Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-10 / 260. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 10. Sport 15 Jakubkót is behívták az USA és a Chile ellen Weiss: A nézőknek játszunk ÖSSZEÁLLÍTÁS Szene. A meghívott 24 játékos közül tizenkilencen jelentek meg a szlovák labdarúgó-válogatott tegnapi gyülekezőjén. Štrba, valamint az utólag behívott Jakubko este, Škrtel, Kucka és Kamenár csak ma csatlakozik a többiekhez A Weiss- legénység szombaton az Egyesült Államokkal, jövő kedden pedig Chüével vív barátságos meccset. „Mindenki egészséges, csak Kozák küszködik kisebb sérüléssel. Ezeken a mérkőzéseken a nézőknek játszunk, így szeretnénk megköszönni hűséges szurkolóink vb- selejtezőkön nyújtott hathatós segítségét - hangsúlyozta Vladimír Weiss szövetségi kapitány. - Úgy tervezem, hogy a keret valamennyi tagjaszóhozjut.” Ami a két amerikai csapatjátékerejét illeti, a kapitány így nyilatkozott: „Nemrégiben az USA legyőzte az Európa-bajnok Spanyol- országot, ez is jelzi, hogy rendkívül erős ellenféllel találkozunk a téglamezei stadionban. Chilével is hasonló helyzet, hiszen a Brazília mögött a második helyen végzett a a dél-amerikai vb-selejtezőkön.” A keret: Mucha (Légia Warszawa), Kamenár (Nantes), Kuciak (Vaslui)-Škrtel (Liverpool), Peka- rík (Wolfsburg), Zabavník (Grozny), Ďurica (Lokomotív Moszkva), M. Čech (West Bromwich), Saláta (Slovan Bratislava), M. Petráš (Ce- sena)-Kucka (Sparta), Hamšík (Napoli), Karhan (Mainz), Weiss (Manchester City), Stoch (Twente), Sa- para (Rosenborg), Štrba (Xanthi), Kopúnek (Trnava), Švento (Salzburg), Kozák (Slovan Bratíslava)- Vittek (Lille), Jendrišek (Kaiserlautem), Šesták (Bochum), Jakubko (FKMoszkva). (sita) A légiósok egyenesen Gentbe utaznak Koeman keretet hirdetett MTl-JELENTÉS Budapest. Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a tizennyolc játékost, akire számít a Belgium eUeni, szombati barátságos mérkőzésen Gentben. A csapat tagjai ma találkoznak a belga városban, utána résztvesz- nek az első közös edzésen. A szövetségi kapitány korábbi jelöltjei közül kimaradt Szélesi Zoltán és Gyepes Gábor, valamint sérülés, illetve betegség miatt Dárdai Pál, Huszti Szabolcs és Gaál Miklós. Ma reggel Budapestről indulnak úrnak a Soproni Ligában szereplő játékosok. A többiek - szerte Európából - egyenesen Gentbe érkeznek. A keret: Fiilöp (Sunderland), Király (1860 München), Bogdán (Bolton)-Bodnár (DVSC), Juhász (Anderlecht), Vanczák (Sión), Horváth Gábor (Videoton), Bodor (Kerkrade)-Dzsudzsák (Eindhoven), Halmosi (Hull), Vadócz (Osasuna), Tóth Balázs (Genk), Buzsáky (Queens Park Rangers), Sándor György (Újpest), Tőzsér (Genk)-Torghelle (Augsburg), Rudolf (DVSC), Priskin (Ipswich). Baseballütőkkel támadtak a drukkerekre Frankfurt Harminc maszkos huligán támadt rá egy vonatra, amely hannoveri futballszurkolókat szállított. A baseballütőkkel, vasru- dakkal és egyéb fegyverekkel felszerelt támadók kövekkel dobálták meg a szerelvényt, amikor az vasárnap este beérkezett az állomásra, Braunschweig közelében. A hatóság tájékoztatása szerint senki nem sérült meg, igaz, a rendőrség végig kísérte az utazó hannoveri drukkereket, és megakadályozta, hogy a két banda összetűzésbe keveredjen. Avasútállomásbanjelentősanyagikárkeletkezett. Avalószínű- leg a Hannover riválisának, az Eintracht Braunschweignek a szurkolóiból összeállt randalírozókat nem sikerült őrizetbe venni, (mti) (TASR-felvétel Ivan Čiemik veszélyezteti az amerikai kaput a torna utolsó meccsén A szlovák hokiválogatott sorozatban harmadszor lett utolsó a Német Kupán Ján Filc jóval többet várt München. Az utolsó, negyedik helyen végzett a Német Kupán a szlovák jégkorong-válogatott. Ján Filc szövetségi kapitány a mutatott játékkal és az eredménnyel sem elégedett, elsősorban a sok kihagyott helyzetet fájlalja. ÖSSZEÁLLÍTÁS A szlovák csapat három meccset játszott a tornán, és mindössze egyet tudott megnyerni. Svájc ellen a rendes játékidőben (2:3), Németország ellen pedig rávezetésekkel (1:2) kapott ki a válogatott, az utolsó összecsapáson az Egyesült Államokat viszont sikerült legyőzni 3:2-re - szintén rávezetésekkel. Szlovákia az utóbbi három évben rendre az utolsó helyen végzett a tornán. Nem csoda, hogy Ján Filc elégedetlen volt. „Teljesen kihoztak a sodromból a kispadon. Érzékenyen érintett, hogy a védenceim nem tartották be az utasításokat, sok volt a felesleges kiállítás, s játékunkba rengeteg hiba csúszott” - nyilatkozta a szakvezető. Filc úgy véli, a játékosok többet is kiadhattak volna magukból. A keretbe behívott fiatalok küzdöttek, bár néha látszott rajtuk, hogy kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, a rutinosabbak viszont elmaradtak a megszokott teljesítményüktől. Apró vigasz, hogy a torna legjobb védőjátékosának Richard Lint- nert, a szlovák válogatott csapat- kapitányát választották meg - a tapasztalt hátvéd négy rávezetést is értékesített Németország és az Egyesült Államok ellen. Ján Füc szövetségi kapitány szerint bebizonyosodott, hogy a szlovák válogatott legnagyobb problémái az akciók befejezésével vannak. A Német Kupán csak hat százalékos eredményességet mutatott fel a csapat, ez azt jelenti, hogy mindössze minden tizenhatodik lövésből lett gól. „Nemzetközi szinten természetes, hogy a kapu előtt kevés a tér a támadók számára. A játékosainknak problémái vannak ezzel, nem tudnak gólt lőni”-véli a szakember. A válogatott egy hónap múlva ismét találkozik Kelet-Szlo- vákiában, az együttes Iglón és Kassán játszik felkészülési mérkőzést Csehország, Fehéroroszország és Svájc ellen. Filc a találkozókon további 14-15 új játékost is kipróbálna, a mostani keretből csak kevés hokist hív be újra. (s, tg) Megbüntették a renitens Bayern-játékosokat Lahm 50 ezer eurót fizet MTl-JELENTÉS München. Fegyelmi vétség miatt pénzbüntetést kapott a Bayern München labdarúgócsapatát erősítő Philipp Lahm és Luca Toni. A német hátvéd egy médiainteijúban bírálta a klubot, az edzőt és játékostársait, ami a házirend szerint szigorúan tüos. Az olasz légiós pedig szombaton idő előtt elhagyta a stadiont, miután lecserélték a Schalke elleni meccs (1:1) szünetében. A bírságok nagyságrendjéről csak annyit hoztak nyüvánosságra, hogy érzékenyen érinti a vétkeseket. Sajtóértesülések szerint Lalimnak 50 ezer eurót kell fizetnie, mert kijelentette: „Nagy problémákkal küszködünk a mögöttünk álló csapatok ellen. Nem tudjuk lehengerelni egyetlen riválisunkat sem.” A portugál mester 150 hazai meccsen nem kapott ki Mourinho veretlenségi csúcsa MTl-JELENTÉS