Új Szó, 2009. szeptember (62. évfolyam, 202-225. szám)

2009-09-07 / 206. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. SZEPTEMBER 7. Autó-motor-hirdetés 11 A rendőrség szerint a jogszabály megszegéséért 150-től 300 euróig terjedő bírságot róhatnak ki a sofőrre Rendszám kell majd a kombájnokra (ČTK-felvétel Új szabályok várnak azok­ra, akiknek egy öreg Babet- tájuk van a garázsban és még mindig használják. Je­lenleg ugyanis nem kötele­ző minden gépkocsira rendszámot rakni, ez vi­szont rövidesen megválto­zik. Két év múlva ugyanis már csak olyan gépjár­művel közlekedhetnek az utakon, amelyiken rend­szám van. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A közlekedésügyi minisztérium úgy döntött, szigorítja a jogsza­bályt. Ma ugyanis a négykerekű és a kétkerekű motorkerékpárok­ra, traktorokra, vagy kombájnok­ra nem kell rendszámot rakni. 2010-ig viszont már ezeken is kö­telező lesz. „A változás azokra az autókra vonatkozik majd, ame­lyeket mindeddig nem jelentet­tek be a nyilvántartásba. Tehát nem volt rendszámtáblájuk, csak műszaki engedélyük” - mondta Stanislav Jurkovič, a közlekedés- ügyi minisztérium szóvivője. A rendszám kiállítását az ille­tékes közlekedésügyi hivatalnál kell majd kérvényezni, amely kiál­lítja a rendszámokat. Ára 60 euró lesz. „Ebből 33 euró a kiállításért fizetett illeték, a maradék a két rendszámtábla ára” - fűzte hoz­zá Andrea Polačiková, az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság sajtó- osztályának munkatársa. Bár a jogszabály csak két év múlva lép hatályba, a rendőrség már most tudja, milyen büntetés fenyegeti majd azokat, akik nem tartják be. Ha rendszámtábla nélkül vezet­nek majd az utakon, akkor 150 eurós bírságra számíthatnak. To­vábbi eljárás során a bírság már könnyen elérheti az összeg két­szeresét is, tehát a 300 eurót. Er­re csak akkor kerül sor, ha a sofőr nem hajlandó a helyszínen kifi­zetni a bírságot, (dem, s) Két év múlva már beindul a vadonatúj Up! gyártása Ismét bővít a Volkswagen ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Újabb beruházásba fogott a fővárosi Volkswagen, a gyártó 149 millió euróért bővíti a gyártást. A kivitelezés után 534 darab karosszériával többet, te­hát napi 1109 darabot gyártanak majd, a gyártócsarnokban pedig kerek 600 karosszériával többet, napi 1800 karosszériát szerelnek majd össze. A kivitelezést még idén kezdik meg és vélhetőleg 2011-ben fejezik be. A bővítés egyébként össze­függ egy másik beruházással: idén július 20-án megkezdték az előkészületeket az új UP! modell gyártására. A projektre összesen 300 millió eurót költenek, 1500 új munkahelyet teremtenek. A VW, a Škoda és a Seat első há­rom ajtós autói már 2011-ben elhagyják a gyár kapuját. A teljes gyártás beindítását egy évvel ké­sőbb tervezik. A Volkswagen .teljesítménye összesítve évi 400 ezer autóra bővül, a kormány már tavaly rábó- lintott a beruházási támogatásra, amely különböző adóengedmé­nyek formájában összesen 14 mil­lió eurót jelent az ország egyik leg­nagyobb autógyárának, (dem, s) A VW pozsonyi gyára (ČTK-felvétel adjunk zöldet együtt az idősebbeknek Van ötlete, hogyan javíthatnánk az idősebbek életminőségét, hogyan tegyük lehetővé, hogy mindig tevékeny életet éljenek? Segítene megtanítani őket a számítógép és az Internet kezelésére, hogy továbbra is aktívan kommunikáljanak és átadják tapasztalataikat? Támogatjuk Önt ebben. Küldje el nekünk tervezetét legkésőbb 2009. IX. 30-ig. A Zelená pre seniorov - Szabad út az idősebbeknek programra összesen 40 000 eurót [1 205 040 Sk] osztunk szét. Közösen változtassuk meg a dolgokat! * * C0 o co n oc => Bővebb tájékoztatás www.nadaciaorange.sk seniori@nadaciaorange.sk 0918 393 972 Szabad út az idősebbeknek Nadácia Orange AUTO-MOTOR A mellékletet szerkeszti: Demecs Péter Levélcím: AUTÓ-MOTOR, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1; telefon: 02/59 233 435, e-mail: peter.demecs@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents