Új Szó, 2009. november (62. évfolyam, 253-276. szám)

2009-11-07 / 258. szám, szombat

Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: R1QUET GONDOLATAI SZALON S a halott, aki a szalon sarkában mosolygós ábrázattal fekszik, legtöbbször szóba sem jön, ám annál inkább az üzlet, a család, az ingatlanárak és a sport. VARNUS XAVER: ISTEN MAJD MEGBOCSÁJT... 2009. november 7., szombat 3. évfolyam, 44. szám SANZON SZALON-KERTÉSZ Love in Lavoir A szenvedelmes kertész ( hóm o . HORT. EDU LIS j SZÁVAI ATTILA KedvesNagyi! Azért írom ilyen pontokba, hogy ha akarod, többedszerre is el tudd olvasni a levelem. Könnyebb el­igazodni, ha fel van darabolva, részletekbe van szedve (bátorko­dom, rendszerezve, holott a rend­szertelenség az én rendszerem, tudod). Mármint hogy a világ, ha rendszerezve, te mondtad ezt így kislánykoromban. Meg hogy szük­ség van az élet apró, hétköznapi horzsolásaira, úgymint például: keserű dió. ♦ ♦ ♦ Elmondanám szóban is, de hol­nap koncertünk lesz a zenekarral, és te is mondtad, hogy koncert előtt nem érdemes szóbelizni a családdal, mert a remegő hangot könnyen félreérthetik, nem kívánt terhesség, kiszabtak a suliból, egyebek, kellene megint húrkész- let a gitárra. Ja, igen, játszom egy rockzenekarban, a nevünk Love in csát. Ilyen nincs a rockzenében, violinkulcs, nem baj, legalább ennyi stresszel kevesebb, max (legfeljebb) akkor van agyi dresszúra, ha a pincekulcs vesző­dik el. A pincében próbálunk, mert apa szerint alulról kell indulni, nem lehet egyből a háztetőn hege­dülni. Kellenek a dohos-feszes gi­tárhangzások, a nyilvános próbák, haverok, buli, fanta, esetleg vala­mi háromcsillagos konyak, hétvé­gén, próba után. („Zenélés, autó­vezetés, málnaszedés, verekedés, tésztaszaggatás és betonkeverés közben tisztességes ember nem iszik. Legfeljebb háromcsillagos szociális konyakot.” Apa) ♦ ♦ ♦ És nagyikám, kérlek, ne aggódj, 16 éves létemre 16 éve vagyok ze­neközeiben, belülről, ha érted, nem hallgatom, illetve hallgatom is, de csinálom is a gitáron, gédúr, bigin, ami kell. De legfőképp a tor­zítózás az, ami. Zsizsegni, mint a csapágyas ventillátor. Apától kap­lélek. Ha tudnád, nagyi. Pedig a rockzenéléshez is komolyság kell, vágni a szigorú arcot, nem ám rö­högni, vigyorogni, lószart, már megbocsáss. Ez kicsit rockosra si­került. Tehát komoly arcot kell vágni a torzítás közben, nem kell mimika, a gitárhangzásban ott van minden. Nagyapa szerint a nézőté­ren ugrálok nyolcvan százaléka balek asztalostanuló, de valójában az ördögvillázás (felemelt ököl mutató- és kisujja mereven kitart­va, lóbálva) egy közösségi dolog, társadalmi csápolás, lakossági haj­rá (hajrázás, fejrázás, fejrá fradi!). ♦ ♦ ♦ Most azért jön itt egy újabb be­kezdés, mert anyu szerint az élet is bekezdésekből áll, cselekményből és gyakran csattanókból, csatta­nunk, fiam, nap mint nap (fiamnak hív, pedig a legjobb tudásom és a tükör szerint is lány vagyok, patta­násos, zsemlemellű, de leány), ezért hát tanulni kell, karrierizál- ni, hogy jólessenek a csattanók, NOVEMBER Tudom, hogy sok magasztos hi­vatás van: szép dolog például az újságba írni, a parlamentben sza­vazni, ülni egy igazgatótanácsban, vagy hivatalos listákat aláírogatni, de ha mindez mégoly szép és ér­demes munka is, az ember közben nem kelt olyan hatást az alakjával, és nincs olyan szobrász vésőjére méltó, monumentális, plasztikus testtartása, mint az ásó nyelét markoló férfiúnak. Mert bizony, mikor az ember ott áll egy kerti ágyás közepén, egyik lábát az ásó vasán nyugtatva törli a verejtékét a homlokáról, és épp azt mondja: phű - akkor igazán olyan, mint egy allegorikus szobor. Elég volna óva­tosan körülásni, gyökerestül ki­emelni, talapzatra állítani, s a ta­lapzatra rávésni: A munka diadala, avagy: A föld ura - szóval így vala­hogy. Ezt azért mondom, mert ép­pen most van az ideje, mármint az ásásnak. Úgy bizony, novemberben for­gatjuk, lazítjuk a talajt. Az ásó vasát a földbe meríteni olyan ínycsiklan­dón jó érzés, mint amikor az ember belemeríti a kanalát az ízletes étel­be. Ajó föld, akárcsak a jó étel, ne legyen se túlságosan zsíros, se ne­héz, se hideg, se igen nedves, se igen száraz, ne legyen kenődő, se kemény, se kérges, se pedig nyers; olyan legyen, mint a kenyér, mint a mézeskalács, mint a bukta, mint a finom kelt tészta, legyen omlós, de ne morzsálódjék, roppanjon az ásó alatt, de ne cuppogjon, ne marad­jon egy darabban, ne hasadjon le­mezekre, ne essék szét fej nagyságú hantokra, se gombócforma görön­gyökre, hanem amikor az ásóval megemeljük és megfordítjuk, léle­gezzen fel az örömtől, és peregve hulljon szét kicsiny rögökre, dara­szem nagyságú morzsákra. Ez az ízes, „ehető” talaj, a művelt, nemes, mély rétegű, nyirkos, vízáteresztő, lég járta, lágy talaj, röviden ajó ta­laj, olyan jó, mint a jó emberek, s mint tudjuk, ennél jobb nincs is eb­ben a siralomvölgyben. Igen, javítsuk a talajt. Az istálló­trágya akkor a legszebb, amikor fa­Jozef Čapek illusztrációja gyos reggelen hoznak belőle egy fuvarral. Úgy füstölög, mint az ál­dozati máglya. Füstje az egekig ha­tol, megszimatolja ott fenn az, aki mindennek tudója, és szól: Ejha, ez aztán ajó, finom trágya! Itt persze most alkalmunk volna beszélni az élet titokzatos körforgásáról: hogy a ló megeszi a zabot, aztán más formában továbbadja a szegfűk­nek, rózsáknak, s azok a következő évben olyan csodálatos illattal di­csérik majd az Urat, hogy azt le sem lehet írni. Nos, ezt a finom illatot a kertész már a gőzölgő szalmás trá­gyakupacból kiérzi, mohón szima­tol, és annyi gonddal teregeti el az istenáldását a kertben, mintha a tu­lajdon gyermekének kenne meg egy szelet kenyeret finom lekvár­ral: Nesze, te kis telhetetlen, váljék egészségedre! Karel Čapek: Aszenvedelmes ker­tész, 1929. MayerJuditfordítása Lavoir (az első ötlet a Rózsaszín targonca volt, de elvetették, nem volt elég felemelő). Tudom, hogy nem tartod sokra a rockzenét, de hidd el, fiatal vagyok még a szétve­tett lábak közti brácsák húzogatá- sára. Ugyanakkor tiszteletben tar­tom a család messzire visszanyúló komolyzenei múltját. Először itt akarom kezdeni, a bőrdzsekis résznél a zenei kultúrát (apám már vett is nekem egy dzsekit, állítólag bőr, de mivel habzik az esőben, szerintem - és a kémiatanámőm szerint is - leginkább valami műanyag granulátum). Ekkor jöt­tem rá először, habosán az esőben, hogy semmi nem az, ami először látszik valaminek. Én sem értet­tem elsőre, de tényleg kiábrándító, hogy teszed be a mikroba a hurkát, két percre, kiveszed, és még min­dig hideg. ♦ ♦ ♦ Tehát nagyikám, először a könnyű végénél szeretném meg­fogni a zeneművészet violinkul­tam elektromos gitárt, így megúsz­tam a szolfézst, bár ezt lehet, hogy nem kellett volna most leírnom. Mindegy, nem javítom ki, mert a végén még azt hiszed, azért van kihúzgálva, mert olyasmi volt ere­detileg, ami derogál a családi ha­gyománynak. És gyakran emleget­ted kislány koromban is, hogy ha­zudni az olyan, mint a fociban a le­sen levés. Nem szabad kamuzni hát, vetíteni, egyenesnek kell len­ni, betegesen őszintének. ♦ ♦ ♦ Azért elég ciki, hogy a furulyát nem lehet recsegősre kihangosíta- ni, torzítani, nem lehet rajta elját­szani a Füst a víz felettet. Anyuék nem merték elsőre elmondani ne­ked, hogy hová kanyarodott a sor­som. Mivel a nagyszülőkig menő­en zenészek vagyunk, génzené­szek, anyám szerint én fuvolista le­szek, szerintem is, de legalábbis komolyzenész. Miért, mert olyan a hátad, olyan a vállaid esése (akár a Niagara), mint akiben fuvolázik a csússzanak meg az élet pofonjai. Hamar eljár a sors keze, és ki tudja, éppen mi van benne. Mert hamar homlokon verdes az élet, mondjuk kiskanállal, görbülésig (de van, hogy gellert kap, urigellert). ♦ ♦ ♦ Ahogy javasoltad nemrég, a bu­szon is szoktam olvasni a tanköny­veket, a rózsaszín kihúzófilccel (kiemelővel) jelzett részeket. Ez nagyon jó ötlet, mert ha ezt a ró­zsaszínt megtanulom, abból már meg lehet élni. A rózsaszín a lé­nyeges, a többi a töltelék, sallang, mint gitárszólóban a feleslegesen kitartott hangvonyítás (persze van olyan hangvonyítás-kitartás is, ami nem felesleges). Most, mikor befejezem ezt a levelet, éppen bu­szon ülök, hazafelé a próbáról. Az alkonyi égbolt rózsaszínben ját­szik, mintha valami lényeges tör­ténne a világban, amiből már meg lehet élni. Szeretlek, nagyikám! Unokád: Sac .wswBsl mmmmmmm ETUD Módosítószók, hogy halljál TAKACS ZSUZSA Hawaii bennszülöttek jönnek, együtt rázzuk a zenére. Hol van már az ajó érzés, hova is tehettem... túrom a táskám, hirtelen milyen mély lett, el sem éri a kezem. Meg kell lennie, biz­tos csak elcsúszott... aztán vala­mibe sikerül belekapaszkodnia az ujjaimnak. Húzom, nem eresz­tem, tűrhetetlen, akkor beledu­gom a fejem! Leskelődöm a tás­kámban, pont akkora méretű, mint a fejem, éppen hogy csak tudom mozgatni. Jobbra eléggé nehézkes, mindig fennakad a hajszálam a cipzárra. Lécei, nyis­sátok már föl a villanyt! Kössz. Megvan a hiba, a gondom még egy pár ujj volt. Próbálnék meg­szólalni, hogy héj, akkor már tisz­tázzuk a helyzetet! De csak po­foz, csapdos ez az eszeveszett kéz a táskámban. Kihúzom a fejem, hát ebből elég lesz. Becsúsztatom az ujjaim, szépen óvatosan, köz­ben kilóg a nyelvem is a koncent­rálástól. Az étteremben meg mindenki engem figyel: zsuzsi épp a retiküljével vív sorsdöntő harcot. De minden rendben lesz, pánikra semmi ok! Szóval ott tartok, hogy kéz be, figyelj, készülj... aztán meg el­kaptam! Erősen markolom, szorí­tom azt a bizonyos kezet, ez több minden szkandemél. Húz, húzd, húznám, már érzem, jöhet, ké­szen állok a fogadásra. A lábam­mal a falon támasztom magam, közben ordítok, ember, épp a boldogságomért küzdők! Az ás­ványvizet vénásan pótolják, de ez nem elég a nyüszítésemhez, már lassan ugatnom kell, úgy érzem. Mesés harcom lassan a végéhez ér, már kikandikálnak a barna tás­kából a pirosra festett férfikörmök, torkom szakadtából nyögöm, hogy gyere! Ez az, vessző, kint van! A ta­lált boldogság megszerzése után rothadó tejjel koccintunk. Hm, fin- csi! De csak lebeg, világtalanul, holott én is vak vagyok egy pillana­tig. Dobok rá egy pokrócot, aztán összecsomagolom és finom díszes ünnepi dobozban rejtem el. De előttemég: A kezet épp rázom, a fotósok hada ellep ebben az ember feletti pillanatban. Apu megnyugszik, hát kislányom, ez azért szép szü­lés volt, csak az a baj, hogy nem vettük fel videóra! De hát apu! Nincs is kameránk!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents