Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-27 / 248. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 27. Régió - Csallóköz - hirdetés 11 A Bihari Kör a játszó- és táncházi foglalkozásokon kívül a fiatal népzenészek képzését is felvállalta * Elhúzták az „aprótalpúak” nótáját Dunaszerdahely. A kezdeti ne­hézségek, valamint kény­szerszünet után ismét nagy közkedveltségnek örvend a járási székhely „aprónépe” és szüleik körében a Csema- dok Művelődési Intézetének Népzenei Klubja, azaz a Bi­hari Kör szervezte játszó- és táncház. LŐR1NCZ ADRIÁN A legutóbbi összejövetelre a hétvégén került sor a Csemadok székházában; az érdeklődés azt mutatja, hogy él az igény a néptánc és a népijátékokiránt. Huszár Ágnes, a Bihari Kör szervezője elmondta: az 1996-ban alakult társaság a ját­szó- és táncházi foglalkozásokon kívül a fiatal népzenészek képzé­sét is felvállalta; ebben kezdetben a Jánosi Együttes tagjai voltak se­gítségükre. Ösztönzésükre alakult meg dunaszerdahelyi fiatal zené­szekből a ma is működő Gyeplő zenekar. Az együttműködők köre a későbbiekben kibővült, 2003-tól folyamatosan próbálkoztak fel­nőttek számára is táncházakat szervezni, ám az érdeklődés gyér­nek bizonyult. Annál nagyobb igény mutatkozott a gyermek ját­szó- és táncház iránt, hiszen ezek­re nemcsak a városi, hanem a környékbeli falvakban élő szülők is rendszeresen elhozták csemeté­iket. Az oktatók sora is fokozato­san bővült; többek közt Török Sándor és Bors Erika bábolnai néptáncoktató, Madocsai Kardos Klaudia fejlesztő-pedagógus és Varga Mária énekes vezették a foglalkozásokat. Két éve szoros együttműködés alakult ki a Bihari Kör, valamint Ölveczky Árpád és Ölveczky Mónika, a komáromi Mórinca Gyermek Néptáncegyüt­tes vezetői között. A játszó- és táncháznak ma törzsközönsége van; tevékenysé­gük fő támogatója a Csemadok Művelődési Intézete, mely bizto­sítja a működés .szervezeti és anyagi hátterét. A Bihari Kör kö­vetkező rendezvényére november 22-én, majd december 20-án ke­rül sor 17 órától a dunaszerdahe­lyi Csemadok-házban. A talpalávalóról a Gyeplő zenekar gondoskodik, a jókedvről maguk a résztvevők felvétele) a hálójukat Hagyományt kívánnak teremteni a közös, szervezett, nagy halászatból a bögellői halastavaknál Kivetették Pontyok, csukák, harcsák, busák, amurok és kárászok (TASR-felvétel Bögellő. A falu határában ta­lálható halastavakon első alka­lommal került sor közös, szerve­zett, nagy halászatra. A halasta­vak üzemeltetői a csehországi Rožmberkban hagyományosan megrendezett eseményhez ha­sonlót szeretnének meghonosí­tani nálunk is. Szombaton hu­szonötén vetették ki a hálót, a tervek szerint a kifogandó mennyiség 80 tonna volt. Egyébként nemcsak halásztak, hanem a zsákmányt eladásra és helyi fogyasztásra is felkínálták. Bögellőnél három nagy halas­tó van mintegy 76 hektáron. Megtalálhatók itt a pontyok, csukák, harcsák, busák, amurok és kárászok egyaránt, (szt, tasr) AJANLO Október 27. (kedd) Pozsony - 18.00: Tóth Fe­renc író, tanár, történész tart előadást Napóleon és Pozsony 1809 címmel a Pozsonyi Casi- nóban (Klarisszáku. 7.). Június 24-én volt 200 éve, hogy Napó­leon elfoglalta Pozsonyt, (ú) Október 27-28. (kedd-szerda) Dunaszerdahely - konfe­rencia a pódiumművészetről, ezen belül az amatőr színját­szásról, a bábozásról, a vers- és prózamondásról. A rendezvé­nyek szakmai, szervezési, anyagi kérdéseinek megvitatá­sa a Csemadok Művelődési In­tézetében. (szt) Október 28. (szerda) Somorja - 9.30: Musaeum Hungaricum VI. - A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja címmel konferencia a Fórum Kisebbségkutató Intézet szék­házában. (ú) Somotja-13.30: Nyelvet öl­tünk - mozgókiállítás a magyar nyelvről Kazinczy Ferenc szüle­tésének kétszázötvenedik év­fordulója alkalmából. A kiállítás a Madách Gimnázium udvarán tekinthető meg, 13.30 és 16 óra között minden érdeklődőt vár­nak. A kiállítás szlovákiai foga­dópartnere a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, (as) Október 23-án az 1956-os magyarországi eseményekre emlékezett Du­naszerdahely lakossága is. A koszorúzást megelőzően Hájos Zoltán pol­gármester, Csáky Pál, az MKP elnöke, valamint Márnái Lajos, Magyar - ország helyettes pozsonyi nagykövete mondott beszédet. A diplomata hangsúlyozta: a határon innen és túl megült közös ünnepek arról ta­núskodnak, hogy a magyarok az országhatároktól függetlenül ma is együtt gondolkodnak, együtt élnek. (Lőrincz Adrián felvétele) A Centrum Planéta zdravia meghívja Önt A PAJZSMIRIGY BETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE és A PAjZSMIRIGY REGENERÁCIÓjA című előadásra. A tartalomból: • A pajzsmirigy szerepe az immunrendszerben • Az étkezés és a jódhiány hatása a pajzsmirigyre • Dr. Malyhin módszere a vérösszetétel megállapítására • A test regenerációs képességének fejlesztése Helyszín: Egészségügyi Középiskola Športová ul. 349/34 (a Bonbon hotel mögött), Dunaszerdahely Időpont: 2009. okt 28. (szerda) és 2009. nov. 4. (szerda) 17.00 órakor, 23-as tanterem Szerezzen örömet V . hozzátartozóinak. Hívja a Providentet pénz kézhez vagy számlára rejtett illetékek nélkül kezes vagy ingatlanfedezet nélkül pénz egyszerűen bármire Hívjon Ingyen: 0800 101 611 www.provldent.sk PROVIDENT MP910428 RK910989

Next

/
Thumbnails
Contents