Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-31 / 252. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 31. Szalon 13 Duray Rezső, az iskolatanács elnöke szintén úgy véli, hogy akik a gimnázium problémáiról kezdtek beszélni, elárulták a szenei magyarságot. „Itt az egyetlen gond az, hogy nincs gyerek, három alapiskola diákjaiból nem lehet úgy válogatni, mint harminc iskolából. De nem a tanárokon múlott, ki mennyire tudott fejlődni. A tavalyi tanév végéig egyetlen szülő sem jelezte, hogy elégedetlen lenne, a másodikosok mind átvették a harmadikos tankönyveket. Szándékos, belülről jövő lejáratásról van szó, az egész mögött az iskola egyik alkalmazottja áll. A névtelen leveleket a tanfelügyelőségre csak olyan személy írhatta, aki tudta, hogy az egyik pedagógus a beteg- szabadsága alatt egy másik iskolában az érettségi bizottság elnöke volt” - állítja Duray Rezső. Kérdésünkre, hogy ez vajon igazolja-e a szóban forgó pedagógus csalását, azt mondja: nem, de azt bizonyítja, hogy az alkalmazott, akit megnevezni nem kíván, az iskola ellen dolgozik. Arra a kérdésre, miért nem lépnek fel nyíltan az ilyen alkalmazott ellen, miért nem bocsátják el, és egyáltalán, miért engedte az igazgatónő idáig fajulni a helyzetet, az a válasz, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, mert az alkalmazott tősgyökeres szenei, ő és az igazgatónő pedig nem. „A szenciek mindig összetartanak az idegenekkel szemben, még akkor is, ha maguknak ártanak. Itt van ez az iskolaösszevonási ötlet is, amit az iskolatanácsjóvá sem hagyott, de Agárdy Gábor már a szenei polgármesterrel tárgyal róla. Leveleket írnak, a sajtóban cikkeznek, és nem veszik észre, hogy lejáratják a magyarságot a szlovákok előtt” - érvel Duray Rezső, aki azt is rágalomnak tartja, hogy a lánya nem megfelelően oktatja az angolt. „Majd megszakad, hogy bepótolja, amit az elődei elmulasztottak. Csak azért állnak bosszút rajta, mert az apja az iskolatanács elnöke” - mondja. Visszajáró vendégek a tanfelügyelők A Pozsony Megyei Önkormányzat eddig sem avatkozott be a szenei gimnázium körüli csatározásokba, és a választásokig hátralevő két hétben már nem is fog. Roman Csa- bay oktatásügyi osztályvezető azt mondja, a panaszokat mindig kivizsgáltatták a tanfelügyelettel, és a szülők legutóbbi levele kapcsán is ezt fogják tenni. „A megyei oktatásügyibizottság nem jelezte, hogy gond van a szenei magyar gimnáziumban, az intézmény vezetésével is jó az együttműködésünk. Mindig megkapták a kért pluszdotációt, hogy kevés gyerekkel is osztály nyithassanak. Sajnálnánk, ha megszűnne ez az iskola, hiszen Pozsony megyében csak két magyar gimnázium működik” - hangzik a diplomatikusválasz. A Pozsonyi Tanfelügyelői Központ igazgatónője, Marta Vala- šíková egyértelműbben fogalmaz. Azt mondja, nem lehet minden rendben abban az iskolában, amelyre ennyi panaszlevél érkezik. Tervezett tanfelügyelői ellenőrzéseket négy-öt évente tartanak a középiskolákban, a szenei magyar gimnáziumban azonban visszajáró vendégek. 2003 októberében matematikából írattak felmérőt az első osztályban, az eredményesség 50,77% volt, az érdemjegy ádaga pedig 3,9, holott azelőtt 2,4-re értékelték az osztályt. 2005-en a harmadikosokkal írattak felmérőt ugyancsak matematikából, ekkor 45,66% volt az eredményesség. 2008 márciusában az érettségi vizsgák bebiztosítását ellenőrizték, mindent rendben találtak, 2008 júniusában viszont azt tapasztal-. ták, hogy az iskolában több, az oktatás szervezésére vonatkozó jogszabályt is megszegnek. „A más iskolákból átlépett diákoknak nem adtak határozatot a felvételről, az osztálykönyveket nem vezették a tantervek szerint, vagy utólag egészítették ki. Különösen súlyos mulasztásnak tartom, hogy a szülői panaszokat nem jegyzőkönyvezték, mert ez minden, akár szóban előadott panasz esetében is kötelező” - tudjuk meg Marta Valašíkovától. A tavalyi iskolai évben két névtelen levél nyomán tartottak soron kívüli ellenőrzést a szenei gimnáziumban. Az egyiket áprilisban, ekkor az oktatás színvonalára voltak kíváncsiak. „Kiderült, hogy nagyon sok óra maradt el a pedagógusok hiányzása miatt: vagy betegek voltak, vagy szabadságot vettek ki, vagy rendezvényekre utaztak. Volt, amikor az órák hatvan százalékát helyettesítették, gyakran vonták össze a gimnázium és a vállalkozói szakközép- iskola diákjait. Ez megengedhetetlen, hiszen mindkét iskolában más a tanmenet és a követelmény. Az erre vonatkozó panaszt indokoltnak találták munkatársaink, de a másik, az angol nyelv színvonalára vonatkozó feljelentés megalapozatlan volt. 2009. június 1-jén ellenőrizték az angoltanárnő képesítéséről szóló okmányokat, ezek alapján a követelményeknek megfelelt. Azokban az osztályokban, ahol ő oktatta az angol nyelvet, névtelen kérdőíveket is töltettek ki a diákokkal. Az egyikben 29 százalékuk, a másikban 4 százalékuk fejezte ki elégededenségét” - mondja Marta Valašíková, hangsúlyozva, hogy az általuk végzett felmérések korántsem tükrözik a teljes igazságot. „A szakképesítés még nem jelenti azt, hogy valaki jó pedagógus. Azt is tudjuk, hogy az előre bejelentett ellenőrzésre minden iskolában felkészülnek. Megbeszélik, milyen anyagot vesznek át, ki fog felelni, az írásbeli érettségi egy részét pedig az iskolában javítják. Hiába jók a hivatalos eredményeik, ha a szülők mégsem érzik így. Más lenne a helyzet, ha túlzott szigorra, a tanárok elfogultságára panaszkodnának, mint általában szokás. De ahol az alacsony színvonalat kifogásolják, ott valóban nagylehetabaj.” A jobbak mind elmentek Ugyanezt halljuk a szülőktől is. Akik átíratták a gyereküket, mind azt mondták: nem láttak garanciát arra, hogy a szenei gimnáziumban kellő felkészítést kap a felsőfokú tanulmányokra. Kohút József rétéi szülő szerint a fia az első osztály végén kevesebbet tudott, mint kilencedikben. „Főleg a matematikával és az angollal voltak gondok, az utóbbit olyan tanárnő tanította, akinek sem tekintélye, sem megfelelő tudása nincs, a diákok javították ki, ha hibásan mondott valamit. Most a pozsonyi magyar gimnáziumba jár a fiunk, keményen kell tanulnia, hogy behozza a lemaradást, de nem bántuk meg, hogy így döntöttünk. Csak az iskolát sajnálom, magam is odajártam, és kár, hogy üyen dicstelen vége lesz.” Az egyházfai Hamerlik Rudolf szintén az első osztályból vitte el a lányát, mint mondja, azért, mert nem akarta, hogy a gimnáziumban lógni tanuljon. „Nem győztem csodálkozni, hogy szinte naponta a déli busszal jött haza, állandóan összevont meg helyettesített óráik voltak. Az angolórákon az abc-től kezdték a tananyagot, a haladóknak kellett a gyengébbekhez igazodniuk. A tanárnő jóformán meg sem szólalt angolul, a diákok azt csináltak, amit akartak, távoztak, amikor kedvük tartotta. Amikor kifogásoltuk, hogy az angolul jól beszélő diákoknak ez kevés, azt a választ kaptuk, hogy járjanak különórákra! Egy tavaszi szülői értekezleten, amikor az igazgatónő az eredményeket sorolta, felszólaltam, hogy készítsen felmérést arról is, mennyi a rövidített óra, és mennyit hiányoznak a pedagógusok - erre hallgatás volt a válasz. Amikor megtudtuk, hogy nem nyílik első osztály, tudtam, hogy tovább fog romlani a helyzet, hiszen melyik jó pedagógus jön egy agonizáló iskolába? Nem beszélt rá senki, hogy vegyem ki a lányomat, magam is meg tudom ítélni, mi a jó neki. De ha Szencen csoda történne, egy új pedagógusgárda jönne a gimnáziumba, én lennék az első, aki visszavinném.” Aszenci Rigó Mária unokája nem is akart gimnáziumba menni, autószerelőnek jelentkezett. „Nagy rábeszélésre mégis a gimnáziumba írattuk, hogy mentsük az iskolát. Úgy éreztük, ez kötelességünk, a fiam is ott végzett, és mindig magyar érzelműek voltunk. A gyereket felvették a gimnáziumba, átlépett a vállalkozói középiskolába, aztán három tantárgyból megbuktatták, kettőből anélkül, hogy figyelmeztették volna. Abban az iskolában csak addig fontos a gyerek, amíg oda jelentkezik, utána már nem törődnek vele. T udták, milyenek a jegyei, mégis agitálták, aztán meg kirúgták, micsoda hozzáállás ez?” Hasonló dolgokat hallottunk a többi szülőtől is, akik máshová íratták a gyereküket, de nem kívántak névvel nyilatkozni. Azt mondták, mivel az iskola vezetésénél nem találtak meghallgatásra, más megoldást kerestek, és többé nem foglalkoznak azzal, mi történik ott. „Amikor panaszkodtam az osztályfőnöknek, azt mondta, örüljek, hogy a gyerekem ott lehet, mert máshol le sem érettségizne. Majd meglátjuk, de ha így van, azon is el kell gondolkozni, hogy vajon Szencen bárki leérettségizhet?” - tette fel a kérdést az egyik édesanya. A diáknak van saját véleménye A gimnázium igazgatónője szerint a színvonalesés általános jelenség, nem csak Szencre jellemző, azt pedig határozottan cáfolja, hogy az angol nyelv oktatásával gondok volnának. „Épp ellenkezőleg, a kolléganő nagyon is sokat követel a diákoktól” - mondja Kontár Ildikó. Az angoltanámő szerint is az a gond, hogy a gyengébb tanulóknak túl nagy a tempó, amit ő diktál. Igaz, hogy időnként rakoncádanok a gyerekek, de ő nem engedi, hogy a fejére nőjenek. „Akis létszám miatt a kezdők és haladók együtt vannak, így kell egy szintre hoznom őket, ami nem könnyű feladat. De megbirkóztunk vele, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tavalyi negyedikesek jó eredménnyel érettségiztek angolból” - mondja Árva Katalin. A két másik angolszakos az elmúlt tanévben távozott az iskolából, hármuknak ugyanis nem jutott volna elég óra. Hogy a legjobb maradt-e, annak a diákok a megmondhatói, de a két volt kolléga úgy véli, nem véleden, hogy az iskolatanács elnökének s az MKP városi, valamint járási elnökének, a Szene és Vidéke Alapítvány elnökének, Duray Rezsőnek a lánya, Árva Katalin volt a kiválasztott. „Akkor indult el ez a gimnázium a lejtőn, amikor ez a kolléganő magyart, majd angolt is kezdett tanítani - mondja Lengyel Júlia, aki szintén angolt tanított a szenei gimnáziumban. - Mérhető volt, mennyi az általa vitt osztály lemaradása azokhoz képest, ahol más oktatta ugyanazt a tantárgyat. Tudtuk, hogy ennek ellenére ő fog maradni, ezért inkább elmentünk De nem a mi véleményünk a mérvadó, hanem a diákoké és a szülőké. Ha egy családból az utóbbi években a nagyobbik gyerek idejárt, a kisebb már nem követte. Nem kell ehhez kampány, elég, ha a diákok otthon beszámoltak a tapasztalataikról.” Hogy miről számolnak be a gimnazisták, arról tucatnyi anekdota kering a városban, egyik megdöbbentőbb, mint a másik. Az érintettek a megmondhatói, mennyi a valóságalapjuk, mindenesetre a szenei magyar alapiskolából tavaly egyedenegy diák küldte a jelentkezését a helyi gimnáziumba. A város lakosságának a 2001-es népszámlálás szerint huszonkét százaléka magyar, de a behatások nem ezt tükrözik. A két szlovák alapiskolába vagy 1500 gyerek jár, a magyarba mindössze 184, a mintegy 180 elsős közül 12 magyar, ebből is csupán 4 szenei, a többit a környékbeli falvakból szedték össze. „Most két kilencedik osztályuk van harminc- három diákkal, négyen készülnek gimnáziumba. Mi mindig ide irányítjuk őket, de a végső döntés joga a szülőké” - mondja Metzner Zoltán, az alapiskola igazgatója. Szencre már senki nem készül A nagyfödémesi alapiskolából két éve nem jelentkezett senki a szenei gimnáziumba. Az igazgatónő, Vajda Gabriella szerint inkább Galántára mennek a diákok, az idei 21 kilencedikes közül is oda jelentkezik az a három, aki gimnáziumban szeretne tovább tanulni. Az okokról az igazgatónő nem kíván nyilatkozni, azt mondja, a volt diákokkal beszéljünk. A volt diákok pedig azt mondják, a szenei gimnáziumban az a legfontosabb, van-e mindenkinek papucsa, és az órákon leginkább kártyázni lehet megtanulni - ennek egyébként fotós kollégánk is a tanúja volt. A féli alapiskolából is régen akadt jelentkező a szenei gimnáziumba. Az igazgató, Jančošek Margit szerint a 18 kilencedikes közül hárman készülnek gimnáziumba - Pozsonyba. „Egyszerűbb a közlekedés, vonzóbb a főváros, Szene már fel sem merül alternatívaként” - mondja. Jókán ugyanez a helyzet, inkább Pozsonyt és Galántát választják a kilencedikesek. „Azt hallani azoktól, akik odajárnak, hogy sok a lyukas óra, jönnek-mennek a tanárok. Én nem tudom megítélni a-helyzetet, de a 21 kilencedikesünk közül senki nem készül oda” - mondja az igazgatónő, Kovács Erika. Néhány éve még Diószegről is jártak diákok a szenei gimnáziumba, de ez már a múlt. A helyi magyar alapiskola igazgatója, Halász Mária szerint nagyobb az érdeklődés a szakiskolák iránt, a tizenhárom kilencedikes közül talán ketten mennek gimnáziumba, ők is Galántára. A szenei gimnáziumból kilépett diákok a pozsonyi, galántai és so- moijai gimnáziumban folytatják tanulmányaikat, ezért megkérdeztük az említett iskolák igazgatóit is, tapasztaltak-e náluk komolyabb lemaradást. Valamennyien nemmel válaszoltak, de azt is hangsúlyozták, hogy nyilván az ambiciózus ügyes tanulók mertek iskolát változtatni. A somorjai Madách Imre Gimnáziumba hárman léptek át Szencről, minden évfolyamba egy- egy diák, és négyen jelentkeztek az első osztályba. Trencsík János igazgató szerint az átigazolt diákok nem különböznek a többiektől, hiszen néhány éve már ők is csak úgy tudnak két osztályt nyitni, hogy 1,5-ös átlag felett nem felvételiz- tetnek. Azt a feltételezést, hogy a szenei gimnázium volt angoltanára toborozta volna hozzájuk a diákokat, visszautasítja. Azt mondja: az állás iránt érdeklődő kollégának rögtön megmondták, hogy nincs szabad hely, mert a betegszabadságon levő angoltanárt visszavárják. A galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatója, Marsai János szintén azt mondja, Szencről csupa kitűnő tanuló lépett át hozzájuk: egy a negyedik, ketten a harmadik osztályba. „Nálunk több a választható tantárgy, köztük humán diszciplínák is, a jogra készülő negyedikesnél ez volt a fő szempont, az egyik kislány pedig az uszodánk miatt lépett át, mert egészségügyi problémái vannak. Nincs velük gond, könnyen felzárkóztak” - mondja az igazgató. A pozsonyi Duna Utcai Gimnáziumba szintén három szenei gimnazista lépett át, és író Erzsébet igazgatóhelyettes szerint könnyen beilleszkedtek. 1,5-ös ádag felett már ők sem felvé- teliztetnek, mint mondja, örülni kell minden jó diáknak. Üzenet egykori iskolámba Nagy válogatás tehát az egykor elitiskoláknak számító gimnáziumokban sincs már, és főleg azokban nincs, ahol az igény és a kínálat is egyformán alacsony. Mégis, mindennek ellenére és minden körülmények között igaz marad, hogy egy kisiskola is erényévé tudja tenni azt, ami hátrányának látszik. Mert minden diákra külön figyelhet, olyan viszonyokat teremthet, annyi megmutatkozási lehetőséget nyújthat, amennyire a tömegoktatásban esély sincs. Szencen ezt a lehetőséget mulasztották el valamikor a kilencvenes évek elején, mert arra tettek, hogy jöjjön mindenki, aki akar, sőt az is, aki nem akar. Ajó szándék vitathatatlan, de a jelek szerint a pokolba vezet, mert a kín- nal-keserwel toborzott diáktól nem lehet megkövetelni azt, amit attól, aki tudatosan választotta az iskolát és tanulni szeretne, nem pedig csak érettségi bizonyítványt szerezni. És ha az idecsábított jó eszű, tehetséges diákot lehúzza az ádag, az ingovány, az szintén a to- borzók lelkén szárad. A 2009. október 22-én megtartott iskolatanácsi ülésen újra a válság volt a téma - ezúttal a néhány szülő is nyíltan elmondta véleményét. A tanácstagok meghallgatták őket, aztán bizalmat szavaztak az igazgatónőnek - a hat jelenlevő közül négyen. Egyesek szerint ez pozitív jelzés, mások szerint pedig csak azt bizonyítja, hogy az iskola- tanács tagjainak többsége homokba dugja a fejét. Akárhogy van is, ki kell mondani, a gimnázium a végnapjait éli, és megszűnése akkor is Kontár Ildikó nevéhez fog fűződni, ha ő legjobb tudása szerint mindent megtett azért, hogy megmaradjon. Akár a színvonal csökkenése, akár belső bomlasztás volt a diákok tömeges távozásának az oka, a felelősség az övé, mert a mindenkori igazgató joga és kötelessége leváltani, elbocsátani, felelősségre vonni, érvekkel ellensúlyozni azokat, akik az általa vezetett intézmény ellen dolgoznak - még akkor is, ha egykor az ő szekerét tolták. Minden magas pozícióba jutott embernek tudnia kell, hogy egykori támogatói jelentik számára a legnagyobb veszélyt, mert előbb-utóbb benyújtják a számlát. Márpedig a szülőket és a diákokat nem kell, hogy érdekelje, kiknek a lekötelezettje, kik befolyásolják, milyen okok és érdekek tartják a helyén az igazgatót - számukra egy a fontos: mit nyújt az iskola. A mindenkori igazgató egyedül nekik tartozik elszámolással - meg a saját lelkiismeretének. Ha pedig elkerülhetedenül itt a vég, arról is számot kell adnia, vajon az utolsó diák is megkapta-e az általa vezetett intézményben azt, amire okkal tartott igényt. A Szenczi Molnár Albert Gimnázium tavaly volt ötvenéves, de a megemlékezés elmaradt - nem volt mit ünnepelni. Újabb kerek évforduló pedig biztosan nem lesz, most már csak az a kérdés, sikerül-e tisztességgel befejezni az iskola pályafutását. A válasz a szendéken múlik. Ők csak azért távoznak, mert véget ért a tanítás (Somogyi Tiborfelvételei)
