Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-26 / 247. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 26. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Overdose „szlovák” lesz? Elképzelhető, hogy Over­dose, a magyar csodaló a szlo­vákok büszkesége lesz - írta a Blikk. Dózi tulajdonosát, Mi- kóczy Zoltánt kommandósok vették őrizetbe csütörtökön Nagyváradon, és kérdéses, mi lesz Dózival, ha nem tud gon­doskodni róla. „Ezt még senki nem tudja” - mondta Bús An­tal, az alagi lovas központ ve­zetője. „Most Angliában van rehabilitáción, valamikor no­vemberben kerül haza” - tette hozzá. Elmondta, Overdose- nak szlovák állampolgárságú társtulajdonosa is van, így az is elképzelhető, hogy a ma­gyar versenylovat már nem a Dunakeszi mellett található lovardába viszik, hanem Szlo­vákiába - írta a Blikk. Asszonyom, nem kíváncsi a párttagságiigazolvány-gyűjteményemre? (Peter Gossányi karikatúrája Az amerikai fogyasztók huszonöt éven át többet költöttek, mint amennyit kerestek Soros nem számít felívelésre Soros György szerint nem valószínű, hogy az amerikai gazdaság további visszaesé­sek nélküli folyamatos növe­kedésbe kezd. A magyar­amerikai nagybefektető a londoni Financial Timesnak adott videóinterjúban azt mondta: apiacokismét működnek, és a világgazda­ság is túljutott a korábban el­szenvedett sokkon. Hosszú időbe telik azonban, mire a világ feldolgozza ezt a válsá­got, és a problémák fő forrá­sa az Egyesült Államok. MTl-HÁTTÉR A 18 perces inteijúban Soros azt mondta: az amerikai fogyasz­tó, akinek költekezésétől az ame­rikai gazdaság teljesítményének több mint 70 százaléka függ, hu­szonöt éven át többet költött, mint amennyit keresett. Ez akár folytatódhatott is volna, mivel Kína és az „ázsiai tigrisek” kész­séggel finanszírozták volna az amerikai folyómérleg-deficitet az Egyesült Államokkal szembeni folyamatos többletükkel, ám az amerikai fogyasztó mára túlzot­tan eladósodottá vált, és vissza kell fognia kiadásait. Soros György szerint a piaci fellendülést jelenleg az a remény hajtja, hogy „ez a válság is olyan, mint a korábbiak”, és a kilábalás V-alakú pályát követ - vagyis a meredek visszaesés után egyenes vonalú növekedés indul. Áz üz­letember azonban kijelentette: lehet, hogy téved, de ebben nem hisz, mivel nem látja, mi lehetne a forrása a növekedésnek az amerikai gazdaságban. Más elemzők ugyanakkor derűlátóbbak az amerikai kilátá­sokkal kapcsolatban. Az Econo­mist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befekteté­si banki jellegű gazdaságelemző cége - novemberre szóló, Lon­donban már hozzáférhetővé tett legújabb világgazdasági prognó­zisában jelentősen javította az amerikai gazdaságra adott előre­jelzését: most 2,4 százalékos re­álnövekedésre számít az Egyesült Államokban 2010-ben az eddig érvényben tartott 1,7 százalékos növekedési prognózisa helyett. Az EIU londoni elemzői is úgy vélik azonban, hogy a kezdeti meglódulás után 2011-ben meg­torpanás várható az amerikai gazdaságban, mivel valószínűleg nem lesz újabb költségvetési ösz­tönző csomag. A cég azzal szá­mol, hogy 2011-ben 1,1 száza­lékra lassul vissza a reálnöveke­dés az Egyesült Államokban, és 2012-ben sem lesz gyorsabb 1,9 százaléknál. Soros György - aki mától a Kö­zép-európai Egyetem (CEU) szervezésében előadássorozatot kezd a Magyar Tudományos Akadémián az általa kidolgozott reflexivitás-elméletről, valamint annak gazdasági-társadalmi al­kalmazásairól - a dollár gyenge­ségéről a Financial Timesnak azt mondta: általános a bizalomhi­ány a valutákban, és a befektetők a reálkonstrukciók felé mozdul­nak. A dollár jelenleg „nagyon gyenge valuta”, de ez bizonyos mértékig nagyon hasznos is, mi­vel az amerikai fogyasztó többet takarít meg és kevesebbet költ, így az export lehet az amerikai gazdaság kiegyensúlyozásának módja. Ezért a dollár rendezett körülmények között zajló leérté­kelődése valójában kívánatos fo­lyamat - tette hozzá Soros. Kevésbé kívánatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a Wall Street egyes nagybankjai az „államtól kapott ajándékból” - vagyis a költ­ségvetési tőkepótlásokból - folyó­sítanának prémiumokat a banká­roknak, mert ez jogosan kelt ellen­érzést az adófizetőkben. A bankári prémiumok ügye ko­moly feszültségeket szít Nagy-Bri- tanniában is, különösen azóta, hogy több brit nagybankot csak részleges államosítással lehetett megmenteni az összeomlástól. Az egyik vezető londoni gazda­ságelemző csoport, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minap kiadott új prognó­zisában azt jósolta, hogy a londoni City bankosai az idei év után összesen 6,012 milliárd font ju­talmat vehetnek fel, 50 százalék­kal többet, mint tavaly. Mervyn King, a Bank of England - a brit jegybank - kormányzója a múlt héten, egy üzleti fórumon elmondta: a brit bankrendszerben végrehajtott közvetlen kormány­zati befektetések és garanciaválla­lások összege megközelíti az ezermilliárd fontot. A bankkor­mányzó szerint a pénzügyi válság közfinanszírozási árát egy teljes nemzedéken át fizetni kell majd. Az idei brit költségvetés példát­lan, 12 százalékot meghaladó GDP-arányos államháztartási hi­ánnyal számol. JEGYZET Készüljél fel a hangulatra JUHÁSZ KATALIN Nagy az izgalom egy német mul- ticég pozsonyi fiókjánál. A hétvé­gi céges partira iderepül a mün­cheni tulaj, aki legutóbb két éve tette tiszteletét a kies Szlovákiá­ban. Menedzsemő ismerősöm lázasan készül a nagy találkozás­ra, például már hetekkel ezelőtt bejelentkezett a város legme­nőbb mesterfodrászához, akinél hetven eurónál kezdődik „egy fej”. Továbbá új ruhát rendelt egy elegáns szalonban, és persze kozmetikushoz is készül aznap. Akkora lelkesedéssel részletezi a teendőket, hogy illik érdeklődő arcot vágnom. Vele örülök tehát, hogy az új cipő árát sikerül meg­spórolnia, mivel a tavalyi fekete tűsarkú eddig csak kétszer volt rajta. Lám, milyen apróságokon múlhat a szakmai előmenetel, fut át az agyamon, és számba veszem fő­ként bakancsokból álló lábbeli­arzenálomat. Acéges bulik hangulatát alapve­tően a vezetőség viselkedése ha­tározza meg. A beosztottak egész este óvatosan figyelik, hogyan vi­gad a főnök, és szigorúan csak annyira engedik el magukat, amennyire illendő és tanácsos. Ha a boss külföldi, az atmoszféra is visszafogottabb, az „informál meeting” hosszú eredményérté­kelő beszéddel kezdődik, a leré­szegedés, asztalon táncolás re- , ménye azonnal szertefoszlik. Ha azonban a főnök csak munkaidő­ben csúcsmenedzser, este vissza- vedlikhús-vér emberré, az al­kalmazottak bátran elengedhetik magukat. Nincs is demokratiku­sabb jelenet annál, mint amikor a gondnok együtt hány az ügyveze­tő igazgatóval a vécében, titkárnő és osztályvezető együtt kuncog a főnök nyitott sliccén. A parti utá­ni munkanapon azonban nem il­lik felemlegetni mindezt, az élet szépen visszazökken a rendes ke­rékvágásba. A munkahelyi vacsoráknak ná­lunk is hagyománya van. A leg­több vállalatnál egy kondér ká­posztaleves, néhány mélyhűtött pizza, illetve demizson bor képezi a választékot, a helyszín pedig ál­talában az emeleti tanácsterem. A multik azonban adnak a részle­tekre : drága helyen drága menüt, vagy svédasztalt rendelnek, ze­nekart szerződtetnek. Egy-egy ilyen összejövetel kiváló alkalom arra, hogy az alkalmazott árnyal­tabb képet kapjon feletteseiről. Lazul a nyakkendő, oldódik a légkör, azaz esély nyílhat ked­vezmények kicsiholására, dönté­sek befolyására. A főnök ilyenkor olyasmit is megígér, amit egy rendes munkanapon gyors le­gyintéssel utasítana el. Ismerő­sömnek például két éve sikerült elérnie, hogy projektjét, amelyet a vezetőség visszadobott, újra megvizsgálják. És most megint van egy remek ötlete. Mit mond­jak, ilyesmiért már megéri új ru­hát venni, hajat bodoríttatni... KOMMENTÁR Lajčák mint drogdíler? BARAK LÁSZLÓ Miroslav Lajčák osztrák újságírók társaságában állítólag arról beszélt a minap, hogy a magyar-szlovák viszony az utóbbi he­tekben „rendeződött”. A hírt közreadó osztrák hírügynökség szerint a szlovák külügyminiszter ebbéli kijelentése egy ún. háttérbeszélgetésen hangzott el. Tudni kell, ha egy politikus a sajtó embereivel „háttérbeszélget”, az majdnem olyasmi, mint amikor a drogdí­ler egy félreeső helyen kóstolót tart potenciális kuncsaftjai­nak. A politikus ilyen esetekben általában olyan információkat kínál föl, amelyeket ő maga szeretne viszontlátni a sajtóban, hogy profitáljon belőlük. Minden valamirevaló újságíró tudja ezt, ám azért elfogadja az efféle háttérbeszélgetésekre szóló meghívásokat. Viszont, amint az ilyenkor általában feltálalt frissítők konzumálása közben meghallgatta a „háttérinformá­ciókat“, jobbára szépen továbbáll, hogy folytassa, amit éppen félbehagyott. A háttérinformációkat pedig megtartja magá­nak. Hogy alkalomadtán esetleg felhasználja, vagy elfelejtse azokat. Ha azonban meg is jegyezi őket, csak azért teszi, hogy világos legyen számára, mit, mikor és miért kavar a politikus. Ez esetben Miroslav Lajčák. Akitől a szóban forgó háttérbe­szélgetésen, nyilván a háttérbeszélgetések fent vázolt jellege miatt nem kérdezték meg az újságírók, őket vajon miért nézi hülyének. Amennyire a politikusok a mezei választókat szok­ták volt, amikor pléhpofával hazudoznak nekik. Nehéz elhinni ugyanis, hogy akár a legutolsó újdondász ne lenne tisztában a ténnyel, hogy a magyar-szlovák viszony korántsem rendező­dött. Legfeljebb egy olyan fázisban van pillanatnyilag, amit nem az egymást kölcsönösen szívató közvetlen acsarkodások jellemeznek. (Lehet, hogy azért sem, mert legutóbbi jelenése óta a magyar államfő, Sólyom László nem akart „magánlátogatóként” lovas szobrot avatni a „Felvidéken”...?) Egyébként semmiféle rendeződés, normalizálódás még csak a jelzés szintjén sem tapasztalható a magyar-szlovák viszony­ban. Lajčák állítása tehát abban a formában nem lehet igaz, ahogyan elhangzott. Szigorúbban szólva: a miniszter úr ha­zudott! Egyre megy, azért-e, mert a lelke mélyén szeretné, ha a tárgyalt viszony valóban rendeződne, avagy mert egyszerűen egy cinikus alak ő. A feszült magyar-szlovák viszony tekintetében ráadásul a szlovák fél kezében van a jelképes Fekete Péter. Vagyis a Ma­iina Hedvig-affér, a DAC-Slovan meccs indokolatlan rendőr­attakja, a szűkkeblű, sunyi nacionalizmus jellemezte állam­nyelvtörvény, de még Sólyom Szlovákiából való kitiltása is... Amíg ezek a szégyenteljes ágendák nem kerülnek megnyugta­tóan lézárásra, a magyar-szlovák viszony nem lehet rende­zett. Legfeljebb úgy lesz a szőnyeg alá söpörve ennek a vi­szonynak a szemete, ahogyan azt újságíróknak udvarolva Lajčák szándékozta megtenni. Megállapítható tehát, ahogyan az emberi agy megismerésé­nek legkomolyabb akadálya maga az agy által megismerni kí­vánt agy, a magyar-szlovák viszony rendeződősének legfőbb gátja a jelenlegi szlovák nacionalista doktrína. Akkor is, ha sajnos a magyar térfél sem mentes jó néhány két lábon járó súlyosbító körülménytől, azaz konkrét politikustól... FIGYELŐ Nem oszlatják fel az őrsereget Nem kezdeményezi a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a Nemzeti Őrse­reg feloszlatását - értesült a Népszava. A lapnak Kovács András megyei főügyész el­mondta, befejezték a Mun­káspárt még augusztus elején beadott, erről szóló kérvé­nyének vizsgálatát. Ebben egyebek közt azt írták, hogy az őrsereg ugyanazt a tevé­kenységet végezte, mint a jú­lius 2-án feloszlatott Magyar Gárda, így őket is fel kellene oszlatni. A főügyész beszá­molója szerint viszont a Nemzeti Őrsereg hagyo­mányőrző és polgárőr egye­sület májusi bejegyzése óta semmi olyat nem tett, ami a beadványban foglaltakat megalapozta volna. Könnyen elképzelhető - s ezzel név nélkül szakértők is egyetér­tenek -, hogy az őrsereg épp a Magyar Gárda feloszlatásá­ból tanult. Úgy tudni, hogy alapszabályukat teljesen másként írták meg, s tevé­kenységi körükbe tartozik a polgárőrködés is. Ilyen irányú lépéseket eddig azonban nem tett az őrsereg. Ha ugyanis valóban „polgárőrködni” akarnának, akkor ahhoz min­den polgárőrnek egyesületi tagnak kellene lennie. Eddig azonban - úgy tudjuk - to­vábbra is csak tíz taggal „üzemel” a szervezet, s nincs külön polgárőri listájuk sem, amelynek vezetése szintén kötelező lenne. Az viszont kétségtelen, hogy az őrsereg korábban - még bejegyzése előtt - többször vett részt olyan rendezvényeken, ame­lyeket a gárda szervezett. A lap emlékeztet arra, hogy ott voltak azon a tavalyi felvonu­láson, amelyet az Olaszlisz- kán agyonvert Szögi Lajos ti- szavasvári tanár emlékére tartottak. Megjelentek a szlo­vákiai Királyhelmecen is, ahol egyenruhában díszelegtek és felvonultak a városban, ezért a szlovák hatóságok eljárást is indítottak ellenük.

Next

/
Thumbnails
Contents