Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-23 / 245. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 23. Kultúra 9 Az Orange Music Live koncertsorozat keretében Pozsonyban lép fel a Massive Attack Sötét hangok masszív támadása A Massive Attack ma már stílusok és trendek felett álló zenei márkanév (Képarchívum) Aki három évvel ezelőtt lemaradt a Massive Attack pozsonyi koncertjéről, no­vember 4-én mindent pó­tolhat, sőt talán többet is kap, mint anno, mivel ok­tóber elején jelent meg a triphop feltalálóinak új EP- je, négy vadonatúj szám­mal. Bármiben lefogadom, hogy erről is játszanak majd, és ha szerencsénk lesz, a készülő új albumot is tesztelik rajtunk. JUHÁSZ KATALIN Erre a bizonyos új albumra hat éve vár az emberiség, a legutóbbi, Collected című válogatás ugyanis a sorlemezek „slágerein” kívül csak egy új dalt tartalmazott. Ha egy zenei kvíz egyik kérdése az volna, hogy soroljanak fel há­rom triphop-előadót, bizonyára a Massive Attack, Tricky és a Portis- head lenne a leggyakoribb válasz. Paradox módon pont ők hárman gyűlölik leginkább ezt a műfaji bé­lyegzőt, csakúgy, mint a Bristol Sound kifejezést. Pedig ez utóbbi talán még adekvátabb, hiszen mindannyian ebben az unalmas angol kikötővárosban tevékeny- kedve adtak valami újat és izgal­masat a világnak. Ráadásul Tricky eredetileg a Massive Attack tagja volt, csak ké­sőbb önállósította magát, mikor már komolyra fordult a dolog, a többiek nem tolerálták, hogy rendre késik a próbákról. A Massive Attack a kilencvenes évek egyik legtökéletesebb életművét tette le az asztalra négy nagy hatású album formájában (Blue Lines - 1991, Protection - 1994, Mezzanine - 1998, 100th Window - 2003), amelyek a hip- hop, a soul, a dub, a reggae, a dzsessz és a downtempo bizarr keverékével megteremtették a vi­lághódító triphopot, majd az évti­zed végére dark rockkal sötétítet­ték be azt. Az alaptrióból jelenleg már csak ketten, Robert Del Naja, azaz 3D, illetve a rapper Daddy G maradtak, a dj-kollektívából pe­dig élő zenekar lett, és a vizuális hatásokra is egyre több figyelmet fordítanak. Olyan vendégéneke­sekkel dolgoztak, mint Sinéad O'Connor, Liz Fraser a Cocteau Twinsből vagy Horace Andy, akit sokan a világ jelenlegi legjobb reggae-előadójának tartanak. A lemezeken pedig többek közt Ma­donna, Björk és David Bowie is felbukkant. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a világsztárok egy­mást taposták egy-egy Massive Attack-dalért, a duó pedig afféle kiismerhetetlen zsűriként váloga­tott közülük. Lemezeiket az össze­téveszthetetlen hangzás mellett épp az énekhangok sokfélesége teszi izgalmassá. A triphopot meghatározni szin­te lehetetlen. Olyan zene ez, amely a lélek legmélyebb bugyra­iból fakad, egyszerre lírikus, mély, álomszerű és nyomasztó. A „trip” a világtól való elszakadást és az érzékekkel való erős kapcso­latot jelenti, a „hop” pedig a hip- hop gyökereket, ám a rappelés itt inkább kántálás, az ének pedig komorabb, mélyebbre hangolt. A Massive Attack mindenesetre ma már egy leginkább önmagát defi­niáló, stílusok ép trendek felett ál­ló zenei márkanév, és a popzenei univerzum egyik legizgalmasabb produkciója. Divathullámok jön- nek-mennek, igazi megújulásra azonban csak ők voltak képesek a fent felsorolt triphop-teremtők közül, és húsz évvel a megalaku­lásuk után is stadionokat töltenek meg rajongóikkal. Remélhetőleg egy ilyen stadion