Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-05 / 205. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 5. Szalon 13 FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ „Az igazságnak nemigen van köze az úgynevezett társadalmi valósághoz A skizofrén élmény GAZDAG NAGY ANIKÓ A mindennapi ember egyre in­kább elfeledkezik belső életéről. Alig emlékszik álmaira, nem érti a testéből érkező ingereket, gon­dolkodási képességei szánalma­san korlátozottak. Töredéke an­nak, ami egy személy lehetne. R. D. Laing szavaival élve: amit ma normálisnak nevezünk, az az el­fojtás, tagadás, meghasonlás... A társadalom pedig nagyra érté­keli a maga normális emberét. Arra tanítja a gyereket, hogy veszítse el eredeti lényét, lépjen ki önmagából, torzítsa el személyiségét. Miközben a „normális” emberek az utóbbi szá­zadban több mint százmillió másik normális embert öltekmeg. Ki hát az őrült? A pszichiátria által alkalmazott „gyógymódok” közé tartozott a sokkterápia, melynek során elekt­romos áramot vezettek az ember agyába - az áramsokk kitörölte a páciens tudatából a szorongásos emlékeket. A skizofréneknél inzu- linkómás kezelést is alkalmaztak, mesterségesen kómaszerű állapot­ban tartották őket, és inzulinnal rö­vid epilepsziás rohamokat váltot­tak ki náluk; ezek a rohamok „átmosták” a páciensek agyát, és megnyugtatták őket. A pszichiátria rácsos ágyat és gumiszobát is felkí­nált a „gyógyulás” reményében. Az elmegyógyintézetek személyzeté­nek tilos volt bárminemű kapcsola­tot létesíteni az ápoltakkal, tilos volt beszélgetni velük, hogylétük- ről érdeklődni. Öngyógyító folyamat? Rónáid David Laing a 60-as években a skót hadsereg pszichiát­riai osztályán ismerkedett meg ezekkel a terápiákkal. Élete végéig tiltakozott az embertelen kezelési módszerek ellen, és sajátos hozzá­állásával, elméleteivel az elmebe­tegségek humánusabb gyó­gyításáért küzdött. Laing úgy tartotta, a skizofrénia öngyógyító folyamat, amiben az emberek megpróbálnak véget vetni annak a zavarodottságnak és bol­dogtalanságnak, amit a szociális és családi környezetük okozott szá­mukra. A címkézés ellen Elutasította azt a gyakorlatot, hogy a pszichiáterhez forduló em­bereket megjelölik valamilyen el­mebetegség címkéjével. Nem tar­totta jónak azt sem, hogy a pácien­seket mindenáron „ki kell rángatni” tudatállapotukból. Hitt abban, hogy ha a skizofrének háborítatla­nul végezhetnék belső szemlélődé­süket, akkor egy idő múlva meg­erősödve és letisztultán térnének vissza zavart állapotukból. Fontos­nak tartotta a beteggel fenntartott személyes kapcsolatot, azt, hogy minél többet megtudjon a kezeltjé- ről, annak szociális környezetéről. Az élmény politikája és Az Éden- kert madara két esszé, mindkettő a skizofrén élményt próbálja megra­gadni. Előbbi tudományosan, a másik pedig „egy skizofrén sze­mével”. Laing ugyanolyan vélet­lenszerűen tálja elénk gondolatait és benyomásait, mint amilyen véletlenszerűen helyezi egymás mellé szavait egy skizofrén ember. Könyve laikusok számára is iz­galmas olvasmány. (R. D. Laing: Az élmény politiká­ja, Az Édenkert madara; Fordítot­ta: Árokszállásy Zoltán, KönyvFa- kasztó Kiadó, 2007,208 oldal) Kalligram CSANDA GÁBOR Böröcz András fakönyveiből, könyv formájú szobraiból nyüt tegnap kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Robbin Ami Süver- berggel közösen; megtekinthető november elsejéig) - a Kalligram szeptemberi száma pedig ezekből közöl egy tucatnyit (plusz egyet, plusz a folyóirat címoldalán a New Yorkban élő képzőművész portré­ját), mindegyikhez egy-egy esszészerű értelmezést társítva; a nem kis szerkesztői bravúrt az ér­telmező szövegek sokfélesége (és bizony: különcsége) igazolja vissza, ábécérendben Borbély Szi­lárdtól Solymosi Bálintig. (Az „esszészerű” jelző értelmezésé­hez: Csehy Zoltán a maga Böröcz- képét pl. versben írja le. „Még a kaktusz talán, / de a térdeplő ima­könyv? / Ahogy a tüskéi átmász­nak a cserépre, / és simán fent lesz a borotválatlan lent, / na de a fa színlelő ájtatossága?”) A világirodalmi csemegék is vannak annyian, hogy lehet közü­lük válogatni. Julian Barnes novel­lája (Éberség) Tóth Bálint Péter fordításában olvasható; Tennes­see Williams Kishajók, vigyázat!! című drámájából a második, befe­jező felvonás kapott helyet (az el­sőt a nyári, összevont szám hozta; szintén Csapó Csaba fordításá­ban); Francois de Corniere versei- bőlLackfiJános válogatott. A versek erős tartományát Pol­gár Anikóéi indítják, a továbbiak­ban Solymosi Bálint, Lázár Bence András, Sopotnik Zoltán és Aranyi László versei. Tompa Andrea no­vellája a címénél (Nigéria) is tá- gabb tereken játszódik, egy letűnt világban, egykori kulisszák közt. Szalay Zoltán vázlatként jelzett kisprózája (Másnap) igen jó ol­vasmány. Kerékgyártó István re­gényrészletének hőse (Trüffel Mi­lán) épp Afrikának fordít hátat (korábban a nyitrai püspöknél járt, előtte meg Hamburgban), de alig lapozunk párat, már a zágrábi szé­kesegyház mellett inti le a bérko­csist: kedves, kópés perverzus pró­za, egy Krúdy meg egy Rejtő keve­réke. („Kiugrik az ágyból, és hama­rosan egy könyvecskével jön vissza, melyet még New Yorkban vettem neki. Spanyolból fordítot­ták angolra, a papoknak készült, hogy a gyóntatásnál ki ne feledje­nek egyetlen nyakatekert pozitú- rát vagy huncut malackodást sem... A legképtelenebb ötletek­kel volt teli ez a katolikus kézi­könyv, s mi fél éjszakán azzal ját­szottunk, hogy felcsaptuk valahol, aztán végrehajtottukleírását.”) Szkárosi Endre emlékirata (Ze­nefele) emlékezetes, ugyanakkor kacagtató művelődéstörténeti adalék- s a lapszám Böröcz Andrá­sát is megidézi még egyszer. A fo­lyóirat egyik nagy (jelentős) anya­ga Darabos Enikő beszélgetése Pá- lyi Andrással: műhelyjellegű, mert konkrét Pályi-szövegekről szól, és a szerző pályaindulásáról - hetve­nes évek. („A nők sokkal meghit­tebb viszonyban vannak az élet forrásával, be vannak avatva va­lamibe, ami a férfiaknak nem ada­tott meg. Ezt mindig is tudtam.”) A kritika háza táján Zólya And­rea Csilla Hunčík Péter regényét (Határeset) értelmezi, Krupp Jó­zsef A repülő hegy című Rans- mayr-regényt (Márton László for­dítása), Nemes Z. Márió Farkas Tibor kisregényét (Pártmobil), Keszeg Anna az új Petőfi-mono- gráfiát (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete), Szűcs Balázs Péter pedig egy Paul Aus- ter-önéjetírást (Máról holnapra. A korai kudarcok krónikája; Pék Zoltán fordítása). CO-AJANLO Szex, rúzs, potméter KISS TIBOR NOÉ Aligha van olyan aktív poprajon­gó, aki ne ismerné a kétezres évek elejének egyik legnagyobb elektro- slágerét, a Frank Sinatrát. És aligha van még egy olyan előadó, akinek jól állnának a dal - azóta klasszi­kussá vált - sorai: „To be famous is so nice / Suck my dick / Kiss my ass”. Miss Kittin a kivétel. Caroline Hervé (alias Miss Kit­tin) a franciaországi Grenoble-ben született, és a kilencvenes éveket dj-ként dolgozta végig Európában. Első kiadványát Michael Amatóval (művészneve: The Hacker) közö­sen jegyezte, a lemez a First Album címet viselte. Az anyag az akkori­ban népszerű electroclash-hullám egyik csúcspontja volt. Sikerre­ceptre nem volt szükség - csak Miss Kittin elsöprő erejű személyi­ségére. A fotókon többnyire punkdíva- ként feszítő Miss Kittin zenéje olyan volt, mint amilyennek a képek és lemezborítók alapján elképzelhet­jük. Nyers, egyszerű, hatásos. A dobok tompán puffogtak, a szinte­tizátor-szőnyeg mindent elmosott - kőkorszaki minimál, retrógiccs volt ez a javából. A Kittin-Hacker páros hol egy lövöldözős konzoljá­tékhoz, hol egy C-kategóriás hollywoodi mozihoz írt tökéletes aláfestő zenét. A First Album egyszerre használ­ta fel a sikerhez a klasszikus technot és a klasszikus elektrót - az 1982 című himnuszban például egy Kraftwerk-dallam mellett a szöveg egy részlete is a zenekarra utal („You’re a robot, man machine”). Miss Kittin ettől az iróniától válik még izgalmasabbá. Nem véletlenül vált a duó legnépszerűbb szerze­ményévé a Miss Kittin által blazírt hangon előadott, monoton ritmusú Frank Sinatra című antidal. A há­rom-négy, primitív témára épülő tétel bizonyára nem más, mint egy szétcsúszott éjszaka naplója, kavi­árral, pezsgővel, limuzinnal, szex­szel. És egy beszélgetéssel, ami ar­ról szólt, hogy Frank Sinatra már halott. És ha ez még nem volt elég, akkor jegyezzük meg: Miss Kittin erősen autisztikus vonásokat mutat. Von­zódik az ismétlésekhez, a rövidíté­sekhez, a betűzésekhez, a számok­hoz. Nem véletlen, hogy a 2001 -ben kiadott First Albumot követő máso­dik, Michael Amatóval készített le­mezcíme csak ennyi: Two. A márciusban megjelent lemez A Frank Sinatra című számnak olyan ismert rajongói voltak, mint Kari Lagerfeld vagy Matyiin Man- son. Hírlik az is, hogy Elton John minden barátjának vá­sárolt egyet a kislemezből. annyiban változást jelent a korábbi Miss Kittin-kiadványokhoz képest, hogy ezúttal kevesebb a direkt megoldás, a nyersesség - cserébe a zene több rétegen keresztül hat a hallgatóra. Slágernek ott van az 1000 Dreams, a maga elbűvölő klipjével a nappali szőnyegén (főszerepben egy rakás ósdi potméter és egy vö­rösre rúzsozott ajak). Belső utazá­sokhoz a Party In My Head kínál­ható kísérőzenének, fejrázáshoz kiváló partner az Indulgence. Az egyetlen negatívum a Suspicious Minds (Elvis Presley) technósítá- sa, ami feldolgozásnak gyenge, paródiának még gyengébb. A változást leginkább a Ray-Ban által érthetjük meg. A dalban feltűnik a páros összes megszokott eszköze, a minimalista hangszere­lés, a monoton ritmika és Miss Kit­tin szenvtelen hangja - a hangzás azonban nem olyan tolakodó, mint korábban. A részletek elmosása ré­vén így aztán az egész lemezt be­lengi valamifajta ünnepélyesen bo- rongós hangulat. Az általában feketében mutat­kozó Miss Kittinnek természetesen ez is jól áll. (Miss Kittin and The Hacker: Two. Nobody’s Bizzness, 2009.) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents