Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-29 / 224. szám, kedd

12 Régió - Csallóköz - hirdetés ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 29. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLŐ _____________ Több száz adag drogot találtak Nagyabony. Kábítószerrel való visszaéléssel vádol a rendőrség egy 25 éves helyi férfit, akinél a házkutatás során 100 adagnyi mari­huánát, valamint nagyjából ugyanennyi metamfetamin-származé- kot találtak. A rendőrség lefoglalt két rövid csövű lőfegyvert, vala­mint 34 darab lőszert is. A férfit őrizetbe vették. A drogvád miatt négytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Amennyiben a szakértői vélemény igazolja, hogy a fegyvereket is engedély nélkül tartotta, további 3-8 évre küldheti a rácsok mögé. (szt) Rablótámadás egy mobiltelefonért? Nagymegyer. Akár nyolc évre is leültethetik azt a meggondolat­lan 21 éves helyi fiatalt, aki megtámadott egy személyt a városban, és fizikai fenyegetéssel eltulajdonította annak 40 euró értékű mo- bütelefonját. (szt) Nemi erőszak és halálos fenyegetés Nagymegyer. Súlyos bűnténnyel vádolja a rendőrség azt a 29 éves férfit, aki még májusban megpróbált megerőszakolni egy 27 éves nőt. Próbálkozása után meg is fenyegette: ha feljelenti a rendőrségen, megöli. Az ügyre fény derült, a vádlott férfit öttől tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják, (szt) Hozzátartozóikat gyötörték Dunaszerdahelyi járás. Hozzátartozó kínzásával vádol a rend­őrség egy 33 éves férfit. Az illető januártól rendszeresen végezte­tett az anyjával olyan tevékenységet, amely - a hatóság megfo­galmazása szerint - jelentős pszichikai gyötrelmekkel járt. Három­tól nyolc évig is a rácsok mögé kerülhet. Hasonló, de súlyosabb bűncselekménnyel vádolják azt az 52 éves férfit, aki 1993-tól szó­ban sértegette feleségét és két gyermekét, nem hagyta őket aludni, verbális támadásai pedig nemritkán tettlegességig fajultak. Ö hét­től tizenöt évig teijedő szabadságvesztéssel sújtható, (szt) Lopás után fülön csípték őket Dunaszerdahely. Közvetlenül betörésük után elfogta a rendőr­ség azt az 54 éves férfit és 17 éves társát, akik az egyik élelmiszer- boltba jutottak be erőszakkal. Húsáruval és mobiltelefonnal pró­báltak meg elillanni, zsákmányuk értéke 830 euróra rúgott. Az idősebb betörő két évig, a fiatalkorú pedig egy évig is ülhet, (szt) Cigarettát lopott az iíjú betörő Nagyudvamok/Dióspatony. A rendőrség kiderítette, hogy a dióspatonyi élelmiszerboltba egy 19 éves nagyudvamoki fiú tört be. Az eset még júliusban történt, a tolvaj többfajta cigarettát tulajdoní­tott el, kb. 560 euró kárt okozva. Két évre is leültethetik, (szt) Különös lopás a benzinkútnál Dunaszerdahely. Az egyik Galántai úti töltőállomásnál lévő mechanikus porszívó mellől lopott el - mint kiderült - két asszony egy az érmék számlálására odaállított berendezést, amelynek ér­téke 100 euró. Induláskor azonban a rendőrjárőrök nyakon csíp­ték az ötvenes éveikben járó nőket. Tettükért két évig teijedő sza­badságvesztéssel sújthatók. (szt) Az MPBH Šamorín érdeklődők jelentkezését várja VIZVEZETEK-SZERELO - FUTÓ Feltételek: VILLANYSZERELŐ munkakörbe. képesítés - szakmunkás-bizonyítvány, szakmai gyakorlattal rendelkezők jelentkezésének nagyon örülnénk. Tájékoztatást az MPBH Šamorín, s. r. o., Školská 37, 931 01 Šamorín címen; a 031/562 4465-ös; 031/562 2761-es telefonszámon vagy mpbhjamo@mail.t-com.sk e-mail címen kérhet. MP910363/1 c Az MPBH Šamorín - a somorjai poliklinika gondnoka ­bérbe ad nem lakás célú, rendelőnek használható helyiségeket. 1. emelet - 26,16 m2 - 1 helyiség 2. emelet - 35,21 m2 - 2 helyiség 3. emelet - 28,92 m2 - 2 helyiség. Ár évente: 44,48 euró/m2 (1340 Sk/m2) + az energiaszolgáltatások ára. Tájékoztatást a 031 /562 2761-es, 031 /562 4465-os telefonszámon és a mpbhjamo@mail.t-com.sk e-mail címen kérhet. Több különlegességgel is találkozhatott a népes közönség a XXIX. Csallóközi Vásáron Minőségi borok, holland sajtok, jóreménység és Hello, Dolly! Dunaszerdahely. A csütör­töktől vasárnap délutánig zajló esemény nagy sikert aratott. Nagyobb területen valósult meg, mint koráb­ban, és akik eddig azt hit­ték, hogy a sok bóvli miatt nem érdemes kilátogatni, nagyot tévedhettek. SZ1LVÁSI TIBOR A vásárterület gyakorlatilag a Magán Szakközépiskolánál kez­dődött és egészen a régi sport­csarnok előtti körforgalomig hú­zódott. Igazi különlegességének számított az először felállított mi­nőségi borok utcája, ahol a komá­romi, somoijai, búcsi, örsújfalusi, kürti és kisújfalusi borászok hívo­gattak kóstolóra. A máshol is be­vált zsetonrendszerrel lehetett a minőségi nedűhöz hozzájutni. A közvetlenül mellettük felállított standnál sajtokat kínáltak, ame­lyeket egyenesen Hollandiából és Olaszországból hoztak. A több évig érlelt parmezán vagy a sötét­zöld színű, ízesített, bazsalikomos sajtok illatai megfelelő alapot kí­náltak a borozáshoz. Láthatóan kísérletező kedvükben voltak a lá­togatók, ugyanis a csütörtökön még tornyokban álló sajtok szom­bat estére eléggé leapadtak. A vásár további különlegessége volt a pénteken megrendezett Jó­reménység fesztivál, amelynek keretén belül a járás szociális ott­honainak lakói mutatták meg te­hetségüket táncban, éneklésben, versmondásban. A Csallóközi Népművelési Központ segítségé­vel megrendezett programba a medvei, dunaszerdahelyi, nagy­megyeri és felbári intézet kapcso­lódott be. Utóbbiból érkezett az a négyes, amely a vüághírű Hello, Dolly! című musicalből adott elő egy jelenetet, természetesen séta­pálcával és cilinderben. A feszti­válhoz kapcsolódva állították fel a Jóreménység Kuckóját, ahol a medvei és izsapi otthonok mentá­lisan sérült lakóinak munkáihoz - kispárnákhoz, festményekhez és kisebb ajándéktárgyakhoz - lehe­tett hozzájutni. A vásár ideje alatt rendezték meg a hagyományos Csallóköz gyümölcse kiállítást és versenyt is, a Vidékfejlesztési Szakközépisko­la épületében számos különleges­séget - gigantikus gyümölcsöket és zöldségeket, valamint virágkö­tészeti alkotásokat - tekinthettek meg az odalátogatók. A győztesek közül tizenöten in­dulhatnak az országos megméret­tetésen, amelyre Nyitrán kerül sor októberben. Ott hagyományosan a legszebb almák versenyeznek, idén azonban a legszebb körte ka­tegóriát is meghirdették. Nagy sikere volt a minőségi borok utcájának (A szerző felvételei) A kiállításon egyébként is az almák domináltak. Muszáj azon­ban megemlíteni a Nagymegyer- ről érkezett óriás tököt, amely 42 kilogrammot nyomott. A szó szo­ros értelmében gigantnak nevez­hető az a karalábé, amely szintén Nagymegyerről, mégpedig Varga Mihály kertjéből érkezett. Nem maradhatott ki a díjazottak közül a kisfaludi Bodó Ferdinánd óriás zellerkötege sem. A járásban ugyanakkor már szinte mindenki ismeri az alistáli Németh Gyulát, aki sárgadinnye méretű citromjá­val szerzett nevet magának. A vi­rágok közül pedig kiemelkedik a dunaszerdahelyi Győry Szilvesz­ter által nemesített zöld rózsa. Alistál büszkeségei - az óriási cit­romok Lehetőségként felmerült, hogy a szenei gimnáziumot össze kell vonni a helyi alapiskolával és az óvodával A szülői szövetség levelét megírta... ÚJ SZÓ-HÍR Szene. Levélben fordult a Szen­ei Közös Igazgatású Magyar Taní­tási Nyelvű Iskola szülői szövetsé­ge az iskolatanácshoz és a helyi képviselő-testület több tagjához - írásukban az iskola gondjaira kí­vánták felhívni az érintettek fi­gyelmét. Kifogásolták a magyar és az an­gol nyelv oktatásának színvona­lát, és elutasították az igazgatónő lapunkban megjelent levelének állításait. Az Új Szó augusztusban két írásban foglalkozott a Szenczi Molnár Albert Gimnáziumban ki­alakult helyzettel - megírtuk, hogy az iskola szeptembertől nem nyit első osztályt, a második évfo­lyamot felszámolja, valamint tá­jékoztattunk arról is, hogy a har­madik és negyedik évfolyamból több diák más gimnáziumokba lépett át. Kontár Ildikónak, az in­tézmény igazgatójának írásunkra kelt nyűt levele szerint semmilyen komoly gond nincs az iskolában, a felvetett problémák csak a rossz­akarók koholmányai, részei az is­kola elleni kampánynak. Valkó Erzsébet, a szülői szövet­ség elnöke és a levél megfogalma­zója elmondta, azért látta szüksé­gét írásban is az illetékesekhez fordulni, mert eddig nem volt fo­ganatja a szülői értekezleteken vagy az igazgatónőnél tett pana­szoknak - ezeket a szövetség sze­rint eddig ignorálták. Duray Rezső, az iskolatanács elnöke szerint a levél egy bizo­nyos nyomás alatt készült, és a szövetség elnökén kívül arról a tagok semmit sem tudtak. Duray- tól megtudtuk, hogy a levélről be­széltek az iskolatanács ülésén, de véleménye szerint a szülői szövet­ség elnöke nem tudott konkrét ki­fogásokat felsorakoztatni az emlí­tett tantárgyak tanítási módjával szemben. Agárdy Gábor megyei képviselő szintén jelen volt az iskolatanács nevezett ülésén; a szülők neki is eljuttatták a panaszukat. Ö azt mondja, átszervezésekre lenne szükség, hogy az iskola túlélje ezt az időszakot. „Ha üyen kevés gye­rekkel fenn akarjuk tartani az in­tézményt, akkor össze kell vonni a gimnáziumot az alapiskolával és az óvodával. Ebben az esetben a szülők tudnák, hogy az óvodától egészen a gimnáziumig számít­hatnak az intézményre” - nyüat- koza Agárdy, azt is hozzátéve: a megye és a város részéről megvan a hajlandóság ehhez a lépéshez, viszont a gimnáziumnak nem tet­szik az ötlet. Természetesen szerettük volna megkérdezni Kontár Ildikót, az érintett iskola vezetőjét is, meg­alapozottnak tekinti-e a szülői szövetség panaszát, az igazgató­nő viszont nem kívánta kommen­tálni az eseményeket. A szenei gimnáziumban - a harmadik és a negyedik osztály­ban - összesen huszonnégy diák­kal kezdődött meg a tanév, a vál­lalkozói szakközépiskolába pedig hetvenküencen járnak, (jéem) A DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI MUNKAÜGYI HIVATAL AJÁNLATÁBÓL Eladó (1) - dunaszerdahelyi elektrotechnikai szaküzlet keres szakképzett eladót. Tel.: 0903/758031. Virágkötő (1) - dunaszerda­helyi temetkezési vállalat keres munkaerőt. Érdeklődni lehet a 031/5522557-es számon. Pék (2) - vásárúti pékség hir­det felvételt. Tel: 0915/790857. Egészségügyi nővér (1) - a légi szociális otthon keres mun­katársat, a jelentkezéseket a takacsova.terezia@zupa-tt.sk e- mail címen várják. Egészségügyi nővér, asszisztens (1) - nagymegyeri fogászat keres munkatársat, tel.: 0905/433591,0918/472106. Takarítónő (1) - a munka­végzés helye Diósförgepatony, a feltételekről a 0907/141265-ös számon lehet érdeklődni. Pincér (2) - hegyétei vendég­látóhely keres alkalmazottakat. Tel.: 0907/711315. Fejő (1) - munkalehetőség a várkonyi szövetkezetben. A je­lentkezéseket a 0908/436091-es számon váiják. Bérelszámoló (1) - az élet­rajzokat a tmstav@tmstav.sk e- maü címen várják, bővebb tájé­koztatást a 0905/315069-es számon adnak. Segédmunkás (2) - húsipari vállalat keres segédmunkásokat egy műszakos munkavégzésre, elsősorban Somoija környéké­ről. Tel.: 0907/776017. Villanyszerelő (1) - munka Dunaszerdahelyen és környé­kén. Feltétel: a munkavállalónak engedéllyel kell rendelkeznie, hogy 1000 V-ig és önállóan dol­gozhat. Érdeklődni lehet a 0918/710168-as számon. Szigetelő szakmunkás (2) - pozsonyepeijesi cég keres dol­gozókat lapostetők szigetelésé­re, 6 hónapra. A munkavégzés helye: Szlovákia és Magyaror­szág. C típusú jogosítvány felté­tel. Tel.: 031/5591220. Szakács (2) - a dunaszerda­helyi Thermalparkba keresnek" szakácsokat. Tel.: 0907/891902. Ács (2), kőműves (2), vasazó (2) - nagymegyeri építőipari cég keres munkaerőt min. 3 év gya­korlattal, B típusú jogosítvány feltétel. Tel.: 031/5553855. Pék (2) - lehet betanított is, min. 3 év gyakorlat feltétel. Kétműszakos munka Dunaszer­dahelyen. Tel.: 031/5523363. Asztalos (2) - pozsonyepeije­si cég keres dolgozókat műanyag burkolatok szerelésére. Tel.: 0905/655068,031/5591125. Munkás (5) - dunaszerdahe­lyi üvegipari cég keres munka­erőt alapfokú végzettséggel is, a betanítást vállalják. Érdeklődni lehet a 0915/912577-es telefon­számon. MP910363/2

Next

/
Thumbnails
Contents