Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-28 / 249. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK Jobban zavarja a kerítés a jogvédő szervezeteket és a politikusokat, mint a község lakosságát - a romákat akarják ilyen módon távol tartani a falutól Osztrópatak: mi van a falon innen és túl? mel, de a jobb negyedben - mond­ja, míg a helyiek nem kis kíváncsi­ságától kísérve végigporoszká- lunk a telepen. - Az emberek egy része még mindig rönkfából összetákolt, agyaggal tapasztott kalyibákban él, de épültek itt tég­laházak is. Gázvezeték, ivóvíz- és csatorna-hálózat van, ám mind­össze három család használ gázt. Talán mondanom sem kell, hogy az itt élők kilencvenkilenc száza­léka munkanélküli.” A fal vagy kerítés onnan, „alulról” szemlélve sem nyújt fé­lelmetes látványt, elrettentő ereje aligha van. A péró népe mindkét végén vígan megkerüli - így jár­nak be a faluba, hogy ne kelljen az aszfaltozott úton körbe menni. Vállukon krumpliszsákokat cipe­lő, vidám suhancokba botiok, s kisvártatva fény derül „az áru” eredetére is - lengyel rendszámú kisteherautóról osztják az errefelé „grule”-ként ismert krumplit, kiló­ját nem egész húsz centért. Mint megtudom, északi szomszédaink számára komoly piacot jelentenek a kelet-szlovákiai romatelepek. „Vagy negyven-ötven szociális lakás kellene, hogy a telep min­den lakosa emberi körülmények között élhessen - véli a kassai egyetemen szociális munkát tanu­ló fiatal hölgy -, meg munkalehe­tőségek. Bár ez utóbbi iránt itt nem túl nagy a kereslet.” Csupán érdekességként említi meg, hogy roma asszisztensként napi nyolc óra munkával alig há­romszáz eurót keres; viszont egy hattagú család havi nettó bevétele itt meghaladja a négyszáz eurót, ami olykor akár egy hétre is elég - ha el nem viszik az uzsorások. Ez az az iparág, mely itt igazán „nagyban megy”; az éhező csa­ládnál hívatlanul jelennek meg az általában kétszáz százalékos ka­mattal dolgozó önjelölt megmen- tők, s az adósságspirálból nincs menekvés. Osztrópatakon tehát Lupus est roma romini - azaz ro­ma romának farkasa. Cyril Revák polgármester: „Idővel közösségi és szociális központot építenénk a kerítés túloldalán" A babértermő fal Most, hogy áll a fal, persze min­denki igyekszik kihozni belőle a maximumot - a roma jogvédő szervezetek éppúgy, mint a roma­ügyi kormánybiztos, az emberi jo­gokért felelős miniszterelnök-he­lyettes vagy az osztrópataki raj­kók, akik már ma versenyszerűen másszák az építményt, a követke­ző szezonra edzve. A község egyet­len roma származású képviselője, Dezider Dužda, aki szintén meg­szavazta a kerítés megépítését, huzamos távollétére hivatkozva hallgat - ő tudja, miért nem kér a fal termette babérokból. Nem úgy Ľudovít Galbavý ro­maügyi kormánybiztos, aki októ­ber 20-i helyszíni szemléje alkal­mával úgy találta, törvényellenes beütése van az ügynek, ám felje­lentést csak az érintettek tehet­nek. Azok, akik úgy érzik, a kerí­tés akadályozza őket bárminemű emberi vagy állampolgári joguk gyakorlásában. Ilyenekről lapzár­táig nem érkezett hír - miképp a helyszínen sem tapasztaltam kü­lönösebb felzúdulást sem az egyik, sem a másik fél részéről. Igaz, a hó legvidámabb napján jártam a községben. Osztrópatak. Ki tudná meg­mondani, miféle indíttatás­tól vezérelve döntötték el a csendes Sáros megyei tele­pülés, Osztrópatak lakosai, hogy szűkös költségveté­sük egy részét egy fal meg­építésére áldozzák? A két méter magas és százötven méter hosszú építmény immár két hete ott ékte­lenkedik a kertek alatt, a média és a „romaügyben” érdekelt politikusok pedig ráharapnak a témára. LŐR1NCZ ADRIÁN Az indítékokat keresve min­denképp érdemes megemlíteni, hogy az ország keleti szeglete az a része a honnak, ahol a mintegy 300-500 ezer fősre becsült roma közösség döntő hányada él. Itt a legszembeödőbbek a szociális kü­lönbségek, s itt található a 2000-ben nyilvántartásba vett 620 romatelep - vagy ahogy arra­felé nevezik: péró - többsége is. A Kassai kerületben 168, az Eperjesi kerületben250 ilyen telepet szám­láltak össze, ám a statisztika ké­szítői megjegyzik, hogy némely község határában több péró is ta­lálható. Két-három évvel ezelőtt néhány lengyelországi utazási iroda ajánlatában a „péró-körút” rendes programajánlatként sze­repelt, s valóban fel-fel tünedez- tek a keleti végeken a katasztrófa­turizmus e perverz formája iránt fogékony turisták légkondicionált túrabuszaikkal. Lelkesedésük má­ra szerencsére alábbhagyott. Ugyanakkor lohadt a minden­kori kormányzat azon igyekezete is, hogy tartós megoldást keressen az idehaza „roma-problemati­kának”, Magyarországon meg ci­gánykérdésnek nevezett ügyre. Még a Dzurinda-kormányzat ide­jén felépült néhány iskola és szo­ciális intézmény, melyeket, hogy „célközönségüktől” megóvják őket, jó magas fallal kellet körül­venni, s a harmadik szektor kez­deményezésére láthattunk né­hány megvalósult projektet, me­lyek egy kicsit talán közelebb vit­tek bennünket a megoldáshoz. A legkézzelfoghatóbb eredmény, hogy húsz évvel a romákat letele­pítő, azokat folyamatosan pozití­van diszkrimináló rendszer buká­sa után a kormány elismerte: léte­ző probléma a cigánybűnözés. Ennek egyik sajátossága, hogy elsősorban a napi megélhetéshez szükséges javak, például az élel­miszer vagy a tüzelő megszerzésé­re irányul (bár az utóbbi években a szervezett, nagyobb gazdasági ká­rokat okozó bűncselekmények száma is nőtt a cigányság körében) - ez „akasztotta ki” az amúgy béketűrő osztrópatakiakat is. A fal, mely mégsem fal A lehető legvidámabb időpont­ban, „segélyosztó napon” toppa­nok be a településre. A polgármes­ter telefonon igazít útba: „Odajöj­jön, ahol a legnagyobb a tömeg és a zűrzavar, és rendőrautót lát; ott van a hivatal...” Nem kell sokat ke­resgélnem - harminc-negyven fős csoport ostromolja a községi hiva­tal földszintjének utcai frontját, ahol kis ablakon át osztogatják a szociális juttatást. A szerencsé- sebbjét - tehát azokat, akik az ábé­cében előbbre vannak, minek foly­tán már a reggeli órákban kézhez kaphatták a segélyt - illumináltsá- guk folytán könnyű megkülönböz­tetni a többiektől; az ötfokos hi­degben szandálos, rövidnadrágos gyerekek lesik, mikor csurran- cseppen nekik is valami. '„Hát legyenek üdvözölve kis fa­lunkban - fogad kedélyesen Cyril Revák, a község első embere. Mi­óta megépült a fal, alkalma nyűt bensőséges viszonyt kialakítani a hazai és külföldi médiával, ruti­nosan nyilatkozik. ,A romatelep szomszédságá­ban élő, főképp idősebb lakosok állandó gondja, hogy a kertekből rendre eltűnik a termés, sőt már az udvarokból is loptak - mondja Revák. - Megesett, hogy az egész baromfiudvart »kiürítették«, s ha a kárvallottak feljelentést tettek, a vizsgálat nem vezetett eredmény­re, a tettes ismeretlen maradt. Tarthatatlanná vált a helyzet; így 2008 elején a képviselő-testület tagjai az éves költségvetés jóvá­A házak fele farönkökből, agyagból készült Körbejárják, megkerülik - a községbe vezető út nem erre visz Lupus est... hagyása alkalmával elkülönítet­tek egy összeget a betonkerítés megépítésére. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem falról, hanem betonelemekből összeállí­tott kerítésről van szó - olyanról, amilyet ezerszám láthatunk or­szágszerte. Tizenhárom ezer eu- rónkba került; hogy hatékony lesz-e, az majd a következő ter­mésszezon végén derül ki...” Nem biztonságos Osztrópatak 1757 lakosából 1184 roma; a telepen élők rovásá­ra néhány komolyabb bűncse­lekmény is írható - egy roma fia­talember ez év elején például a közeli Szentmihályfalván (Šariš­ské Michaľany) meggyükolta az egyik élelmiszerbolt elárusítóját. Ugyanebben a községben nyáron két fiatalkorú súlyos sérüléseket okozott egy idősebb embernek, aki lopáson kapta őket. Saját köz­ségüket sem kímélik. „Látja azt a kovácsoltvas kaput a templom előtt? - kérdi egy magát megne­vezni nem kívánó helyi lakos te­repszemlém során. - Hát nem tudnám megmondani, hányadik kapu ez; megesett, hogy nappal szerelték le, s darabonként hord­ták el a gyűjtőbe. Szemtanú per­sze nem volt, senki sem akar összetűzésbe kerülni velük.” Huszonhat éve, amikor ide köl­tözött, az etnikai arányok ki­egyenlítettek voltak, mondja; az ezer lakos fele roma, fele „fehér” volt, s még élhető volt a falu. Ezzel szemben ma „a cigányok miatt a fiatalok itthagynak bennünket, s egyre nehezebben élünk. Teljes mértékben pártolom, hogy kerí­tést húztak a telep és a falu közé, mert azoknak, akik ott élnek, esé­lyük sem volt, hogy megvédjék kertjüket, portájukat. Nappal sza­ladgáltak be hozzájuk a gyerekek; lelopták a termést, és elszeleltek. Szárastól rángatták ki a földből a krumplit, ami gumó a gyökéren maradt, azt vitték. Lehajolni a maradékért már nem volt kedvük.” Osztrópatak három magyar aj­kú lakosának egyike fiatal kutyá­ját sajnálja, mely szintén gyanús körülmények között tűnt el. „Este még megvolt, reggelre hűlt helyét találtam - mondja az idős hölgy. Nem egyedülálló eset ez, több ku­tya tűnt el nyomtalanul. Főképp a zsenge húsú, fiatal állatok nin­csenek biztonságban. ..” További hajmeresztő „sztori­kat” hallgatok végig - egyebek közt arról, miképp nyert pert a he­lyi romák egy csoportja az ellenük kényszerítő eszközöket alkalma­zó rendőrökkel szemben. Nem csoda, hogy Osztrópatak ma nem tartozik az ország biztonságos falvai közé. (Somogyi Tibor felvételei) A község szociális alkalmazot­tai a segélyosztással vannak elfog­lalva, így Veronika Kalejová roma asszisztenssel indulok terepszem­lére a fal mögé. „Magam is itt élek a szüleim­2009. október 28., szerda 6. évfolyam, 40. szám < ( < (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents