Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-23 / 245. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 23. Kultúra 9 Az Orange Music Live koncertsorozat keretében Pozsonyban lép fel a Massive Attack Sötét hangok masszív támadása A Massive Attack ma már stílusok és trendek felett álló zenei márkanév (Képarchívum) Aki három évvel ezelőtt lemaradt a Massive Attack pozsonyi koncertjéről, november 4-én mindent pótolhat, sőt talán többet is kap, mint anno, mivel október elején jelent meg a triphop feltalálóinak új EP- je, négy vadonatúj számmal. Bármiben lefogadom, hogy erről is játszanak majd, és ha szerencsénk lesz, a készülő új albumot is tesztelik rajtunk. JUHÁSZ KATALIN Erre a bizonyos új albumra hat éve vár az emberiség, a legutóbbi, Collected című válogatás ugyanis a sorlemezek „slágerein” kívül csak egy új dalt tartalmazott. Ha egy zenei kvíz egyik kérdése az volna, hogy soroljanak fel három triphop-előadót, bizonyára a Massive Attack, Tricky és a Portis- head lenne a leggyakoribb válasz. Paradox módon pont ők hárman gyűlölik leginkább ezt a műfaji bélyegzőt, csakúgy, mint a Bristol Sound kifejezést. Pedig ez utóbbi talán még adekvátabb, hiszen mindannyian ebben az unalmas angol kikötővárosban tevékeny- kedve adtak valami újat és izgalmasat a világnak. Ráadásul Tricky eredetileg a Massive Attack tagja volt, csak később önállósította magát, mikor már komolyra fordult a dolog, a többiek nem tolerálták, hogy rendre késik a próbákról. A Massive Attack a kilencvenes évek egyik legtökéletesebb életművét tette le az asztalra négy nagy hatású album formájában (Blue Lines - 1991, Protection - 1994, Mezzanine - 1998, 100th Window - 2003), amelyek a hip- hop, a soul, a dub, a reggae, a dzsessz és a downtempo bizarr keverékével megteremtették a világhódító triphopot, majd az évtized végére dark rockkal sötétítették be azt. Az alaptrióból jelenleg már csak ketten, Robert Del Naja, azaz 3D, illetve a rapper Daddy G maradtak, a dj-kollektívából pedig élő zenekar lett, és a vizuális hatásokra is egyre több figyelmet fordítanak. Olyan vendégénekesekkel dolgoztak, mint Sinéad O'Connor, Liz Fraser a Cocteau Twinsből vagy Horace Andy, akit sokan a világ jelenlegi legjobb reggae-előadójának tartanak. A lemezeken pedig többek közt Madonna, Björk és David Bowie is felbukkant. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a világsztárok egymást taposták egy-egy Massive Attack-dalért, a duó pedig afféle kiismerhetetlen zsűriként válogatott közülük. Lemezeiket az összetéveszthetetlen hangzás mellett épp az énekhangok sokfélesége teszi izgalmassá. A triphopot meghatározni szinte lehetetlen. Olyan zene ez, amely a lélek legmélyebb bugyraiból fakad, egyszerre lírikus, mély, álomszerű és nyomasztó. A „trip” a világtól való elszakadást és az érzékekkel való erős kapcsolatot jelenti, a „hop” pedig a hip- hop gyökereket, ám a rappelés itt inkább kántálás, az ének pedig komorabb, mélyebbre hangolt. A Massive Attack mindenesetre ma már egy leginkább önmagát definiáló, stílusok ép trendek felett álló zenei márkanév, és a popzenei univerzum egyik legizgalmasabb produkciója. Divathullámok jön- nek-mennek, igazi megújulásra azonban csak ők voltak képesek a fent felsorolt triphop-teremtők közül, és húsz évvel a megalakulásuk után is stadionokat töltenek meg rajongóikkal. Remélhetőleg egy ilyen stadion lesz a pozsonyi Sibamac Aréna is november 4-én. Ráadásul már a bemelegítés világszínvonalúnak ígérkezik, ugyanis az éteri hangú Martina Topley-Bird érkezik megtámogatni régi haverjait. Martináról tudni érdemes, hogy egykoron Tricky alkotótársa és élettársa volt, tulajdonképpen ő az, aki megszeretette a nagyközönséggel partnere nyomasztó hangulatú bemutatkozó lemezét. Ha lehetek személyes: életem egyik meghatározó élménye volt a Black Steel című Public Enemy-feldolgozás, amelyen a jól megtermedt feka helyett egy törékeny fehér tinilány hadarja dühösen, hogy levelet kapott a kormánytól, behívták katonának, de eszében sincs bevonulni, mert ő egy fekete férfi, akiért az országa eddig semmit sem tett... Mától látható a nemzeti galéria kiállítása, mely a színházművészet 89 utáni fejlődésébe ad betekintést A színház hatodik érzéke - díszleten, plakáton AJÁNLÓ Pozsony. A Színházi Intézet, valamint a Szlovák Nemzeti Galéria közös kiállítását nyitották meg tegnap az Esterházy-palota alagsorában kialakított termekben. A kiállítás címe önmagáért beszél: A színház hatodik érzéke / A szlovák díszletművészet és színházi plakát 1989 után. Ahogy a tárlat tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, a kiállítás arról igyekszik képet alkotni, hogy miként fejlődött a hazai színház „hatodik érzéke”, vagyis a színházi előadásokat hirdető plakát, és az előadásokat befogadó tér kialakítását szolgáló díszletművészet a bársonyos forradalom utáni időszakban. Vagyis a koncepció szerint a kiállítás azokat a momentumokat kívánja megtalálni és közreadni, amelyek újat hoztak az „új idők” színjátszásába vizuális téren. Ez az új pedig főként az intermediali- tás fokozottabb jelenlétében érhető tetten. A kiállítás 2010. január 17-éig tart nyitva, (tébé) A magyar animáció kiemelkedő alakja volt Elhunyt Dargay Attila MTl-JELENTÉS Életének 83. évében kedden elhunyt Dargay Attila filmrendező, Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő alakja. Bár első önálló munkája, a Ne hagyd magad emberke (1959) ka- rikaturisztikus elemeivel, filozofikus gondolataival a felnőtteknek készült, szinte egész alkotói pályáján a gyermekekhez szólt. Rajzfilmsorozatai 1960-61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek, a Nepp Józseffel és Jankovics Mar- cellel készített számtalan Gusztáv- epizód (1965-1968) rendezőjeként a maga munkáját a főhős körül lábatlankodó valamilyen kis állattal tette felismerhetővé. A Marci (1964-1965) és a Vili és Bütyök (1969-1970) után megalkotta a Pom Pom meséit (1978-1982) és Anagyho-ho-ho-horgászt (1982). Hihetetlen érzékkel talált rá a veretes irodalmi alapanyagra, amely alapján kedves és szeretet- re méltó, de kicsit kajla és vicces figurákat rajzolt. Hallatlan népszerűségét több gyermekgeneráció előtt olyan egész estés rajzfilmjeivel érte el, mint a Lúdas Matyi (1976), amelynek Matyóval egyenrangú, fontos főszereplője a csalafinta, gazdáját segítő liba. Még nagyobb népszerűséget hozott számára az előbb részekként Dargay Attila 1927-2009 (Képarchívum) készült, majd egész estés filmmé összeállított Vük (1981). A rajzfilm páratlan sikere a bevezető dal és az élelmes kis rókát megörökítő játékfigurák népszerűségében is megmutatkozott. További egész estés filmje volt a Szaffi (1984) és Az erdő kapitánya (1987), keze nyomát őrzik a Dörmögő Dömötör gyermekújság, illetve mesekönyvek illusztrációi is. Dargay Attila emlékére ma 17.20-tól, illetve holnap, október 24-én 17.15-től két részletben vetíti le a Vük című rajzfilmet az m2. Ma a rajzfilmrendező emlékét idézi meg a 6 órai teában Szulák Andrea is, illetve összeállítást mutat be munkásságáról az esti Híradó. TOLLVONÁS Indul a „szuperdöntő” MISLAY EDIT Hat fiú és hat lány. Hatan Szlovákiából, hatan Csehországból. Martin Chodúr, Ben Cristovao, Denis Lacho, Miroslav Šmajda, Jan Bendig, Thomas Puskailer. Dominika Stará, Leona Šen- ková, Monika Bagárová, Nikole- ta Balogová, Markéta Konvič- ková, Paulína Ištvancová. Ők azok, akik az első nemzetközi, a Markíza és a Nova műsorán egyszerre futó Cseh-Szlovák Szupersztár-projektben a nézők szavazatai alapján az elődöntőkön sikeresen vették az akadályokat, és bejutottak a-most már „koedukálttá” váló - döntőbe, amelynek első fordulója vasárnap este zajlik majd. Ne foglalkozzunk most azzal, mi lesz a jövendőbeli szupersztár sorsa, fényesen ível-e majd felfelé énekesi pályája, vagy rövid időn belül a feledés homályába merül. A cseh-szlovák tévés megaprojekt, úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és hétről hétre mindkét országban szép számú közönséget szögez a képernyők elé. Bevallom, eleinte felemás érzéseket váltott ki belőlem, hogy a korhatárt 15 évben szabták meg már a legutóbbi évfolyamban is. Az elődöntőket nézve azonban felül kellett bírálnom álláspontomat, mert úgy tűnik, idén az ütős tehetségek éppen a legfiatalabbak kategóriájából kerültek ki. Idén a lányok versenye egyfajta „gyilkos futam” volt, mert nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny. A sors, azaz a nézők keze meglehetősen szerencsés volt, és a lányok közül azokat juttatták a döntőbe, akiknek ott is a helyük. Egykét kivételtől eltekintve. Mert Paulína Ištvancová döntőbejutása elég viharos reakciókat váltott ki, miután a lányok között nem tartozik a nagy tehetségek közé. A lányokkal szemben a fiúknál közel sem kiegyensúlyozott a mezőny, és a néhány nagy tehetség mellett - mint a cseh Martin Chodúr és Jan Bendig vagy a szlovák Denis Lacho - olyanok is mikrofont kaptak a kezükbe, akik nem kápráztattak el bennünket. Vagy mert átlagos, felejthető produkciókat nyújtottak, vagy mert sajnos egyetlen dalt sem bírtak hamis hangok nélkül előadni. Ennek kapcsán csak arra tudok gondolni, hogy elég silány lehetett a fiúknál a felhozatal, ha a több mint tízezer jelentkező között nem akadtak jobbak... Érdekes lesz figyelni, hogyan alakul a verseny a következő hetekben, kik lesznek az igazi befutók: azok, akiknek már a legelején sikerült megszerezniük a nézők szimpátiáját színvonalas teljesítményükkel, vagy azok, aki fordulóról fordulóra nyújtanak egyre jobb teljesítményt. Eleinte voltak kétségeim afelől, hogy „igazságos” lesz-e a szavazás, hiszen a tízmilliós Csehország előnyben lehet a mindössze feleannyi lakosú Szlovákiával szemben. Az aggodalom fölösleges volt, mert az internetes fórumokat olvasva úgy tűnik, a szimpátia és a kiváló teljesítmények eltörlik a határokat. A szlovák versenyzőknek nem csupán a hazai, hanem a cseh nézők között is vannak rajongóik, és fordítva. És ezek a rajongók hangot adnak annak is, hogy mindegy, cseh vagy szlovák lesz-e az első Cseh-Szlovák Szupersztár. Az a lényeg, hogy a legjobb legyen.