Milánó. Egyedülálló rekordot állított fel vasárnap Jósé Mourinho, az Intemazionale labdarúgó- csapatának vezetőedzője: az AS Roma elleni l:l-es döntetlen volt a szakember sorozatban 150. veretlen hazai mérkőzése. A 46 éves portugál tréner 2002- ben, az FC Portóval kezdte a szériát, amellyel 38 otthoni összecsapáson nem kapott ki. AChelsea-vel 60 csatát vívott meg Londonban úgy, hogy egyet sem vesztett el. Amióta a müánói gárdát irányítja, már 52 veretlen bajnoki- és kupatalálkozóval büszkélkedhet a San Siróban. „Egy ideje már én tartom a csúcsot, az pedig, hogy ez 151, vagy 149 összecsapást jelent-e, nem változtat semmin” - mondta Mourinho. LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE ANGLIA, 12. forduló: Wigan -Fulham 1:1, Gera Zoltán (F) - a 85. perctől; Tottenham-Sunderland 2:0, Fülöp Márton (S) - a 66. perctől. OLASZORSZÁG, 12. forduló: Catania-Napoli 0:0, Marek Hamšík (N) - 90 perc. NÉMETORSZÁG, 12. forduló: Mainz-Nürnberg 1:0, Miroslav Karhan (M) - a 65.percig; Bo- chum-Freiburg 1:2, Stanislav Šesták (B) - 90 perc; Hoffen- heim-Wolfsburg 1:2, Peter Pe- karík (W) - a 77.perctől. FRANCIAORSZÁG, 13. forduló: Valenciennes-Montpellier 1:1, Füip Šebo (V) a 89. perctől. AUSZTRIA, 15. forduló: Wiener Neustadt-Salzburg 2:3, Dušan Švento (S) - a 80. percig; Mat- tersburg-Kapfenberg 4:1, Walt- ner Róbert (M) - a 81. perctől. SKÓCIA, 11. forduló: HeartsHibemian 0:0, Balogh János (Hearts) - 90 perc. HOLLANDIA, 13. forduló: Den Haag-Eindhoven 1:5, Horváth Csaba (D) - a 33. percig, Dzsu- dzsák Balázs (E) - 90 perc; Twen- te-Ajax 1:0, Miroslav Stoch (T) - a 90. percig; Breda-Willem II 4:0, Fehér Csaba (B) - 90 perc; Nij- megen-Waalwijk 0:1, Babos Gábor (N) - 90 perc; Sparta Rot- terdam-Kerkrade 1:2, Bodor Boldizsár (R) -az 55. perctől + gól. BELGIUM, 14. forduló: Genk- Anderlecht 0:2, Tőzsér Dániel (G) - 90 perc, Juhász Roland (A) - 90 perc. MAGYARORSZÁG, 14. forduló: Győr-Debrecen 1:0, Szabó Ottó (Gy) - 90 perc; Honvéd-Paks 1:1, Vüiam Macko (H) - a 65. percig; Zalaegerszeg-Vasas 4:1, Marián Sfuka (Z) - 90 perc, Gáspár József (Vasas) - 90 perc. CSEHORSZÁG, 14. forduló: Bohemians 1905-Ptíbram 1:0, Róth Ferenc (B) - a 75. percig; Martin Cseh (B) - 90 perc; Bohemians- Bmo 2:1, Jaroslav Belaň (B) - 90 perc, Juraj Križko (B) - 90 perc, Szegedi Róbert (B) - a 72. perctől; Č. Budéjovice-Ml. Boleslav 1:3, Marián Jarabica (Č) - 90 pere, Peter Čemák (Č) - 90 pere, Ľubomír Meszároš (Č) - az 57. perctől; Li- berec-Olomouc 0:4, Tomáš Lova- sík (O) - 90 pere, Marek Kaščák (O) - 90 pere; Ostrava-Kladno 2:0, Róbert Zeher (O) -az 58. percig, Peter Mráz (K) - 90 pere; Teplice-Jablonec 1:0, Andrej He- sek (T) - a 90. perctől. Slovácko- Sparta0:l, g.: Holenda (50.), Igor Žofčák (Sp) - 90 pere, Juraj Kucka (Sp) - 90 pere; Slavia-Plzeň 0:0, Matej Krajčík (S) - 90 pere, Peter Grajciar (S) - 90 pere. OROSZORSZÁG, 28. forduló: Szentpétervár-Groznij 2:0, T omáš Hubočan (Sz) - a 90 perctől, Rado- slav Zabavník (G) - a 19. perctől; Krasznodar-FK Moszkva 3:3, Mar- tinJakubko (FK) -90 pere + gól. EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NÉMET KUPA, München, 3. forduló: USA-Szlovákia 2:3 (1:0,1:2,0:0-0:0,0:1), gólütők: Hamilton (19, büntetőből), Motzko (25.), ill. Graňák (28.), Čiernik (35.), sorsdöntő rávezetés: Lintner. Végeredmény: 1. Németország 3 1110 9:5 6 2. USA 3 0 2 1 0 8:7 5 3, Svájc 3 10 11 6:10 4 4, Szlovákia 3 0 111 6:7 3 PANNON-KUPA, Székesfehérvár, 3. forduló: Szlovénia- Magyarország 3:1 (0:0,1:1,2:0), magyar gólütő: Holé- czy (35.). A végeredmény: 1. Szlovénia 9 pont, 2. Magyar- ország 6,3. Olaszország 3,4. Horvátország 0. NHL: Atlanta—St. Louis 3:2 - ráveztésekkel, Colorado -Edmonton 3:5, Svatoš (C) 1+0, Višňovský (E) 0+1. ■ Kézilabda NŰI BAJNOKOK LIGÁJA, C csoport, 3. forduló: Oltchim Valcea-Győrl ETO 26:22 (13:13). NŐI EHF-KUPA, a nyolcaddöntöbe jutásért, visszavágó: Lublin-Alcoa-Fehérvár 28:20 (14:8). Továbbjutott: a Lublin, 52:47-es összesítéssel. NŐK, WHIL, 7. forduló: Zlín-Veselí 20:33 (11:19). ■ Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, 9. forduló: Prešov-STU Bratislava 0:3, Nitra-Púchov 3:1, Svidník-Nové Mesto 3:0. ■ Kosárlabda NBA: Detroit-Philadelphia 88:81, Washington-Phoenix 90:102, Oklahoma-Orlando 102:74, Sacramento -Golden State 120:107, Portland -Minnesota 116:93, Los Angeles Lakers-New Orleans 104:88. NŐI EXTRALIGA, 11. forduló: Cassovia Košice-Banská Bystrica 69:72 (14:15,13:22,27:18,15:17). ■ Tenisz NŐI VILÁGRANGLISTA: 1. S. Williams (amerikai) 9075 pont, 2. Szafina (orosz) 7800,3. Kuznyecova (orosz) 6141,4. Wozniacki (dán) 5875,5. Gyementyjeva (orosz) 5585,6. V. Williams (amerikai) 5126,7. Azarenka (fehérorosz) 4820,8. Jankovics (szerb) 3965,. 25. Hantuchová 1985, ...30. Cibulková (szlovákok) 1875,... 38. Czink 1547,... 40. Szávay (magyarok) 1520. FÉRFI VILÁGRANGLISTA: 1. Roger Federer (svájci) 10 340 pont, 2. Rafael Nadal (spanyol) 8845,3. Novak Djo- kovics (szerb) 8300,4. Andy Murray (brit) 7140, 5. Juan Martin Del Potro (argentin) 6050,6. Andy Roddick (amerikai) 4500, 7. Nyikolaj Davigyenko (orosz) 4340,8. Fernando Verdasco (spanyol) 3360,... 78. Karol Beck609, ... 91. Lukáš Lacko (szlovákok) 557. ■ Rövidpályás gyorskorcsolya VILÁGKUPA, Montreal - férfi 1000 m: 20. Knoch Viktor, 39. Galambos Gábor 44. Darázs Péter (magyarok); férfi váltó: 11. Magyarország; női 1000 m: 14. Huszár Erika, 18. Heidum Bernadett, 31. Darázs Rózsa (magyarok). ■ Sportfogadás A magyar TOTÖ 45. heti nyertes tipposzlopa: X, 2,2,1, X, X, X, 2,2,1,2,2,1 - X. Nyeremények: a telitalálatos szelvény 18 014 240 forintot ér. A13 találatosokra 5146 925, a 12 találatosokra 122 840, a 11 találatosokra 11 820, a 10 találatosok 2580 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosok 13 020 forintot érnek. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 4,6,8,14,18,26,29, 30,32,39,40,44,48,50,52,53,60,63,67,68, Kenő Plusz-szám: 63. SPORT A KÉPERNYŐN NOVA SPORT - 11.05, 15.00,19.30, 21.15: Párizsi férfi tenisztorna (élő) SPORT KLUB - 20.00: Real Madrid-Alcorcón labdarúgó Spanyol Kupa-meccs (élő) 22.00: FC Barcelona- Cultural Leonese labdarúgó Spanyol Kupa-mérkőzés (élő) NIKÉ Kedd, november 10. NHL: 634. To- ronto-Minne- sota2,1-3,6- 2,6-1,37-1,5- 1,19; 635. Montreal-Calgary 2,3-3,6- 2,35-1,45-1,47-1,2; 636. Ot- tawa-Edmonton 2,05-3,6- 2,7-1,35-1,55-1,19; 637. St. Louis-Vancouver 2,2-3,62,45-1,4-1,49-1,19; 638. San Jose-Nashville 1,7-3,8-3,4- 1,22-1,9-1,17. Cseh jégkorong extraliga: 721. Liberec-Kometa Brno 1,55-4,5-3,6-1,2-2,05-1,12.