Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-03 / 228. szám, szombat
8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 3. www.ujszo.com RÖVIDEN Döntöttek: jövőre is lesz Pohoda Pozsony. Jövőre is lesz Pohoda fesztivál - adta hírül közleményben Michal Kaščák, Szlovákia legnagyobb zenei-művészeti fesztiváljának vezetője. Sokáig kérdéses volt, folytatódik-e a rendezvény, melynek 13. évfolyamát idén júliusban tragédia árnyékolta be: a Trencsénre lecsapó pusztító szélvihar összedöntötte a fesztivál legnagyobb sátrát, több látogató megsérült, egy 29 éves fiú meghalt. Michal Kaščák elmondta, nem volt könnyű döntés, ám minden pro és kontra érvet figyelembe véve végül a folytatás mellett döntöttek. Ebben nagy szerepe van annak a morális támogatásnak is, amelyet a barátoktól, ismerősöktől, a fesztivállátogatóktól kaptak, hangsúlyozta. Nem utolsósorban azért is vállalták a folytatást, mert nem szeretnék, ha a jó hírű Pohoda fesztivál története egy ilyen tragikus fejezettel érne véget, (s, ú) Schwarzenegger nem kivételez Los Angeles. Ugyanúgy kell kezelni Roman Polanski ügyét, ha amerikai bíróság elé kerül, mint bárki másét - szögezte le helyi idő szerint csütörtökön Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó. A Los Angeles-i főügyész egyidejűleg cáfolta, hogy bosszúhadjárat folyna a rendező ellen. A filmsztárból lett, osztrák születésű politikus a CNN televízióban arról szólva, hogy megkegyelmezne- e Polanskinak, akit egy 13 éves lány harminc évvel ezelőtti megerőszakolása és szökés miatt akarnak bíróság elé idézni, kijelentette: „nem járnék el máshogy ebben az ügyben sem, mint más esetben”. A helyi törvények értelmében a kormányzónak hatalmában állna megkegyelmezni a filmrendezőnek, ha ezt kérelmezné tőle. Schwarzenegger hangsúlyozta, hogy csodálja Polanski filmes munkáját, de szerinte ebben az esetben teljesen mindegy, hogy valaki „nagy filmsztár, nagy rendező vagy producer, ugyanúgy kell kezelni, mint egy egyszerű halandót”, (mti) KÉPERNYŐ Folytatódik a SZÓSZ ?!:) Jaume Collet-Serra lélektani horrorja gyerekhősök (gaz)tetteivel manipulálja a néző félelemérzékelő idegeit Egy árva kislány ördögbőrben Nem a fikciós-stilizált valóSZÓSZ ?!:) címmel nyelvi vetélkedőt indított tavasszal az m2. A Kazinczy-évfordulón bemutatott sorozat vasárnaptól folytatódik: a játékosok előbb visszaidézik a tavaszi adások legjobb pillanatait, majd a nyelvi illemet, a sznobizmust és a magázódást vesézik ki. Mit tud a magyar nyelv? Hogyan, mitől és miért változik? Milyen is ma pontosan? A magyar nyelv évében, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján egy érdekes tálalású vetélkedősorozatban rafinált, játékos kérdések, humoros írások és rögtönzések segítségével közismert írók, költők, színészek, nyelvészek és műfordítók keresik a válaszokat. A márciusban útjára indított SZÓSZ ?!:) A magyar nyelv szava- borsa című vetélkedő szereplői az első szériában a kódextől az SMS- ig mutatták be a magyar írásbeliséget, születésétől forradalmam át mai állapotáig, a reklámszövegek koráig kalauzolták végig a nézőket a beszélt nyelv történetén. A magyar nyelv ugyanakkor kiapadhatatlan forrás, a műveltségi vetélkedő tavaszi fordulóiban újabb és újabb témák merültek fel, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A játékosok, Csákányi Eszter, Pokomy Lia, Bíró Kriszta, Molnár Piroska, Mácsai Pál, Barna Imre, Vámos Miklós, Lator László, Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna, Várady Szabolcs és Réz Pál tehát újra megállnak egy szóra, és a nyelvi vetélkedő őszi epizódjaiban paródiától a pletykán át a jövő nyelvéig újabb nézőpontokból vizsgálják a magyar nyelvet. SZÓSZ?!:) A magyar nyelv szava-borsa 2009. október 4., 19.35, m2 ságba elrugaszkodott, szellemlényekkel ijesztgetős agresszív horrorfilmek sorát gazdagítja Az árva. A hazai mozikba a napokban eljutott új opus a műfajnak nem B, C... F kategóriás darabja, hanem egy igazán élvezhető, a háton idegfutko- sást idéző, borzongással fogyasztható, a zsigerekig szorongató érzéssel ható jó mozi. TALLÓSl BÉLA Az árva nem fikciós-stilizált valóságba bont ki egy történetet, hanem egy teljességgel elfogadható, hihető mindennapi helyzetből indít: egy család elveszti születendő gyermekét... Nem szerkesztési bakiként szövegben felejtett nyelvi logikátlanság az, hogy „születendő gyermekét” veszíti el a család. Mivel valóban nem újszülött, hanem még meg nem született gyermekét veszíti el egy átlagos, mindennapi család. A lényeg, hogy a gyerekvesztés nem akármilyen körülmények között esik meg. A rémálmokkal sújtó, vérrel átitatott körülményeknek az izgalmas, rácso- dálkoztató filmes tálalása utal arra, hogy itt valami furcsaság készül, valami nem mindennapi izgalom lóg a levegőben. A születendő gyerek elvesztésének lehengerlő módja a horrort kirobbantó gyutacs. Itt ugyan még nem igazán lehet tudni, víziót látunk-e vagy valóságot, de a kusza látvány sejtet valamit a ránk váró izgalmak minőségéből. A sejtés, hogy elmegyünk valamiféle fokozottan abszurd horrorba, azonban nem iga- zolódikbe. Mivel szép lassan realisztikus kibontakoztatással, felfedéssel kiderül, hogy csak egy véleden szerencsétlenség, esetleg génhiba miatt veszíti el a család a születendő gyermeket - már előző csemetéjük, egy kislány is halláskárosodással jött világra. Szenvedik a tragédia okozta sokkot és lelki hatást. Szinte semmi sem történik velük a szorongáson és a rémálmo- dáson kívül. Akár unalomba is folyhatna a film szép lassan, horrornak semmi nyoma, ha bizonyos jól elrejtett jelek nem ijesztgetnének. Ezek a jelek azonban - hirtelen-váratlan hanghatások, a nemhallók csendje - sem készakarva, stilizálva l'art pour l'art keltettek. Teljesen mindennapi hangeffektusok, amelyeket azonban a rendező (és bizonyára a hangmérnök) tökéletes pontossággal, precizitással épít bele abba a semmi különös állapotba, ahogy otthon létezik a család. Olyan hanghatások utalnak csak arra, hogy egy idő után valaminek történnie kell (és történni fog), amilyen hangokat otthon, saját fürdőszobánkban is hallhatunk akár. Ezekkel a hangokkal a rendező jó eredménnyel fokozza a nézőben azt az indulatot, amely olyanfajta várakozást kelt, hogy essen meg már valami szörnyű történés a következő pillanatban, különben a felfokozott idegállapot miatt rögvest inkontinenciás problémákat okoz a film eseményeinek követése. Nagy nehezen eljönnek és onnantól kezdve már zúdulnak ránk a félelmetes borzalmak egy rejtélyes, követhetetlen lelki világ következményeként. És még mindig úgy, nagyon sokáig úgy, mintha nem is horrorfilmet néznénk, hanem egy abszolút életszerű valóságot, kicsit naturalisztikusan, de hitelesen ábrázolva. A végén mintha átcsapnánk irreálisba, de csak mintha... Mert mi van akkor, ha valóban létezik az a fajta betegség, amellyel a film manipulál. Mégpedig oly módon manipulál, hogy az kész horror. A család, amelyik a film starthelyzetében elveszti gyermekét, pótolni szeretné egy fogadottal. Egy intézetben találnak is egyet, egy kilencéves kislányt, Esthert, aki mintha nekik teremtődött volna, olyan természetességgel vonzódik hozzájuk. Kicsit furcsa a lányka, de végtelenül intelligensnek és érzelmileg fejlettnek bizonyul. Örökbe fogadják, és elviszik jó kis horror-búvóhelyes otthonukba, az üres gyerekszobába. S a kislányból hamarosan - lelki világának fokozatos kitárásával - kibújik a cserebogár: vagyis kirobban belőle az ördög. Hosszú, kínos, sok szenvedést okozó nyomozás után - amelyet az anya folytat félig titokban - kiderül a kislányról, hogy ritka rossz betegség támadta meg, s emiatt szenved a környezete, vagyis a befogadó család olyannyira, hogy szinte mészárszékké változik az édennek hitt otthon. A mód, ahogy henteskednek a végén az aktőrök, egy kicsit eltúlzott ugyan, de bocsátassék meg a felfokozott vérbőség, hiszen az árva Esther és a befogadó család kapcsolatának története végül is csak egy film... mégpedigahorrorműfajában megfogant. S nem elvetélt. Főleg nem elvetélésre ítélt. Cédulák, törmelékek, morzsák sokasága - mintha egy összetépett kamasznapló vagy kamaszkori regénypróbálkozás darabkáit próbálnánk meg könyvvé rendezni „Ennyibe belefér a végtelen” CSEHYZOLTÁN „Ennyibe belefér a végtelen” - olvasható Szászi Zoltán és Gyenes Gábor képregényének egyik oldalán, s ez az „ennyi” egyszersmind a mű fő témája is, vagyis az, hogy mennyire szuszakolódik, szusza- kolható bele a végtelen például a szerelembe, a szexualitásba vagy a mesterséges mámorba, mennyire van jelen a halálban, a depresszióban vagy akár a nyelvben. A Kamasz című művészi képregény tétje kettős: sikerül-e a tárgyhoz megfelelő nyelvet és képi világot teremteni, illetve sikerül-e kijátszani a képregény műfajának közhelyrendszerét. Szászi Zoltán izgalmas nyelvi világot teremt, mely szinte ellenőrizetlenül árad, áramlik, mint egy szürrealisztikus tudatfolyam-elömlés, nem ismeri ugyan a központozást, de mégis szervezett, mivel térképzeteket kelt, versszerű tömbökként viselkedik, ezáltal még szervesebb része a vizuális világnak. Nincsenek a szokásos, szóval kövérre töltött füstfellegek, szájhoz rajzolt bod- rocskák (az olaszok ezek alapján nevezik magát a műfajt fumetti- nek), hiszen egyébként is a belső monológok, a beszéd mögöttes vagy a beszédet helyettesítő megnyilvánulások dominálnak. A szöveg nem él a „hangosítás” klasszikus effektusával sem: nincsenek kiugratott óriásbetűk, vastaggal pingált érzelmi kitörések vagy vékonnyá nyújtott sikolyok. A kép és szöveg nem iskolás módon kerül kapcsolatba egymással, tág teret nyer az asszociativitás („de hisz te is vagyok / ha érzed amit én érzek”). Füzeüapok sokasága van, cédulák, törmelékek, morzsák sokasága rendkívül ízlésesen illesztve a képek köré, mögé, melyeket számos absztrakt motívum fokoz ex- presszívebbé. Mintha egy összetépett kamasznapló vagy kamaszkori regénypróbálkozás darabkáit próbálnánk meg könyvvé rendezni. Egyszerűsítenénk azonban, ha azt állítanánk, Szászi Zoltán nyelve döntően autentikus kamaszszövegelésnek tűnik (pl. „Szétkapom a faszit tutkeráj / vagyis istenbizony / mint a régi eszkabicajom /esküszöm / hugi nem tartja meg / hűje pontos jével/ az a csaj/ ez beton.”), hiszen mindig képes eleven személyt sugalmazni a gondolat mögé, ami itt különösen fontos, hiszen a füstbodrok hiánya a szövegek személyekhez való kötését is megnehezítheti. A képregény nyelve gyakorta teljesen költői: képgazdag abban az értelemben is, ahogy a dalszövegek világa idéződik meg, és erőteljes akkor is, amikor egy-egy drama- turgiaüag kiélezett pillanatban berobban a magas költészeti ihletett- ség, pl.: „kancsalpléhkrisztuskák/ arcunk zúduló fénybe / fordítnák / elsüllyedt arcod / varjak hordják szét”. Érzelmileg felfokozott helyzetek megjelenítésében különösen sikeres kép és szöveg kapcsolata, ráadásul a képet költői kép értelemben is használnunk kell: „te nagyokos / de mit csináljak veled / te dobozolt emberhús / mászik szemedre az első bogár / kinyílt a virág feletted”. Aköznyelv, a nyelvtani, stilisztikai értelemben fékeveszett szövegelömlés, a tömény költészet és a lehetséges jelentések sokirányúsítása (pl. „foszlányok / tebenned bíztunk” vagy: „anyának otthon/veritas a varrógépe”) keveredése nem eklektikát, hanem szimultán jellegéből adódóan szinte realisztikus otthonosságérzetet kelt. Az alkotók a magyar nyelvet széles skálán működtetik, ami mindvégig képes biztosítani a szerteágazó szöveg intellektuális izgalmát. Számos intertextust is akad, sőt megidézett regényhelyzet, a másságában is ismerős fordulat. Kiemelendő még a munka rétegezettsége is: bátran ajánlható a populáris képregények barátainak is, de intellektuális csemegeként, Dino Buzzati utolérhetetlenül gyönyörű képregényének címét megidézve képes poémaként is olvasható. Kétségtelen, hogy a mű szociokulturá- lis világa korántsem a szűknad- rágos szárnyaló szuperhősöké, de nem is mesébe illő vágyálmok pót- kielégüléses leképezésére hivatott, és a mostanság gomba módra elszaporodó, a japán modellt jobbára dilettáns módon követő rajzolók szárnypróbálgatásaival sem mutat semmilyen rokonságot. Gyenes Gábor világa kiforrott, karakteres, összetéveszthetetlen, a populáris és a művészi határán egyensúlyoz, minden pórusában együtt lélegzik Szászi Zoltán szövegeivel. A fordulatos, és mély érzelmekben gazdag cselekmény egyes titokszálai mellett megjelenik, afféle manapság divatos tetoválásként a szöveg testén néhány kínai jel (mondat?) is, melyek nyelvtudás hiányában számomra pusztán a dekorativitást fokozzák, de ki tudja... A szép kiállítású (nem feketefehér!) kötet a műfaj első fecskéje tájainkon. Bízzunk benne, hogy lesz folytatás. (Szászi Zoltán - Gyenes Gábor, Kamasz, Lilium Aurum, 2009.) (Fotó: Continentalfilm) Esther (Isabella Fuhrman) az iszonyat maga
