Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-12 / 211. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 12. Szalon 17 az 1946. június 17-e és 1949. május 1-je közötti közel három év során 449 914 személy (137 916 család) nyújtott be reszlo- vakizációs kérvényt. Feltétlenül fel kell azonban hívni rá a figyelmet, annál is inkább, mivel ezt az eddigi szakirodalom sem hangsúlyozta kellőképpen, hogy a jelentkezők nem csak a magyarság soraiból kerültek ki. A Reszlovakizációs Bizottság 83 739 olyan reszlovakizáló személyt regisztrált, akik már az 1930-as népszámlálás során is szlováknak vallották magukat. Ezek jelentkezését a bizottság különösebb vizsgálódás nélkül pozitívan bírálta el, s az érintetteket a későbbiekben nem is sorolta a reszlovakizáltak közé. Esetükben általában olyan kettős identitású, kettős kötődésű személyekről - de nem csak egyénekről, hanem amint az a zárójelentésből kiderül, gyakran egész falvakról - volt szó, akik valamilyen oknál fogva, leginkább azért, mert az 1941. évi magyar népszámlálás során magyarnak vallották magukat, szükségét érezték annak, hogy ilyen módon igazolják szlovákságukat. A többi 366 175 reszlovakizáló személy közül a bizottság 284 814 személyt ismert el szlovák nemzetiségűnek, ők Szlovákia magyar lakosságának mintegy felét tették ki. A Reszlovakizációs Bizottság 81 361 személy reszlovakizálását visszautasította, illetve elintézetlenül hagyta. Ennek leggyakoribb oka az volt, hogy az érintettek visszavonták a jelentkezésüket vagy különböző okok miatt nem voltak reszlo- vakizálhatóak, de sok volt közöttük a lakosságcsere keretében Magyarországra telepített és a Csehországba deportált is, valamint a német nemzetiségű, akik - noha a reszlovakizáció rájuk nem vonatkozott - ily módon próbálták meg elkerülni a kitelepítést. Érdekes elemzéseket és statisztikai kimutatásokat közöl a zárójelentés a reszlovakizált családok érintkezési nyelvéről, családnevéről, társadalmi rétegződéséről és vagyoni helyzetéről, s részletesen foglalkozik a reszlovakizáció során felmerült nehézségekkel is, amelyek közé többek között a lakosságcserére kijelöltek, a Csehországba deportáltak, a vagyonelkobzás által érintettek és a németek re- szlovakizálásának kérdése tartozott. Az alábbiakban egy nem kevésbé érdekes kérdéskört, a zárójelentésnek a magyar lakosság számáról kidolgozott becslését szeretném röviden ismertetni. A Reszlovakizációs Bizottság terjedelmes elemzése szerint a szlovákiai magyarság száma 89 660 magyar Magyarországra telepítése, illetve távozása és 284 814 reszlovakizálása után 1949 májusában nem haladhatta meg a 230 ezer főt, vagyis Szlovákia összlakosságának 6,7%-át. Mindezek az adatok azt mutatják, hogy ha a reszlovakizáció ténylegesen reális alapokon nyugodott volna, s ha a reszlo- vakizáltakat sikerül nem csak papíron, hanem a valóságban is szlovákokká változtatni, az akció valóban a szlovákiai magyarság számának drasztikus csökkenését eredményezte volna. A reszlovakizáció kétes értékével azonban maga a Reszlovakizációs Bizottság is tisztában lehetett, zárójelentésében ezért nem győzte elégszer hangsúlyozni a dél-szlovákiai szlovák lakosság egynegyedét kitevő, s általa „a szlovák elem legproblematikusabb összetevőjének” nevezett reszlovakizál- takról való gondoskodás szükségességét. A reszlovakizáltak valódi nemzeti hovatartozását és a reszlovakizáció kikénysze- rített voltát a későbbi népszámlálások nemzetiségi adatsorai is bizonyították. A háború utáni első, 1950. évi népszámlálás során ugyan még csak 354 ezren (Szlovákia összlakosságának 10,3%-a) merték vállalni magyar nemzetiségüket, s a reszlovakizáltak jelentős része a nacionalista politika mérséklése ellenére szlováknak jelentkezett, a magukat magyarnak vallók száma és aránya azonban így is jócskán meghaladta a Reszlovakizációs Bizottság által feltételezettet. Mihelyst tovább enyhült a rájuk nehezedő nyomás, a reszlovakizáltak egyre nagyobb tömegei merték magyarnak vallani magukat, így az 1961-es népszámlálás már 518 ezer (az összlakosság 12,4%-a), az 1970-es pedig 552 ezer (12,2%) magyart talált Szlovákiában. Rendkívül értékes végül a Reszlovakizációs Bizottság zárójelentésének teijedelmes melSlováci a Slovenky! ♦ Slovenská liga, ktorá sa. doteraz starala o vašu národnú záchranu v cudzom prostredí^ znova sa obiacla na vás, ako dobroprajná mat: Hláste sa brde a nebojácne k svojmu pôvodnému slovenskému rodu! Hláste sa h nemu i vtedy, keby ste už ani dostatočne neovládli pôvodnú materinskú reč slovenskú! Naše celé slovenské územie bolo kedysi len slovenské. Slovenské bolo i to územie, ktoré bolo v roku 1938 na čas okupované maďarskou mocou. Po tieto dni budú sa vás pýtať sČítací komisári, aká je vaša národnosť? Slovenská alebo maďarská? Vofte! Či chcete byť rovnoprávnymi československými štátnymi občanmi alebO' bez Štátnej príslušnosti! Voľte! Či chcete mať pokoj, svoje imanie alebo neistotu, t kam vás osud onedlho zaveje! Pre Slovákov je len jediná voľba: slovenská rodovosf, Slovensko, československé štátne občianstvo! Slovenská liga. Ktihtlačiareň Athenaeum, Košice A Slovenská liga reszlovakizációra felszólító felhívása léklete, amely községenkénti kimutatást közöl a magyar lakosság 1949. májusi feltételezett számáról és arányáról, s ugyancsak községekre lebontva közli a reszlovakizáltak számsorait is. Mind ez ideig ismeretien adatsorokról van szó, amelyek feldolgozása és publikálása minden bizonnyal számos új összefüggés feltárására nyújt majd lehetőséget. A külpolitikai tényezők, elsősorban a Szovjetunió nagyhatalmi érdekei ugyan 1948 őszén rákényszerítették a csehszlovák állami és pártvezetést, hogy változtasson a magyar kisebbséggel szembeni politikáján, a reszlovakizáció eredményeiről azonban csupán nehezen tudott lemondani. A reszlovakizáltak számára az ötvenes évek elejéig tiltották, hogy a magyar kultúr- egyesület (a Csemadok) tagjai legyenek, magyar sajtóterméket járassanak, vagy hogy gyermekeik magyar iskolai osztályokat látogassanak. Ezzel kapcsolatban szükséges felhívni a figyelmet egy hosszú ideje élő tévhitre is, miszerint a szlovák pártvezetés 1954-ben érvénytelenítette volna a resz- lovakizációt. Ilyen párthatározat soha nem született. Mindez a levéltári forrást félreérthetően interpretáló Juraj Zvara nyomán teijedt el és él a mai napig nemcsak a köztudatban, hanem sajnos a történeti szakiroda- lomban is. A reszlovakizációt tehát határozat formájában soha nem érvénytelenítették, de nem is volt rá szükség, mert azt maga az élet és az érintettek minősítették érvénytelennek. Noha a reszlovakizálókat gyakran a kortársaik is megbélyegezték, s tettük sokak szemében ma is bűnnek és erkölcsileg elítélendőnek számít, nem szabad elfelejtenünk, hogy e lépésre az államhatalom erőszaka és zsarolása kényszerítette őket. A reszlovakizáció az erőszakos asszimiláció olyan elrettentő példája volt, amelyet joggal nevezhetünk a szlovák történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának. Érintettjei pedig, ha már kárpótlásban nem is reménykedhetnek, a nemzetiségük miatt meghurcolt többi magyarral együtt legalább egy szimbolikus bocsánatkérést megérdemelnének. Mit gondoljon a polgár, aki nem akar mást, mint jogainak megőrzését, anyanyelvi oktatást és azt, hogy saját hazájában ne érezze magát megtűrt rossznak... A szlovákiai magyar pártok napjainkban SIDÓ ZSOLT A 2006-os választásokon az MKP (Magyar Koalíció Pártja) rendkívül jól szerepelt. Köszönhető volt ez a Bugár Béla vezette párt visszafogott, konfliktus- mentes politikájának; véleményem szerint Bugár konszenzusra törekvő, realista politikus, sok szlovák szavazó is méltányolta a megbékélést, a szlovák-magyar békés együttélést hirdető politikáját. A választások utáni kormányalakítási tárgyalások a Robert Fico vezette SMER-SD győztes párttal mégsem vezettek eredményre. Az MKP ellenzékbe kényszerült, elvesztette törvényalkotási befolyását, és a párt által delegált köztisztviselők, állami hivatalnokok is elveszítették állásukat. Az új kormánykoalíció (SMER - SNS - HZDS) a saját embereit delegálta az állami hivatalok, cégek élére. Az MKP- nak gyakorlatilag azóta nincs hatalma befolyásolni a politikai történéseket Szlovákiában. A hatalmi pozíció elvesztése gazdasági következményekkel is járt. Az MKP mint a kormány része befolyással bírt az állami pályázatok elosztására, csakúgy, mint az EU által nyújtott támogatások elosztására is, ami, valljuk be, bizonyos szinten hatással volt támogatottságára is. A pártot támogatóknak, és itt nem a szavazópolgárokra gondolok, szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy állami megrendelésre nem számíthatnak, és az EU által nyújtott támogatások elnyerése is nehézkes lesz. Az ellentétek a párton belül is felütötték fejüket; a Duray Miklós és Csáky Pál által vezetett irányzat a tisztújító kongresszuson, 2007 márciusában Bugár Béla szemére vetette a gazdasági lobbi befolyását a párt vezetésére (konkrét nevek is elhangzottak, ún. szürke eminenciások). A kongresszus viharosra sikeredett, az új elnök Csáky Pál lett. Bugár saját kijelentése szerint a következő parlamenti választásokon (2010) már nem akart részt venni, úgy nyilatkozott, hogy más téren képzeli el pályafutását. Az új vezetés Csáky Pállal és Duray Miklóssal az élen azonnal előállt az autonómia problémájával és a Beneš-dekrétumok felülvizsgálatával, amelyek a mai napig megoldatlan kérdései a szlovákiai magyarságnak. A párton belül kialakult egy ellenzéki csoport, melynek szószólója Simon Zsolt lett, aki nyíltan kritizálta a párt vezetőségét és politikáját. Csáky Pál 2008 novemberében az országos etikai bizottság elé vitte Simon ügyét - vélhetően megsértve ezzel pártja szabályait, mivel ezt elsősorban a járási etikai bizottságnak kellett volna megtárgyalnia. 2009 áprilisában előbb Simon, majd Bugár, Gál Gábor és A. Nagy László is kilépett az MKP parlamenti frakciójából, majd két hónap múlva a pártból is. A kilépést tárgyalások előzték meg, melyek nem vezettek sikerre. Ezt követően többen is kiléptek a pártból, voltak olyan helyi szervezetek, amelyek meg is szűntek. Ezt követte a MOST-HÍD párt megalakulása, amelyik a legújabb közvélemény-kutatások szerint elérné az 5%-os támogatottságot, ami lehetővé tenné a parlamenti képviseletet. Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke a SMER ötödik hadoszlopának nevezte az új pártot, mely véleménye szerint politikai és bizonyos gazdasági körök megrendelésére jött létre abból a célból, hogy a következő választásokon a SMER koalíciós partnere legyen, amely véleménnyel Csáky Pál is egyetért. Felmerül: kinek jó, hogy két politikai párt is harcolni fog a polgárok szavazataiért, s közben egymásra kígyót-békát kiáltanak? Mit gondoljon az egyszerű polgár, aki nem akar mást, mint az itt élő magyarság jogainak megőrzését, anyanyelvi oktatást minden szinten és azt, hogy saját hazájában ne érezze magát számkivetettnek, megtűrt rossznak? SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
