a vállalkozók segítségére számítunk. A szükséges pénzösszeg továbbra sem áll rendelkezésünkre, még ha csak néhány hónapra kellene is kivennünk a község pénztárából. Sajnos, a gazdasági válság ennyire intenzív hatásával az önkormányzatok nem számolhattak.” Nemmindennapilehetőségek Az iskolaigazgató elmondta: a projekt már megvalósított, tízezer euró költségű részét az önkormányzat és az iskola egyenlő arányban finanszírozta - utóbbi a szülői szövetség támogatásával. „Nem mindennapi lehetőségeket kínál ez a projekt iskolánk diákjai, valamint mezőőrsi partnerünk számára - teszi hozzá Horváth Zoltán ezért bízom abban, hogy az előttünk álló rendezvények anyagi fedezetét mielőbb sikerül előteremtenünk. Ellenkező esetben a pályáztató az eddig kifizetett támogatási összeg visszatérítésére kötelezhet bennünket.” (la) Édesapja halála gyökeresen megváltoztatta életét - feladta pedagógusi pályáját, majd a boltját is bezárta Megfelelő ember a megfelelő helyen „1992 karácsonya örökre emlékezetes marad számomra. Életem talán legszebb szentestéje volt. Új házba költöztünk, és megkaptam azt az ajándékot is, amire gyermekkorom óta a legjobban vágytam: édesapámat. Nálunk töltötte a karácsonyt. Akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz az első és egyben utolsó közös ünnepünk” - emlékezett könnyekkel a szemében Matus Éva parapszichológus, akinek életét teljesen megváltoztatta édesapja halála. GULYÁS ZSUZSANNA Még egészen kicsi lány volt, amikor szülei elváltak. Édesapja Kelet-Szlovákiába költözött, így évente csak egy két alkalommal találkoztak. Akinek indulnia kell, azt hagyni kell elmenni „Nekem ez borzasztóan kevés Mesteisé§ek, mestetek volt, hiszen imádtam aput. Leír- hatatlanul boldog voltam első igazi közös karácsonyunkkor, amikor családos anyaként láthattam vendégül édesapámat az új házunkban. Egyszer azt olvastam valahol, hogy a legnagyobb örömnek mindig fájdalom az ára. Sajnos így történt a mi esetünkben is” - mesélte csendesen. Röviddel karácsony után ugyanis kiderült, hogy édesapja nagyon beteg, és már csak napjai vannak hátra. „Nem akartam elfogadni ezt a tényt. Féljem akkoriban kezdett agykontrollal foglalkozni. Az ilyen jellegű dolgok nagyon távol álltak tőlem, ennek ellenére megkértem a páromat, hogy küldjenek pozitív energiát az édesapámnak. Amikor másnap meglátogattam őt, döbbenten láttam, hogy üres az ágya. Mérhetetlen fájdalommal a szívemben sarkon fordultam, és ekkor megpillantottam őt. Egy fotelban üldögélt, lekapcsolva a gépekről. Mosolygott. Ekkor kezdtem hinni a csodákban” - mondta Éva. Egy hónapig úgy tűnt, minden rendben lesz. „Születésünk és halálunk pillanata előre meg van írva. Édesapámé is meg volt. Egy hónapot kaptunk ajándékba, amiért viszont végig kellett néznem négy hónapig tartó haláltusáját. Ma már tudom, hogy hiba volt visszatartani őt. Akinek indulnia kell, azt hagyni kell elmenni” - tette hozzá. Bezárta a bababoltot Édesapja halála nagyon megviselte Évát. Félje tanácsára kezdett el agykontrollal foglalkozni, majd beiratkozott egy reiki tanfolyamra is. „Egy meditáció során újra találkoztam apuval, aki arra biztatott, szedjem össze magam, mert szükség van rám. Fel kell nevelni a gyerekeimet. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy új életet kezdek” - emlékezett a kezdetekre. Matus Évát jól ismerik a párkányi gyerekek, hiszen pedagógusi pályáját adta fel, amikor bababoltot nyitott a városban. Azonban ezt is egyik napról a másikra bezárta, mikor komolyabban kezdett foglalkozni az ezoté- riával. A budapesti parapszichológiái főiskola mellett elvégezte a feng shui akadémiát, és részt vett számos energetikai tanfolyamon Édesapja halála után fordult a parapszichológia felé (Képarchívum) is. 39 évesen adott életet legkisebb gyerekének. „Fiaim bérmál- kozásakor döntöttünk úgy a férjemmel, hogy a templomban is összeházasodunk. Mikor a pap azt mondta, fogadjuk szeretettel a gyermekáldást, magamban megmosolyogtam a dolgot. Pár hónap múlva viszont megdöbbentem, ugyanis kiderült, hogy babát várok” - mesélte nevetve. A gyógyítást küldetésnek tekinti Régi álma vált valóra, amikor Párkányban megnyílt a Fénysugár Egészségvédő Központ. „Gyakran esett a pillantásom az utcánk végén álló kihasználatlan, hatalmas iskolaépületre. Elképzeltem, milyen csodálatos dolgokat lehetne itt megvalósítani. Hiszem, hogy az életben mindig megtalálják egymást azok az emberek, akiknek dolguk van egymással. A Fénysugár Alapítvány embereivel is így kerültem össze, és közös erővel létrehoztuk Párkányban ezt az egészségvédő központot” - sorolta Éva, aki a kezdetektől irányítja és szervezi a párkányi központ ügyeit. A Fénysugárba elsősorban azok az emberek járnak, akiknek a hagyományos orvoslás nem segít, mert testi panaszaik megszüntetéséhez elsősorban a lelkűket kell meggyógyítani. „Ma már nem szégyellem bevallani, hogy mivel foglalkozom. Kezdetben az emberek kicsit furcsán néztek rám, mikor azt mondtam, hogy gyógyító vagyok. Pedig nincs ebben semmi különös: segítek az embereknek, hogy megtalálják saját útjukat, és később ők is segíthessenek másoknak” - mondta Éva. A gazdasági válság idején az információs iroda szeretné megszólítani, tájékoztatni a befektetőket, vállalkozókat is, akik érdeklődnek a járási székhely iránt Megnyitották az új információs központot az érsekújvári kultúrházban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. A főtéri kultúrházban Gejza Pischinger polgármester megnyitotta a városi információs központot, ahová várják az Érsekújvárba látogató turistákat, továbbá azokat az ügyfeleket, akik különféle szolgáltatások iránt érdeklődnek a járási székhelyen. Monika Solárová, az információs iroda munkatársa elmondta, magyarul és szlovákul egyaránt tájékoztatni tudják az ide érkezőket. A várost bemutató önkormányzati, megyei kiadványok is magyar, Monika Solárová, a főtéri információs központ munkatársa személye- szlovák, angol és német nyelven sen és telefonon is szívesen ad információt (Csuport István felvétele) szólítják meg az olvasókat. A földszinti irodahelyiségben emléktárgyakat, és olyan propagációs anyagokat kínálnak, amelyekkel az érsekújvári vállalkozók itthon és külföldön egyaránt népszerűsíthetik városukat. Idővel már az egész Érsekújvári járásból kaphatnak tájékoztató anyagot és emléktárgyakat a központba érkezők. A polcokon a város címerével ellátott reklámtárgyak, a város jellegzetes épületeit ábrázoló képeslapok, valamint térképek, bögrék, sapkák, tollak, naptárak találhatók. Ezen kívül a város történelméről, műemlékeiről, a járási székhelyen nyújtott szolgáltatásokról, kulturális és társadalmi rendezvényekről, az intézmények elérhetőségeiről is tájékoztatják az érdeklődőket. ,A kultúrházban található a Novocentrum központja, ezért az itteni irodahelyiségek bérbeadásával is foglalkozunk” - tette hozzá Monika Solárová. Érsekújvárt sajnos nem sok turista látogatja, az idegenforgalom fellendítése érdekében az iroda dolgozója felvette a kapcsolatot a Thain János Múzeummal, így hamarosan az ő kiadványaikat és rendezvényeiket is népszerűsíteni fogják. A gazdasági válság idején az információs iroda szeretné megszólítani, tájékoztatni a befektetőket, vállalkozókat is, akik érdeklődnek a járási székhely iránt. „Az első látogatóink olyan érsekújvári és vidékről érkező középkorú, idős emberek voltak, akik elsősorban különböző pénzügyi intézményeket, biztosító társaságokat kerestek a városban, őket is készséggel eligazítottuk. Mások a kulturális rendezvények iránt érdeklődtek, vagy arra voltak kíváncsiak, milyen vendéglők találhatók a város központjában” - összegezte az első napok tapasztalatait Monika Solárová. Az információs központ munkatársa szívesen ad eligazítást hétköznapokon 8-tól 16 óráig személyesen, a 035/692 4940-es és a 0917/288 702 telefonszámon. (száz) SZÜLŐFÖLDÜNK A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Lazaretská 12,811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com