lesz a pozsonyi Sibamac Aréna is november 4-én. Ráadásul már a bemelegítés világszínvonalúnak ígérkezik, ugyanis az éteri hangú Martina Topley-Bird érkezik meg­támogatni régi haverjait. Martiná­ról tudni érdemes, hogy egykoron Tricky alkotótársa és élettársa volt, tulajdonképpen ő az, aki megsze­retette a nagyközönséggel partne­re nyomasztó hangulatú bemutat­kozó lemezét. Ha lehetek szemé­lyes: életem egyik meghatározó élménye volt a Black Steel című Public Enemy-feldolgozás, ame­lyen a jól megtermedt feka helyett egy törékeny fehér tinilány hadar­ja dühösen, hogy levelet kapott a kormánytól, behívták katonának, de eszében sincs bevonulni, mert ő egy fekete férfi, akiért az országa eddig semmit sem tett... Mától látható a nemzeti galéria kiállítása, mely a színházművészet 89 utáni fejlődésébe ad betekintést A színház hatodik érzéke - díszleten, plakáton AJÁNLÓ Pozsony. A Színházi Intézet, valamint a Szlovák Nemzeti Galé­ria közös kiállítását nyitották meg tegnap az Esterházy-palota alag­sorában kialakított termekben. A kiállítás címe önmagáért beszél: A színház hatodik érzéke / A szlo­vák díszletművészet és színházi plakát 1989 után. Ahogy a tárlat tegnapi sajtótájékoztatóján el­hangzott, a kiállítás arról igyek­szik képet alkotni, hogy miként fejlődött a hazai színház „hatodik érzéke”, vagyis a színházi előadá­sokat hirdető plakát, és az előadá­sokat befogadó tér kialakítását szolgáló díszletművészet a bárso­nyos forradalom utáni időszak­ban. Vagyis a koncepció szerint a kiállítás azokat a momentumokat kívánja megtalálni és közreadni, amelyek újat hoztak az „új idők” színjátszásába vizuális téren. Ez az új pedig főként az intermediali- tás fokozottabb jelenlétében érhe­tő tetten. A kiállítás 2010. január 17-éig tart nyitva, (tébé) A magyar animáció kiemelkedő alakja volt Elhunyt Dargay Attila MTl-JELENTÉS Életének 83. évében kedden el­hunyt Dargay Attila filmrendező, Balázs Béla-díjas érdemes és kivá­ló művész, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő alakja. Bár első önálló munkája, a Ne hagyd magad emberke (1959) ka- rikaturisztikus elemeivel, filozofi­kus gondolataival a felnőtteknek készült, szinte egész alkotói pályá­ján a gyermekekhez szólt. Rajz­filmsorozatai 1960-61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek, a Nepp Józseffel és Jankovics Mar- cellel készített számtalan Gusztáv- epizód (1965-1968) rendezője­ként a maga munkáját a főhős kö­rül lábatlankodó valamilyen kis ál­lattal tette felismerhetővé. A Marci (1964-1965) és a Vili és Bütyök (1969-1970) után megalkotta a Pom Pom meséit (1978-1982) és Anagyho-ho-ho-horgászt (1982). Hihetetlen érzékkel talált rá a veretes irodalmi alapanyagra, amely alapján kedves és szeretet- re méltó, de kicsit kajla és vicces figurákat rajzolt. Hallatlan népszerűségét több gyermekge­neráció előtt olyan egész estés rajzfilmjeivel érte el, mint a Lúdas Matyi (1976), amelynek Matyóval egyenrangú, fontos főszereplője a csalafinta, gazdáját segítő liba. Még nagyobb népszerűséget ho­zott számára az előbb részekként Dargay Attila 1927-2009 (Képarchívum) készült, majd egész estés filmmé összeállított Vük (1981). A rajz­film páratlan sikere a bevezető dal és az élelmes kis rókát megörökítő játékfigurák népszerűségében is megmutatkozott. További egész estés filmje volt a Szaffi (1984) és Az erdő kapitánya (1987), keze nyomát őrzik a Dörmögő Dömö­tör