Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-26 / 198. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 26. Régió-hirdetés 5 (SITA-felvéteí Amikor a helyszínen megjelent az országos rendőrfőkapitány, már mindenki biztosra vette, hogy merényletről van szó Az asztalra tette a táskáját, ami másodperceken belül felrobbant, és a férfi testét szó szerint szétszaggatta Meghalt a merénylő A tulajdonos öccsét tavaly elrabolták Tavaly június 6-án Horné ChTebany község határában négy rend­őrnek öltözött férfi rabolta el Jozef Mišenkát, Andrej Mišenka öccsét. A foglyul ejtett férfi még aznap délután felhívta a barátnő­jét, hogy a megjelölt helyen adjon át hárommillió koronát valakik­nek. Ez meg is történt, ám az emberrablók további ötmilliót kértek Mišenka barátnőjétől. A nő a rendőrséghez fordult és ezek után a fogva tartók szabadon engedték Jozef Misénkét, aki maga ment be a rendőrségre feljelentést tenni elrablói ellen. Kettőt közülük még tavaly júniusban letartóztattak a rendőrök, a harmadikat keresik, a negyedik kiléte is ismeretlen, (vm) Nagytapolcsány. A tegnapi robbanás után a rendőrség azonnal lezárta az Euro- mont cég épületének kör­nyékét, két tűzoltókocsi, több mentőautó, nemsokára pedig egy mentőhelikopter és egy halottszállító autó is érkezett a helyszínre. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A tűzoltók először gázrobba­násra gyanakodtak, ezt azonban a gázművek szakemberei hamar kizárták. A helyszínről tudósító újságírók között a halott elszállí­tását követően kezdett terjedni a hír, hogy valaki időzített bombát helyezett el az épületben, és amikor a helyszínen megjelent Ján Packa, már mindenki biztos­ra vette, hogy merényletről van szó. Az országos rendőrfőkapi­tány végül maga számolt be a sajtónak arról, hogy robbantás történt, de azt még nem tudni, szándékos leszámolásról volt-e szó, vagy véletlenül robbant fel a bomba pont akkor és pont ott. Mint elmondta, a könnyebb sé­rüléseket szenvedett alkalmazot­tak tanúvallomásaiból kiderült, hogy röviddel fél tizenkettő előtt a cég épületébe besétált egy is­meretlen férfi, és ablakokat akart rendelni. Szlovákul be­szélt, nagytapolcsány környéki tájszólással, néhányuknak isme­rősnek is tűnt. Beszéd közben az egyik asztalra helyezte a táská­ját, ami néhány másodpercen belül felrobbant, és a férfi testét szó szerint szétszaggatta. „Emi­att azonosítani sem tudtuk még; lehet, hogy ehhez a sajtó és a nyilvánosság segítségét fogjuk kérni” - mondta Packa. A rend­őrfőkapitány azt is megerősítet­te, hogy a cég tulajdonosát, Andrej Mišenkát „ismeri a rendőrség”, ugyanakkor hangsú­lyozta: ez még nem jelenti feltét­lenül azt, hogy leszámolásról volt szó. A sérültek közül négy sze­mélyt közepesen súlyos égési sé­rülésekkel és üvegszilánkok okozta sebekkel ápolnak a nagy- tapolcsányi kórházban - köztük Ján Mašírt, Horné Chlebany község polgármesterét is, aki ve­vőként tartózkodott az Euro- mont épületében, A cégtulajdo­nos feleségét mentőhelikopterrel a nyitrai kórház intenzív osztá­lyára szállították, a kórház tájé­koztatása szerint testének egy- harmadán súlyos égési sérülése­ket szenvedett és légzési nehéz­ségekkel küzd. (Vrabec) A kormányfő bízik abban, hogy a vállalat továbbra is hozzájárul a gazdasági növekedéshez A kormányfőt a Samsung Electronics Slovakia elnöke Jaehyung Lee fo­gadta Galántán (A szerző felvétele) Fico a Samsungban járt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Galánta. A vállalat megismeré­se céljából látogatott tegnap a Samsung vállalat galántai üze­mébe Robert Fico kormányfő és Ľubomír Jahnátek gazdasági mi­niszter. A kormányfő szerint rendkívül fontos, hogy a 2010-es költségve­tés kidolgozása előtt felmérjék, milyen perspektívája van a gyár­tásnak 2010-ben, milyen irány­ban folytatja a termelést a cég. „A kormány számára rendkívül fon­tos, hogy nem számolnak további elbocsátásokkal a vállalatnál, ép­pen ellenkezőleg, ha a munkajel­lege megengedi, emelnék is az al­kalmazottak számát” - jelentette ki Fico a vállalat vezetőivel tartott megbeszélés után. Jaehyung Lee, a Samsung Electronics Slovakia elnöke elmondta, tervük továbbra is a fejlesztés, amely a beruházá­soktól és a piac további alakulásá­tól függ. Az alkalmazottak szá­mának emelését is a fejlesztések­hez kötötte, véleménye szerint most nehéz megmondani, hány munkaerőre lesz szükség a jövő­ben. A találkozón szóba került az elektrotechnikai ipar gazdaság­ban betöltött szerepe is, a vállalat képviselői pozitívan értékelnék, ha aktívabban bekapcsolódhat­nának a törvényhozásba. A cég il­letékesei itt a hulladékkezeléssel kapcsolatos törvényre gondoltak elsősorban, amit az államfő nem írt alá. (jéem) AJÁNLÓ Augusztus 28. (péntek) Nagymagyar -19.00: A csal­lóközi nagyközség sportpályá­ján kulturális műsorral egybekö­tött tűzoltóversenyt tartanak. Az önkéntes tűzoltók IV. Pajger Fe­renc Emlékversenyén a környék csapatain kívül Trencsénből és Bánból (Bánovce nad Bebravou) is érkeznek rajok. Maga a ver­seny 21 órakor kezdődik, (shz) Augusztus 29. (szombat) Karva - 9.30: falusi olimpia. Lábatlan-Karva maratoni futás, stafétafutás, 11.00: Lábatlan- Karva kerékpártúra; 13.00: megnyitó Kanada szlovákiai nagykövetének jelenlétében, az olimpiai lángot Martinék János kétszeres öttusa olimpiai bajnok gyújtja meg; 14.00: kultúrmű­sor, vetélkedők, 20.00: koncert. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel mondunk köszönetét mind- (if azoknak, akik 2009. július 18-án elkísér- J ték utolsó útjára drága szereltünket, KONTAS JÁNOST (t 67 - Martos). Köszönjük a sok virágot és a vigasztaló szavakat. Szerető felesége és a gyászoló család ♦} MR911264 MEGEMLÉKEZÉS Fiatal voltál, akartál élni, De jött a szörnyű halál, El kellett menni. Nem kaptál hosszú életet, Megpihent már elfáradt szíved. Tudjuk, hogy nem jössz, De olyan jó várni, Hazudni kell a szívnek, Hogyne tudjon fájni. Arany volt a szíved, a lelked, Munka és fájdalom volt az életed. Eljön a nap, mikor újra találkozunk, ígérem, fíam, akkor már soha einem válunk. Nem engedjük el többé a kezed, A mennyországban együtt leszünk Veled. Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk 2009. augusztus 26-án, halálának első évfordulóján szeretett fiunkra, TÓTH TIBOR (mérnökre, Komárom). Emlékét örökké szívükben őrző szülei---­Fájó szívvel emlékezünk szerető feleségemre, SZABÓNÉ EDMÁR MÁRIÁRA (Pinkekarcsa), akinek jóságos szíve 1998. augusztus 26-án megszűnt dobogni. Akik ismerték, emlékezze­nek rá szeretettel ezen a szomorú, tizenegyedik évfordulón. Emlékét és szeretetét örökké őrző félje: József MR911255 Fájó szívvel emlékezünk halálának 50. évfordulóján édesapánkra, NAGY GÉZÁRA (1923-1959, Mad). Lányai, Márta, Erika, Szeréna, Joli családjukkal MR911126 Szeretettel emlékezünk, halálának 20. év­fordulóján HORVATH FERENCRE (Nagyszarva). Szerető családja MR911147

Next

/
Thumbnails
Contents