Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-04 / 204. szám, péntek

4 Régió ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 4. www.ujszo.com e-mail: regio@ujszo.com, fax: 02/59 233 469 Csak nagyon kevesen mentek el a fórumra Még mindig nem tudni, kié lesz a buszmegálló területe ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rozsnyó. A város vezetése és polgárai személyesen is találkoz­hattak az autóbusz-pályaudvar területe iránt érdeklődő két társa­ság képviselőivel. A találkozóra azonban alig húszán mentek el, és a városatyák sem voltak ott teljes létszámban. A nyűt levél megfo­galmazói, akik petíciójukban a vá­rosvezetés eladási szándékát ké­rik felülbírálni, mindannyian ott voltak. Eddik 800 tiltakozó aláírás gyűlt össze. A vitafórumot a polgármester vezette, aki szemmel láthatóan nem tudott objektív maradni, és inkább az eladás felé hajlott. A Hrivis társaság, amely a Kauflan- dot építené fel a területen, négy munkatársával vértezte fel ma­gát, míg a Tesco csak egyet kül­dött. Az előbbi társaság képvise­lői a már korábban, a testületi üléseken és a sajtóban is hangoz­A Tesco új tervekkel rukkolt elő tatott érveiket és szándékaikat ismételték el. A Tesco azonban újat hozott. Már nem tervezik újabb épület emelését, csak a parkolójuk kibővítését és a busz- pályaudvar korszerűsítését. A fórumon nemcsak a petíciót kezdeményezők, hanem a többi polgár is kemény kritikával illette a terveket, nem vennék szívesen további „pléhbódék” felépítését a városközpont közelében. A képvi­selők szeptember második felé­ben még foglalkozni fognak az üggyel. A júniusi és júliusi tárgya­lások során nem született határo­zat a buszpályaudvar sorsáról. A város hivatalos honlapján indított nyilvános internetes fórum szep­tember 11-ig folytatódik. Az utóbbi időben névtelenül, az üz­letláncok javára hajló vélemények is előfordulnak. Szeptember első felében a városi televízióban ke- rekasztal-beszélgetést rendeznek a témában, (kov) (Képarchívum) Már csak Fico és Mečiar pártja tárgyal Nem lesz magyarellenes nagykoalíció Stadiont avattak a gömöri kisvárosban - a létesítmény befogadóképessége ezerkétszáz fősre bővült Tornaiján Détári Lajos lett a labdarúgás szakmai irányítója Tornaija. Détári Lajost, a közismert magyarországi sportembert kérték fel a helyi labdarúgás szakmai felügyeletére. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ezerkétszáz férőhelyesre bő­vítették és felújították a tornai­jai futballstadiont, a beruházás 152 700 euróba (4,6 millió ko­rona) került. Dubovský László, Tornaija polgármestere elmondta, Détá- rival tegnap írták alá a szerző­dést, amely 2012 végéig érvé­nyes. „A szakmai munkát fel­ügyelné Détári Lajos, ami óriási rangot ad a helyi focinak. Az augusztus végi stadionavatón vállalta el a feladatot a kiváló magyar sportszemélyiség” - mondta Dubovský. A város északi részén lévő pá­lyát és lelátókat két hónap alatt újították fel. Nyolcszáz fedett ülőhelyet alakítottak ki, a sta­dion befogadóképessége az ál­lóhelyekkel együtt ezerkétszáz­ra bővült. Dubovský legkeve­sebb két és fél ezer ülőhelyet szeretne, elmondása szerint már tárgyal olyan szponzorok­kal, akik segítenének ebben. Je­lenleg öt különböző korosztályú labdarúgó csapatban több mint százhúsz játékost tartanak nyil­ván. Tornaiján nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelé­sére. Ha sikerül minden anyagi hátteret biztosítani, a serdülők október közepén az olaszorszá­A stadionavató kezdőrúgást a magyar futballegenda végezte el (Szászi Dániel felvétele gi Riminiben részt vesznek az Adria Kupán. A felnőtt csapatot a jelenlegi területi bajnokságból a negyedik ligába szeretnék be­juttatni, idővel még magasabb osztályba szeretnének bekerül­ni. A a polgármester tervei sze­rint a sportrendezvényeket idén ősztől mindig valamilyen kultu­rális esemény is kíséri majd. Az augusztus végi stadion- avatóra több mint ezer helyi és környékbeli futballrajongó volt kíváncsi, szeptember 13-án pe­dig barátságos gálamérkőzést rendeznek, ahol Détári Lajos és barátai mérik össze tudásukat a tornaijai öregfiúk csapattal. A Nem ez az első szlovákiai kapcsolat A 61 -szeres magyar válogatott Détári Lajos korábban már próbálko­zott a szlovákiai magyar labdarúgás fellendítésével. 1999-ben Fel- sőpatony csapatához igazolt. Amikor 2001-ben visszavonult, mi­után elfogadta a Csepel vezetőinek ajánlatát, a csallóköziek nagy­szabású búcsúmérkőzést akartak szervezni Détárinak. Ezen „Détári barátai” mérkőztek volna meg a legjobb szlovákiai magyar játéko­sokkal kiegészülő Felsőpatony csapatával. A gála végül azért ma­radt el, mert a magyar közvélemény állítólag felháborítónak találta, hogyamagyar foci egyiklegendájakülföldönbúcsúzzonel. (szász) stadion további bővítése érdé- fantáziát látnának az utánpót- kében pedig olyan támogatókat lás nevelésében, a régiós labda­keres a Détári nevével fémjel- rúgás tömegeket mozgató ere­zett helyi sportvezetés, akik jében. (szász) Az illetékesek szerint csak kisebb fennakadásokat okozott a tömegközlekedésben a tanév első napja Szerdától több villamos és autóbusz közlekedik MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Jól működött a tömeg- közlekedés a tanév első napján - ál­lapították meg a városi közlekedési vállalat illetékesei. Ezt a véleményt az utasok egy része nem osztja. Michal Tkáč, a közlekedési vál­lalat vezérigazgatója, és Michal Dekánek, a vállalat közlekedés- ügyi részlegének igazgatója szer­dán reggel ellenőrző körútra in­dult, hogy saját szemükkel lássák, hogyan működik a tömegközle­kedés a tanév első napján. A válla­lat vezetői a tóparti, a furčai és a téhányi lakótelepet járták végig. „Szerdán reggel jóval többen utaztak a megszokottnál, mégsem voltak túlzsúfoltak a járművek. Egyetlen kivétel a 10-es busz volt Téhányban, de rövid időn belül indult még egy járat a Palackého utca felé, így ez a probléma is megoldódott” - nyilatkozott Mi­chal Dekánek, aki hozzátette, az egyes lakótelepeken dugók is ki­alakultak, ami némileg feltartotta a közlekedést. A VSS hídnál útfel­újítás miatt kellett várakozni, az SzNF sugárúton és a téhányi lakó­telep kivezető útján elsősorban reggel nyolc óra előtt lehetett ko­csisorokat látni. „Hogy ne késse­nek még többet a lakótelepről ér­kező buszok, átirányítottuk őket. Egy ideig Téhány falun keresztül közlekedtek” - mondta Dekánek. A körút másik célja a Furča és a téhányi lakótelep tömegközleke­dési rendszerének feltérképezése volt. Mindkét városrész lakosai azt állítják, kevesebb járat áll a ren­delkezésükre, mint a másiknak. ,Ami a közlekedést illeti, a téhányi lakótelepet sokáig elhanyagolták” - ismerte el Michal Tkáč. A szerda reggeltől több villa­most és autóbuszt lehetett látni az utakon. Összesen 14 trolibusz, 51 villamos és 158 autóbusz közle­kedett az említett nap reggelén. Egyes képviselők betegséggel, mások munkahelyi elfoglaltsággal indokolták távolmaradásukat Harmadjára is határozatképtelen volt a testület ÚJ SZÓ-HÍR Besztercebánya. Besztercebá­nya megyében biztosan nem ala­kul magyarellenes nagykoalíció az idei megyei választásokkor. A kormány legerősebb pártjá­nak megyei vezetése már csak az ĽS-HZDS megyei vezetésével tár­gyal a lehetséges további együttműködésről. A hírt Jana Laššáková, a Smer SD megyei el­nöke is megerősítette. Az SNS megyei vezetése csalódottságá­nak adott hangot és árulásról be­szél. Dušan Švantner elnök sze­rint a tárgyalások felfüggesztése miatt valószínűleg átértékelik a megyeelnöki posztért induló Smer-es jelölt támogatásának le­hetőségét. A megyei választások előkészítése már hetek óta folyik, eddig azt tűnt valószínűnek, hogy néhány más megyéhez hasonlóan Besztercebányán is magyarelle­nes nagykoalíció alakul. A me- gyeelnöld posztra a Smer-SD szí­neiben Vladimír Maňka a jelölt, Milan Murgaš jelenlegi elnökről egyelőre nem tudni, pártszínek­ben vagy függetlenként indul-e a posztért. A jobboldali pártok is­mét Jozef Mikušt indították. Hogy az MKP-nak lesz-e önálló elnökje­löltje, arről a megyei tanács hiva­tott dönteni a közeljövőben. Valószínűnek tűnik, hogy a Most- Híd és az MKP Besztercebánya megyében sem köt választási koa­líciót. A szlovák nemzetiek most azon gondolkodnak, a megyei szinten egyébként viszonylag gyenge tá­mogatottságú, Ivan Gašparovič köztársasági elnök által fémjelzett HZD-vel közösen induljanak-e, vagy egyedül. Erről most folynak a tárgyalások, (szász) LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. Nem tudták meg­tartani a helyi önkormányzat 48. ülését, ugyanis hat képviselő nem ment el a tanácskozásra, így a ti­zenkét fős testület megint határo­zatképtelenvolt. Királyhelmecen utoljára 2009. július 2-án tanácskoztak az önkor­mányzati képviselők, azóta - kü­lönböző okok miatt - egymás után háromszor maradt el az ülés. Balog József polgármester július 28-án azért akarta összehívni a város­atyákat, hogy a Tőketerebesi Járási Ügyészségtől kapott figyelmezte­tésről és tiltakozásokról, illetve a kialakult helyzet megoldásáról tárgyaljanak. Az ügyészség azért figyelmeztette az önkormányzat tagjait, mert álláspontja szerint a testület 2007. július 4-i tanácsko­zásán elfogadott több határozat is törvénysértő volt, egyebek mellett nem lehetett volna a nyilvánosság kizárásával tárgyalni Kiss András volt főellenőr leváltásáról sem. Az ügyészségi tiltakozások pedig a ki- rályhelmeci önkormányzat 2007. szeptember 6-i ülésén elfogadott két határozat miatt születtek. Az egyikFülöp Zoltán pótképviselő be­iktatásáról, a másik Pataky Károly főellenőr megválasztásáról szólt. A tárgyalásból azonban semmi sem lett, az ülés előtt ugyanis hét képvi­selő-Czókoly Béla, Györgyfi Tibor, Karakó Pál, Máté Erzsébet, Nagy Dezső, Fülöp Zoltán és Zvolensky Gabriella - levélben arról értesítet­te a polgármestert, hogy nem oszt­ják az ügyészség álláspontját, így nem látják értelmét, hogy a figyel­meztetésről és a tiltakozásokról tárgyaljanak. Szerintük a hatóság által kifogásolt esetekben a törvé­nyeknek megfelelően jártak el, s az ügyben csak a független bíróság hi­vatott ítéletet mondani. A polgár- mester az önkormányzat követke­ző ülését 2009. augusztus 3-ra hív­ta össze, de a hat képviselő távol- maradása miatt ez a kísérlet is meghiúsult. A városban a napokban újra ön- kormányzati ülést kellett volna tar­tani, de a meghirdetett időpontban a tanácsteremben csak az öt „kor­mánypárti” képviselő és Zvolensky Gabriella jelent meg. A hat hiányzó távolmaradását munkahelyi elfog­laltsággal, illetve egészségi prob­lémákkal indokolta. A városi hiva­talban kapott kimutatás szerint ebben az önkormányzati ciklusban Czókoly Béla 19-szer, Karakó Pál 16-szor, Máté Erzsébet, Györgyfi Tibor és Nagy Dezső 15-ször, Fülöp Zoltán 13-szor, Zvolensky Gabriel­la pedig 8-szor nem vett részt az önkormányzat ülésein. Furik Péter 2-szer, Nagy Sándor 1-szer hiány­zott, Pásztor Dénes, Kalapos Árpád és Berta Sándor minden tanácsko­záson jelen volt.

Next

/
Thumbnails
Contents