Új Szó, 2009. augusztus (62. évfolyam, 177-201. szám)

2009-08-24 / 196. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2009. AUGUSZTUS 24. Vélemény És háttér 5 A testőr apró öröme a komáromi hídon (Reuters-felvétel) Fico olyankor húzta elő a magyarkártyát, amikor Slota meg se nyekkenhetett Amikor lehull a lepel FIGYELŐ Magyar vakság, szlovák hisztéria Rövidlátó és álságos volt, hogy a révkomáromi szobora­vatás szervezői a szlovák kormány képviselőit, illetve a szlovák államfőt nem hívták meg az ünnepségre, különö­sen ha azt hangoztatják, hogy Szent István a magyarok és a szlovákok királya is volt. Só­lyom is hibázott, amikor nem figyelmeztette a szervezőket, hogy a szlovák vezetőket is meg kellene hívni. A tudatos provokációról szóló pozsonyi nyilatkozatok azonban értel­metlenek - írja a Sme című li­berális napilap. A magyar vak­sággal sem lehet azonban in­dokolni Fico és társai eltúlzott és Európa civilizált felébe nem illő reagálását. Nem lehet ko­molyan venni, hogy a mai szlovák vezetőket, a volt kom­munistákat éppen az zavarná, hogy a magyar elnök annak a napnak az évfordulóján jött volna Szlovákiába, amely a prágai tavasz utáni normali- záció jelképes kezdete, hiszen ezek a vezetők akkor kezdték építeni karrierjüket. „Szlová­kia oldalán ma nem a diplo­mácia és a tisztesség áll, ahogy azt (Ficóék) állítják, hanem a nacionalista hisztéria. Plusz az az igyekezet, hogy elterel­jék a figyelmet a szlovák mi­niszterelnök felelősségéről azért, amit a koalíciós part­nerek a közösből elloptak.” Átkeresztelni a Károly hidat? „Ha Csehország úgy állna hozzá a történelemhez, ahogy Szlovákia, akkor át kellene ke­resztelnie a prágai Károly hi­dat és a Rudolfinumot is, ame­lyek az elnyomó osztrák ural­kodókról kapták nevüket” - ír­ta a cseh Lidové noviny. Meg­döbbentő, hogy a szlovákokat Szent István szobrának fel­avatása is zavarta. „Szent Ist­ván nagy király volt, egyike a régió legnagyobb uralkodói­nak. A cseh történelemben IV. Károly német-római császár volt hasonló. Ha valaki az egykor szudétanémetek által lakott Chebben szobrot akar­na emelni neki, az senkit sem zavarna, még akkor se, ha a költségeket közadakozásból a szudétanémetek állnák. Ha eddigvalakineknem lett volna világos, mit szolgál mi­felénk a magyarokkal való ri­ogatás, illetve mennyire kell a „déli veszélyt” komolyan venni, annak a múlt hét kö­zepe óta zajló történések frappáns választ adhattak er­re a „rejtélyre”. Sólyom Lász­ló magyar államfő múlt pén­tekre tervezett, ám végül a szlovák kormány riszálása miatt elmaradt komáromi lá­togatása teljes meztelensé­gében mutatta meg a királyt. MÓZES SZABOLCS Múlt hét szerda reggelig a komá­romiakat kivéve szinte a kutya sem tudta, hogy pénteken Szlovákiába látogat a magyar köztársasági el­nök. Pedig a kormányzat már hetek óta tudott Sólyom minden terve­zett komáromi lépéséről, hivatala ugyanis, ahogy az ilyenkor szokás, előre jelezte érkezését. A szlovák fél még kedden - amikor a helyszí­nen egyeztettek a két ország illeté­kes hivatalainakszakemberei-sem jelezte fenntartásait. A szerda dél­előtti óráktól aztán egyre frekven- táltabban érkeztek a magyar állam­főt kritizáló, ócsároló kijelentések. (Az már más kérdés, hogy az „ügyet” elég bumfordi módon a Pravda is sajátságosán tálalta az­napi, szerdai számában, melyben a lap fő kommentátora rontott neki Sólyom Lászlónak, provokációval vádolva őt. Nem ez volt az első idét­len magyarellenes kirohanása - ez­zel kapcsolatban érdemes lehet el­gondolkodni azon, mennyire van esély a normális szlovák-magyar párbeszédre, ha az ország egyik vé­leményformáló lapjában ilyen kommentárokat jegyző illető az el­ső számú publicista.) Aznap szinte minden hazai vezető politikus megszólalt és „sajnálkozott”, késő délután pedig a három legfőbb köz­jogi méltóság (méltóság?...) hiva­talos állásfoglalásban nyitott össz­tüzet Sólyomra. Mire pedig szépen megtelt az éter az újabb magyarellenes mé­reggel, Robert Fico miniszterelnök késő délutánra (még mindig szer­dánál tartunk) magához rendelte a sajtót, ahol háta mögött a Smer erős embereivel bejelentette: legmeg­bízhatóbb és mögöttük eddig leg­többet lopó koalíciós partnerét fél lábbal kiteszi a kormányból. Levált­ja Slota miniszterét, s a tárcát is el­veszi az SNS-től. Majd ezután, mintha mi sem történt volna, a nép által körberajongott kormányfő a magát a konszenzuskeresés hazai élharcosának tartó házelnökkel együtt elhajt a magyar nagykövet­ség által Szent István ünnepe al­kalmából tartott fogadásra, ahol két szendvics között tovább ekézi a magyar államfőt. Másnap, a terve­zett látogatás napján szintúgy. Vé­gül pedig mindenki megrökönyö­désére megtiltják a meghívott ven­dégnek, hogy vendégségbe jöjjön. Ennél plasztikusabb példáját ta­lán még nem láthattuk a magyar­gyűlöletbe bújtatott elterelő had­műveletnek. És Ficóék amellett, hogy a müliárdos ügyekről ismét a „provokáló” magyarokra terelték a figyelmet, egyben az SNS választó­inak is üzentek. Olyan pillanatban húzták elő a lehető legdurvább mó­don a magyarkártyát, amikor a szé- gyenpadra ültetett Slota meg se nyekkenhetett. A nyelvtörvény mó­dosításának elfogadása után rövid időn belül ez volt a második nagy magyarellenes attak, amelynek fő­vonalában a Smer állt, s Slota még a harmadik vonalba se fért be. Ki kell nektek: egy telheteden, korrupt pártvezért, vagy egy gyorsreagálá­sú, erős kezű, dinamikus kormány­fő - szegezte a kérdést Fico ezekkel a lépésekkel Slota választóinak. Akciói hatékonyságát a következő választásokonmérhetjükle. Az már a Sólyom-eset külön tragédiája, hogy a koalíció által el­indított kisvonatra az ellenzéki politikusok is felültek. Tudjuk persze, ha nemzeti ügyről van szó, általában nem szoktak lemaradni, hozzák a kötelező köröket. Ez ugyanakkor egy olyan pálya, ame­lyen ők nem rúghatnak labdába - s ezt már illene tudniuk. Ha tehát értelmeset nem tudnak mondani, inkább hallgatnának, s nem bólo­gatnának lázasan: a magyar ál­lamfő provokál. Ezzel a hozzáál­lásával ugyanis nemhogy újabb szavazatokat nem szereznek, de még hozzá is járulnak Fico és tár­sasága nemzeti színű elterelő hadműveletéhez. JEGYZET Arcoskodók JUHÁSZ KATALIN Ha arc, hát legyen arc. Mind a szlovák, mind a magyar csúcspoli­tikusok szeretik látni a tévében sa­ját arcukat, lehetőleg főműsor­időben. Ilyenkor általában fi­gyelmeztetik egymást a szélsősé­ges csoportok térnyerésére és ve­szélyességére a másik országban, közben eszükbe sem jut, hogya táptalajtbizony ők trágyázzák. Ráadásul a másik ország elmebe- tegpolitikusainaknépszerűségét növelik minden egyes műsorszá­mukkal. Sólyom László perfor- mansza a komáromi hídon példá­ul tovább gyarapítja a Fico-hívek számát, ami nekünk, itteni ma- gyaroknaknemtúlhasznos. Ficót ugyanis nem érdekli Brüsszel, csak az itthoni hatalom bebetono­zása. Budapesten végre rájöhet­nének arra a meglehetősen egyszerű pszichológiai trükkre, hogy az első számú nemzetvédő szerepében való tetszelgéssel mi­niszterelnökünk szépen eltereli a figyelmet a valós problémákról, és ezt már legalább két éve sikeresen praktizálja a magyar fél statisztá- lásával. Ráadásul a sajtónak is ka­póra jött a szoboraffér az uborka­szezonközepén. Szombaton beír- tam a Sólyom nevet a magyar hír­keresőbe, és rögtön 128 cikket ta­láltam, melyekközösjelzóje a „botrányos”. Közben pedig alig tudunk valamit a másikról, és iga­zából nem is akarunk semmit megtudni. Hadd soroljam fel, mennyi pozitív dolog fog történni csak az elkö­vetkező három hétben, amiben szervezőként nekem is van egy pi­ci részem, és amiről a sajtó nyilván alig tesz majd említést, mivel nem politikáról, hanem kultúráról van szó, ésapozitív hír amúgy semhír. Csütörtökön nyílik a Budapesti Millenárison az egyik legjobb fia­tal szlovák képzőművész kiállítá­sa, akit Svátopluknakhívnak, és grafikáin egyebek mellett a szlo­vák nacionalistákat figurázza ki szellemes utalásokkal. Két napra rá a Pamo Graszt nevű, már-már világhírű magyarországi roma zenekar koncertezik Körmöcbá­nyán. Aztán magyar fotósokjön- nek Pozsonyba fotómaratonozni, Selmecbányán budapesti festő ál­lít ki, békéscsabai és miskolci ze­nekarok koncerteznek. A szlovák és a magyar közszolgálati rádió­ban hamarosan hallható lesz az a szám, amelyet a két ország zené­szeiből verbuvált hip-hop zenekar ad elő. Ja, és ne feledjük, hogy a Geszti Péter nevével fémjelzet ARC egyperces filmpályázatot egy szlovák alkotó műve nyerte, amely a toleranciáról szól. Ez utóbbi siker sajtótájékoztatója a hétenlesz Budapesten. Kíváncsi vagyok, hány ezzel kapcsolatos hírt dob ki majd a kereső... VENDÉGKOMMENTÁR . aBSa&a&SÉ - ,- .A-.—.-J-.V»_ *-*"->?- BMM Nttl tMŇMHMBEMa M Szent István bohócai BARAK LÁSZLÓ Volt Komáromban a Szent István-szobor avatására összegyűlt hatal­mas tömegben egy piros-fehér-kékbe öltözött „maskara”. Egy felte­hetően aggkori elbutulás sújtotta vénasszonyról van szó - ha nem egy esetlen titkosszolga volt - aki egyik kezében egy szlovák nemzeti zás zlóttartott,amásikbanpedigegytelefirkáltpapírlapotaz arca előtt, amelyen a legdominánsabb üzenet az volt, hogy István király egy gyilkos volt...! Ezt az asszonyt a fotóriportereken kívüljó ideig senki észre sem vette. Holott igen sokan regisztrálhatták, bizony gya- lázkodás célj ából jelent meg az ünneplő gyülekezetben. Aztán jó sok idő elteltével akadt egy magyar „legény a vidéken”, aki annak rendje- módja szerint kikapta a banya kezéből a gyalázkodó cetlit és szó nél­kül összetépte azt. Majd, mintha mi sem történt volna, minden és mindenki ment tovább a maga útján. Az ünnepségbefejeztével- anélkül, hogy a haja szála görbült volna - a szóban forgó sovén bo­hócnak tetsző banya is... Nos, ez volt a tragikomikus, nemzetközi diplomáciai botrányt kiváltó szoboravatási szeánsznak az egyetlen etnikai jellegű konfliktusa! Amitől Robert Fico, a hisztérikus szlovák kormányfő annyira tartott, hogy bezárkózott az ő országába...! Mi ebből a tanulság? Annyi mindenképpen, hogy az egyszerű embe­reknek ezúttal sokkal több eszük volt, mint a politikusoknak. Vagy csak általában tisztességesebbek lennének? Levonható azonban további következtetés is. Amelyre egy cseh napi­lap kommentátora jutott: a szlovák-magyar konfliktus mindössze ar­ról szól, hogy ki anagyobb bohóc...! Ja, hogy ilyesmit emlegetni szentségtörés Szent István királyunk szentséges szobrának ürügyén? Talán nem is. Annál kevésbé, mivel a vonatkozó szentségtörést min­denekelőtt azok az ületékes szlovák politikusok követték el, akik nem átallottakszó szerinti diplomáciai háborút kirobbantani magyar kol­légáikkal szemben az ominózus szoboravató miatt. Csak azért-e, mert politikailag egy ilyen csetepatét láttak hasznosnak önmaguk tyúkszaros karrierje érdekében, avagy mert zsigerből utáljáka ma­gyarokat, egyre megy. Csak valamicskével különb azonban náluk a Szent István szobrát megálmodó szoborbizottság tagsága és velük együtt sajnos a magyar diplomáciai testület, de még Sólyom László köztársaság elnökúr is. Előbbiek, mármintaszoborbizottságtagjai azért, mert tyúkszaros karriervágyból, avagy mert zsigerből utálják a szlovákokat, esetleg csak tudatlanok, nem jutott eszükbe szlovák személyiséget is meghívni az avatásra. így ugyanis voltaképpen va­lóban sértő módon kizárták a szlovákok őseit Szent István alattvalói­nak népes táborából... A magyar diplomáciai testületre pedig Só­lyommal egyetemben azért ff öccsent a tragikomikus konfliktus sará­ból, mert vagy a szűkkeblűség, vagy holmi veleszületett kultúrgőg okán, nem voltakképesekszlovákkollégáik, vagyis potenciális part­nereik, de legyen, ellenfeleik/ellenségeik fejével gondolkodni. És be­szólni az illetékes komáromi aktoroknak: tudni illik, hogy mi illik, „szobrozó” tekintetes urak...! Meg azt is tudni kell, mi a hasznos! Mégpedig mindenekelőtt a szlovákiai magyarokszámára? Az öncélú bezárkózás, szenvelgés az akolmelegben, vagya Szent István szelle­mében gyakorolt nyitottság, azaz nagyvonalúság. Amely hosszú tá­von egyrészt lefegyverezheti akár a legdörzsöltebb, legsunyibb, „legficóbb” ellenfeleket. De, ha nem is, a külső, tehát tárgyilagos szemlélő számára mindenképpen megkülönböztethetóvé teszi, kika kiröhögnivaló, bárdolatlan, nem EU-kompatibilis bohócok. És kik azok az államférfik, akiket illik, sőt kötelező komolyan venni... FIGYELŐ Nemzetközi jogot sértett Szlovákia Nemzetközi jogot sértett Szlo­vákia azzal, hogy nem engedte területére a magyar államfőt - nyilatkozta a témával foglalkozó szakértő a Kossuth rádiónak. Szlovákia a biztonsági kockáza­tokra hivatkozva tagadta meg, hogy a magyar államfő átlépje a határt. Lattmann Tamás nem­zetközi jogász állítja, az uniós jogszabályok ezt nem teszik le­hetővé. A teljes határőrizetet bi­zonyos helyzetekben visszaállít­hatják a Schengenhez tartozó országok, de egy konkrét ember belépését ilyen módon nem lehet korlátozni. Szlovákia egyértel­műen megsértette a nemzetközi jogot. Ennek alapvetően kétféle gyakorlati következménye le­het. Egy rövidtávú, ha a Magyar Köztársaság a luxemburgi Euró­pai Bírósághoz fordul - ez köz­vetlen és azonnali eredményt hozna. Lehet hosszútávú követ­kezmény is, hiszen ha egy állam elszigetelődik az Európai Unió döntéshozatali rendszerében, akkor kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem lesznek szövetségesei. Ez utóbbi tulajdonképpen a poli­tikai nyomásgyakorlás eszköze. Ki a nagyobb bohóc? Kínosnak és tragikomikusnak minősítette a magyar és a szlovák politikusok viselkedését a Mladá Fronta Dnes liberális cseh lap. ,A Duna menti manőverek olyan párharcnak tűnnek, amelyben arról van szó, hogy ki a nagyobb bohóc, s éppen most ki van felül. Ugyanakkor a politikusok jóin­dulatúan kölcsönösen a szélső­ségesek veszélyére figyelmezte­tik egymást. Azt, hogy viselkedé­sükkel tulajdonképpen muníciót adnak nekik, már nem nagyon hangsúlyozzák.” A szlovák-ma­gyar kapcsolatok helyzete kezd a balkánihoz hasonlítani. Érdemes figyelni a fejleményekre, mert mindez segíti a nacionalisták és a szélsőségesek térnyerését mind- kétországban-írtaalap. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents