Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-31 / 252. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 31. www.ujszo.com Vásáry André tehetségét Farinelliéhez hasonlítják (Képarchívum) Vásáry André a Meteorit Színházban ad koncertet Férfiszoprán a fővárosban KONCERTAJANLO Isaac De Bankóié egy rejtélyes idegen szerepét játssza Jim Jarmusch új filmjében, Az irányítás határaiban A legfeketébb fekete „Nagyon komolyan veszi a munkáját..." (Zuzana Mináčová felvétele) Pozsony. November 5-én a Me­teorit Nemzetközi Színházban (Čulenova u. 3.) Vásáry Andre fér­fiszoprán ad koncertet. Ez a külön­leges tehetségű művész a világ rangos komolyzenei színpadain bizonyított már, tehetségét tekin­télyes zenei kritikusok Farinellié­hez hasonlítják, aki az 1700-as években császároknak és királyok­nak énekelt. Vásáry André siker- története 2004-ben kezdődött, amikor megnyerte a rangos Mis­kolci Operaversenyt. Ezt követően ösztöndíjat kapott a világ egyik Budapest. Jövő héten kerül a mozikba a Szobafogság, amelynek rendezője, Daniel Young úgy véli: filmjével új műfajt teremtett. A „női thriller” férfi főszereplője Nagy Er­vin, aki élvezi, hogy végre gonosz­tevőt játszhat. „Ez a világon az első »női thriller«, ami nőkről és nőknek szól; ezt a műfajt én találtam fel - mondta Daniel Young a sajtó képvi­selőinek tartott vetítést követően. „A filmek többsége férfiaknak ké­szül, a thrillerek pedig kizárólag nekik, hisz egy nőt nem nagyon iz­gat, ha egy fickó ki akar nyírni né­hány fehémeműs csajt a vásznon” - vélekedett a rendező, akinek film­jében ezúttal a férfi főhős hordja az alsóneműt, Nagy Ervin karaktere ugyanis a játékidő nagy részét egy szál alsógatyában tölti. A történet szerint egy anyjával élő kamaszlány egy bűnözőt rejte­get a szekrényében. A Nagy Ervin által életre keltett figura először a lányt, majd az anyját is az ujja köré csavarja, hatalmas káoszt okozva az amúgy sem egyszerű család éle­tében. Az 1990 óta rendszeresen Ma­legrangosabb zenei intézményébe, a Boston Conservatoryba. Első bos­toni koncertje után az EMI lemez­szerződést ajánlott neki, Mester­dalnokok című lemeze pár hónap alatt elfogyott a boltok polcairól. 2008-ban döntős volt a római nem­zetközi énekversenyen, ahol a vati­káni televízió közvetítésének kö­szönhetően 160 millió ember előtt énekelt. Legutóbb a Csillag születik tehetségkutató műsorban tűnt fel, hogy elkápráztassa a zsűrit és tom- bolásra késztesse a közönséget. A pozsonyi koncerten vendégei Fát- rai János (bariton) és Kármán Eme­se (szoprán) lesznek, (juk) gyarországra látogató amerikai rendező elmondta, hogy a sztori igaz történeten alapul, egy újság­cikkben olvasott az esetről, ame­lyet aztán persze kellően kiszíne­zett. Az elsőfilmes rendező el­mondta: rengeteg válogatást tar­tottak, hogy megtalálják a szinte kizárólag angol (és kis részben magyar) nyelvű film szereplőit, és azért döntött Nagy Ervin mellett, mert egyedül róla gondolta úgy, hogy jól is néz ki, szexis is, és még játszani is tud. Első angol nyelvű szerepével kapcsolatban Nagy Ervin elmond­ta, egy gyorstalpaló angoltanfo­lyamot kellett elvégeznie a forgatás előtt, és bár a nyelv miatt az egész forgatás alatt volt benne egy kis félsz, alapvetően élvezte a munkát. „Jófiúkat játszani tök unalmas; egy olyan manipulativ, sunyi és gonosz figura, mint amilyet a Szobafog­ságban játszom, lényegesen szóra­koztatóbb, ráadásul a nézők fi­gyelme akarva-akaratlanul is min­dig a negatív hősre irányul” - véle­kedett a színész, hozzátéve: az álta­la játszott karakter „azért annyira nem rossz arc, csak simán életben akar maradni”. „Minél sötétebb a bőröd, annál nehezebben találsz munkát, de minél világo­sabb, annál nagyobb a fizetésed” - állítja Jim Jarmusch legújabb filmjé­nek, Az irányítás határai­nak fekete hőse, Isaac De Bankóié. SZABÓ G. LÁSZLÓ Három nagy név játszik mellet­te: Gael Garda Bemal mint mexi­kói, Tilda Swinton mint szőke és Bill Murray mint amerikai. Isaac De Bankóié, a filmbeli rejtélyes idegen, aki titkos meg­bízás teljesítésére készül, egy négymilliós etnikai csoport tagja, amelynek többsége Nigériában él, ő azonban Elefántcsontparton született, több mint húsz évet Franciaországban töltött, majd miután önálló estjével keresztül- kasul beutazta Afrikát, New Yorkban telepedett le. Eredeti hi­vatása szerint matematikus, jó nevű francia filmesek azonban színésszé avatták. Nekik köszön­hetően akadt meg rajta a szeme Jim Jarmuschnak is, aki előbb az Éjszaka a Földön, majd a Szel­lemkutya, utána pedig a Kávé és cigaretta című rendezésébe is meghívta. De forgatott már Lars von Trierrel is a Manderleyben, A sötétség mélyén című Joseph Conrad-regény alapján készült amerikai kalandfilmben pedig Tim Rothtal és John Malkovich- csal alkotott remekbe szabott tri­ót. Karlovy Vary idei fesztiválján Jarmusch magányos gyilkosa­ként futott, és büszkén mondta: számára az is nagy elismerés, hogy bekerült a Casino Royale- ba. Egy színész, aki matemati­kus? Számomra ön az első eb­ből a kategóriából. És olyan színésszel már beszélt, aki pilótaképzőt végzett? Eddig még nem. Akkor most már azt is elmond­hatja, hogy igen. Mert az is én va­gyok. Hogy lett mindezek után szí­nész? Régi történet. 1981-ben, hat évvel az egyetem elvégzése után ráérősen sétálgattam Párizsban. Egyik kávézóból ki, a másikba be. A Saint-Germain-des-Prés-n megállított egy pasi. „Elnézést, kérdezhetek valamit?” - s már nyújtotta is a kezét. „Nem színész véletlenül?” - és tetőtől talpig jól megnézett. Kedves volt és rokon­szenves, esküszöm, azt hittem, hogy meleg. Teledumálta a fe­jem, hogy pont úgy nézek ki, mint készülő filmjének egyik sze­replője, ugyanis nemsokára for­gatni fog. Es rábeszélt, hogy kí­sérjem el egy darabon, hogy el­mesélhesse az egész történetet. Nem tudtam elküldeni őt, két órát töltöttem vele. A végén adott egy könyvet. Ajándékba. A Ro­binson Crusoe-t. Azt akarta, hogy játsszam el nála Pénteket. Én! Ez bolond, gondoltam. De a forga­tókönyvet nem tudtam letenni, hajnalig olvastam. És elkezdtem álmodozni, hogy inkább színész leszek, mint pilóta. Na és mi lett a szereppel? Két hét múlva felhívott, hogy bocs, mégsem kellek. A producer ugyanis nem engedte meg neki, hogy egy névtelen feketének adja Pénteket. De fél év múlva újra je­lentkezett, hogy már forog a film, és a francia verzióban számol ve­lem, mehetek majd szinkronizál­ni. Az meg mi? - kérdeztem. A stúdióban aztán mindent elma­gyaráztak, és még Michael Yor­kot is közelről láthattam. Kezet akartam fogni vele, de odébb rángattak. Mindegy. Megkaptam viszont az öt legjobb párizsi színi­iskola címét, és választottam kö­zülük egyet. Irodalom, színház, film. Nekem ez mind új volt. Egé­szen addig nem is nagyon olvas­tam. De annyira izgatott a színé­szet, hogy a repüléssel fel is hagy­tam. Jim Jarmusch-sal hol találko­zott? Cannes-ban egy fogadáson, 1984-ben. A Florida, a paradi­csom című filmjét vetítették a fesztiválon, mondtam neki, hogy mennyire szeretem, és beszélget­tünk egy kicsit. A végén adott egy névjegykártyát, én felírtam neki a címemet, majd küldtem pár fotót magamról, de csak öt évvel ké­sőbb találkoztunk újra. Claire De­nis Csokoládé című filmjében ját­szottam, Jim meg jó viszonyban van vele, eljött hozzá, amikor vág­ta a filmet, és meglátott a monito­ron. Nem sokkal később már vele dolgoztam. Azóta barátok va­gyunk. New Yorkban gyakran ta­lálkozunk. Új filmje, Az irányítás határai forgatókönyve milyen hatással volt önre? Sokáig nem is volt forgató- könyv. Összejöttünk páran, be­szélgettünk, megdumáltuk az összes figurát, és már a jelmez­próbánál tartottunk, amikor a kezemben volt a történet. Na­gyon érdekes a sztori. Itt ez a fér­fi, akinek küldetése van, miköz­ben a feladatát teljes homály fe­di. Tettei áthágják a törvény ha­tárait, utazása egyszerre valós és álomszerű, a következő lépést mindig csak azután tudja meg­tenni a cél felé, hogy megszerezte a szükséges információt. A ko­rábbi filmekben nagyon sokat improvizáltunk Jimnél, ebben nagyon pontos dialógok vannak, bár nagyon keveset beszélünk. Néha meg is akartam törni a hallgatást. Beszélni akartam, de nem lehetett. Szavak nélkül ter­mészetesen egészen más a szí­nész mimikája. Az arc legapróbb mozzanatai is komoly jelentéssel bírnak. Erre ügyelnünk kellett. Igazából azonban ez sem volt új számomra. 1987-ben Patric Che- reau színpadi rendezésében, a Nyugati kikötőben egy olyan fér­fit alakítottam, aki úgy dönt, hogy nem fog beszélni. Tehát vol­tak már ilyenfajta szakmai ta­pasztalataim. S mit szólt az öltönyéhez, amelyet a Jarmusch-fílmhez kapott? Nekem még soha az életben nem volt üyen elegáns öltönyöm. Én sem láttam még ilyen lenyűgöző darabot a filmvász­non. Kinek a fejében született meg? Jimnek határozott elképzelése volt, hogy miben legyek. Egyszer látott rajtam egy zakót, ami na­gyon tetszett neki, és valami ha­sonlót szeretett volna. A film jel­meztervezőjével együtt hármas­ban választottuk ki az anyagot, egy idős spanyol mester pedig megvarrta. És az kinek az ötlete volt, hogy egyszerre két szimpla presszót kér a film egyik jelene­tében? Ez az én specialitásom, Jim ezt tőlem emelte be. Volt egy rövid időszak az életemben, amikor pincérkedtem Párizsban. Akkor jöttem rá, hogy ha dupla presszót főzök, az első fele erősebb lesz, mint a másik. Vagyis hogy soha nem lesz benne annyi koffein, mint két szimpla presszóban. Az­óta nem is hagyom becsapni ma­gam, és már Jim is így rendeli meg a duplát, bárhol van is a vi­lágon. „Isaac De Bankóié a legked­vesebb színészeim egyike - nyi­latkozta Jim Jarmusch. - Na­gyon komolyan veszi a munká­ját, és minden szerepébe hihe­tetlenül bele tudja élni magát.” Megbeszélték már, hogyan to­vább? Biztos, hogy lesz újabb közös filmünk, de még egyetlen szóval sem érintettük. Majd annak is el­jön az ideje. Száznyolcvanöt centijével nem nagyon tud eggyé válni a tömeggel. Érik még kellemetlen megjegyzések a bőre színe mi­att? Már nem. De az is lehet, hogy nem hallom meg. Gyerekkorom­ban ez tette pokollá az életem. Az iskolában ugyanis emiatt volt a legtöbb gondom. A gyerekek na­gyon gonoszak tudnak lenni. Tő­lem is rendszeresen elvették a tíz­óraimat, csak azért, mert a legfe­ketébbek egyike voltam az osz­tályban. Felnőtt fejjel aztán már semmin sem csodálkozik az em­ber. És ha olyan fekete, mint az éj­szaka, akkor igyekszik világosabb bőrű feleséget választani magá­nak. S ha már ezt is elérte, milyen terveket szövöget? Hogy egyszer majd a saját for­gatókönyve alapján rendez filmet. És készen van már a könyv? Tíz évig írtam, One Way Ticket a címe. Egy afrikai férfi kalandjai az Egyesült Államokban. Talán mondanom sem kell: saját élmé­nyeim alapján írtam a történetet. 1997-ben negyvenegy golyót eresztettek New Yorkban egy af­rikaiba. Bruce Springsteen írt is egy dalt róla. Az én sztorimnak is ez lett az alapja. Két éven belül szeretném leforgatni a filmet. Remélem, nem akadályoz meg benne senki. A bűnözőt rejtegető kamaszlány: Laura Greenwood (Fotó: Filmunió) Gonosztevőt játszik a „női thrillerben" Nagy Ervin Szobafogság a mozikban MT1-JELENTÉS

Next

/
Thumbnails
Contents