Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-27 / 248. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 27. www.ujszo.com Röv»pm Újabb vasutassztrájk Magyarországon Budapest Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart ma délelőtt 10 és 12 óra között az öt reprezentatív magyarországi vasutas szakszer­vezet, így tiltakozva a mellékvonalak tervezett bezárása ellen. Si­mon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke a NOL-nak el­mondta: azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert a kor­mányzati oldal a tegnapi egyeztetésen sem hajlott arra, hogy visszavonja a mellékvonalak bezárásával kapcsolatos döntését. Az időpont kiválasztásánál figyelembe vették, hogy az iskolákban őszi szünet van. (ú) Radikalizmushoz vezet a feszültség Pozsony. Egyre nő a roma és nem roma lakosság közti feszült­ség, de a megoldási kísérletek sorra kudarcot vallanak. Mivel emi­att egyre inkább teret nyer a radikalizmus, a helyzetet nagyon pon­tosan le kellene írni - véli Štefan Kužma. Az SDKÚ-DS képviselője szerint egyetlen centet sem volna szabad munka nélkül odaadni a munkaképes lakosságnak, és minden egyes bűncselekményért büntetés jár. (TASR) RÚZ-Híd együttműködés Pozsony. A Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) képvi­selőivel találkoztak tegnap a Híd vezetői. „Mindketten tudjuk, hogy a megoldás a jelenlegi nehéz helyzetből a több munka, és nem a növekvő munkanélküliség” - mondta lapunknak Simon Zsolt, a Híd alelnöke. dpj) Peter Tatár most sikertelenül próbálta meg lefoglalni az SNP teret Fico Moszkvában ünnepel Pozsony. Robert Fico minisz­terelnök távollététől elte­kintve sem lesz azonban fel­hőtlen 1989 évfordulójának megünneplése, legalábbis Pozsonyban. Húsz évvel ez­előtt a Szlovák nemzeti felke­lés (SNP) terén tüntettek az emberek a kommunista rendszer ellen, ám a novem­beri kerek évfordulón üres lesz a tér. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A fővárosi önkormányzat hó­napokkal ezelőtt - elsőként - megemlékező rendezvény lebo­nyolítása céljából lefoglalta a helyszínt, ám napokkal ezelőtt elállt korábbi szándékától. Nem lesz megemlékezés a téren, az önkormányzat viszont nem is en­gedi át a helyszínt. Érdeklődők pedig lettek volna. A városvezetés szerint mivel több fontos partner elállt az ak­ció szervezésétől, illetve a gazda­sági válságnak köszönhetően alacsonyabb költségvetéssel szá­molhatnak, úgy döntöttek: a megemlékezésen spórolnak. A tervek szerint a forradalmi tünte­tések eredeti helyszíne helyett a Fő téren és a Hviezdoslav téren lesznek az évfordulós megemlé­kezések. Nem értenek egyet a vá­ros vezetésével a bársonyos for­radalom egykori vezetői. Az egy­kori pozsonyi tiltakozó megmoz­dulások két arca, Ján Budaj és Müan Kňažko nem szerveznek semmit, de meglepetésükre meg sem szólította őket a főváros ön- kormányzata. Peter Tatár, a rendszerváltó VPN egyik vezér­alakja - aki mellesleg jelenleg pozsonyi önkormányzati képvise­lő - le szerette volna foglalni az SNP teret, de „későn” érkezett. „A lehető legkorábbi időpontban mentem, pontosan fél évvel no­vember 17-e előtt, de meglepeté­semre már megelőztek” - mond­ta a csalódott Tatár. A városveze­tés döntésével ő sem ért egyet, így kollégáival a Hodža tér lefog­lalását kérte, ahol megemlékező akciót szerveznek. Tatár elmon­dása szerint az elnöki palota előt­ti teret mindenképpen „le­foglalta” volna, hogy megelőzze a Szlovák Testvériség szélsőséges mozgalmat, mely ott szokta akci­óit szervezni. Hasonló ókból va­laki a kormányhivatal előtti térre is megemlékező akciót jelentett be. Eddig még sem a kormány, sem az elnöki hivatal nem jelez­te, hol és hogyan szeretnék meg­ünnepelni a bársonyos forrada­lom 20. évfordulóját. Elsősorban a kormány feladata lenne, hogy a rendszerváltásról méltó módon megemlékezzen a kerek évfordu­lón, ám a főváros hozzáállása azért is furcsa, mert Pozsonyt a kormánnyal ellentétben nem posztkommunista politikusok, hanem egy jobboldali koalíció vezeti. (MSz, p) 26,80 euróval több személyi jövedelemadót fizetünk Jövőre emelkedik az adó Egy év alatt szerzett diplomát a dékán lánya - a képzés másoknak ötéves Felsőfokú gyorstalpaló Trencsénben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Adócsökkentés bizto­san nem lesz, sőt a vártnál maga­sabb adót fizetünk majd jövőre, a parlament ugyanis a képviselői fi­zetések mellett befagyasztotta az adómentes alapot is. Ezzel a lépés­sel 33 millió euróval (1 milliárd korona) többet szednek be az adó­fizetőktől, vagyis fejenként min­denki mintegy 27 euróval (810 ko­rona) több adót fizet majd jövőre. A 2004-es adóreform vezette be az adómentes jövedelmet a jelen­legi formájában, a létminimum 19,2-szeresében határozta meg az összegét. Ezt tavasszal a parla­ment a válság hatására a létmini­mum 22,5-szörösére emelte, vagyis 3435 euróról (103 500 ko­rona) 4026 euróra (121 ezer ko­rona) nőtt. Az összeg jövőre is emelkedett volna, mivel júliustól a létminimum mintegy 6,3 euróval (189 korona) emelkedett. Ha a képviselők nem szavazták volna meg az adómentes jövedelem be­fagyasztását, és az az eddigieknek megfelelően emelkedett volna, akkor az átlagos adófizető jövőre kevesebb adót fizetett volna. „Az adómentes jövedelem stagnálása a dolgozók számára 2010-ben 26,80 euró (807 korona) adó- emelkedést fog jelenteni” - fi­gyelmeztetett blogjában Jozef Mihál adószakértő, a Szabadság és Szolidaritás párt alelnöke. A kormány ezt a lépést az ön­kormányzatok igényeivel indokol­ja. A gazdasági válság jelentős jö­vedelemkiesést okozott az ön- kormányzatoknak, melyek legna­gyobb központi pénzforrása ép­pen a személyi jövedelemadó. En­nek 94 százalékát kapják a megyei és a helyi önkormányzatok. Az adómentes jövedelem összegének tavaszi emelése, és a negatív adó bevezetése 83 millió euróval (2,5 milliárd korona) csökkentette be­vételeiket, melyek a váfság miatt különben is alacsonyabbak lettek volna a tervezettnél. Egyes számí­tások szerint ugyanis a válság mi­att mintegy 100 millió euróval (3 milliárd korona) kevesebb adó folyt be, ami szinte teljes egészé­ben az önkormányzatok vesztesé­ge­Mihál meglepőnek tartja ezt a lépést egy magát szocialistának nevező kormánytól. „Robert Fico ezzel a módosítással főleg azoktól vesz el pénzt, akiknek a legalacso­nyabb a fizetése” - jelentette ki az SaS alelnöke. (lpj, s) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem csak a csehor­szági Pilzen egyetemén voltak visszaélések diplomaügyben, a sajtóértesülések szerint a trencsé- ni egyetemen is lehetett egy éves „képzéssel“ diplomát szerezni. Az intézmény egyik karának dékánja járt közben lánya „érdekében“, aki pár hónap alatt végezte el az egyébként ötéves tanulmányokat, ráadásul a gondos dékán-apa még az államvizsga-bizottság tagja­ként is segédkezett. A lánynak közben még arra is jutott ideje, hogy egy szemesztert Bolognában töltsön egy cserediák-program ke­retében. Ötéves tanulmányait ku­tyafuttában, két év alatt fejezte be az Akadémiai Szenátus egyik hall­gatói tagjai is. Miroslav Mečár, az egyetem rektora szerint az intéz­ményben senki sem sértett tör­vényt. Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter szerint egy év alatt sem­miképpen sem lehet mérnöki dip­lomát szerezni, ezért vizsgálatot rendelt el az egyetemen. Mikolaj hozzátette: ha bebizonyosodik a turpisság, a trencséni intézmény elvesztheti akkreditációját, a jö­Tanévnyitó a Trencséni Alexander gyorsabb az oktatás az átlagnál vőben így nem oszthatna diplo­mát. Nem igaz, hogy a trencséni Alexander Dubček Egyetem egyes hallgatóinak már egy-két akadé­miai év után diplomát adott - állít­ja a felsőoktatási intézmény rekto­ra, Miroslav Mečár. Mečár közölte, a dékán lánya a kassai Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán tanult 2001 és 20Ó6 közt, 2006- ban jelentkezett a trencséni intézménybe, ahol a Kassán szer­zett kreditek felhasználásával már 2007- ben engedték államvizsgáz­ni. Az egyetem vezetője szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy Dubček Egyetemen, ahol lényegesen (TASR-felvétel) egy hallgató rövid idő alatt szer­zett diplomát Trencsénben. Ő a nyitrai Pedagógiai Főiskolán vég­zett, majd a pozsonyi egészségügyi főiskolán doktorált, Trencsénben pedig - ahová 2007-ben jelentke­zett - idén a korábbi vizsgáit elis­merve engedték államvizsgázni és szakdolgozatát megvédeni. Miroslav Beblavý, a Jól Szerve­zett Társadalomért Intézet vezető­je szerint a trencséni eset csak a jéghegy csúcsa. Beblavý úgy véli, több egyetem távutas képzése is a trencsénihez hasonló „gyorstalpa­lónak“ számít. (MSz) Pénzt nem kölcsönözhetnek a külképviseletek, csak tanácsot adhatnak, és kapcsolatba léphetnek a hozzátartozókkal 92 szlovák állampolgár már nem tért vissza a nyaralásból DEMECS PÉTER Pozsony. Bár idén 92 szlovák állampolgár már nem tért vissza a nyaralásából, összességében el­mondható, hogy a tragédiák a nyári szezon alatt kerülték a turis­tákat. A külügyminisztérium sze­rint kétségtelen, hogy nyugod- tabb szezont zártak, mint 2008-ban, amikor a horvátországi buszbaleset során 14 szlovák vesztette életét. A legnagyobb felhajtást idén egy olaszországi üdülőközpont megfertőzött ivóvize okozta, amelytől több szlovákiai turista is megbetegedett. Romániában és Törökországban ugyan karambo­lozott két, szlovák turistákat szál­lító autóbusz; a baleset során vi­szont senki sem halt meg, sőt sú­lyos sérülések sem voltak. Az ország nagykövetségein vi­szont a SkyEurope légitársaság csődje miatt külföldön rekedt turis­ták elszállítását is meg kellett olda­ni. A római nagykövetségre például Nápolyból telefonáltak turisták, akiknek nem indult repülőjük Po­zsonyba. Azt állították, hetvenen vannak és sok köztük a gyermek. A konzul azonnal biztosított autó­buszt azzal, hogy az érintetteknek csak hazautazásuk után kell kifi­zetniük az útiköltségeket. „A busz kiérkezése után viszont kiderült, hogy egy gyermek sem volt a vára­kozók közt, s a busszal végül csak 20 ember utazott haza. Természe­tesen az út költségeit máig nem fi­zették ki, ami miatt kellemetlensé­gei vannak a konzulnak” - magya­rázta Anna Juriková, a külügymi­nisztérium konzuli osztályának ve­zetője. A bajbajutott turisták a számta­lan figyelmezetés ellenére sem tudatosítják, hogy a külügyi kép­viseletek csak tanácsot adhatnak, kapcsolatba léphetnek a hozzá­tartozókkal, de pénzt nem köl­csönözhetnek. A minisztérium idén először tette lehetővé, hogy a külföldre utazók egy elektronikus kérdőív kitöltésével jelezzék a tárcának, hogy hova és mennyi időre utaz­nak. Ha az adott régióban bármi történik, a tárca azonnal kapcso­latba léphet az állampolgárokkal, és tanácsot ad a helyzet megoldá­sára. Ezzel a lehetőséggel június­tól szeptember végéig 2000 em­ber élt - végül csak 11 személyt kellett értesíteni a szükséghely­zetről. A szlovákok külföldön el­követett kihágásai közt továbbra is a közlekedési szabályok meg­szegése áll az első helyen. A tárca szerint tanácsos kifizetni a külföl­dön kapott bírságokat, ugyanis egyes országokban akár le is tar­tóztathatják, ha néhány hónappal később, egy véletlenszerű ellen­őrzés során