Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)

2009-10-15 / 238. szám, csütörtök

22 Sport ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 15. www.ujszo.com Méder Áron három év alatt kerülte meg a földet aprócska hajójával, legyőzve a természeti elemeket, a magányt és a műszaki problémákat Az óceánon mindig meg kell valahová érkezni Méder Áron három évet töltött az óceánokon mindössze hat méteres vi­torlásával, negyven orszá­got és öt kontinenst járt be, ötvenötezer kilométert tett meg. Azóta könyvet írtak róla, a budapesti rakparton pedig kiállította hajóját, ahol mindenkit szívesen fogad. A 29 éves Méder Áronnal a Carina fedélze­tén beszélgettünk. TOKÁRGÉZA Miért dönt úgy egy fiatalem­ber, hogy hajóra szálí, és három évig csak vitorlázik? Ezt a kérdést mindenki felteszi, miközben mindenki tudja rá a vá­laszt. Megkérdezik, hogy miért, de közben elmondják, mennyire irigyelnek, és milyen jó is neked. Mindenki el tudja képzelni, miért is jó három évig vitorlázni a föld körül. Az emberek nagy részében benne van a vágy a menekülés iránt. Menekülnek attól, ami itt van Európában, elhagynák ezt a mókuskereket, mindenki úgy gondolja, hogy az óceánon álom­szerű lenni, a környék pedig olyan, mint a paradicsom. Volt valamilyen kötődése a tengerhez, az óceánhoz? Tudta, mire vállalkozik? Az én személyes okom az volt az útra, hogy szeretek vitorlázni, számomra ez úgy indult, mint egy sport. 1990 óta hajózom, négy év­vel később pedig tengerre is száll­tam. Közben kinőttem a Balatont, kinőttem a tengert, és volt egy kis pénzem. Kicsit talán a szélsőségek is vonzottak, én egy kis hajóval kerestem magamnak a kalandot. Egy föld körüli úton másféle dol­gokkal találkozik az ember, más­fajta gondolkodásmódot sajátít el, és így éli át az eseményeket, ne­kem ez jelentette az okot. Ez egy nagyon figyelemre­méltó hozzáállás. Mindig is ilyen voltam, és van­nak hozzám hasonlóak. Bár nem sokan, és ez baj. Európában és fő­ként Közép-Európában, Magyar- országon csak kevés az olyan ka­landvágyó, kreatív ember, akik mernek új dolgokat felfedezni, új kalandokba vágni. Magyarorszá­gon elég nehéz elképzelni, hogy valaki felad valamit, és belevág valami újba, félünk továbblépni. A Carina egyetlen kabinjában nagy volt a zsúfoltság (Fotók: Somogyi Tibor, meder.hu) Volt valamilyenpéldaképe? Nehéz kérdés. Édesapám volt az első vitorlásoktatóm, tőle ta­nultam az alapokat, amelyek na­gyon lényegesek a vitorlázásban. O biztosan ott volt, nagy hatást tett rám, nem mint mester, nem mint példakép, hanem mint tanár. Mint a szülő, aki nagyon fontos az ember életében. Ezenkívül hatot­tak rám a tanáraim a gimnázium­ban, az egyetemen. Volt egy-két oktató, aki emberileg adott vala­mit, mint például a testnevelő ta­nárom, Gyuri bácsi, aki átadta ne­kem a sportszeretetét. Tőle tanul­tam a küzdőszellemet, és arra is megtanított, hogy tartsunk ki, és ne adjuk fel. Fiatalkoromban so­kat futottam, középtávon és ma­ratom is. Egy futónál pedig fon­tos, hogy sose adja fel, és képes legyen átlendülni a holtponton. Sokan most önt tartják példa­képnek. Vannak követői? Felbá­torított valakit arra az úq'a, hogy nekivágjon a tengernek? A weboldalámon a vitorlázók mellett nagyon sok laikus is követ­te az utamat, és merített erőt ab­ból, ami velem történt, s hogy fe­lülkerekedtem a reménytelensé­gen. Valaki azt írta az interneten, hogy a vizsgák miatt nagyon re­ménytelennek látja a helyzetét, de az én utamból erőt merített, és nem adta fel. Ez az út arról is szólt, hogy vannak nehézségek, de azokon túl lehet lépni. Jólesik önnek, ha tud máso­kat is inspirálni? Magyarországon ez szerintem ma fontos. Fontos, hogy megis­merjenek engem, mert a mai vi­lágban szükség van a jó hírekre. Én pedig nem bújok el. Kevés do­log van, aminek örülhetünk, le­gyen legalább ott közöttük az én utam. A Carina mindössze hat mé­ter hosszú és egy aprócska ka­bin van benne. Mennyi volt a leghosszabb idő, amelyet a ha­jón töltött? Gondolom, három évig nem szüntelenül a vitorlá­son tartózkodott. Kikötés nélkül 52 napig tartott a leghosszabb utam. Ezt az utat a Galápagos-szigetek és Francia Polinézia között tettem meg. Pa­namától, Galápagosig negyven napig hajóztam, az Atlanti-óceán átkelése a Zöld-foki-szigetektől kezdve Barbadosig 39 nap volt. Ez a három táv volt a leg­hosszabb, megállás nélküli sza­kasz. Ezeken kívül is volt persze rengeteg olyan távolság, amelyet közel egy hónapig tartott meg­tenni. A Földközi-tenger egy ér­dekes példa, Egyiptomból Gö­rögországig megállás nélkül 29 napot vitorláztam - nem nagy táv, de egyszerűen nem volt szél. Sokszor van az úgy, hogy rövi- debb az út, de az ember nem te­het mást, csak lehorgonyozva várja a körülmények javulását, és ha úgy alakul az idő, elindul. A hajóm egyébként is kisebb, las­sabb, mint a nagy jachtok. A szárazföldön hol töltött hosszabb időt? Fidzsin voltam hat-hét hóna­pot, az volt a leghosszabb. Sok he­lyen tartózkodtam hetekig. Öt kontinensen, negyven országban, hihetetlenül sok kikötőben és la­katlan szigeteken is megfordul­tam. Fidzsin részben kényszerből töltöttem olyan hosszú időt, a Csendes-óceán déli részén de­cembertől április végéig ciklon­szezon van, és abban az időszak­ban veszélyes vitorlázni, mert el­kaphat egy vihar. Más okom is volt arra, hogy maradjak a szige­teken, elromlott a motorom, és egyéb technikai gondjaim is akad­tak a hajóval. Miként lehet kibírni a hosszú egyedüllétet? Mivel szokta el­ütni az időt vitorlázás közben? Én élveztem az utakat. Annak, akinek szüksége van más emberek társaságára, sokat szokott beszél­ni, vagy nem bírja az egyedüllétet, valószínűleg jóval nehezebb. A legfontosabb, hogy jóban kell lenni magaddal. Ha valaki jóban van magával, akkor ez sokkal könnyebb, nekem pedig olyan a személyiségem. A hosszú utakon egyre többet meditáltam, az pont jó volt, praktikus. Körülöttem csönd volt, nem zajongott senki, a belső békét és harmóniát pedig könnyebben megtalálja az ember, ha kívülről nem zavarja semmifé­le zaj. Vannak persze a hosszú utaknak hátrányai is. Kényelmet­len lehet a kis hajó. és nincs sok lehetőség a mozgásra. Előjönnek az ízületi problémák, mert ha va­laki ötvenkét napon keresztül nem áll fel, és nem terheli meg az izmait, az visszaüthet. Volt olyan krízisidőszak az út során, mikor arra gondolt, nem fog menni, és inkább feladja? Nehézségek mindig vannak, de soha nem volt olyan pillanat, amikor komolyan elgondolkod­tam volna azon, hogy feladjam. Nem éreztem úgy, hogy haza aka­rok menni, és elegem van az egészből. Az óceánon egyedül van az ember, hogyan is adhatná fel? Mindig meg kell érkezni valaho­vá, mindig hív a következő sziget, vagy az óceán újabb szakasza. A nehézségeken fokozatosan áden- dül az ember, és egy idő után meg is szűnnek. Lehet nyugtalan a tenger, de a vihar két-három nap után úgyis gyengül. Mindjárt job­ban éreztem magamat, ha fogtam egy halat, és két-három napra ele­gendő friss húsom lett. Hűtőm ugyanis nem volt. A mahi-mahi (aranymakrahal) például akkora hal, hogy egy egész hétre elég, ha kifogok egy üyet, az egy apró öröm. Néha repülőhalakat fog­tam, azok csak egyszerűen bere­pültek a fedélzetre. Most, hogy hazaért, mekkora az érdeklődés az útja iránt? Az első héten talán túl nagy is volt, nem tudtam mindenkivel be­szélgetni. A Carinát már több szá­zan megnézték, sokan le is jöttek. Voltak, akik csak a rakpartról in­AAEDER ÁRON ÚTJA 2007. április 18. Panama-csatorna. 2006. november 9. Gibraltár , V*' 2007. február 8. Barbados fh 2006. szeptember 24. (indulás) Szlovénia, Koper q Rj 2009. szeptember 19. (érkezés) A \ 2009. július 7. O^Szuez \ 2009. március 26. 'q lemen 2009. január 25. Sri Lanka ' O 2007. augusztus 8. Francia Polinézia 2007. november 11. ­2008. július 8. Fidzsi-szigetek ■ 6 méter hosszú ■ 2,2 méter széles ■ 1970-ben gyártották, majd 1996-ban kivonták a forgalomból ■ 2004 és 2006 között felújították ■ eredetileg tavi hajózásra tervezték ■ a legkisebb európai földkerülő hajó ■ a legkisebb hajó, amely szabályo­san átkelt a Panama-csatornán tegettek, vagy rám dudáltak a ko­csival. Október végéig horgony- zok kint a Carinával a Batthyány tér közelében az Európa hajó mel­lett - gyakorlatilag a Parlamenttel szemben. Sok vendégem van, akik maguk is vitorlázók, és a hajóról érdeklődnek, mert a képeken azért nem látszik teljes mérték­ben, hogyan is néz ki a hajóm. Komoly felvidéki kötődése is kialakult az út során... Igen, szoros kapcsolatba kerül­tem a nagyfödémesi Poór József­fel, aki folyamatosan, már az elejé­től kezdve nyomon kísérte az uta­mat, és nagyon sokat segített ne­kem. Jóska dokumentálta, merre vagyok, cikkeket írt rólam, a kor­különbség ellenére szoros barát­ság alakult ki közöttünk, és sokat köszönhetek neki. Mikor Egyip­tomban voltam, nagyvitorlát és magyaros ízeket küldött nekem - a gulyáskrémtől kezdve olyan más magyaros dolgokat, amelyeket éveken át nem ettem, mivel nem is ehettem. Ami pedig szintén na­gyon fontos, mikor kikötöttem Ko- perben, egy könyvet kaptam tőle ajándékba - az én utamról. Ez egy exkluzív kiadvány, többek között nálam szerezhető be. Az út végére ért. Mi lesz a sor­sa a Carinának? Nem tudom, magam is gon­dolkodom a megoldáson. A Ca­rina október végéig biztosan a rakparton marad, hogy az em­berek és az érdeklődők lássák egy kicsit. Páratlan utat tett meg ez a hajó. A Közlekedési Múzeumba valószínűleg nem kerül, a legrosszabb esetben visszaküldöm a kertembe. Ha valaki a példáján felbuz­dulva elhatározná, hogy vállal­kozik egy föld körüli útra, mit tanácsolna neki? Hallgasson a belső hangjára, ezt kell követni - de nemcsak a tengeren, hanem bárhol. A tenge­ren a legfontosabb a hajó kapitá­nya, nem pedig a hajó. Az ember­nek kell az útra száz százalékig készen állni. Egy komoly túra előtt persze nagyon meg kell is­merni a hajót, ez a kapitány egyik legfontosabb kötelessége.

Next

/
Thumbnails
Contents