Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-09 / 208. szám, szerda

Szülőföldünk 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 9. Idén is kiosztották a komáromi ünnepségen a Kehila- és a Kehila Haver-díjat A zsidó kultúra napja - a hagyományok jegyében Zef Stiefel rabbi különböző hangokat szólaltatott meg a bűnbánatra figyelmeztető sáfáron (Kis Kata felvétele) Dobai Katalin színvonalasabb szolgáltatásokat ígér Új igazgató a strandfürdőt működtető Viator Kft. élén Komárom. A komáromi zsi­dó hitközség 2000 óta minden évben csatlakozik a Zsidó Kultúra Európai Napjához, amelyet a hama­rosan beköszönő zsidó új­év, a Ros Hasana előtt tar­tanak. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Mi több, ebben az évben a ko­máromi hitközség már az országos koordináló szerepet is magára vál­lalta. „Az idei ünnepség központi témája a zsidó hagyomány volt, ennek megfelelően állítottuk össze a programot” - mondta Pas- temák Tamás főszervező a vasár­napi rendezvényről. Szó esett a tradicionális zsidó konyháról, elő­adás hangzott el a tóráról, annak díszítő elemeiről és szimbólum- rendszeréről, a jelenleg Pöstyén- ben tevékenykedő, atlantai szár­mazású Zef Stiefel rabbi pedig a zsidó újévhez kapcsolódó szoká­sokról beszélt. Ebből az alkalomból minden évben kiosztják a Kehila- és a Kehi­la Haver-díjakat. Az előbbit Gabri­ela Mencerová, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége Szociális és Egészségügyi Köz­pontjának vezetője a holokauszt- túlélők érdekében kifejtett mun­kájáért, valamint Oláh János, az Országos Rabbiképző Zsidó Egye­tem docense oktatói-nevelői tevé­kenységéért vehette át. Kehila Ha­ver-díjat kapott Buda Ferenc tar- doskeddi helytörténész a község zsidósága történetének felkutatá­sáért, Rudolf Kuklovsky, a vág- sellyei Maceva Polgári Társulás elnöke, a helyi zsidó közösség múltjának kutatásáért, Liszka Ilo­na, a komáromi Fórum Kisebbség­kutató Intézet etnológusa a régió­ban lévő zsidó temetők dokumen­tálása és kutatása terén végzett te­vékenységéért, Beró László és Blaskó József, a dél-komáromi Jó­kai Mór Gimnázium történelem­tanárai a holokauszt-oktatás terén végzett többéves munkájuk elis­meréseként, valamint az Ács Vá­rosért Társaság (Petrasovits Anna elnök), a helyi zsidó közösség múltjának felkutatásáért, a helyi Holokauszt emlékmű felállításá­nak kezdeményezéséért. „Nagyon fontosnak tartom, hogy évente Kehila Haver-díjjal jutalmazzuk azokat a nem zsidó személyeket, akik sokat tettek múltunk megis­mertetéséért, a zsidók és nem zsi­dók kapcsolatának ápolásáért. Napjainkban, amikor szűkebb és tágabb régiónkban is egyre erősö­dő zsidóellenességgel találko­zunk, az oktatás, a kultúra eszkö­zeivel kell felvennünk a harcot a negatív megnyilvánulások ellen” - hangsúlyozta Pasternák Tamás. A vasárnapi ünnepség egyik ér­dekes színfoltja Bodrogi (Fűszeres) Eszter kalácsfonás- bemutatója volt. A fiatal hölgy „Fűszer és lélek - zsidó konyha itt és most” című nagysikerű könyve a közelmúltban jelent meg. „Ta­pasztalatom szerint a húszas­harmincas éveikben járó fiatalok egyre inkább szeretnének vissza­térni a kóser konyhához, legalább­is nagyobb ünnepek alkalmával, vagy szombatonként, ami nem is egyszerű feladat, mivel nálunk nehéz kóser alapanyagokat besze­rezni. A hagyományos zsidó konyhára egyébként - amellett, hogy bizonyos ételeket nem páro­sítunk és nem eszünk disznóhúst - zsíros ételek és az édes ízek jel­lemzőek. Ma azért a libazsírt már egyre többen olívaolajjal helyette­sítik, és Izraelben járva azt is ta­pasztalhatjuk, hogy mediterrán hatásra egyre több salátát is fo­gyasztanak ott az emberek. A Ros Hasana ünnep viszont elképzelhe­tetlen mézes sütemény nélkül. Az üyenkor fogyasztott édes ételek azt szimbolizálják, hogy édes lesz az életünk is” - árulta el Bodrogi Eszter. Az ünnepség a különleges zsidó és izraeli dallamokat játszó buda­pesti Fourtissimi együttes koncert­jével zárult, (vkm) V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Szeptember elsejé­től Dobai Katalin áll a városi tulaj­donú idegenforgalmi vállalat, a Panoráma Szállót és a strandfür­dőt működtető Viator Kft. élén. Er­ről augusztus végi rendkívüli ülé­sükön döntöttek a képviselők. Szabó Zoltán korábbi igazgató idén áprilisban betegségre hivat­kozva lemondott posztjáról. Akkor a szezon végéig, vagyis szeptem­ber elsejéig ideiglenesen helyette­sét, Szolgay Katalint bízta meg a testület a társaság vezetésével. Az igazgatói helyre kiírt pályázatra 12-en jelentkeztek. A pályázatel­bíráló bizottság által javasolt győz­tes kinevezését azonban júliusban nem szavazta meg a képviselők többsége, így Bastrnák Tibor pol­gármester új pályázatot írt ki. Erre hét pályázat érkezett, amelyek kö­zül a jogi végzettséggel rendelkező Dobai Katalinét találta legszak­szerűbbnek, legátfogóbbnak a bi­zottság. Novák Tamás, a bizottság elnöke a testületi ülésen elmond­ta: pozitívumként értékelték, hogy a pályázó nem elsősorban a város kasszájának rovására szeretné megoldani a strand helyzetét. A testületi ülésen megjelent Do­bai Katalin is, aki röviden vázolta elképzeléseit. Mint mondta, leg­fontosabb célkitűzése, hogy né­hány éven belül legalább nullszal­dós legyen a társaság gazdálkodá­sát. Ebbez lényegesen jobb PR-te- vékenységre, a vendégek vissza­csalogatására, a szolgáltatások színvonalának javítására van szükség. Rövidtávú tervei között szerepel a meglévő szolgáltatások bővítése - új játszótér kialakítása, animátorok foglalkoztatása, nyugágyak, napernyők kölcsönzé­se, a büfék átalakítása, a zöldfelü­let felújítása, éjszakai fürdőzési Hét pályázat érkezett, amelyek közül a jogi végzettséggel rendelkező Dobai Katalinét találták a legszakszerűbbnek. lehetőség, családi és egyéb ked­vezményes jegyek bevezetése stb. Hosszútávon egy 50 méteres me­dence építését tartaná szükséges­nek az új igazgató, amely nemzet­közi vízilabdatomák helyszínéül is szolgálhatna. Idővel a medence befedése is célszerű lenne. A ki­sebb beruházásokat önerőből, a Viator költségvetéséből és szpon­zori felajánlásokból oldaná meg az igazgató, míg a nagyléptékű beru­házásokat uniós pályázati forrás­ból, valamint hitelből. Dobai Katalin a testületi ülésen röviden felvázolta elképzeléseit (Kis Kata felvétele) A XV. Érsekújvári Gyermek Folklórfesztivál a magyar, szlovák, roma, cseh és lengyel hagyományőrzők seregszemléje - lesz kézműves bemutató és kirakodóvásár A szüreti ünnepség felvonulással és a gyermek folklórcsoport seregszemléjével folytatódik (Képarchívum Libavásár és borkóstoló a hétvégén ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. Első alkalommal nyitják meg Érsekújvárban a vá­rosháza és a postahivatal előtt a borok utcáját. A pénteken kezdődő szüreti ünnepség szervezői még egy újdonságot tartogatnak a láto­gatóknak, a járási székhely főterén megtartják az első libavásárt. Pénteken 10 órakor Ismerd meg régiónk kultúráját címmel az amfiteátrumban megnyitják a XV. Érsekújvári Gyermek Folklórfesz­tivált. A rendezvény a tizenöt év­vel ezelőtt alakult érsekújvári Kis Arany Oroszlán gyermek folklór­csoport jubileumi műsorával kez­dődik, és cseh, lengyel, magyar, roma hagyományőrző csoportok vendégszereplésével folytatódik. A borok utcája 11 órától látogat­ható a főtér közelében. A minősé­gi hazai borok kedvelői megkós­tolhatják az udvardi, kürti, őrsúj­falui, kisújfalui, gútai, búcsi borá­szok legjobb termését. Finom li­basült ülik a jó bor mellé, ezért az idei szüreti ünnepség szervezői úgy döntöttek, az érsekújvári Poľnohospodár Részvénytársa­sággal közösen megrendezik az első történelmi libavásárt Érsek­újvárban. A porciózott libasültek és ízletes libamáj-falatok mellett, a szárnyasokat és a libamájat fa­gyasztott, illetve hűtött állapot­ban is meg lehet vásárolni a szö­vetkezet által ígért jutányos áron. Az érsekújvári szövetkezet liba­standja mellett friss gyümölcsöt - hamisítatlan hazai almát, szőlőt, szüvát és őszibarackot - vásárol­hatnak. Emellett óbort és murcit kínálnak a felnőtt vendégeknek. A főtéren 18 órakor bemutatkoznak az idei XV. Érsekújvári Gyermek Folklórfesztivál szereplői. A ha­gyományőrző csoportok népvise­leti ruháit bemutató gazdag kiállí­tást tekinthetnek meg az érdeklő­dők a Béke mozi kiállítótermében, a tárlatot pénteken 9 órakor nyit­ják meg. Idén sem marad el a kézműves mesterek bemutatója és kirakodóvására. Szombaton 9 órakor fúvósze­nekar ébreszti az érsekújváriakat, akiket vendégeikkel együtt vár­nak a hagyományos népviseleti felvonulásra. A nyitrai régió szép­ségeiének megismerése címmel 10 óra után megkezdődik a ha­gyományőrzők seregszemléje és a népdalverseny. A rendezvény 15 órakor Ismerkedés Európa kultú­rájával, címmel folytatódik a ma­gyarországi, nagykovácsi Rézpat­kó, a lengyel Krakoviak, valamint a hazai és külföldi művészeti ala­piskolák tanulóinak bemutatko­zásával. (száz) SZÜLŐFÖLDÜNK A mellékletet szerkeszti: Klein Melinda Levélcím: Szülőföldünk, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1 Telefon: 02/59 233 426, fax: 02/59 233 469, e-mail: melinda.klein@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents