Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)
2009-09-10 / 209. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 10. www.ujszo.com A dékán nem akar változtatni a jelentésen Elhatárolódnak a szakértők Nem csak az egyénnek fontos az egyéni szabadság, hanem a társadalomnak is - mondta a dalai láma Gál nem akar több Hedvig-ügyet XIV. dalai láma, Tendzin Gyaco, a háttérben Fedor Gál (ČTK-felvétel) VRABEC AAÁRIA Pozsony. Viera Konnková nem látta a Maiina Hedvig állapotáról készült jelentést, mielőtt azt Peter Labaš dékán elküldte volna a főügyészségre. Arról sincs tudomása mikor készülhetett az egész, mert a Diazepamról tőle még tavaly érdeklődött a dékán. „Csak most hallom, hogy dátum nincs rajta, és egyetlen kolléga sem írta alá. Azt hiszem, hogy ezt az irományt, amelyik a szakértői jelentés alapvető feltételeinek sem felel meg, minden jogtisztelő hatóságnak kötelessége elutasítani.” A doktornőtől azt is megkérdeztük, nem tart-e attól, hogy a munkahelyén hátrány éri kiállása miatt. „Labaš professzort nem úgy ismerem, mint egy bosszúálló embert, de különben is nyugdíjas vagyok, nincs mitől félnem. “ Peter Stanko egyetemi docens sem ért egyet a jelentés azon részével, amelyben Labaš professzor rá hivatkozik. Szerinte a jelentés fogászati részét félreértelmezték, szó sincs arról, hogy Maiina Hedvig önmaga, készakarva harapta meg az ajkát. „Az ajkak sérülése kétféleképpen következhet be: az egyik lehetőség, hogy az ajak külső tárggyal érintkezve sérül, de ez a ritkább eset - mondta lapunknak az orvos. „Sokkal gyakoribb, hogy az ajkat a fogak sértik meg. A leggyakoribb, hogy a felső fogsor sérti fel az alsó ajkat, beharapva azt, vagy pedig külső nyomás hatására, mely az ajkat az alsó fogsorhoz szorítja, és így felsérti az ajkat.” Nem feltételezi, hogy Malina Hedvig valóban aktívan összeharapta volna ajkát, ez az értelmi fogyatékosokra vagy az alkohol, drog hatása alatt álló egyénekre jellemző. Ennek megítéléséhez azonban pszichiátria szakvélemény is szükséges. Stanko hangsúlyozta, hogy ő az ajaksérülés általános mechanizmusát írta le Labaš professzornak. A jelentés erre vonatkozó részét, amely rá hivatkozik nem 6 fogaltnazta, és nem is látta, ha megmutatják neki, kérte volna a pontosítást. „Az igazat megvallva nem tudtam mihez kéri a dékán a véleményemet, azt hittem, csak mint sebész a sebésszel konzultál velem” - mondta. Megkérdeztük Peter Labaš professzort is, mit szól ahhoz, hogy kollégái elhatárolódnak a jelentésében foglaltaktól. Labaš szerint rendben van Azt mondta, erről nincs tudomása és nem igaz, hogy Konnková doktornő nem tudta, milyen esetről van szó. Felvetésünkre, hogy a doktornő hangsúlyozta, csak konkrét anamnézis ismeretében lehet véleményt alkotni egy esetről, a dékán azt válaszolta: Maiina Hedvig ügyvédjének a hibája, hogy a szakértők nem rendelkeztek pontos adatokkal. „Megtagadta az egészségügyi dokumentáció nyilvánosságra hozatalát, így csak abból indulhattunk ki, amit tudtunk.” Stanko doktor pontosításával kapcsolatban Labaš professzor azt mondta, nem érti, mit kifogásol a kolléga. „Olvassa el a jelentést, sosem állítottam, hogy Maiina Hedvig maga harapta meg az ajkát.” A jelentésben az áll, hogy ha az ajaksérülés külső hatásra, pl. nyílt tenyérrel adott pofon következtében keletkezett volna, akkor a kéz anatómiájára való tekintettel nagyobb lett volna a duzzanat - vagyis Labaš professzor kizárta, hogy Maiina Hedvig ajka ütés következtében sérült meg. Roman Kvasnica elutasította a dékán kijelentését, hogy ő akadályozta volna a korrekt szakértői munkát. „Egy büntető eljárásban nem az a bizonyítékok beszerzésének a módja, hogy a vádlottól kérik azokat. Labaš professzornak minden jegyzőkönyv és látlelet a rendelkezésére állt, ha további bizonyítási eljárásokra volt szüksége, a főügyészségen kérhette volna. Kijelentéseivel jogértelmezési vitára szólít fel, de én ezt nem fogadhatom el, mert jogász vagyok, ő pedig nem az. Majd a bíróságon tisztázzuk a dolgot, ahol feltehetem neki a kérdéseimet. Sajnos olyan munkát végzett, amellyel nem csak saját magát kompromittálta, hanem az egész orvosi kart. Nem csoda, hogy azok az orvosok, akikbe szorult némi tisztesség, így reagálnak. Nagyon kíváncsi vagyok, mit lép ezek után a főügyészség” - mondta lapunknak. Pozsony. Nem szabad megfeledkezni a múltról, mert akkor az megismétlődhet, véli Fedor Gál, aki tegnap vehette át a Ján Langoš Díjat. A külföldi díjazott idén a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco lett. LAJOS P. JÁNOS „Valóban otthon érzi ma magát mindenki Szlovákiában? A magyarok és a romák is? Olyanok vezetik az országot, akikre büszkék lehetünk?” - tette fel a szerinte legégetőbb kérdéseket a díjazott. Gál tart attól, hogy egyes szlovák vezetők nosztalgiával gondolnak a XX. század két szörnyű diktatúrájára, a kommunizmusra és a fasizmusra. „Megfeledkeztünk arról, hogy milyen volt a fasizmus és a kommunizmus, kommunista gondolkodású embereket és szélsőséges nacionalistákat választunk meg” - figyelmeztetett az 1989-es bársonyos forradalom egyik vezéralakja. Szerinte az államot ma is szigorúan ellenőrizni kell, hiszen a hatalommal könnyű visszaélni. „Nincs köztünk senki, akit naponta sújt a lelkeden államgépezet? Már az is a mi közös ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tavaly Komáromban hosszú idő után találkozott egymással a szlovák és a magyar kormányfő, ám a nagy elvárások ellenére a tárgyalás fiaskóval ért véget. A két miniszterelnök a megbeszélések utáni sajtótájékoztatón egymást oktatta, a magyar kormányfő általjavasoltakat a szlovák kormányzat mind elutasította. A lapunk által megszólított politológusok szerint ma sem várható áttörés, de abban egyetértenek: szükÚj influenza 80%-nak nem jut védőoltás Pozsony. Szlovákia is vásárol az új típusú influenza elleni védőoltásból - erről tegnap döntött a kormány. A vakcina a lakosság 20 százalékának, mintegy egymillió embernek lesz elegendő. A lakosság legalább húsz százalékának beoltását javasolja az Egészség- ügyi Világszervezet. Richard Raši egészségügyi miniszter szerint a probléma az, hogy a védőoltás hivatalosan még nincs a piacon. „Még nincs bejegyezve, és nem lesz szabadon árusítható a patikákban” - mondta a miniszter. A gyógyszergyártókkal az Állami Tartalékalap tárgyal a szérum vásárlásáról. Ľubomír Urban, az intézmény irodájának igazgatója elmondta,, finiseinek a tárgyalások a gyógyszergyártókkal. (sán) felelősségünk lenne, ha csak egyetlenegy ilyen ember, egyetlen Maiina Hedvig létezne” - véli a díjazott. Őszentsége, a dalai láma elsősorban a szabadság szerepét hangsúlyozta az egyén és a társadalom eleiében. „Nem csak az egyénnek fontos az egyéni szabadság, hanem a társadalomnak séges a találkozó, ugyanis nem normális, hogy két szomszédos, szövetséges ország legmagasabb vezetői nem beszélnekegymással. „Ami a kényes kérdéseket illeti, szkeptikus vagyok“ - mondta lapunknak Öllös László politológus. „De meg kell próbálkozni tárgyalni, ugyanis ha nincs tárgyalás, akkor a másik fél arra mutogathat, hogy nincs tárgyalás“ - fejtette ki lapunknak a politológus. „A találkozó egyik legfontosabb üzenete az lehet, hogy van hajlandóság a megegyezésre“ - mondta lapunkPozsony. Tegnap folytatta a tisztogatást a környezetvédelmi minisztériumban Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetésével megbízott kormánytag. Két újabb főosztályvezetőt váltott le, felfüggesztette két korrupciógyanús szerződés végrehajtását. A minisztérium kezdeményezte a legutóbbi botrányt okozó, az erőművekben keletkező pernye megsemmisítésére kiírt pályázat nyertesével kötött szerződés felbontását. „A zsolnai Vízgazdálkodási Vállalatnak azonnal fel kell bontania az ESCO Krupina céggel kötött szerződést” - tájékoztatta lapunkat Čaplovič döntéséről Michal Kaliňák szóvivő. A sajtó és az ellenzék ebben az esetben a páis, mely e nélkül nem tud fejlődni” -jelentette ki Tendzin Gyaco. Bízik benne - és szerinte erre utalnak a világban lejátszódó folyamatok is -, hogy a demokrácia egyre több országban ereszt gyökeret. „Egyre kevesebb a diktatúra, összességében a demokráciák erősödésének lehetünk tanúi - jelentette ki a dalai láma, aki szerint ez vonatkozik Kínára is. - A kínai kommunista párt ma már mentes a kommunista ideológiától, valójában a kapitalizmust építik.” Bízik abban is, hogy Tibet, melyet Kína 1955-ben foglalt el, egyszer elnyeri majd szabadságát. „Egyre több kínai értelmiségi bírálja a kínai rendszert, és támogatja a szanak Grigorij Mesežnikov politológus. „A szlovák kormány magyar kisebbséghez való viszonya miatt sok mindent nem várok a találkozótól“ - tette hozzá Mesežnikov. Miroslav Kusý politológus szerint tarthatatlan a helyzet, ezért mindenképpen szükséges a kormányfői találkozó. „Bízom benne, hogy a szlovák miniszterelnök előáll valami életképes ajánlattal“ - fejtette ki lapunknak Kusý, aki úgy véli, „életbevágóan“ fontos, hogy egyezségre jusson a két kormányfő. (MSz) lyázat lebonyolítását bírálta, mivel apró formai okokból kizárták a jóval alacsonyabb árat kínáló pályázókat, és egyedül a győztes, a Smerhez kapcsolható céget hagyta versenyben. Az Esco ezzel 85 millió eurós megrendeléshez jutott volna, miközben az egyik kizárt pályázó 27 millió euróval alacsonyabb árat kínált. Čaplovič felfüggesztette a légszennyezési kvóta eladására vonatkozó szerződést is, ami azt jelenti, hogy Szlovákia nem ad el több szén-dioxid kvótát az Inter- blue Group-nak. A két miniszter bukását okozó szerződés értelmében ugyanis a cég 5 euró tonnánkénti áron jutott hozzá a 15 millió tonna kvótához, miközben Csehország és Magyarország is legalább kétszer ilyen drágán adta el a „meleg levegőd’, (lpj) bad Tibetet” - állítja Tibet száműzetésben élő vallási és politikai vezetője. A lámát a díjátadás alkalmából videoüzenetben üdvözölte Václav Havel volt cseh köztársasági elnök. „Erre a díjra nyugodtan büszke lehet” - mondta a lámának Havel. A dalai lámával tegnap találkoztak az ellenzéki parlamenti pártok - az SDKÚ, az MKP, a KDH és a Híd vezetői -, és a díjátadáson is csak ellenzéki politikusok voltak jelen. A kormánypártok képviselői nem fogadták Tibet szellemi vezetőjét, általában más elfoglaltságra hivatkozva. A külügyminisztérium arra hivatkozott, hogy Szlovákia tiszteletben tartja Kína területi egységét, vagyis nem akarta provokálni a kínai vezetést. A Ján Langoš Díjat idén harmadik alkalommal ítélte oda a Ján Langoš Alapítvány, melyet Langoš halála után a felesége, gyermekei és barátai alapítottak. Tegnap megismételték a Kína emberi jogi politikája ellen tiltakozó nagygyűlést a köztársasági elnök palotája előtt. Hasonló tüntetést júniusban, a kínai államfő látogatása során nem engedélyezett a pozsonyi polgár- mesteri hivatal, mivel Ivan Gašparovič hivatala lefoglalta a teret, és csak a kínai államfőt éltetőket engedték be. Az Ondrej Dostál (OKS) által szervezett tüntetésen felszólalt Fedor Gál, és szimpátiáját fejezte ki a dalai láma is. Ő ugyan nem mondott beszédet, de a tüntetők közelében elvonulva üdvözölte a mintegy 80-100 résztvevőt. Harag nélkül távozik Becík nem veri az asztalt Pozsony. Benyújtotta lemondását Stanislav Becík mezőgazdasági miniszter Ivan Gašparovič államfőnek. Az új miniszter kinevezésének időpontja még nem ismert, erről az elnöki hivatal a következő napokban dönt, tájékoztatott Marek Trubač elnöki szóvivő. Ezen a héten feltehetően erre már nem kerül sor, mert csütörtök este az államfő Lengyelországba repül. A HZDS augusztusban szólította fel lemondásra miniszterét. Egyértelmű indokokat nem hozott fel, sőt a párt elnöke, Vladimír Mečiar azt mondta, elégedett Becík munkájával. Sajtóinformációk szerint a tárcavezetőnek azért kell távoznia, mert leváltotta az Állami Erdőgazdálkodási Vállalat vezetését, s ezáltal nem a HZDS, hanem a Smer emberei kerültek túlsúlyba az irányításában. Robert Fico miniszterelnök mindvégig dicsérte Becíket, hangsúlyozta, kiváló szakembernek és miniszternek tartja, de a HZDS-nek joga van azt jelölni a tárca élére, akit jónak lát. Az új minisztert feltehetően Vladimír Chovan, a Szlovák Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke lesz. Becík a leváltásával kapcsolatban többször kijelentette, nincs benne harag, sértődöttség és botrány távozik posztjáról - utalva elődjére, Miroslav Jureňára, akinek a leváltását követő, istállóban tartott asztaldönge- tős sajtótájékoztatója bevonult a szlovák politikai folklór történetébe. Stanislav Becík all. miniszter, aki távozni kényszerül a Fico - kormányból, (sán, s) RÖVIDEN Marad az egyetemek besorolása Pozsony. A kormány tegnapi ülésén rábólintott az oktatásügyi minisztérium által két héttel ezelőtt elkészített egyetemi besorolásra. Augusztusban az Akkreditációs Bizottság az intézmények komplex akkreditációjának eredménye alapján három csoportba sorolta a hazai főiskolákat, a legmagasabb, egyetemi kategóriában hat maradt. A komáromi Selye Egyetem besorolás nélküli főiskolai státuszt kapott, ahogy az intézmények túlnyomó többsége is. A minisztérium döntése a főügyészség szerint jogi szempontból aggályos. (MSz) Robo Beňo lesz a Híd jelöltje? Pozsony. Várhatóan Robo Beňo lesz a Híd jelöltje a Pozsony megyei önkormányzat elnöki posztjára, tudta meg lapunk egy párthoz közeli forrásból. A párt képviselői tegnap még nem akarták hivatalosan megerősíteni ezt a hírt. „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom” - mondta tegnap lapunknak Vörös Péter elnökségi tag. (lpj) Megütötték a főnyereményt Pozsony. A Loto tegnapi sorsolása egy szerencsés nyertesnek 1 231123,61 eurót (37 088 980,50 Sk) hozott. Az új milliomos 5,50 euróért adta fel a nyertes szelvényt a Kassai kerületben, tegnap, a sorsolás napján. Anyerőszámok: 8,17,26,43,39 és a 15. (ú) Kiket díjaztak eddig? ♦ 2007 - Karel Schwarzenberg herceg, a cseh parlament szenátora ♦ 2008 - Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság korábbi elnöke és Pavol Gojdič püspök, in memoriam ♦ 2009 - Fedor Gál és őszentsége a XIV. dalai láma, Tendzin Gyaco A politológusok szerint kétséges, lesz-e eredménye a szécsényi tárgyalásnak Felemás elvárások a találkozó előtt Tegnap két újabb főosztályvezetőt váltott le Čaplovič folytatja a takarítást ÚJ SZÓ-HÍR