gyermekújság, illetve mese­könyvek illusztrációi is. Dargay Attila emlékére ma 17.20-tól, illetve holnap, október 24-én 17.15-től két részletben ve­títi le a Vük című rajzfilmet az m2. Ma a rajzfilmrendező emlékét idé­zi meg a 6 órai teában Szulák And­rea is, illetve összeállítást mutat be munkásságáról az esti Híradó. TOLLVONÁS Indul a „szuperdöntő” MISLAY EDIT Hat fiú és hat lány. Hatan Szlo­vákiából, hatan Csehországból. Martin Chodúr, Ben Cristovao, Denis Lacho, Miroslav Šmajda, Jan Bendig, Thomas Puskailer. Dominika Stará, Leona Šen- ková, Monika Bagárová, Nikole- ta Balogová, Markéta Konvič- ková, Paulína Ištvancová. Ők azok, akik az első nemzetközi, a Markíza és a Nova műsorán egy­szerre futó Cseh-Szlovák Szu­persztár-projektben a nézők szavazatai alapján az elődöntő­kön sikeresen vették az akadá­lyokat, és bejutottak a-most már „koedukálttá” váló - dön­tőbe, amelynek első fordulója vasárnap este zajlik majd. Ne foglalkozzunk most azzal, mi lesz a jövendőbeli szuper­sztár sorsa, fényesen ível-e majd felfelé énekesi pályája, vagy rö­vid időn belül a feledés homá­lyába merül. A cseh-szlovák té­vés megaprojekt, úgy tűnik, be­váltotta a hozzá fűzött remé­nyeket, és hétről hétre mindkét országban szép számú közönsé­get szögez a képernyők elé. Bevallom, eleinte felemás érzé­seket váltott ki belőlem, hogy a korhatárt 15 évben szabták meg már a legutóbbi évfolyam­ban is. Az elődöntőket nézve azonban felül kellett bírálnom álláspontomat, mert úgy tűnik, idén az ütős tehetségek éppen a legfiatalabbak kategóriájából kerültek ki. Idén a lányok ver­senye egyfajta „gyilkos futam” volt, mert nagyon kiegyensú­lyozott volt a mezőny. A sors, azaz a nézők keze meglehető­sen szerencsés volt, és a lányok közül azokat juttatták a döntő­be, akiknek ott is a helyük. Egy­két kivételtől eltekintve. Mert Paulína Ištvancová döntőbeju­tása elég viharos reakciókat vál­tott ki, miután a lányok között nem tartozik a nagy tehetségek közé. A lányokkal szemben a fiúknál közel sem kiegyensúlyozott a mezőny, és a néhány nagy te­hetség mellett - mint a cseh Martin Chodúr és Jan Bendig vagy a szlovák Denis Lacho - olyanok is mikrofont kaptak a kezükbe, akik nem kápráztattak el bennünket. Vagy mert átla­gos, felejthető produkciókat nyújtottak, vagy mert sajnos egyetlen dalt sem bírtak hamis hangok nélkül előadni. Ennek kapcsán csak arra tudok gon­dolni, hogy elég silány lehetett a fiúknál a felhozatal, ha a több mint tízezer jelentkező között nem akadtak jobbak... Érdekes lesz figyelni, hogyan alakul a verseny a következő he­tekben, kik lesznek az igazi be­futók: azok, akiknek már a leg­elején sikerült megszerezniük a nézők szimpátiáját színvonalas teljesítményükkel, vagy azok, aki fordulóról fordulóra nyújta­nak egyre jobb teljesítményt. Eleinte voltak kétségeim afelől, hogy „igazságos” lesz-e a szava­zás, hiszen a tízmilliós Csehor­szág előnyben lehet a mind­össze feleannyi lakosú Szlová­kiával szemben. Az aggodalom fölösleges volt, mert az interne­tes fórumokat olvasva úgy tűnik, a szimpátia és a kiváló teljesítmények eltörlik a hatá­rokat. A szlovák versenyzőknek nem csupán a hazai, hanem a cseh nézők között is vannak ra­jongóik, és fordítva. És ezek a rajongók hangot adnak annak is, hogy mindegy, cseh vagy szlovák lesz-e az első Cseh-Szlovák Szupersztár. Az a lényeg, hogy a legjobb legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents