Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-07 / 258. szám, szombat
H Szalon ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 7. www.ujszo.com Inkey Alice felvételén Tarján Györgyi 5 íJms Fotó: Inkey Alice Amar cor dj a SZABÓ G. LÁSZLÓ Ott a neve a stáblistán. Rendező, operatőr, díszlettervező, jelmez, zene... standfotós... ez ő! Fontos ő is, főleg ha pontos. Legközvetlenebb munkatársa, segítője, „súgója” sminkesnek, fodrásznak, öltöztetőnek, berendezőnek, mindenkinek. Legfőképpen annak, aki az egész forgatást a kezében és a szeme előtt tartja. Vagyis annak, aki a jeleneteket beállítja, elindítja, „köszönöm, ennyi!”-vel zátja, s annak, aki mindezt felveszi, tehát megörökíti. Standfotós nélkül nincs forgatás. A standfotós kapocs a rendező és az operatőr között. Megőrzi a pillanat varázsát. Megállítja a mozgó képet. Kimerevít. Elles valamit. Egy árulkodó gesztust. Egy érzelemmel teli tekintetet. Egy sajátos mozdulatot. Egy másodpercnyi történetet. A standfotósra támaszkodni lehet. A standfotós mindig tudja. A standfotós nem felejt. Szeme a sassal rokomtja. Esze vág, mint a borotva. Emlékezetére mérget lehet venni. Tévedni képtelen. Precíz. Pedáns. Készséges. Megbízható. Képeivel bizonyít. Dokumentál. Érdeklődést kelt. A standfotós többet tud a filmről, mint maga a film. Megörökíti azt is, ami az operatőrnek még nem kell, ám a színész hálás érte. Ott van az átalakulásnál, szemtanúja a készülődés intimitásának, a színész és a figura eggyé válásának. Jelen van a legnehezebb, legkínosabb, legszemérmesebb momentumokban, kutat, meglel, jegyzetel - a gépével. Inkey Alice standfotós, vagy ha úgy tetszik, állófotós volt hosszú évekig. Aki ismeri a nevét, úgyis tudja: több évtizedig. A magyar film nagy generációjának egyik jeles tagja ő, még azokból az időkből, amikor Markovics Ferenc, Endrényi Egon és B. Müller Magda nevét is ott olvashattuk a stáblistákon. Nagy rendezők legendás filmjeiben dolgozott. Zsombolyai Jánossal A kenguruban, Szinetár Miklóssal Az erődben, Hintsch Györggyel az Égető Eszterben. És még vagy száz filmben. De ha nem, akkor kilencvenkilencben vagy százegyben. Inkey Alice neve végérvényesen egyet jelent a magyar filmmel. Összeforrott vele. Címkéje lett. Védjegye. Inkey Alice márkanév marad mindörökre. Letűnt idők színészportréinak elmaradhatatlan tartozéka. Fotó: Inkey. Ennyi. Továbbvitte azt, amit örökül kapott. Inkey Tibortól, az édesapjától, aki Bara Margit, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Bitskey Tibor, Gábor Miklós, Mezei Mária, Bessenyei Ferenc, Házy Erzsébet és mások mellett Karády Katalint is fotózta. Lánya a Mafilm állófotósa lett, s mint álló fotós ülve sosem dolgozott. Ha valaki, ő tényleg elmondhatja: kilométerek ezreit járta le a magyar filmért. Túlzás nélkül állíthatom: a Lumumba utcai (ma Róna utca) filmstúdió többszörös maratonfutója. Géppel a nyakában, táskával az oldalán, filmtekercsek tömkelegével a zsebeiben. Lépteit soha senki nem hallotta, hangja, munka közben, a masina hangja volt. Kérni a szemével kért, köszönésre a mosolyt használta. Úgy volt jelen, mintha ott sem lett volna. A standfotós most emlékezik. Nem képekkel - szöveggel. Inkey Alice könyvet írt. Családregényt. Színes, érzelmekkel teli, szívet-lel- ket melengető, gazdag életutakat feltáró családregényt, amelynek hőseit, szereplőit pillanatok alatt megszereti az ember, hiszen kedves, esendő, az élettel a legsötétebb szakadékai mellett is jó viszonyban levő figurák. Alsógödi Amarcord a kötet címe, s előszó helyett elnézést kérő bevezetővel kezdődik. „... rövid vallomással kell kezdjem, hogy a nagyképűségnek még a látszatát is elkerüljem, ami írásom címét olvasván bárkiben is felmerülhetne. Életem egyik legnagyobb filmélményének Fellini Amarcord című önéletírását tartom. Kiváló példája annak is, miként kezeljük finom iróniával életünk legszebb emlékeit úgy, hogy a visszaemlékezés hangneme éppoly gyengéd maradjon, amilyennek a szép emlékek azt megkívánják. Ugyanakkor érzékeljük, hogy évtizedek múlnak el, de ügyeljünk, mert a távolból visz- szatekintve a komolyság könnyen komolykodássá válhat, a visszaemlékező pedig nevetségessé.” Nem forgatási történetekről és nem színészsztorikról szól tehát a száztíz oldal, hanem egy családról, amelynek két tagja felbecsülhetetlen értékű képeket hagy az utókorra. 1946 márciusával indul az első fejezet, amikor az édesapa, Inkey Tibor úgy döntött: „Jó vidéki levegő, az kell a gyerekeknek!” „Csalogány utcai lakásunk belö- vést kapott, s az üres lakásokban kövér patkányok futkostak - emlékezik Inkey Alice. - Az ötödik emeleten laktunk. Budapest romokban hevert. Az utcáról látni lehetett a teljesen ép zongorát, amely ott billegett három lábán a belövéses mélyedés szélén. Mögötte látszott néhány bútor, félárbocon a csillár, s egy családi fénykép a falon. Egy hajdan elegáns polgári otthon kellékei. ... lehettem ötéves, anyukám kiküldött a konyhába kenyérért. Szaladtam ki, tél közepe volt. A konyha közepén kocsonya gőzölgött. A gáztűzhely korlátjába kapaszkodva préseltem át magam a tűzhely és a lábas közötti pici helyen. Már nyújtottam a kezem az asztalon lévő kenyérért, amikor egyensúlyomat vesztettem. Választási lehetőségem nem volt, beleültem a tűzforró kocsonyába. Erzsi, a szobalányunk sikoltozva rántott ki a másnapi ebédből.” Ismerős történet ugyanebből a korszakból. „Anyukám terhes volt az öcsémmel, s az utolsó hónapok teltek. Az orosz katonák időnként megjelentek az óvóhelyen lányok és fiatal- asszonyok után kutatva. Amikor híre jött, hogy a szomszéd házakat járják, anyukámat korommal be- maszatolták, kendőt kötöttek a fejére, s apa még pokrócokba is beágyazta, nehogy valaki szemet vessen rá.” Budapestről, a Csalogány utcai lakásból egy festői, Duna-parti nyaralóhelyre, Alsógödre költözött a család. ,Apámat kemény fából faragták. Próbálta kitalálni, mi lenne a legjobb nekünk. Nyár végén találkozott filmrendező barátjával, Mar- tonffy Emillel, aki elmondta, hogy van egy eladó háza Alsógödön... Az épület le volt zárva, bemenni nem lehetett, de kívülről tetszett. A háznak stílusa volt, a mérete megfelelőnek tűnt, és szép nagy kert tartozott hozzá. Megalkudtak. Háromszáz dollár, némi tört arany, és anyuka perzsabundája volt az ára. Amint az eladást követő első terepszemle során kiderült, valóban lakott volt. Az orosz parancsnokság költözött bele. Szeptemberben édesapám újra kiment megnézni a házat, de mivel egy hangosbeszélő még mindig ott díszelgett az erkélyen, nem volt értelme bemennie. - Vettem egy házat tele orosszal - kesergett. A következő évben a ház már üresen tátongott, ajtók, ablakok nélkül. Ami mozdítható volt, azt a helybéliek széthordták.” Fűmről, forgatásokról kevés szó esik a könyvben. Igazából csak Szőts István, az Emberek a havason legendás rendezője jelenik meg az egyik fejezetben, de ő is családi vonalon. Felesége, Szellay Alice, a film női főszereplője ugyanis a szerző keresztanyja és nagynénje. Tizenkét év. Énnyit kottáz le a múltból Inkey Alice. Az alsógödi házból 1958-ban költözött vissza a család Budapestre. Két évvel később Inkey Alice belép a filmgyár kapuján. De ez már - remélhetőleg - a folytatás lesz. Mert lennie kell. Ezt a fordulatokban gazdag, de mindvégig szívet melengető történetet nem lehet befejezetlenül hagyni. Képek ezek is. Beszédes képek. Kézről kézre adható, fényes képek.