kiderül, hogy tartoz­nak a rendőrségnek a bírsággal. Foci és külpolitika Nemcsak a labdarúgás szerelmesei készülnek a 2010-es labdarúgó világbajnokságra, hanem a minisztérium is. A Dél-afrikai Köztár­saságba utazó szurkolóknak külön honlapon adnak majd tájékoz­tatást az eseményről, a helyi törvényekről, szabályokról, bírságok­ról. Egyelőre nem tudni, lesz-e VB alatt kihelyezett konzulátusa Szlováldának, vagy sem. „A visegrádi országokkal is tárgyalunk ez ügyben. Mindenesetre meg kell várni a decemberi sorsolást, hogy pontosan tudjuk, melyik régióban lesznek a szlovák játékosok” - szögezte le Juriková. (dp) Megölték a főnököt Újra bíróság előtt a savasok Pozsony. Megkezdődött tegnap a Legfelsőbb Bíróságon a fellebbvi- teli eljárás a savasmaffia-perben. A vádlottakat a bűnbanda főnöké­nek, František Mikemek a meg­gyilkolásával, és 2,7 millió koronás (89 625 euró) gazdasági csalással vádolják. A tárgyalásra rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett került sor. Az ülésen részt vett az előzetes letartóztatásban levő Rastislav Š., Jozef K. és Peter L., illetve további négy vádlott, akik szabadlábon vannak. A tárgyalást biztonsági okokból nem a bíróság épületében, hanem a pozsonyi fegyintézetben tartják. A vádlottak tegnap meg­próbálták hátráltatni az eljárást az­zal, hogy panaszt nyújtottak be a ta­láros testület elfogultsága miatt. Azt nehezményezték, hogy az eset­tel foglalkozó bírók egy része tilta­kozott a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Štefan Harabin ellen, és aláírta a bí­rók szólásszabadságának betartá­sát követelő petíciót. „Ha egy bíró nyíltan kijelenti, hogy nem függet­len a döntéshozásban, akkor a be­nyújtott panasz alapján ki kellene vonni a döntéshozatalból” - mond­ta Jozef K. A legfelsőbb instancia ezeket a kifogásokat nem tartotta mérvadónak, ezért a panaszt eluta­sították. Az ügy ezért került a Leg­felsőbb Bíróság elé, mert a vádlot­tak nem értettek egyet a bandafő­nök meggyilkolásáért kapott bün­tetésekkel. 2007 szeptemberében az akkori Speciális Bíróság élet- fogytiglanra ítélte Rastislav S. vád­lottat, Peter L. pedig 12 évi szabad­ságvesztést kapott, mivel terhelő vallomást tett társai ellen. Jozef K. nem kapott büntetést, mivel ko­rábban jogerősen életfogytiglani" büntetésre ítélte a legfelsőbb ins­tancia több kényelmetlenné vált tanú meggyilkolása miatt. Az esetnek összesen 11 vádlottja van, beleértve azokat, akik részt vettek Miker 2001-ben történt gyilkosságában - nyolcán közülük szabadlábon védekezhetnek. A bűnbanda 2000 és 2001 között leg­kevesebb három embert ölt meg. Áldozataikat fejbelőtték, kénsav­ban feloldották, majd a folyadékot egy szennyvízelvezető csatornába öntötték. Miker állt a bűnbanda élén, amely értéktelen szoftverek­kel való üzleteléssel tett szert több millió koronás bevételre. Épp az ő ötlete volt, hogy az áldozatokat kénsavban oldják fel, végül ő is így végezte, miután a bűnszövetkezet tagjai nem voltak megelégedve a bűnözésből befolyó összeg elosztá­sával. (dem,s) Megyei választások StB-st csinált ellenfeléből Borosháza (Pružina). Sajátos kampányeszközzel élt ismeretlen tettes a megyei választások előtt a vágbesztercei járásbeli Boroshá­zán (Pružina). Milan Olšovskýról, a baloldali Úsvit párt képviselőjelölt­jéről olyan szórólapokat hordtak szét, amelyeken az szerepelt, hogy az együttműködött a pártállami titkosszolgálattal, az ŠtB-vel. Mindezt a Nemzet; Emlékezet Inté­zetében őrzött iratokból készült másolatokkal igyekeztek igazolni, kiderült azonban, hogy az említett dokumentumokban - szemben a tettes állításával - nem szerepel Olšovský neve. Ajelölt feljelentést tett. (TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents