Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)
2009-11-07 / 258. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. NOVEMBER 7. Szalon 13 A modern személyiség kicsit a könyvben megképződő „túlvilággal" áll vagy bukik Gondolatok a könyvtárban Hajnalodik. Vagy csak a hajógyár fényei derengnek be az ablakon? A komáromi Selye János Egyetem kollégiumának hetedik emeleti vendégszobájában fekszem, s meresztgetem a szememet a félhomályban. TŐZSÉR ÁRPÁD Keresem az órámat az ágyamhoz húzott széken, de olyan ügyetlenül nyúlok a gombjaihoz, hogy a kvarcszerkezet kikapcsol, a számlap nem mutat semmit, s visszaállítani sem tudom. Valahonnan rádiózene hallatszik, nem lehet kivenni, hogy a himnusz-e vagy a Rákó- czi-induló. Ha az előbbi, éjfél van, ha az utóbbi, hajnal. Időn kívülre kerültem. Hátha nem is 2009-et írunk, hanem mondjuk 1954-et, s én az egykori, „Svoboda generális” utcai magyar gimnázium kollégiumi ágyán várom az ébresztő sípszót! De nem. Az órám mellett ott a szemüvegem is, komáromi diákként, ötvenegy- néhány évvel ezelőtt még nem hordtam szemüveget. Nem tudok visszaaludni. Bosszúsan felkelek, villanyt gyújtok, asztalhoz ülök, s írni kezdek. Az egyetem tanárképző kara s a kar kollégiuma a Hajógyár egykori adminisztrációs épületeiben kapott helyet. Modem, csaknem fényűző a környezet, a pozsonyi bölcsészkar dohos enteriőrjéhez képest mindenképpen az. E valószínűleg legfiatalabb magyar egyetemnek (ebben az évben ötéves) 2400 hallgatója van, abból 1200 a pedagógusjelölt. Tegnap (vagy ma?) este szerzői estem volt itt. Á magyar nyelv és irodalom tanszékének nagy előadótermében olyan száz-százhúszra becsültem a jelenlevők létszámát. Ott volt tehát a tanárjelöltek 10%-a. Nem rossz arány. A frissen megjelent verskötetemet (Csatavirág. Létdalok - hadd legyen ez itt a reklám helye is!), amelyről pedig beszélgetnünk kellett volna, még senki sem ismerte. Nem baj, Pierre Bayard szerint (Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk) arról a könyvről lehet a legjobban vitatkozni, amelyet még nem olvastunk el, a konkrét ismeretek bezáiják a vitaszellemet, az ismerethiányfelszabadít. Hm! Ún. kari nap volt. A szerzői est után, stílszerűen, könyvtáravatási ünnepség következett. A fakultásnak eddig nem volt saját könyvtára. (Az egyetemnek központi könyvtára persze van, mi több, 300 000 könyvvel.) Most már a karnak is van bibliotékája. Persze inkább csak afféle „kézi könyvtár” ez. Az állomány adományokból gyűlt össze: 3 000 könyv. Nyomtatott dokumentumok, de a kar vezetősége „vegyes adathordozók”, elektronikus szövegek, hangok, képek gyűjtését is tervezi. Szarka László dékán mondja az avatási beszédet, tőle tudom az előbbieket is. Véletlenül mellette állok, talán ez adja neki hirtelen az ötletet: felkér, hogy mint egykori komáromi diák és mai költővendég, s az akadémiai s irodalmi közösségben egyaránt nesztor, szóljak a néphez. Az általam egyébként igen tisztelt és szeretett dékán uram-barátom kreatív ötletét mérsékelt lelkesedéssel fogadom, de nekem, aki az akadémiai ranglétrán anno csak az adjunktusi fokozatig vittem, egy dékán kérése parancs. Kilépek hát a pástra, s kezdeném: Midőn e szószékre lépek..., - de még időben észbe kapok, hogy ez Kossuth, lejjebb csavarom hát a lángomat. Közhelyeket mondok. Rossz szónok vagyok, majd csak holnap fogom tudni, hogy mit akartam mondani ma. Mégiscsak tudnom kellene, hány óra lehet: ma van még, vagy már holnap? Annyi biztos, hogy éjszaka van. Mit is akartam hát mondani tegnap (ma)? Azt, amit egyszer Esterházy Pétertől hallottam, hogy a költő nem „beszélő”, hanem „író”, s eseüeg „olvasó állat”, de az író, a beszélő és az olvasó „állat” nagyon szorosan feltételezik egymást. Meg azt, amit a Gondolatok a könyvtárban theodicaeájából tanultam, nevezetesen hogy a könyvben bizony világ (értsd: világosság) és vakság együtt van a hitvány lapokon! De, tenném ehhez a tanulsághoz hozzá ma, a modernkori Egyén, a tömegből kiváló individuum éppen ebben a gyötrelmes együttlétben született meg. S végül azt is el akartam mondani a tegnapi bibliotéka-ünnepségen, hogy a modem személyiség ilyenféleképpen kicsit a könyvben megképződő „túlvilággal”, volt képzeteinkkel, eszméinkkel, ha úgy tetszik, a hagyományos könyvtárakkal - áll vagy bukik. Az elektronikus média, az internet és a mediotéka (az elektronikus szövegek, hangok, képek tára) nagy valószínűséggel visszahozza az archaikus, arctalan tömegembert. Ezt akartam mondani tegnap, s ehelyett arról dadogtam valamit, hogy ahhoz a háború utáni kísértetvároshoz, tönkrebombázott Komáromhoz képest, amelyben én kezdtem valamikor a gimnáziumi tanulmányaimat, óriásit ment elébbavilág. Ha hallgattam volna, okosabb lettem volna. Halkan beszélgetnek a folyosón. Kinézek: két fiatalember óvakodik be a szobájába, utcai ruhában, teljesen felöltözve. Feltehetően nem előadásról jönnek. Kérdezem tőlük, hány óra. Éjfél után fél egy, mondják. A ma és a holnap mezsgyéjén keltem ki tehát az ágyamból, a holnapba fekszem vissza. Az éjszaka nagyobbik fele még előttem van. Jó éjszakát, kedves komáromi barátaim! (2009. október29.) F0T0GL0SSZA Parkolási gondok a fővárosban: a vastáltos a parkban pihen Kép és szöveg: Haraszti Mária
